14. Vérköd falva

 A Vérköd faluja kicsiny területet foglalt magába. A kőből épített házak külső rétegeit nyálkás nyirkosság vagy éppen moha fedte be. Az állandó ködfátyol miatt az ott élők jóformán az orruk hegyéig sem láttak. Csupán a hallásukra, és a szaglásukra támaszkodhattak, mikor kint barangoltak. A föld állandó nedvességétől a gyalogutak iszapos ösvényekké alakultak át.
A település főhadiszállása a legtávolabbi pontban helyezkedett el.
Utakata az erőd kiképző termében felügyelte az oktatást. Alattvalója buzgón számolt be az újoncok fejlődéséről. Négy démon poronty, akik hét-tíz esztendős körüliek lehettek lazsálás nélkül fejlesztették a képességeiket.
– Elég a babusgatásból! A végső párbajt ma tartjuk meg!
– Vakarcsok! Álljak párba! – üvöltötte torka szakadtából a cápa szörny, Kisame Hoshigaku, akinek arccsontjának két oldalán kopoltyú nyílások húzódtak – A halálotokig küzdjetek! Csak a legerősebb maradhat életbe!
A vízi démon komoran biccentett szolgájának, mielőtt elillant a csatározás színpadáról.
 A bástya mögötti hegység mélyén fodrozódott a szent tó. A víz felületén vízililiomok ringtak, amelyeknek levelein harmat gyöngyök csillogtak. A buborék használó az állóvíz közepére ugrott, majd lehuppant a hullámok felszínére. Mélyen beszívta a levegőt, és végül kifújta. Lehunyt szemhéjjal adta át magát teljesen a természet nyugalmának.
– Ismét menekülsz, Utakata-sama? – hallatszott a távolból egy rekedt hang.
A megszólított férfi megvetően kinyitotta a szemét. Egy bajjóslatú alak körvonala rajzolódott ki a messzeségben.  
– Sodródok az árral. A jelen történéseibe már nincs jogom beleszólni.
– Reménytelen vagy. Valami azt súgja többet tudsz annál, amennyit elárulsz.
Utakata elmosolyodott, hiszen a kígyó démon, Orochimaru régi énjére emlékeztette.
– Zsenialitásodat másra is használhatnád – jegyezte meg szurkálódva a buborék használó, aki mutatóujját felemelve a levegőbe írta az ostoba szót – Hányszor akarsz vereséget szenvedni Sasuke ellen?
Orochimaru vékony pupillája még jobban összeszűkült, jóformán sárga írisze látszódott csak. Igazságtalannak tartotta, miszerint egy olyan méltatlan alak kormányzása alatt áll az északi tartomány, akit hidegen hagy a népe boldogulása. Sasuke Uchiha elenyésző időt töltött a Jigoku fennhatóságban, olykor-olykor ugyan feltűnt, miképp rendre utasítsa az ellene lázongókat, de ennek ellenére bátran ki lehetett jelenteni, hogy sorsára hagyta az otthonát.
– Halhatatlanság, örök fiatalság. Micsoda felbecsülhetetlen ajándék, ugye Utakata-sama? A győzelem azé lesz, aki először megszerzi.
– Bár áskálódsz parancsolóddal szemben, te leszel a támogató pillére.
– Ne röhögtess! Ez a szerep rád illik a legjobban! Készüljetek, ha eljön a megfelelő idő halálba taszítalak titeket!
 A buborék használó csalódottan megrázta a fejét, hiszen az általa vallott nézettek mára az összes fajtársát megfertőzte. Generációról-generációra szállt át a gonoszság. A fényt egykoron ő is kiakarta törölni a világból, azonban mára világossá vált számára, miszerint a sötétség sem létezne makulátlan tisztaság nélkül. Viszont a fajokat hajtja a velük született ösztönük, amiknek képtelenek ellenszegülni.

