17. Cukrozott alma

 A fellegvár előcsarnokához közeli szobában Mabuki kétségbeesetten szajkózta a lánya nevét, akit mérhetetlen sötét hatalom gyötört. Eszméletlen állapotában is ide-oda forgolódott a tatami szőnyegre terített pléden. A fehér bőrön sebesen terjedt tovább a fekete lángszirom mintázata, viszont az állandó vérzés csillapodott valamennyire.
Az anya az összes tisztító, valamint gyógyító képességét előhozta, hogy valamelyest enyhítsen a gyermeke sínylődésén.
Sakura kimerülten felnyitotta a szemét, ugyanis álmát vigasztalhatatlan baba bömbölés rázta fel. A sírás a fülében csenget azután is, miután eszméletéhez tért, és hideg kacsóját ösztönösen a pocakjához húzta, míg oldalra fordulva összegömbölyödött. 
– Ne bántsd! Fájdalmat okozol neki! – kiáltotta könnyeket hullajtva a Haruno, aki jóformán azt sem tudta hol van, és kivel, csak azt érezte, hogy a pici veszélyben van.    
A Haruno asszony gyöngyöző homlokkal eltátotta a száját, ameddig vékony, szőke szemöldökét haragosan összevonta. Hotaru éppen a szoba sarkánál mártotta bele a rongyot a hideg vízbe, mikor meghallotta a fiatalabbik angyal kifakadását. Csodálkozva ó betűt formált kicsi ajkával, majd megnyugodva, lehunyta a szemhéját. Felállt az ülő párnáról, és a nedves szövetettel a markába a pokróchoz sétált. Letérdelt a védőszent fejéhez, és óvatosan megtörölgette a láztól izzadó homlokot.
– Elment az esze… Az ördögfajzatért aggódsz! A fattyának vesznie kell, ahhoz, hogy te élj!
Sakura testét ellepte a démoni szirom, mihelyst az anyja szüntelenül gyógyította.
– Ne! Már nem bírja sokáig! – zokogott a démonok urának asszonya, mikor egyik kezével hadonászni kezdett, mintha egy zavaró legyet akarna elhessegetni.
Hotaru a mennyei hölgy csuklójára fonta az ujjait, és mérgesen megrázta a koponyáját. Mebuki nyomban kirántotta a karját a nőstény bestia béklyójából.
– Egyelőre elég lesz ennyi. Tartsd tiszteletbe a lányod óhaját. Ragaszkodik a kicsihez, fogad el. – Szégyen és gyalázat! Sosem lesz nyugta a korcs miatt… Haláláig menekülnie, és bujdosnia kell… 
A várpalota úrnője szomorúan a füle mellé igazította hosszú, hullámos hajkoronáját. A Haruno asszonyból keserű harag tört felszínre. A földre csapta tenyerét, majd ravaszkás kacajjal meggörnyedt üléséből méltóságteljesen kiegyenesedett. Számító mosolyát kecsesen elrejtette kacsójával.
– Egytől-egyig szörnyetegek vagytok. Lányom érdekébe bármire képesek vagyok.
A nőstény démon riadtan fordult a nemes angyalhoz, aki bosszúsan kiviharzott. 

 Az udvarház hó borította tetején Utakata otthoni, kék kimonójában ereszkedett lejjebb a meredek cserép sorokon. Sasuke guggolva kémlelte a fagyos tájat, míg bal, tetovált karját pikkelyes kígyó fonta körbe.
– Tényleg ezt akarod? Előidézni ismét a pokoli időszakot?
Az Uchiha felállt, azután hátra nézett mesterére, aki reménytelenül felsóhajtott.
– Végleg sorsára akarod hagyni, Sakura? Ha a gyerek… 
– Lány lesz! – jelentette ki a démonok vezére – Érzem…! Emiatt nem kell későbbiekbe aggódnom… 
– Rendben. De tudd, bármikor meglátogathatod őt.
Sasuke, mintha semmit se hallott volna leugrott a tetőről. A zord levegőbe zuhanva egyszer csak eltűnt, és ártó ördögi aurája is szertefoszlott a téli szélbe.
A csiga bestia vállára fekete varjú telepedett rá, aki kíváncsian forgatta a koponyáját. A férfi előre nyújtotta a karját, amint két kéz szélét összeérintette. A madár a tenyér fészekbe röppent, majd sharinganos szemét a pokolfajzatra szegezte.
– Ideje lenne közbe lépned, Itachi.
– Megfékezem az öcsémet. Szükségtelen lesz beleavatkoznod a jövő eseményeibe.
Utakata meghökkenten pislantott párat, mire a szárnyas állat a fellegek közé csapdosott. 
– Nocsak, a kölyök átlát a színjátékomon. Itachi Uchiha vigyázz, nehogy úgy jár, mint Madara – kunkorította fel ördögien szájsarkát a nyálka szörny.

