Csábítás



Szombaton a vekkerem fél hétkor kukorékol, mivel reggel tíz órára értem jön Dénes, hogy együtt menjünk a Gellért Gyógyfürdőbe. Egyedül Annabella tud a tervemről, ezért az ő furmányos elméjéből is pattan ki ez az ötlet, hogy menjünk el fürödni.
Tanácstalanul teszem magamhoz hol az egyik, hol a másik bikinit. Végül a vadító bordó mellett teszem le a voksomat. Majd ki ugrok a bőrömből örömömbe, amiért hamarosan láthatom a közönyös hercegemet. A hajamat laza kontyba tűzöm fel, ami azt eredményezi, hogy sok kosza szál kibomlik a csat fogásából. Elég drága program lesz, de a szerelem minden befektetést megér. A csengő megszólalása jelzi, hogy ismerőseim a lakó épület előtt dideregnek a hidegbe. Felveszem citromsárga kabátom, és ugyanolyan árnyalatú sálat tekerek a nyakam köré. Ellenőrzöm, hogy minden ablak be van-e csukva, majd elegáns kuckóm zárjában elfordítom a kulcsomat.
Dénes színészkedve vacogtatja a fogait családi autójának támaszkodva. Sebesen dörzsöli össze tenyerét, mikor ki lépek az utcára. Előadói képességén bőven van mit fejlesztenie. Pocsékul játssza a szegény gyufaárus kislány karakterét. Az anyósülésen ücsörgő feleségével találkozik a tekintetünk. Minden az arcára van írva, ezért felkacagtam. Titokba kiparodizálja a férjét. Felvette a napszemüvegét, és karját szélesre tárta, hogy a kigyúrt felső testét imitálja. Feltűnően csócsálta a rágógumit, ahogy a főnököm szokta. Mire a munkaadóm megfordul, Annabella semmittevést színlel, ám az okuláré lebuktatja.
– Öregem, szerencse, hogy Kano jön, mert felőrölnétek az idegeimet ti ketten – morogja az orra alatt a sofőrünk.
Dénes kinyitja nekem a hátsó ajtót, ezután ő is elfoglalja pulpitusát. Amikor az első piros lámpa megállításra késztet minket, megragadom az alkalmat, hogy több információt tudjak meg Gushikenről.
– Hogy barátkoztatok össze vele? Úgy értem elégé merev fellépésű, ti meg túl közvetlenek vagytok.
Kerítőnőm lelkesen meghúzkodja a párja pufajkáját, buzdítva arra, hogy mesélje el nekem a történet.
– Nos, ez elégé vicces sztori. Törökországban véletlenül meghúztam a kocsiját, mikor le akartam parkolni mellé. Pechemre ő akkor jött ki éppen a babájával a szállodából, és annyira elborult az agya, hogy csak nem elevenen megnyúzott. Majd mikor végre elsimítottuk érdekütközésünket, összebarátkoztunk. Leeset az állam, mikor kiderült, hogy övé a hotel.
Ahogy elemzem a tájékoztatást, leszűröm, hogy nem olyan régi haverok, mint azt állítják. Elszontyolodva nézek ki a forgalmas kereszteződésre. Szívesen kérdezgetnék még, de nem akarom, hogy a felettesem megsejtse hátsó szándékomat ezzel. Annabella belecsíp a párja karjában, aki rásandít jajgatása közepette. Az aprócska köröm lenyomat csíkját cirógatja legörbülő szájjal. A túlzások királya ismét megvillantja amatőr művészi készségét, mely már kezd az agyamra menni. Dénes parádés hajlama ma különösen kiütközik, egész úton a favicceivel mulattat minket. Áldásnak könyvelem el, mikor kiszállok a csodajárgányból. Elmémbe szanaszéjjel lebegtek az anekdoták. Lezsibbadt agytekervényem újra töltődik az enyhe téli levegőn. Ekkor rövid duda szólam kurjongat fel, amitől felszökkenek. Galádul kinevetnek az úgy nevezett barátaim, akik a mögöttünk parkoló fekete Audira mutatnak. Felsőbbrendű stílusával baktat felénk komótosan Kano Gushiken, azt sugallva számunkra, hogy vegyük megtiszteltetésnek közreműködését. Motoros bőrdzsekije nyakrészénél kilátszik szürke kötött garbója. Farmernadrágja zsebébe dudorodig ki a telefonja téglaformája.
