A kísérteties árnyban burkolódzó palota
külsejét befonó vöröses-zöldes futólonc kerekded formájú levél függönye
szomorúan kókadt lefelé a simogató napfény hiány miatt. Fehér, későbbiekben
besárguló virága számtalan esztendő elteltével sem nyílt. Olykor kihajtott pár
bimbó a magas torony résznél, ám ideje korán elszáradva a porba hullott.
A várpalota felett fenséges vándorsólyom
légvitorlázott. Oly könnyedén utazott a légáramlat cirógató szellőjén, hogy
csupán nagy ritkán csapot a szárnyával. Éles szeme fáradhatatlanul fürkészte az
uradalom központi környékét. Az átlátszó gömbök hirtelen feltűnése zavart
keltet nyugalmas őrjáratában. Sikoltozó hangot hallatott, míg csőrével
kipukkasztott egy-két buborékot.
Suigetsu éppen a torony csúcsán ácsorgott,
mialatt egy hajszálvékony csonttal a fogát piszkálta. Az apró húscafatok sunyi
módon beleragadtak a tépőfogakból álló fogsorába. A ragadozó madár zsivajára
morcosan felnyitotta a bal oldali szemhéját. Az állán lévő vér maszatot
elégedetten letörölte kézfejével, azután hátra dőlve levetette magát az
oromról. Zuhanás közben cinikus vigyorra húzta a száját.
–
Szóval előmerészkedett rejtekedből. Rohadtul izgalmas – gondolta a Hozuki
tenyerébe zárva az áttetsző gömböt, mely nyomban szétfröccsent a markában.
A
vízi démon vízszintes esése alatt forogni kezdett a testével, amíg kezével meg
nem érintette a talajt. Kitartotta a fekvőtámasz pózt, majd könnyű mozzanattal
az égfelé emelte a lábát. Váratlanul szétcsúsztatta a karját, miképp az avar
fedte földbe csapódjon a koponyája. Szervezete szétloccsant és a nedves talaj
mélyére szivárgott.
A hátsó bejárathoz érkezve Sasuke megtorpant.
Szélsebesen kirántotta kardját a hüvelyből, és a vendége felé hajította.
Utakata szemrebbenés nélkül figyelte a felé suhanó pengét, aminek fuvallata
megbirizgálta a fülét.
Gejzírként
tőrt fel hirtelen Suigetsu, aki cseppfolyós halmazállapotba satuba fogta a csiga
nyakát. A teste fokozatosan vissza szilárdult, ami által még erősebbé vált a
szorítása. A bicepszén kidülledt az ér az óriási erőkifejtéstől. Mások a
fuldoklástól elkékülő ábrázattal rég összeesettek volna, ám ez az alak
mozzanattalanul várakozott.
–
Befejezted? A csintalan gyermek porul
jár – mondta a nyálka szörny rámarkolva a Hozuki vállára. Előre dobta az ifjú
fajtársát, akinek úgy kidülledt a szemgolyója, mintha ki akarna esni a
helyéről.
Az
Uchiha menten felugrott, miképp elkerülje a találkozást a bajtársával.
Visszaérkezve az anyaföldre csípőre tette a kezét.
–
Nőj már fel.
A
vízi démon a faajtónak loccsant, melyet beterített a híg szervezete.
–
Nyavalyások… Összefogtatok ellenem… – épült fel újra Suigetsu teste, mielőtt sértődötten
felszegte oldalra a fejét – Valamikor a jövőbe hajbókolni fogtok még nekem.
Két
hím összenézet, és mintha egymás tükörképei lennének cinikus félmosolyra húzták
a szájukat.
–
Előbb fagy be a pokol – vetette oda nyersen Sasuke.
–
Élettelenségben életteliség szökött – jegyezte meg a buborék használó, ameddig
önhatalmúan beljebb merészkedett a kígyó fészkébe.
–
Mi lelte? – vakargatta értetlenül a Hozuki halántékát.
–
Mintha tudnám – jegyezte meg zordan az ördögi vezére, mikor a fajtása után
eredt.
A bíbor szobában gyertyák gyúltak, mihelyst a
pokolfajzatok színre léptek. A szürkére fakult deszka parkettán több ülőpárna
hevert, melyek egy alacsony asztalkát fogtag körbe. A szolgáló lány sarkára
ülve töltötte a csészékbe a rizsapálinkát. Díszes kimonót viselt, melynek
selyem öve masnira volt kötve elől. Orgona lila, hullámos fürtjeiben egy tincs
fehérlett. Fehér, sűrű szempilláját csábosan rebegtette, mialatt gyöngy
árnyalatú ajkát elbűvölő mosolyra húzta.