*

 Az éjsötét éjszakán viharos hóesés csapkodta az ajtókat, ablakokat. A szilaj szél süvítése szellem muzsikaként csikorgatta a fellegvár masszív falait.
Mebuki mélyen szunnyadt a lánya melletti pléden. Az asztalon apró mécsesek égtek, amik szorgosan igyekeztek elűzni a rettegést keltő árnyakat.
Sakura dideregve ébredezett. Mélyeket pislogott, mily módon hozzá szoktassa álmosságtól homályos szemét a vak feketeséghez. Elgyengülve felkönyökölt, majd az összes erejét összeszedve felült. Kíváncsian körbe vizslatott az idegen helyiségben, mielőtt észrevette az édesanyját. Hitetlenkedve a szülője felé nyúlt, aki összerezzent érintésére.  
– Anyu. Életben vagy – örvendezett a Haruno könnyezve.
A Haruno asszony szelíden átölelte porontyát. Megnyugtató hangjával azt duruzsolta, miszerint minden rendben lesz.
– Hiruzen-sama azt hitte meghaltatok… Apa is itt van?
A mennyei asszony finoman hátrább húzódott a kislányától. Csalódottan megingatta a fejét, azután gyengéden a beteges babaorcára fektette tenyerét.
– Ő nincs velünk… De legalább mi itt vagyunk még egymásnak. Sakura, jól figyel most rám.
Az angyal lány megérezte a szíve alatt növekvő csemete mocorgását, amire ösztönösen a pocakjára tette a kezét, és simogatni kezdte.
– Sakura! – csattant fel mérgesen Mebuki – Van sejtésed arról, ki az apja ennek az elfajzott egyednek?!
A Haruno védelmezőn a gömbölyű hasára fonta a kancsóját, mialatt arrébb húzódott a kiterített fekhelyén. 
– Egy démon vérével vagy viselős! Megöl, mielőtt megszülhetnéd! Muszáj lemondanod róla!
– Nem! – rikkantotta lázongva a rózsaszín hajú védőszent – Megtartom! Szeretem! Még úgyis, hogy ötletem sincs arról ki az apja…
Mebuki hirtelen jövő haragjába lánya felé lendítette a kezét. A pofon csattanására rögvest benyitott hozzájuk Hotaru és Hideo.
– Elmaradt az örömteli viszontlátás? Fiam, kísérd vissza Mebuki-sant a lakosztályába.
A szőke, hullámos sörényű ifjú engedelmesen a mennyei nőhöz sétált, tisztességesen meghajolt előtte, ameddig karjával útmutatásként a kifelé vezető útra mutatott. A Haruno asszony sértődötten sarkon fordult, majd heves tornádóként kiviharzott. Mezítlábbal ügetett a folyosón, mihelyst az útjába került a csiga bestia. Utakata unottan, tarkóra font kézzel támasztotta testével a tartógerendát. Karamell árnyalatú íriszét rosszallón a nőre szegezte.
– Azt csiripelte a nejem, miszerint az emléked a lányod látványától tért vissza. Elég csapás érte szegényként. Ne nehezítsed még tovább az életét.
– Átok rád, és a fajodra! Tönkre tettétek…!
A buborék használó ellökte magát a támfaltól, azután a Haruno asszony előtt jelent meg. Megragadta a rövid, szőke frizura tövét, amire fájdalmas szisszenés kúszott a fülébe.
– Ez a hála, amiért kihúztalak a bajból? Azt ajánlom, lapulj meg, mint nyúl a fűbe, különben szét cincállak – tanácsolta vérszomjasan a nyálka szörny elengedve a védőszentet.
– Ki…?
– A pulya apja? – fejezte be a kérdést Utakata a közlekedő elejéhez indulva – Titok.
Mebuki keservesen a földre rogyott, tenyerébe temette az arcát, és kitört belőle a zokogás.