– Késtetek. Kis híján elszívtam egy doboz cigit – jegyzi meg korholva, miközben enyhén borostás állán végig húzza kezét.
– Csodálkozol? Két nővel nem éppen egyszerű az indulás.
A két hím gunyorosan mosolyra fakad, miközben minket mustrálnak. Ismét a szarkasztikus énjük kerekedik felül rajtuk. Őket nem lehet összeengedni, mert akkor kiszipolyozzák a türelmemet. Durcásan elfordulok, és figyelembe se veszem az előbbi magyarázatot. Ez sérti meg igazán férfiúi önbecsülésüket. Közömbösséget kell tetetnem, mert mint tudjuk az ember az elérhetetlen dolgokért kapar.
Annabella utánam jön, és cinkostársként kacsint egyet.


Az öltöző biztonságos szekrényében zárjuk el gönceinket, majd az utolsó teendőket látjuk el. Előrehajolok, hogy Bronde árnyalatú hajamat a tövénél is kifésüljem, majd szorosan összefogom. A fehér padlón a lámpa megvilágítja az alakom, és így elém tárul saját látképem. Hasonmásom, mint szokta ismét átalakul azzá a hölggyé, aki oly sokszor rám hozza a frászt. Állandóan akkor zökkenek ki megszokott életritmusomból, mikor megjelenik. Furcsa tettekre sarkal, amikre én nem vetemednék. Mintha ő lenne az asszertív énem.
– Hűha! Teljesen meg fogod vadítani Kanot ebbe a falatnyi bikinibe! – hüledezik bíbor lobboncú szövetségesem, aki pettyes fürdőruhát visel.
Ahogy észreveszem, kitör belőlem a kacagás. Olyan, mintha a túrórúdit reklámozná. Már csak a tábla hiányzik, melyre az van írva, hogy pöttyös az igazi. Szerencsére nem a sértődékeny kategóriába tartozik. Hangos vihogása utalást ad arról, hogy egyre gondolunk.
– Ne merd kommentálni! Dénes ajándéka!
Többet nem is kell hozzáfűznie. A főnököm ízlése hagy némi kívánni valót, de a szándék a lényeg. Annabella a gömbölyödő pocakjához kap, mert a kis lurkó érzi az anyukája boldogságát, és ficánkolni kezd. Áhítattal meredek a várandós asszonyra, aki kivirul a baba reakciójára. Biztos felejthetetlen élmény, ha egy nő tudja, hogy a szíve alatt növekszik egy magzat.
– Te mikor akarsz ilyen örömök elé nézni?
– Ez még a jövő zenéje – morfondírozok el.
– Ne halogasd sokáig. 
Erre most mit feleljek? Mivel helyes válasz nem igen akadt, csak bólintok. Sóhajtva felveszem a törölközőmet, és lábujjközémenős papucsommal a medence felé veszem az irányt. Ahogy a vizes kőre lépek, megfogom Annabellát, hogy el ne csúszón. Ketten kacsázzunk a medence szélén, mielőtt Dénes hangos óbégatásba kezd. Kalimpálva ugrik ki a hullámok közül, mint egy miniatűr bálna. Persze az összes vendég onnantól meredten kémleli csoportunkat. Zavaromba eltakarom orcámat, és a műanyag napozóágyra heveredek. Épphogy felveszem a kényelmes pozíciót, gorilla testalkatú munkaadóm felkap a karjába, és beledob a klóros kékségbe. Csapkodva török a felszínre.
– Bomba! – üvölti torkaszakadtából Dénes.
A szememet dörzsölöm, miután betemet a folyékony fodor. Az erős áramlásra arrébb sodródok, és véletlenül neki ütközök valakinek. Az idős nénike virágos úszósapkában elkezd kötözködni velem, amiért ilyen figyelmetlen vagyok. Hiába próbálom elmagyarázni neki, süket fülekre találok. Dénes támogatóan a pártomra áll, azonban még ő is kevésnek bizonyul. Ahogy az anyó monológja nem szűnik úgy válik vétkes ismerősöm ábrázata rákvörössé. Füstölög mérgébe, a keze ökölbe rándul. Szépen eloldalgok, mert pontosan tisztában vagyok vele, milyen erőteljes dührohamai vannak.