–
Üdvözlöm Sasuke-sama.
–
Burakkuberi… – motyogta hitetlenkedve az orra alatt Suigetsu, mintha vágya
testesült volna meg káprázatként – Búcsúd nem örökre szólt…? Ennyit bírtál
nélkülem?
–
Nyomorult – sziszegte mérgesen a nőstény pillangó – A karomba se vehetem őt…
Épphogy megellettem, és te máris szétmarcangoltad.
–
Tehetek róla, hogy rossz búvóhelyet találtál? Könnyen megtaláltalak – tárta
szét karját a Hozuki gunyorosan elvigyorodva – Valójában ki is okozta a fiunk
vesztét? Szórakoztass inkább minket a fenséges lepke táncoddal.
Burakkuberi
szín váltós szárnyával felröppent, és kecses táncot lejtett a levegőbe. Csillogó
könnyei tiszta hópelyhekként hulltak a földre, ameddig bájosan ringatózott az
égbe.
Utakata kényelembe helyezkedve az italért
nyúlt, melybe picit belekortyolt. Rosszallón elhúzta a száját, mivel a
nőstényördög pityergésénének cseppjei egyhén elsózták a kesernyés nedűt. Sasuke
hüvelyujjával letörölte az arccsontjára pottyant cseppet, míg a Hozuki vicsorgó
vigyorral sandított fel a hölgyére.
–
Láttad a némbert. Ő miatta merészkedtél ide, jól gondolom? – kérdezte az Uchiha
belenézve a mestere karamell árnyalatú szemébe – Magadnak akarod?
–
Mesére nem alapozok… Hidegen hagy az áldás – felelte közönyösen a nyálka
bestia, ameddig oldalra kilöttyintette a rossz ízű alkoholt – Ahogy téged is.
–
Ostobaság! – csapott az asztalra haragosan a vízi démon – Véletlenül nem
irtanának ki egy klánt! Okkal vadászták le anno a mennyei törzset! A saját
fajtájuk is gyilkolta őket! Forr a vérem, akárhányszor a szuka közelébe vagyok…
Sasuke, ha nem akarod, add nekem!
–
Méltatlan vagy ahhoz, hogy ilyen kegybe részesülj.
A
buborék használó derűsen oldalra billentette koponyáját, és kíváncsian ide-oda
járattatta a tekintetett a két hím között.
–
A tünemény sok bajforrás előidézője lesz. Rokonok, barátok, szövetségesek esnek
majd egymásnak. Hát, legyen. Semmi jónak nem vagyok az elrontója – elmélkedett
magába Utakata, mielőtt a viszály magját alattomos ravaszsággal elhintette a
fiataloknak – A lány anyja nálam van.
A
Hozuki lila szeme elkerekedett, amíg az Uchiha hümmögve belekortyolt a
rizspálinkába.
–
Szakadék sziklájára zuhanva találtam. Merő piszok s korom fedte, még a feje
alatt piros tócsa eredt. Emlékezet kieséstől szenved, de furcsa mód tart a
tűztől. Vajon mi történhetet vele?
–
Szabadulj meg tőle! Zabáld fel, ha úgy tartja kedved – adott hangot gyűlölködő
akaratának a démoni vezér.
–
Annál sokkalta értékesebb.
Burakkuberi
csábos őszi falevélként libben lejjebb légi parkettjén, miképp vonagló alakját
közelebbről is megcsodálhassák a társalgó hímek. Körbe-körbe forogott a férfiak
háta mögött, mígnem váratlanul hosszú nyelvét lándzsaként a vízi szörny agyába
döfte. Füléig szétnyílt szájából nyál csurgott, mikor erős marok nyomorgatta
meg a nyálkahártyával borított képződményét. Teste rögvest előre lendűlt, ugyanis
Suigetsu közelebb parancsolta magához hajdani partnerét. Szétloccsant koponyája
újra régi formájára alakult épp akkor, amint megérkezett hozzá a rovar
hölgyemény.
–
A néma asszony a legkívánatosabb – mondta a Hozuki, mihelyt éles tépőfogaival
kiharapta a nőstény pillangó nyelvét.