*

 A Kaminari kúria bábkészítő műhelyében Sasori égő gyertya mellett révedt a hadüzenetet tartalmazó tekercsre. A pergamenre vaskos ecsetvonással firkantották rá a közelgő fenyegetés hírét. Felborult a rend, tudniillik ez az ütközet az összes angyal birodalmat érintette. A kapkodó intézkedések, a lehetőségek valamint az esélyek latolgatása semmit sem értek. Azok, akik anno egyelő esélyekkel csatároztak a démonokkal, azok már rozoga aggastyánok lettek.
– Megvédem a fajtámat! Ezek a dögök nem fognak lakmározni belőlünk! – szökkent fel az angyalfi az asztalra csapva.
 A pici pinty leröppent a férfi fejbúbjáról a durva szálas szőnyegre. Amint lába halkan a kárpitra koppant enyhe füstfelhő keletkezett. Sasori a szagra megfordult, és észrevett egy tizenöt esztendős leányt, akinek hosszú sötétbarna haja eltakarta szeplőtlen alakját. S sötét, vidáman csillogó szemét a hímre szegezte.
– Ki a franc vagy?! Hol az a szemtelen veréb?!  – kémlelt körbe bosszúsan a marionett használó. – Pinty! – sikkantott a fiatal hajadon, mielőtt zavarába megköszörülte a torkát – Kaya Uchiha vagyok. 
– Pokolfajzat! – feszítette ki láthatatlan fonalával a bábhasználó a gyermeklányt, amíg tekintetét a földre fúrta.
Kaya nyöszörgött a csapda szorításában, ugyanis a szülei ráparancsoltak, miképp ne ártson egy védőszentnek se.
Az angyalfi hirtelen megérezte ragacsos szálainak szerte foszlását, miközben huppanó zörej csapta meg a fülét. Lassan feljebb sandított, ahol az Uchiha leány oldalra fordulva térdelt. Szomorkásan tekergette az ujjával a hajtincsét, mialatt azt motyogta, hogy ő nem szörnyeteg.
Sasori hökkenten tapasztalta a kamasz viselkedését. Értetlenül megvakarta halántékát, ugyanis ezzel a szituációval nem tudott mit kezdeni. A fiatal hajadon semmi jelet nem mutatott gyilkos szándékra. Sőt, olykor-olykor félőn összerezzent.  
– Oké. Ezt most tényleg nem értem.
– Apa oltalmat tud nyújtani, de ahhoz bíznod kell benne.
A marionett használó megvilágosodva az asztal szélének dőlt zsebre dugott kézzel.
– Itachi Uchiha kölyke vagy. Kémkedni jöttél, ugye? Miért hinnék a magadfajtának? Megesztek minket… 
– A túlélésért! – kurjantotta Kaya felháborodva oda szaladva a férfihoz – Ne csak a fenevadat lásd…
A bábhasználó zavartan hátrébb húzódzkodott, míg tenyerével elfedte a látószervét. 
– Jól van, jól van. De könyörgők vegyél már fel valamit.
Az Uchiha leány elvörösödve ütlegelni kezdte a védőszentet, majd megpördült és visszaváltozott madárrá.
Sasori mérgesen felemelte az öklét, hiszen ilyen pimasz csitrivel még soha nem hozta össze sors. Nyomát se vélte felfedezni benne Itachinak, akit hidegvérű és ravasz jellemű személyként ismert meg.    Ekkor a pinty csicsergő dalra fakadt, amire varjú had repült ki az árnyék uralta sarokból. A fekete szárnyasok fekete pacaalakba tömörültek, amiből lassan kirajzolódott Itachi külsejét.
 Az idősebbik Uchiha fivér határozott mozzanattal lehúzta köpenyének a kapucniját. Karakteres ábrázatán a karakán vonások még nagyobb tekintélyt parancsoltak a számára. Szürke harci öltözéket viselt, és mindkét alkarján fásli tekeredett. Szabadon hagyott ujjain enyhe perzselés nyomai látszottak.
– Üdvözöllek Sasori – nyújtotta ki tenyerét felfelé nézve a pokolfajzat, amire a madár alakba bújt leánya belefészkelt – Ugyan az a célunk. Legyünk egymás segítségére.
Az angyalfi bosszúsan lelegyintette a férfi ajánlatát, hátat fordított, és tenyerét az asztallapra préselte, mialatt leszegte a koponyáját.
– Király lehetsz. Azzá teszlek, de cserébe ideiglenesen tűrj meg uralkodódként. Eleinte csak így tudom megóvni az otthonodat.
– Kizárt! Tűnjetek el! Megoldom a felmerülő problémákat…
– Sasuke, Chino Chinoike. Jigen. Van fogalmad arról, milyen mészárlást fognak csapni?
 A pinty kicsi kalapáló szíve belesajdult a gyötrődő hím vívódásán. Oda repült hozzá, és csőrével megcsipkedte a védőszent barna hosszujjújának a végét.
 Sasori megadóan Itachihoz fordult. Hosszan meredtek egymásra, mielőtt a vörös hajú alak vonakodva biccentet. Kaya boldogan perdült fel a levegőbe, azután a teremtőjéhez röppent, és hangos csipogással magyarázott neki. Az apa kedvesen megmosolyogta a vére sziporkázást, majd a csőrére koppintott lágyan.
– Érted, mit csivitel?
– Mondhatjuk. Kaya egyedi teremtés. Ezért is rejtem el a külvilág elől.
A bábhasználó kérdően felvonta szemöldökét.
Az Uchiha leány bánatosan a szülője sötét szürke hajába bújt, és pityergő könnyeket hullajtott. Itachi elnézéstkérőn megvonta a vállát, még a fő varja a rozoga ládáról károgott. Hevesen csapkodó szárnyával tapsolta meg a kisasszonyát, miképp jó kedvre derítse.
– Veréb, gyere! Te leszel a hírvivő közöttünk.
A madár felrikkantott, mire az Uchiha férfi felnevetett.
– Értékelem a bizalmadat, viszont a lányomat további veszélynek nem kívánok kitenni. A hatalma sekélyes.
 Az angyalfi ábrázatán a vonások megkeményedtek. Ugyan beleegyezett az alkuba, ám a bizalmatlanság továbbiakban is megmaradt szívébe. Ennek okáért kívánta magához láncolni Kayát. Csúnyán fogalmazva túszul akarta ejteni, hogy legyen egy ütőkártyája Itachival szembe.
A démon sharinganja baljóslatúan felcsillant. A fondorlatos hátsószándékot messziről kiszagolta. 
– Ő lenne a hűségem biztosítéka, mi? Elfogadom a feltételedet, viszont cserébe garantálnod kell a biztonságát – közölte az Uchiha, mihelyst teste fekete madarakká oszlott.
 A tollas állat sereg nagy robajjal tűnt el a sötétségbe, azt követően füstfelhő árasztotta el a műhelyt. A büdös fellegből lassan ki araszolt a hajadon, és barátságosan kezet nyújtott a hímnek.
Sasori kimérten megfogta a kamaszlány kacsóját, ezáltal lepecsételve a közöttük létrejövő szövetséget.