– Hölgyem! Elnézést kértek öntől, ezért illogikus tovább hőbörögnie. A lázongásával magára haragítja az itt lévőket, akik relaxálni jönnek ide – avatkozik bele Gushiken, akinek fekete haja hátra van simítva.
A zsémbes öregasszony dúlva-fúlva fel veszi a nyúlcipőt, mikor végig pásztáz a körülötte lévő polgárokon. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor kacsómat a mellkasomhoz emelem. Hálálkodva pillantok megmentőm felé, akinek fekete hátra simuló sörénye még jobban kiadja arcának komoly vonásait. Nedves felsőteste beleég a retinámba, és elvörösödve odamegyek hozzá.
– Köszönöm. Mindig ott teremsz, ha bajba kerülök.
Felvonja sötét szemöldökét, majd megpaskolja a fejem búbját, mint egy kölyökkutyának.
– Ringass csak ebbe az álomba magad. Annabella kereset meg, hogy akadályozzam meg a botrányt. Dénest nehezen lehet megfékezni, ha begurul.
Belső énem tombolva szór átkot erre a rideg alakra. Talán jégből van? Miatta vettem fel ezt a szexi bikinit, és ő még figyelemre sem méltatja. Rendben, ha harcot akar, hát legyen! Abban minutumba bevillan egy kép.
Egy vörös, arany díszítésű terembe cseppenek, ahol egy fehér kimonós nő üldögél, fején uszályos kalappal. Mellette trónol egy fekete öltözéket viselő férfi, akin koronaszerű dolog virít.
A délibáb elpárolgás után hozzá simulok Kanohoz. Karommal átfonom a nyakát, majd lábujjhegyre magasodva megcsókolom. Magához vonja még jobban a derekamat, miközben a nyelvét erőszakosan átfúrja a szájüregembe.
– A hatalmam alá kerítettelek – súgja röhögcsélve.
Erre kitörök a fogságából, és a nyelves puszink zamatát ízlelgetem. Ismét ugyan az történik velem, mint múltkor.
Dénesre sandítok, aki leesett állal mered ránk. Hebeget-habog, mint aki elfelejtette, hogyan kell mondatelemet alkotni. Annabella önfeledten mászik bele a ciszternába, és a férje sima profilját cirógatja.
– Az ég is egymásnak teremtette őket! Belevaló lány vagy Flóra! – rikkantja barátnőm, miközben felmutatja hüvelykujját.
Egyszer teszem ki a lábam velük, és máris a középpontba kerülök! A tébolygó lelkek kíváncsian vizslatnak engem, mintha nem lenne jobb dolguk. Miért van az, hogy a fellengzős hercegem közelében folyamatosan kínos helyzetbe kerülök? El akarom csábítani, de nem ilyen módszerrel. Ennél szemérmesebb vagyok.
Sietve távozom, hogy mihamarabb felszívódjak innen. Ismerőseim tanácstalanul vonogatják a vállukat, miközben a reagálásom okát latolgatják. Ahogy kievickélek a nyálkás kövön töretlenül magamon érzem Gushiken átható tekintetét. Nyársra tűz, mint a szalonnát, amelynek igéző illata odavonzza az éhező farkas hordát. Ragadozó és préda, ha jobban belegondolok, a szerelmi viszonyok erre épülnek. Az egyik fél, mindig tekintélyesebb lesz, mint a másik. Vajon meg tudnám szelídíteni Kanot, vagy teljesen leigázna? Hiába török fel néha, mint a szunnyadó vulkán a pontot ő teszi fel állandóan az i-re. Sőt az eszem egyre jobban azt kántálja, hogy csak játszik velem. Ugorjak ki ebből a kezdődő románcból, amíg megtehettem. De az a borzasztó, hogy én hülye, még így is vágyom rá.