*

 A hófedte hegyvidék örökzöld erdejében Utakata komoran megpiszkálta a máglyarakást, hogy a kihunyóba lévő parazsat ismét tűzzé csiholja. Fekete kimonójának váll részét és barna fejbúbját belepte a hó. Szögletes arcát vér mocskolta, még bal karjától lefelé egészen a kézfejéig lecsordogált a piros folyam. Ügyetlenebbig kezén a hosszú, bő kimonó ujjat tövig leszakította az ellenséges törzsből származó ellenfele.
Hirtelen felpattant a közelébe történő reccsenés miatt, azonban csak egy fehér paripa okozta a zajt. A szőkés sörényű ló barátságosan a vérengző dúvadhoz galoppozott, és pofáját a véres tenyérhez dörgölte.
– Elszakadtál társaidtól vagy kitaszítottá váltál?
Ekkor váratlanul leröppent hozzájuk Ryuga, a szitakötő démon, akinek hosszú világoszöld haja lófarokba volt kötve. Barnás bőre, és felemás színű szeme ritkaságba menő külsővel ruházta fel. Hártyás szárnya a szivárvány árnyalataiba tündökölt, mellyel tucatnyi ördögöt, és angyalt kaszabolt fel.
A rémült táltos rúgkapálva vágtatott el az idegen érkezésére. Úgy megretten, hogy vissza sem tekintett kétlábú barátjára.
– A szerencse szülöttje vagy, öcsi. Szabaddá váltál, még úgyis, hogy vérdíjat tűztek ki rád. Yugito már elmenekült, te miért nem tartottál vele? Elvégre az áldás az örökké valóságig összeköt titeket.
– Új utak nyíltak. Csatlakozz hozzám. Segíts a világ urává válni. Bátyám, egyedül benned bízom.
– Most neveztél először így – vigyorodott el Chomei a hétfarkú szitakötő démon gazdája – Jó lenne elhagyni ezt az átkozott helyett, de engem ide láncol a feleségem. Őt sose bírnám elhagyni. Talán később te is megfogod tapasztalni ezt a fajta szerelmet.
A csiga bestia megemelte a karját, és érdes tenyerére bámult, amit nem is olyan rég mennyei vér áztatott.

* 

 Ahogy falta a szent tünemény szívét furcsa illúzió villant fel előtte.
A fenséges hölgy szelleme elé suhant, és rózsaszín szeméből könnyek potyogtak. Topázkék, hullámos frizurája kecsesen örvénylett alakja körül, mielőtt kedvesen gyilkosára mosolygott volna.
Azután váratlanul egy mákvirág árnyalatú leány lélek formálódott ki a hím szörnyeteg mögött. 
– Utakata-sama… – csendült fel a még meg nem született szellem selymesen lágy hangja.
A hatfarkú gazdája a lángszirom formájú jelenséghez fordult. Nyomban a markába akarta zárni a fényességet, de az nyomban elenyészett.
 A vízi démon a káprázat szétfoszlása utána a nő kihűlt alakjára sandított. Ám abban a pillanatban mellé ugrott Nii, aki jól lakottan letörölte csuklójával az ajkára ragadt cafat darabokat.