*

 Mebuki a hideg kádban mosdatta a gyermekét. A lavór langyos víziből kivette a szivacsot, amellyel a kislánya testét suvickolta. Pirossá dörzsölte a fehér bőrt, hogy lemossa róla a bűn aromáját.
Sakura beharapta kicserepesedett ajkát, miképp visszatartsa a fájdalommal átitatott szisszenéseit.
– A mocska teljesen beléd ivódott. Nem szégyelled magad? Hová lett a becsületed? – szidta rendületlenül a mennyei asszony utódját, mikor kétségbeesésébe lecsapta a szivacsot a kád mélyére. Megragadta a mosdó tálat, és bosszúsan leöntötte családtagját – Beszélj! Kinek a fattyjával vagy viselős!
A Haruno remegő kézzel simította fülé mögé a vizes haját, még a másikkal a pocakját védte.
– Tényleg nem tudom…
– Hazudsz!
– Sakura-chan, minden rendben? – kopogott be az ajtón Hotaru – Sakura-chan?
Mebuki sóhajtva leakasztotta a fogason logó fehér köntöst, amit a csemetéjére terített. Óvatosan kisegítette a magas kádból, majd gondosan belebújtatta a pongyolába. Lazán masnira kötötte az övet, azután kifelé irányította a leányát.
A nőstényördög kedves mosollyal köszöntötte a náluk vendékeskedő hölgyeket.
– Egy percre elrabolom – szökkent eléjük vidáman a szerény úrnő, hogy elragadja a fiatalabb védőszentet.
 A Haruno asszony bizalmatlankodva magához húzta ivadékát, mire Hotaru határozottan rávillantotta kék szemét. Erőltetett kedvességgel a hangjában megnyugtatta az anyát, miképp semmiféle ártalom nem fogja érni az angyalkáját.  