Vágtatva rovom a köröket a Gellért Gyógyfürdőben, mikor megcsúszok, és kificamítom a bokám. Jajongva próbálok felkászálódni, de mikor a jobb a lábamra nehezedek visszahuppanok. Menten oda sietnek hozzám páran, és a büfé padjához kísérnek. Egy kedves fiatal férfi orvosolja szerencsétlenségemet. Rutinos mozdulattal fekteti fájó tappancsomat a térdére. Ujja óvatosan az érzékeny pontot tapogatja, amitől elfintorodik.
– Gyakran megesik, vagy ritka alkalmak közé tartoznak ilyesfajta balesetek?
– Ritkán, bár elégé ügyetlen vagyok – mondom zavartan, mikor nyirkos tincsemet a fülem mellé dugom.
Hogyha jobban belegondolok, elégé helyes srác. Sötétszőke haja, kreolbőre, és edzet alkata kezd egyezni az ideálommal.
– Két hétig pihentesd, ne nagyon vedd igénybe.
– Köszönöm, kedves?
– Dr. Zolnay Imre.
Tanai Flóra – rázom meg vas markát.
Idilli csevegésbe bonyolódunk, és a bokámat továbbra is gondoskodóan vigyázza. Harmónia ver gyökeret a lelkemben a társaságában. Szokatlan, hogy pöffeszkedő ázsiai macsóval folyton egymás vérét szívjuk, míg más hímneművel hagyományosan flörtölünk. A kacérkodás nem éppen az én műfajom, de olyan jólesik, hogy el akarnak bolondítani. Imponál női önbecsülésemnek.
Dénes fél óra elteltével talál ránk a bisztró előtt. Vastag aranyláncai ólomként lógnak rajta, kész csoda, hogy nem rántják le csecsebecséi a földre. Sötétkék törölközője a dereka köré van csavarva. Termetes bendőjével olyan hatás kelt bennem, mintha ha egy jól lakott napközis lenne, aki az imént fogyasztotta el kalóriában gazdag ebédjét.
– Ifjú hölgy van róla fogalmad, hogy mi-mindent átforgattam utánad? – dorgál le felettesem, mintha csak az apám lenne. – Már megint mi történt veled?
Megbökdösi a bokámat, amitől felszisszenek. Imre ellegyinti a kezét, majd tájékoztatja szerencsétlenségemről.
Észreveszem Kanot, aki távolabb támaszkodik az ajtófélfának. Komolyan, mintha egy kőszobor lenne. Basszus háromszor csókolóztunk már, és még halvány féltékenységet sejtet! Tényleg csak egy kaland lennék számára?
Annabella álszentül kacarászik, mikor próbál kommunikálni hercegemmel, aki erre csak meg vonja a vállát. Cinkos társam megragadja választottamat, és hozzám furakszik. Sápítozva érdeklődik a fájópontomról. Imre, szegénykém rettentően feszeng mellettem. Leszűri, hogy barátaim elégé fesztelenek az átlagnál. Megköszörüli a torkát, majd óvatosan a padra helyezi a lábamat, és a pulthoz megy, hogy elvegyen egy szalvétát, majd az ablakkilincsén függő tollal rá körmöl. Gushiken oldalra lép, hogy még véletlenül se érintkezzen a doktorral. Hihetetlen mennyire utál más egyéneket beengedni komfortzónájában, és még én vagyok a kényes.
– Itt az elérhetőségem, ha nem javulna a bokád – nyomja a tenyerembe az asztalkendőt. – A társaid mihamarabb vigyenek haza. – jegyezi meg inkább Dénesnek, mint nekem.
Pirongva felnézek a kreolbőrű lovagra, aki vigyorogva szétjött frizurámat megborzolja.
– Remélem, hamar viszontlátjuk egymást, Flóra – búcsúzik Imre, mielőtt otthagy engem.
– Milyen sármos fickóval hozott össze a sors! – olvadozik Annabella, akit szemérmetlenül bámulja a távozó hím feszes fenekét.
Dénes megsértődve pufog magában, mint egy régi mozdony. A terhes hitvesében feltűnően tombolnak a hormonok. Egyszer csak tapsra figyelek fel, és a vörös hajú asszony felém fordul sokat sejtetően.