 Tíz év elteltével a világot szinten teljes egészében beborította a sötétség. Az összes faj kisebb-nagyobb háborúkat vívott, de csak néhány klánt illetek dicsőséges ranggal. A csatározásokban a picinyke kolóniákat iktatták ki legelőször. Azonban a déli tartományokban különösen rossz körülmények uralkodtak. A fagyos, csapadékos éghajlat szemernyit sem kedvezett az ott lakó népeknek. Olyan pletykák keltett szárnyra, miszerint a kilenc fenevad tábornok között belső viszály tombolt.
A hatfarkú csiga szörny egy évtized múltán látogatott haza, mivel fülébe jutott régi otthonába zajló véres viszálynak a híre.
 A sűrű köd fedte ország lángokba borult. A szőrme sátrakat hamar porig égette a tűz, és a levegőben méreg terjedt.
A jégé dermedt szent tóhoz igyekezett Utakata, ami a kilenc hadvezér fő tanácskozó helyéül szolgált. Rohanó alakját buborékok kísérték, melyekben fogadott testvére képmása tükröződött vissza. Ryuga a halott feleségét cipelte a vállán, mialatt az üldözője elől menekült.
–  Bátyám tarts ki – szűrte ki fogai közül a vízi démon, mihelyst hatalmas ugrással átlibbent az állóvíz területét elkülönítő hegyes fakerítés felett. Ahogy talpa a deres talajra tapadt, a szitakötő pokolfajzatot egy sötétlila energia gömb robbantotta föl. A merő gonoszságból létrejövő golyó kiirtott minden élőlényt a tájékon.
A nyálka démon hamuba süppedt csontváza nehézkes mozdulattal négykézlábra emelkedett, ameddig koponyáját a távolba tomboló kilencfarkú róka, és a négyfarkú gorillára felé fordította. A szervezete hihetetlen sebességgel kezdett felépülni.
Meztelenül lábra állt, és lassan a ködfátyolos égboltra emelte a fejét. Sötét barna, hosszabb haja a lapockáját súrolta, míg karamell árnyalatú szemében bosszúra szomjazó vérszomj csillant meg.
– Pusztuljatok! – ordította haragosan torka szakadtából Utakata, amint állati külsejét felöltötte.        

*

 Sakura verejtékezve üvöltött, mígnem az ördögi aura teljesen lebénította. Eszméletét vesztette, és az ajka ellilult. A fekete motívumok sebesen terjeszkedtek szét a testén, ameddig az orcájáról eltűnő félbe volt az élet pírje.
Haku féltérdre ereszkedett, miközben a fogát csikorgatta. Yugito oda szökkent az angyal hölgyhöz, aki egyre rosszabbul festet. Kapkodva kitapintotta a pulzusát, ami fokozatosan lassulni kezdett. 
A kígyó kitört ketrecéből, és egyenesen a macskanőhöz csúszott, aki időbe érzékelte a közeledő fenyegetést. Elugrott a hüllő elől, és kirohant a fogdából. A lépcsőn szaladt felfelé, amikor összetalálkozott Sasorival. A bábhasználó görnyedten a korlátba kapaszkodva menetelt lefelé.
– Szánalmas a színjátékod – közölte pökhendin Nii, mihelyst a hím előtt termet.
A férfi elvigyorodott, kiegyenesedett, majd felső ujjbegyéből kék energia fonal ereszkedett ki, melyet nyomba a nőstény démon nyaka köré font.
– Ahogy a tiéd is, Matatabi.  Mibe mesterkedtek?
Yugito elvágta a karmával az energia szálat, azután csípőre tett kézzel rákacsintott a bábhasználóra.
– Hoppá! Lebuktam! Megtéveszthetetlen vagy! Ám, ne merj alá becsülni!
– Eszembe sincs – felelte Sasori, mikor barna mellénye zsebéből kivett egy tekercset, és felhajította. A pergamen madzagja szétbomlott, és az idézés kanji jeléből kiesett egy megtépázott öltözékű marionett – Készülj fel, nem adom olcsón a bőrömet.
A nő gőgösen fel szegte az állát, és veszedelmes félmosolyra kunkorította a szájsarkát. Farcsontjából két kék, fekete mintával tarkított farok bújt elő, a jobb szeme citromsárgává színeződött, míg a bal zöld árnyalatúvá halványodott. A balkarján lévő gyöngysor enyhén megcsendült. A szőke haját összetartó szalag elszakadt, amely ezután viharosan örvényleni kezdett.
Az angyalfi hátra hőkölt, amint elméjébe a király magához rendelte.
– Ínycsiklandozó angyal hús! – kiáltotta Nii, akinek elvette eszét az öldöklési vágy.
Hosszú karmaival összekaszabolt mindent, ami az útjába került. Sasori a bábuja segítségével tartotta távol magától a nőstény bestiát. A marionett mérgezett tűket köpködött a szájából, ami hátrálásra késztette a macska démont.
Ekkor váratlanul a testőr mögött varjak jelentek meg, amik emberi alakot kezdtek formálni. A fekete madár rajból egy kéz nyúlt ki, mely magával ragadta az őrangyalt.
Yugito vicsorogva bámulta a köddé vált szárnyasok üres helyét. 
– Megmentette – morogta az orra alatt a macskanő – Gyalázatos vagy Itachi. Őseid forognak a sírjukban.