 Sakura tartózkodva lépet be a társalkodó terembe, ahol két idegen fordult felé. A deszkalapos parkettán három jókorra selyem terítő volt kiterítve, melyen hemzsegtek a különféle árucikkek.
 A portéka mögött egy tarka ruhás hölgy üldögélt, akinek hosszú, mély zöld haja a földig ért. Narancssárga sapkája, lenyúló rózsaszín gyöngy fülbevalója, és látványos sminkje igazi feltűnő jelenségé tette őt.
 A sötétbarna hajú férfi a körablak előtt ácsorgott, hosszú, kék kimonójában, amely valamennyire látni engedte a kidolgozott felső testét. A mögötte lévő nyílászáró üvegét hóvirág cifrázta, ami sejtelmesen elmosta a kinti tájat.
A Haruno szorongva hátrább tántorodott, miközben vizes, rózsaszín hajkoronája zabolátlanul terült szét alakján. A nőstényördög víg nevetéssel beljebb tessékelte a védőszentet.
– Nyugi. Nincsenek harapós kedvükbe.
– Oh, szegénykém! Csont sovány vagy! – rikkantotta elhűlve a cicomás hölgy, mihelyst a kosarába nyúlt. Kedvesen megkínálta az angyalt az ínycsiklandozó édességgel, aki bizonytalan léptekkel felé indult.
Sakura térde megbicsaklott, és lerogyott a kemény pallóra. Csalódottan leszegte az állát, ugyanis már neki volt kellemet a kiszolgáltatottsága. Segítségre szorult mindig, még a járás is nehézséget okozott számára.
Váratlanul valaki cukrozott almát dugott az orra alá.
– Tessék. Kóstold meg.
– A kedvencem… Köszönöm szépen. Az otthonomra emlékeztet… – felette a Haruno kibontva a csemegét. Kivette a pálcikára tűzött geil gyümölcsöt, beleharapott, mire az édes íz halványan visszacsempészte belé az életet. A szívét furcsa meghittség árasztotta el. 
– Honvágyad van? Tieid közé vágysz? – érdeklődött az eddig némaságba burkolódzó hím.
Az angyal a férfi felé fordult. Valamit hiányolt, ami után epekedett. Üresnek, és megfosztva érezte magát.
– Azt hiszem… Talán… Olyan zavaros… – motyogta Sakura a homályos emlékképei között bogarászva, mikor csöppsége ficánkolni kezdett. Szeretetteljes mosollyal megcirógatta a pocakját. 
Utakata lehunyt szemhéjjal összefonta karját. Az események nem éppen az elképzelése szerint alakultak, viszont a kialakult körülmény még nagyobb izgalmakkal kecsegtette.
– Feszegessük picit a határokat. Felejthetetlen szórakozásba foglak részesíteni titeket. Sasuke… Itachi… A vérpezsdítő játék most veszi kezdetét – gondolta magába a nyálka szörny, mihelyst a védőszent felé gyalogolt – Halljuk, mit adsz – kérte számon a vendéglátó védencét.
A Haruno csodálkozva pislogott.
– Adósom vagy. Befogadtalak titeket. Azt feltételezted önzetlenül segítek? Naiv, fruska… – tette tenyerét a csiga démon a Haruno orcájához, aki reszketve, hátra biccentett fejjel felnézett a szállásadójára – Ne merd meghiúsítani a szórakozásomat.  
– Utakata-sama! – csapta el a hím kezét a cicomás hölgy – Mire véljem ezt?!
A buborék használó az ásító szája elé emelte a kezét, majd unottan morogta, hogy mennyire álmos. A fogadó szoba legtávolabbi sarkába huppant le törökülésbe, míg a hátát a falnak döntötte. Nem telt bele sok időbe, mire nehézkes mocorgást hallott, amit a toló ajtó csukódó zöreje követett. Megkönnyebbülten fellélegzett lehunyt szemhéjjal, mihelyst árnyék vetült alakjára.
– Mibe mesterkedsz? Ne felejtsd, Sakura-chan…
– Ő bízta a gondjaimra. Könnyedén lemondott róla – felelte türelmesen Utakata, amint a kimonója felső részéből előhúzott egy tekercset – Ad át az uradnak, Hanare.