Burakkuberi
színpompás szárnyával beburkolta a hímet, miként méregpollenjét az áramló
vérkeringésbe juttassa.
–
Bocsi, aranyom. De a mérged kimosódik a szervezettemből – felelte a vízi démon,
ameddig a ráterült selymes leplet átáztatta.
A
hölgy kétségbeesetten fenékre huppant, amint hátrébb szökkent a veszedelemtől. Esdeklő
pillantással csúszott négykézláb az Uchihához, akinek belekapaszkodott a
nadrágjába. Suigetsu bazsalyogva felugrott ültéből, és a nőhöz battyogott. Belemarkolt
az illatos orgona lóboncba, és úgy cibálta hátra a nőstényét.
–
Hányszor ment le neked kutyába, Sasuke?
–
Kitudja? Nem tartom számon.
Az ördögi lény oldalra sandított, ahol barátja
a tiltakozó céda öltözetének az alját derékig felgyűrte, és utána hasra
gördítette. Pár pislantás múlva Burakkuberi íjként feszült meg, hisz a férfi
egyetlen mélyreható döféssel benne termet.
–
Az ízeltlábú ennyire ínyedre lenne, Suigetsu? – érdeklődött Utakata, amint az
élvhajhász nyögések kíséretébe italt töltött magának.
–
Egynek megteszi – röhögött lihegve a Hozuki, míg vadul vágtázott az asszonyon –
Ügyes a kicsike.
*
Vadul csobogó vízesés szilaj hullámokat vert a
nyugodalmas vízfelszínen, melynek szikla szirtes oldalában az ördögi úr időzött.
Az ezüst fényt ontó újholdra révedt, mely megrendíthetetlen bátorsággal
fürdette őt fényével. Izmos mellkasán vízgyöngyök gyöngyöztek, még sötét
hajtincs végeiből folyam cseppek csöppentek bele a habokba. Az ég felé
nyújtotta érdes kezét, mely zord árnyékot vetett sármos arcára. Vicsorogva lefedte
tenyerével jobb látószervét, miközben a másikban felvöröslött a cseresznyevirág
minta.
–
Takarodj!
Utakata a csermelyből kiemelkedő kődarab
tetején jelent meg törökülésbe, míg buborékjai körülötte kavarogtak.
–
Rád se ismerek. Hová tűnt a hidegvéred? – érdeklődött élcelődve a nyálka
szörny, ameddig az Uchiha virág mintás tekintetével felsandított rá – Ádáz lelked
háborog. Ennyire megőrjít az angyalka? Nem hagy neked nyugtot?
–
Bosszantó nőszemély…! Alaposan megkínzom, mielőtt darabokra szaggatnám.
–
Öld meg mielőbb. Ahogy a másikkal tetted – tanácsolta ridegen a csiga bestia,
mihelyst átlátszó gömbjeiben a szundikáló védőszent képe jelent meg – Úgy
érzem, ő akaratlanul is képes lesz megsebezni a szívedet.
–
Mintha lenne nekem olyanom – pukkasztotta ki ujjával Sasuke az előtte lebegő
buborékot.
–
Igazad van – állt fel Utakata, mielőtt kidolgozott felső testén szétnyílt
kimonó felsójének narancssárga öv részére fogott – A magunk fajták csak saját
magukkal törődnek.
Ekkor a csillagos mennyboltozaton seregnyi
bugyborék alkotta felhő gomolygott messzire, míg a gyengülő hullámzásba egy
gyámoltalan, megalázott hölgy andalgott. Az állára piszkos vér hervadt, még a
hátáról leharapott bőr darab gennyezve fénylett az estébe. Keresztül font karja
a kicsi keblét takarta, míg gubancos lóboncának egy-egy kitépett szála az
alakjára tapadt.
–
Kiszöktél?
Burakkuberi
bánatosan biccentett, és az Uchiha ölébe ült. Csípőjét ingerlően táncolta az
alfahím nemszervénél, ami egyre keményebbé vált.
–
Telhetetlen perszóna. Feleslegesen próbálkozol. Nem tudsz összeugrasztani
minket Suigetsuval? Megosztozunk rajtad, mivel valójában csak ennyit érsz.
A nőstény pillangó haragosan kipirult, mihelyt
a démonok vezére megpördült vele, és a simára mosott sziklafalhoz préselte.