*

 A vörös ég, és a fekete táj uralta dimenzióban Sasori testének egy része beleolvadt a fatörzsbe. Egy köpenyes alak állt előtte, akinek arcát a kapucni takarta. A vállán ücsörgött a sharinganos szemű varja.
– Hová kerültem? Engedj ki innen! – üvöltötte a bábhasználó, mikor megpillantotta az állat vörösen izzó látószervét – Lehetetlen! Hiszen meghaltál!
– Gakushi talpnyalója lettél. Elvetettétek a káosz magjait. A démonok eledeleivé fogtok válni.
Az angyal harcos ábrázata eltorzult mérgébe, hiszen az eddigi cselekedetei, és döntései nemes ügyet szolgáltak. A parancsolója beavatta a förtelmes jövőbe, melyben a szörnyszülöttek fognak érvényesülni, és gátlástalanul leigázzák a gyengéket. 
– Naiv barátom. Észre sem veszed, hogy az orrodnál fogva vezetnek? Bíztam benned, mégis elárultál. Tévesen ítéltél meg.
Sasori bűnbánóan lesütötte a tekintetét.
– Lásd meg a valóságot! Jelenleg ki jelenti a legnagyobb fenyegetést?! – kiabálta a titokzatos alak, ameddig felemelte a karját, hogy rászálljon az aprócska pinty – Ha rátalálsz a helyes válaszra keress meg!  
 Abban a pillanatban a bábhasználó a trónterem bejárata előtt találta magát. A feje tetején a picinyke madár csipogott, miközben egy-egy hajszálát meghúzta.
– Inába szállt a bátorságot? – kérdezte csipkelődve Nii, mikor a semmiből a testőr hátának dőlt – Rajta nyiss be. Sasuke Uchiha, amilyen derűs kedvébe van nagy mészárlást fog tartani. Vétek lenne lemaradnod róla.
Sasori halántékán izzadságcsepp gördült le, hiszen a rabságban tartott nőstény ördög kimutatta a foga fehérjét. Valamint a kisugárzása is merőben eltért a megszokottól. Zabolátlan vérszomj zúdult ki belőle, ami rettegésbe taszított minden élőt. Csupán három bestia tartózkodott a fellegvárban, mégis lebénították a környező angyal közöségeket is. Idáig elhallotta fajtársai szenvedésének foszlányait.
Aztán felvillant előtte a macska démon rémült reakciója a fogdában.
– Tartasz tőle?
– Viszolygok, amilyenné válni fog.
A férfinak a fülébe csengett az asszony elcsukló hangja. Megperdült, de már hűlt helyét lelte a Niinek. 