*

 Délelőtt az árnyas lakosztályban sejtelmes fények szűrődtek ki a kőfalból kiálló kígyó szobor szájából. Kéjelgő nyögdécselés vegyült az élvhajhász morgással. A választó falat egy szürkés, karmos kéz támasztotta, mialatt előre hajoló meztelen női test titokzatosan ki-ki rajzolódott hébe-hóba, a hártyás szárny kerete közül. Sasuke fedetlen, kidolgozott testén verejték gyöngyözött, miközben heves tempót diktálva tette magáévá a nőstényt. Hosszú, szürkéskék árnyalatúvá fakult sörénye zabolátlanul terült el széles vállán, még szabad tenyerével a mellett markolászta. Kemény mellkasán buja karmolás nyomok húzódtak lefelé, még nyakán számtalan csók lehelet volt tapadva.
 Váratlanul erőteljes koppanások zúdultak a bejárati ajtóra.
Az Uchiha vicsorogva kihúzta szerszámát a nőből, és nyersen ráförmedt, hogy távozzon. A kos szarvakkal rendelkező, gyapjas asszony lihegve térdre zuhant. Göndör, arany haja csapzottan tapadt szívformájú arcára.
– Sasuke-sama… Könyörgöm, adjon egy leheletnyi időt… Alig kapok levegőt… Ki vagyok merülve…
– Takarodj!
 Ekkor nyitott be rájuk a tarka ruhás Hanare Hatake. Enyhén leszegte az állát, még bal öklét a jobb tenyerébe ütötte. Ezután az alkarján lógó fonott kosarából kikapta a tekerccsel együtt a cukrozott almát, és a parancsolója elé hajította.
Az Uchiha a gyümölcs láttán összevonta vékony szemöldökét. 
– Elfelejtett mindent – jelentette ki határozottan a mély zöld hajú hölgyemény – Utakata-sama forral valamit.
– Várható volt – jelent meg az ördögi fél mosoly az alfa hímen – Mehetsz
 Hanare dacolva ura utasításával levette szőrmés poncsóját, és kedvesen a fiatal lányra terítette. A gyapjas nőstény bestia üveges tekintettel réved az ölébe lévő ökleire. A combján elmosódott ugyan a vér folyam, de ennek ellenére is sejthetővé vált, miféle nemi aktust élt át.
– Megváltoztál… Sakura…
– Elhallgass!    
A Hatake asszony beletörődőn felsóhajtott, és csalódottan jobbra-balra ingatta koponyáját. Sasuke Uchiha vérszomjasabbá vált, ami különösen abba nyilvánult meg, hogy napi rendszerességgel járt el vadászni. Anno minőségi zsákmányt fogyasztott csak, vagyis megválogatta milyen zamatú angyalt faljon fel, viszont jó ideje félre hajította eme finnyásságát. S furcsa mód hirtelen az összes gyűlölete a védőszentek felé irányult. A puszta létezésük is zavarta, ezért lassú, kínokkal teli mészárlást kívánt bevetni a háborúba.  
– A karmazsin éjszakájának napján támadunk.
 Hanare csodálkozva a parancsolójára fordította tekintetét, aki abban a pillanatba égette porrá a tekercset. Jobb markát összeszorította, amint meglódult a kijárt felé. Cipőtalpával eltaposta a piros almát, ami lédús roppanással tört darabokra.
– Piszkáljuk meg az álló vizet. Hajnalba indulunk.