– Kano el tudnád vinni Flórát?
– Miért is kéne? Veletek jött – vágja rá az ázsiai nyersen.
Remek most már gyűlöl. Miért van az, hogy mindig kudarcot vallok nála? Felsóhajtok, majd mint egy reumás anyatetű belebújok a papucsomba.
– Hogy te mekkora egy tapló vagy! Hagynád itt szenvedni?! – kiált fel Annabella mérgesen, amivel ismét felhívja a helyiségbe tartózkodó szerzetek kíváncsiságát.
Elsüllyedek szégyenemben! A világ összes pénzéért sem fogok többet velük jönni fürdőbe. Bár könnyen elképzelhető, hogy ki is tiltanak bennünket. Mások olyan kulturáltan viselkednek, de ezek ketten vonzzák a botrányt. Gushikent is mérhetetlenül zavarhatja, hiszen teljesen más beállítottságú, mint ők. 
– Legyen, csak fogd be a csőröd – adja be a derekát Kano, ezt követően rám pillant, és int a fejével. – Gyere!
Még csak nem is segít?! Dénes, és Annabella röhögcsélve menekülőre fogja. Gyávák! Belöknek az oroszlán barlangjában, és bereteszelik az egyetlen menekülő utat. Biztos ki fog nyuvasztani szívem választottja, ha nem is fizikailag, akkor lelkileg. Vajon melyik a jobb? 

Előttem halad, és még hátra se sandít rám, még én bicegve botorkálok. Elegem van! Ha otthon maradok, akkor mindezt elkerülöm!  
– Siessél már!
– Szenilis vagy? Szerinted tudok ennél gyorsabban gyalogolni?      
Ingerülten előttem terem, és feldob a vállára. Csak sikkantani tudok meglepődésembe. Ilyen nincs.
– Tegyél le! Az ősember cipelte így a kiválasztottját!
– Ne álmodozz. Csak meg akarok szabadulni tőled végre.
Hiába kapálózok, még meg se inog. Szikla szilárdan tart, és mikor az öltözőhöz érünk fel is dob kicsit, hogy rám hozza a frászt. Ijedten kapaszkodok belé. Lehet, hogy csak beképzelem, de mintha picit megsajnálna, és oltalmazóbbá válna a fogása. Ott abban a percben megdermed az idő, és csak mi létezünk ezen a világon. Az a meghitt hangulat mélyen az emlékezetemben vésődik. Macska egér játékot űzünk egymással, a határt feszegetjük, még azt el nem tépjük. Életem összebogozódik az övével. Fontos szakaszaimnál mindig résztvevőként tűnik föl. Kísértetként jár a nyomomba, hogy soha se feledkezek meg róla.
– Nagypapa! A bácsi miért csinálja ezt a nénivel?
A rózsaszín köd elpárolog rögvest, és durcásan a duci kislányra figyelek, aki a pálcikás jégkrémét tartja. Néni?! Ennél rosszabbal már nem sújthat az ég már, ugye? A nagyszülője zavartan tipeg, mint egy pingvin.
– Hóbortosak a fiatal szerelmesek. Majd te is megérted egyszer – ad magyarázatot a pöttöm kérdésére a hozzátartozója, mielőtt elviszi.
– Mindenki össze akar boronálni minket. Ez már unalmas – fúja ki bosszúsan a levegőt Kano, mikor rá sóz a popsimra. – Veled csak a gondom van.
Ez után gyöngéden leereszt, és a csípőmig suhan a tenyere. Rideg vonásai ellágyulnak, majd derült égből villámcsapásként ismét a jól megismert énje bukkan föl. Eltávolodik tőlem, majd arra utasít, hogy spurizzak be átöltözni. Húsz percet ad arra, hogy rendbe tegyem magam.

Sántikálva szedelődzködök össze, a végére hagyva hosszú lóboncom szárítását. Mintha ez az átkozott ketyere is ellenem lenne. A harmat gyenge forró légáramlat komótosan végzi feladatát.