*

 Gakushi lángokkal borított testtel közeledett az Uchihához, aki hártyás szárnyával felrepült, és fekete tűzgolyókat lőtt ki a szájából. A vak uralkodó a folyamatos bombázás hatására lezuhant a lépcső aljára.
Sasuke gúnyos félmosolyra hozta sötétkékes száját, mialatt a trónszékbe ereszkedett. Méltóságteljesen hátra dőlt, amíg két kezét a bársonyanyaggal fedett karfára fektette.
– Nem méltó hozzád egy alantos faj ülőkéje – jegyezte meg nevetve Suigetsu, mihelyst elengedte zsákmányát, és kifolyt a falból.
– Lebecsültök pokolfajzatok! Keiko!
Ekkor nyomban megjelent a Chinoike nő prédájával együtt. Sakura holtsápadtan, ellilult ajakkal, feküdt eszméletlenül. Piszkos hálóköntösét vércseppek tarkították, míg hasán gömbölyödött a döglött kígyó teteme.
– A megérdemelt jutalmam! – lelkendezett a vénség, amint a pokoltűzét egy apró csentintéssel eltüntette.
A Hozuki csodálkozva pislogott, mielőtt gyanakodva végig vizslatta az idős királyt. A történelemben még nem akadt példa ilyesmire. Vigyorogva megdörzsölte mutatóujjával az orrát, mivel a Gakushiból szivárgó ördögi hatalom bűzölgött a romlottságtól. A levegőben rothadó félbe lévő hullaszag terjengett.
– A pártfogóm a vesztedet kívánja! Pusztulj Sasuke Uchiha! – üvöltötte diadalittasan a vak uralkodó, ameddig a testét emésztő amaterasut bekebelezte egy másik fekete tűz. 
Sasuke ingerülten összevonta szemöldökét, míg karmát a könyöklőbe mélyesztette.
– Ez lehetetlen! Valaki más is rendelkezik ezzel a hatalommal?! – tűnt fel Suigetsu barátja oldalán – Ki a franc segítője?!
Az öreg oda bandukolt a Harunohoz, akinek hosszú, rózsaszín hajtincse az orcáját cirógatta. Két csuklóján vízszintes karmolások nyoma éktelenkedett. A kacsóján vérfolyamok csordogáltak lefelé az ujjbegyek végégi.
– Az élete az enyém! – ugrott az Uchiha az aggastyánhoz – Megvalósíthatatlan álmot kergetsz! Ugyanis angyal soha nem részesülhet az áldásba!
Gakushi vicsorogva a koponyájára tapasztotta két tenyerét, ugyanis hasogató fejfájás tört rá.
– Nyomorult! – morogta a vénség, mialatt rámutatott az ájult lányra – Felakarja használni a gyereket valamire! A csitrinek mindenáron meg kell szülnie! Keiko ne öld meg őket!
 Abban a pillanatban kitárult a terem bejárata. Sasori zavartan igyekezett kiszűrni a történéseket, azonban a két hím bestia tehetetlen magaviselete kétséget ébresztett benne. Deidara kiütött rongybabaként támasztotta a falat. Parancsolója szitkozódva üvöltött, mintha az ördög bújt volna belé. A szépséges démon asszony meg dühtől remegett.
Sasuke elnyomta ördögi auráját, amíg visszaöltötte megszokott külsejét. Lehajolt, karjába vette a választottját, és hátat fordított.
A Hozuki felsóhajtott a menthetetlen helyzet miatt. A trón felvezető útja elején jelent meg, és lila íriszében a neheztelés tájfunja tombolt. A bicepszén valamint az alkarján kidülledtek az erek. Fékezhetetlen öldöklési vágy gerjedt benne.
Az Uchiha fenyegető pillantást vetett a bizalmasára, mikor mellé ért.
– Beszédem van vele – közölte fagyosan a démonok ura.     
– Sasuke! Amint a fattyad világra jön kivéreztettem a drága hölgyedet! A bosszúm elől nincs menekvésed! – törtetett az alfa hímhez a Chinoike nő, míg bőrét csipke halóként bevonta a piros vér – Átkunk a szenvedéssel teli összetartozásunk.
A férfi érezte, ahogy a nőstény szörnyeteg hátulról átölelte. Ismerős, rég elfeledett meghittség áradt szét bensőjében. Anno azt hitte ez a szerelem, de tévedett. Kölcsönösen kihasználták egymást, hogy elviselhessék a fájó magányt.
– Zsarolni mersz? Legyen, lássuk, melyikünk fog elbukni – ment bele a játékba az Uchiha, mielőtt alakja lángszirmokká enyészet.
Gakushi vicsorogva térdre rogyott, mivel a szédítő zsivaj nem szűnt meg az agyában. Sasori a parancsolójához eredt, de váratlanul megtorpant. A bizalmatlanság redői jelentek meg a homlokán.
– Mi a valóság? Színjáték az egész? – elmélkedett a bábhasználó, mielőtt megfogta a fején gubbasztó pintyet, aki rémülten csapdosott a szárnyával.
A kismadár sharingaját mérgesen a harcosra villantotta, azután durván megcsípte annak hüvelykujját. A vörös hajú alak feljajdult, és rákoppintott a pimasz jószág csőrére.