Rajtra készen kisomfordálok, de a kiismerhetetlen alaknak nyoma sincs. Tessék, alig tíz percet késlekedek, erre faképnél hagy! Ismerve a mentalitását valószínűleg már bottal üthettem a nyomát. Nincs mit tenni, hívók egy taxit.
Éppen előbogarászom a telefonomat, mikor feltűnik hercegem.
– Azt hittem itt hagytál.
– Szándékomba állt, de ennyi udvariasság még belém is szorult – közöli, mikor felém nyújtja kisportolt karját.
Felvonom a szemöldökömet, és értetlenkedve bámulom végtagját.
– Kapaszkodj belém! Mert még estig a parkolóhoz akarok érni!
Ijedten ráfogok. Bár nyersen szól hozzám, mindig támaszkodhatok rá. Talán picit kezdek alkalmazkodni hullámzó kedélyállapotához. Jelen pillanatban is a lépését az enyémhez igazítja, nem úgy, mint legutóbb. Sőt, direkt azon az oldalamon halad, mely labilis, hogy megkíméljen attól, hogy teljes súlyommal ránehezedjek.

*

Haza érve viszonozni akarom jó cselekedetét, ezért felhívom a lakásomba egy italra. Erre felcsendül a nevetése. Először meghökkenten rá lesek, mert abszurdumnak tartom, hogy ismeri az önfeledtség fogalmát. Tenyeremet a homlokához teszem, de nem kínozza láz. Rámarkol a kacsómra, majd lassan végig simíttatja sajátos profilján.
– Merész vagy.
– Rossz az, aki rosszra gondol – ércelődök vele.
Megvonja széles vállát, majd azt feleli, hogy egy forró teára tart igényt.
Kicsi konyhámban felrakom forrni a vizet, ameddig ő felméri a terepet. Amikor csatlakozok hozzá a tömérdek plüss állatkáim egyikét vizsgálja.
– Ennyi fölösleges kacatot. Elmagyaráznád, hogy ezekbe mi örömödet leled? 
– Aranyosak – vágom rá durcásan, mikor elkobozom tőle.
Az egyszemélyes ágyamba huppan len, miután onnan arrébb hajítja a kitömött játékokat. Persze, ebbe is beleköt. Panaszkodik a puha matracért, melybe rögvest belesüpped a hátsója. Úgy jár, kel a kuckómban, mintha az övé lenne. Lenyelem a sértő kommentárait, majd elkészítem az óhajtott innivalóját.
Szertartásszerűen kortyolgatja a gőzölgő folyadékot. Némán iszogatja lehunyt szemmel, mikor megköszörülöm a torkomat.
– Megkérdezhettem, hány éves vagy?
Sötétségét rám emeli, mely fekete lyukként szippant be. Kész, megsemmisülök. Eljutok arra a szintre, hogy már nem vagyok képes zsörtölődni vele. Csak epekedek a figyelméért, az érintésért.
– Harmincnégy.
– Mi?! Olyan öreg vagy! Vagyis – szabadkozok, zavaromban a haj végemet kezdem el piszkálni. – Sokkal fiatalabbnak hittelek! Remek, majdnem apám korabeli paliba vagyok szerelmes!
Kifakadásom után a számhoz kapok. Ilyen idióta is csak én lehetek! Rátarti mosolya csak még inkább arra kényszerít, hogy ostorral sújtsam magam. Ezüst tálcán szolgálom fel magam ellenen az aduászt. 
– A japán genetika előnye. Ti európaiak túlontúl korán fonnyadtok el. Csodálatos szépséget birtokolnak a magyar nők, de kitűnik hajlott korúságuk.
Ez az annotáció arcon üt. Burkoltan arra merésszel célozni, hogy fakuló félbe van a fiatalságommal járó előny?! Ezt megtorlást kívánt! Igaz, nem engem pocskondiáz, de akkor is a hajadon mivoltomat ócsárolja.
– Ha ennyire gyűlölöd Magyarországot, akkor miért rontod itt a levegőt? Lehet, vannak valós feltevések a részedről, de csak, hogy tudd közismert tény, hogy az ázsiaiak nem büszkélkednek erélyes hímtaggal.
Belső énem már a haját tépi. Kano olyan viselkedést vált ki belőlem, ami nem én vagyok! Előcsalogatja a bennem rejlő vadmacskát, aki eddig mélyen durmolt.
– Mintha óvodás feleselne vissza – mondja unottan hátra dőlve a széktámlájának.  Megnyugtatlak, hogy az előbb felhozott állításod hamis.        
Elvörösödve oldalra fordítom a fejem. Jégből vannak az idegei vagy mi? Soha se tudom kizökkenteni merev habitusából.
 – Ehhez az aprócska államhoz már nem köt semmi – bukik ki belőle szomorúan, majd feláll és a könyves szekrényemhez megy.
A legfelső polcról leveszi az egyik könyvet. Belelapoz, majd rosszallóan felmordul.
– Fogadok, hogy az összes könyved romantikus lányregény. 
Éppen szóra nyitom a számat, mikor szónokolni kezd a gyomrom. Most jut eszembe, hogy ma még nem ettem. Fel akarok emelkedni, de Gushiken villám gyorsan mögöttem terem, és visszanyom. Bemegy a konyhába, és halom, hogy nyitja a hűtőt.
– Nem főztem semmit, ezért szendvicset eszek! – kiabálom neki, mikor lelki szemem elé tárul a csak nem üres frizsider.
– Inkább feküdj le piheni. Addig én összeütök valamit.
– Ugyan nem kell fáradnod – mondom, mikor kisántikálok a főzőhelyiségbe.
– Naiv vagy! Leszögezem, nem neked kedveskedek, csak éhes vagyok!
Fáradtan felsóhajtok. Kimerülök az állandó piszkálódásától. Már nincs energiám civakodni vele. Betotyogok a szobámba, mely egybe van építve a nappalival, és leheveredek az fekvőhelyemre. Alvó plüssömet átölelem, és elbóbiskolok.

Tányérok zörgésére kezdek el ébredezni, majd orromba kúszik a fenséges illat. A fazékba hozza be a kései ebédet, majd egyenként jókora adagot mer mind két tányérba. Csendbe lessem karakán mozdulatait. Felém pillant, én meg alvást színlelek, bár a hasam kezd méltatlankodni. Követeli az ennivalót, ezért mielőtt hangos koncertbe kezdene felkönyökölök a matracon.
– Gyere! Egyél velem!
Csak utasítgat, mintha az alattvalója lennék.
Komásan helyet foglalok a lila terítős étkezőasztalnál. A forró leves szerűség roppant ínycsiklandozóan néz ki. A nyáltermelődésem is bekapcsolódik. A kanalamért nyúlok, és bizonytalanul kevergettem adagomat. Kano rögvest falatozik belőle, és olyan jó ízűen eszi, hogy én is megkóstolom. Rendkívüli eszenciával ismerkedek meg. Teljesen más világ, mint a magyar konyha.
– Finom! – nyögöm ki lenyűgözve. – Megleptél. Nem is feltételeztem rólad, hogy tudsz sütni-főzni.
– Pár fogást össze tudok dobni. A csirkemell pikáns szószban a legegyszerűbb japán recept.
A narancslé egzotikus varázst csempészik mannában. Csodálatos, hogy minden nemzetnek meg van a saját hagyománya, és gasztronómiája.
Ekkor felrikolt hercegem telefonja. Felveszi, és máris felpattan. Pincsikutyaként eredek a nyomába, és szomorú elégia ütemet zeng a szívem, mikor észreveszem, hogy a bőrdzsekiéjét veszi fel. Bontva a beszélgetést hozzám fordul.
– Mennem kell.
Ahogy hátat fordít nekem egy másodpercre ismét Ōjint jelenik meg, és ami a legrémisztőbb hirtelen hollófekete fenékig érő zuhatagom lesz.

Lendületes távozása után kulcsra zárom az bejárati ajtót, és a fürdőszobám tükréhez megyek. Ismét feltűnik az a fenséges hölgy. A kézmosóra tenyerelek.
– Ki vagy te? Miért kísértesz engem? – kérdezem, mikor ujjammal az üveghez érek, de abban a szent minutumba ismét saját önmagam tér vissza. – Valami azt súgja ismertétek egymást Ōjin császárral.