*

 A Mount hegy a sok rétű növényzet mellett számos békának adott otthont. Ez a rejtekhely szolgált a kétéltűek paradicsomául.
Az uradalomban tucatnyi varangy szobor díszelgett, amíg a terület határ vonalánál homokos-saras vízesés emelkedett. A zuhatag sziklás falán egy szőke férfi meditált narancssárga nadrágban. Bordó kimonó mellényt viselt, mely hanyagul terült el csupasz felső testén. Hirtelenjében kicsapta a hideg veríték, hiszen vérszomjas, ördögi erő szele borzongatta meg a környék élővilágát.
– Felbolydult a harmónia. Haza kell mennem – jelentette ki Naruto Uzumaki elmélyedésében.
 Homályos folyosón ácsorgott, ahol szentjánosbogarak világítottak. A messzeségben egy óriási paca árnyéka rajzolódott ki. A vizes ösvényen keresztül szaladt az angyalok megmentője, követve a duzzogó morgás muzsikáját, míg végül elért az állatkájához. Könnyed mozzanattal felszökkent a méretes, vörös mancsra. Ekkor kinyílt a róka szeme, aki nedves orrával gazdáját megbökte.
– Keresed a bajt? Mi előnyöd származik mások megmentéséből?  Jobb kimaradni a fenevadak ügyleteiből.
– Állandóan ezt fújod! Pedig csak fent kívánom tartani a békét! Védőszent és ördög között is létrejöhet baráti kapocs! Mi vagyunk rá az élő példa, Kurama!
A házi kedvenc pupillája összeszűkült, és kilenc darab farka ostorként csattogtatni kezdte a levegőt. 
– Hígagyú! Mi csak egy különc sátánfajzat játékszerei vagyunk!
Naruto kockás hasára legyintett, amin egy kacifántos nap szimbólum csúfolkodott. Ez a pecsét tartotta benne a róka szörnyet.
– No, igen. Az a féreg tönkre tette anyámat, és engem sem kímélt. Majd jól elagyabugyálom!
Kurama reménytelenül felsóhajtott.
– Ha valaha is találkozol Utakatával húzd fel a nyúlcipőt.
– Úgy beszélsz, mintha ismernéd Utamatut.
A vörös emlős bosszúsan lefújta a puha szőrrel fedett lábáról a hebrencskedő ifjút, akik jajgatva zuhant bele a vízbe.
– Nyughass! – ordította a démon, mielőtt kifújta lakkjából a mesterét.
Az Uzumaki csodálkozva pislogott tengerkék szemével. Zavartan megvakargatta a fejét, tudniillik ritkán szokott ennyire bedurcizni rá az állatkája.
– Héj! Ezzel a dedós húzással zártad le a vitát! – bosszankodott a fiatal férfi, mialatt mutatóujjával döfködte a bendőjét – Akkor akaratod ellenére vonszollak el innen!
Naruto felpattant, leverte gatyájáról a port, majd levetette magát a szikláról. Kézen állva ért földet, aminek hatására fáradhatatlan szél süvített keresztül a zöldellőn. Leeresztette a talajra a lábát, és sebesen az uradalom kijáratához száguldott.  

 A hegység legmagasabb csúcsa felett lebegett a lebernyeget viselő alak. Az intenzív légáramlat utolsó fuvallata lehúzta az arcát eltakaró kapucnit, ezáltal felfedve személyazonosságát. Sötétszürke, összefogott haja meglebbent, még mosolyogva követe tekintetével a szőke hajú hőst.
– Még érdekesebbé teszem a szórakozásotokat, Sasuke, és Utakata-sama.