Új felvetésemre rá is keresek a böngészőben. Beírom az uralkodó nevét, hogy a családfájáról is tájékozódjak. Leginkább a házasságai érdekelnek. Bár nem vagyok japán professzor, azzal tisztában vagyok, hogy régebben az ázsiai nemesek több asszonyt tartottak.
Idegen nyelvű oldalon találok némi információt. Ennyi vonalkát, hogy tudnak megtanulni egyes népek! Mindegy a fordítóval majd kihámozom. Bingó! Meg is van. Furcsa csak a második feleségét tüntetik fel, de ágyasokból legalább kilencet tartanak számon. A felsoroltak közül megtorpanok Chieka Sasakin. Rákeresek Chiekára, és pár festett képek ajánl föl. Hullámos frizurájú, lány púposodik a képernyőre, akinek kreolbőre olyan, mintha állandóan nap simogatná. Sunyi mosolya arról árulkodik, hogy kétszínű jellemmel rendelkezik.
– Törekvésed mind hiábavaló volt, Chieka.
Meredek a szoba legtávolabbik pontjára. Fülig érő mosolyra húzóm ajkam, mintha valami elégedettséggel töltene el. Majd, mint egy csettintésre rádöbbenek a monológom badarságára. Ez így nem mehet tovább. Küldök egy email Arankának, és csak imádkozni tudok, hogy válaszol rá.

Este fél tizenegykor jelezi a mobilom, hogy üzenem jött.

Feladó: szaboarankaa@gmail.com
Címzett: tanaiflorácska@gmail.com
Dátum: 2018. február 10. 22:32
Tárgy: Infó

Kedves Flóra!

Remélem, hogy már nem neheztelsz rám a döntésemért! Örömömre szolgál, hogy jól alakul a sorsod! Mindig szívesen látott vendég vagy nálam, de kérlek, próbál ne akkor jönni, mikor Kano Gushiken! (Vihog)
A lényegre térve!
Ōjin első feleségéről sok mítosz kering. Mana császárnéként említik meg egy-egy rövid iratban. (Máig az a legenda szárnyal, hogy állítólag az fenséges ura adományozta neki ezt a nevet.) A halálát is sűrű köd fedi.
Sajnos ennyi információm van róla. Nyáron ellátogatok a felkelő nap országába, és kutakodok neked!

Üdvözlettel: Szabó Aranka

Sebtében gépelem a kísértettem személyét, és amint rá nyomok az enterre minden fény elillan. Fel sikítok, és remegve ölelem át magam. Ez már nem véletlen! A sors vagy valamiféle felső hatalom adja drasztikusan a tudtomra, hogy ne bolygassam a régmúltat! De ha a karmám riasztásnak szánja, akkor miért tör felszínre rendszerint, egyre kitisztulva az álmom? Könyörgök, védjen meg valaki! Ha ez elburjánzik, ripityára török! Lassacskán szertefoszlik a bátorságom, a hittem. A szüleimet akarom! Anyu odaadó gondoskodó szeretetét. Apu bölcs, oltalmazó támaszát, mely olyan stabil, mint egy bevehetetlen erőd.
Felharsog a kapucsengő kukorékolása, amitől felvisítok. Erőteljes dörömbölés veri a nyílászárót. Szorongva kódorgok ki az előszobába, de előtte a partvist veszem a kacsómba. Annyira ki vagyok borulva, hogy már paranoiás vagyok. A legrosszabbat feltételezem bármelyik szituációba. Elfordítom a kulcsot, lenyomom a kilincset, és reszketve bebocsátást engedek a veszedelem fantomjának.
Elejtem a seprűt, mely lármásan ér a fehér kőre. Zokogva vetődök asszertív szerelmemre. Ijedten csüngök rajta, míg ő szorosan körbefon. Ez egyszer nem botlunk egymás erős falába, melyet lehetetlenség áttörni vagy átmászni. Akkor, és most csak mi vagyunk. Kano Gushiken, és Tanai Flóra. Férfi, és nő.
Ő a békém forrása! Bármennyire is perlekedő, nyers, undok vonzódok hozzá. Csak azt kívánom, kulcsolja át a testemet, még lehiggadok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.