*
Sakura kábán könyökölt fel a szalma kupacon,
amiben egerek tanyáztak. A szürke rágcsálók kíváncsian poroszkáltak apró mancsaikkal
az új lakótársuk testén. Az egyik érdeklődő állatka az angyal feje tetején
egyensúlyozott, míg lefelé nyújtva a nyakát lenézett rá.
A
Haruno riadtan felsikkantott, és kiugrott a szúrós fekhelyéről. Körbe forgott a
saját tengelye körül, és kétségbeesetten a rácsos ajtóhoz sietett. Megrázta a
rozsdás, penész borította rácsrudat, amit hisztérikusan rázni kezdet.
–
Már megint… – csuklott össze pityeregve a fiatal nő – Nem bírom tovább
fogolyként… Elakarok menni! Valaki engedjen ki!
Feljajdulva
kapta el a kacsóját, mivel a hirtelen felmelegedő vas megperzselte a tenyerét.
Hólyagos végtagját az orcája elé emelte, mely menten gyógyulásba fogott.
–
Oh, szegény pára – magasodott hirtelen a semmiből Suigetsu a hajadon fölé,
miközben agresszívan maga felé tekerte a vékony csuklót.
Sakura
beharapta az ajkát, ugyanis felkényszerített karja csaknem eltört kicsavarodva.
De ez a kín eltörpült a következő után. Az orsó-és sing csontját keresztül
lyukasztotta a cápa fogsora. Ökölbe záródott a bal kacsója, és kétségbeesetten
beleütött a pokolfajzat gyomrába. Hitetlenkedve hunyorgott a végtagjára, melyet
megszilárdult folyadék bilicselt meg. Nyöszörögve igyekezett szabadul, azonban
a húsát kitépő alak húscafatokkal a fogába akadva rávicsorgott. Erős ujjait a
zsákmánya nyakára fonta, és fojtónyomást gyakorolt rá.
–
Porul jársz, ha rájön – csatlakozott a társasághoz Jugo, aki robosztus hátát a
düledező falnak támasztotta.
–
Túl liheged. Nem nyuvasztottam ki, csak egy harapás vettem belőle – felelte
sértődötten a Hozuki, mikor elengedte a nőt, aki köhögve görnyedt a kőre – Ugye
bogaram? – rúgott még belé a vízi szörnyeteg – Említést se érdemel.
–
Jól van. Elég lesz – rugaszkodott el a faltól a narancssárga hajú fazon –
Távozz innen szépen.
Suigetsu
dúlva-fúlva sarkon fordult, és haragvó legyintés kíséretével vett búcsút a
meláktól.
Jugo
kíváncsian a sarokba gubbasztó védőszentre emelte koponyáját, akinek korgó hasa
élesen a kora hajnalba hasított.
A Haruno szüntelenül a lassan gyógyuló
alkarját simogatta, még az ölébe pár egér pilledt. A rágcsálók egyike
felmászott a vállára, és cincogva megszimatolta őt pici orrocskájával.
Szomorkásan felnevetett, ugyanis az apró emlős bajsza a nyakszirtjét
csiklandozta. Szeretetteljesen oldalra biccentette a fejét, hogy pofija a
szőrmókhoz érjen, hiszen rég részesült ilyen kedvességbe.
Ekkor a böhöm bestia döngő léptekkel a kijárat
felé bandukolt. Talpa alatt megrepedt a kő, és súlya alatt néhol be-besüllyedt.
–
Maradj veszteg, ha jót akarsz magadnak! – visszhangzott az öblös, üvöltő hang a
messzeségből.
Sakura
bizalmatlanul összevonta szemöldökét, mielőtt felnézet volna a piszkos kisablakra.
–
Virradj napocska – rimánkodott könyörgőn az angyal, mintha siettettethetné a
nap újra születését.
*
Burakkuberi tátott szájjal sikított némán,
mialatt a taknya nyála egybefolyt. Buja pír játszott az orcáján, miközben
felhevült bőrén verejték csapódott ki. A háta le-fel csúszkált a sziklafalon,
ahogy az alfa hím ki-be járt benne. Mámortól remegő lábbal ölelte át szorosan a
férfi csípőjét, hogy tovább érezhesse s élvezhesse a hímtag által nyújtott
gyönyört.
–
Sasuke – ugrott a kőbérc tetejére Jugo, akinek érkezés miatt apró törmelékek
csobbantak a vízbe.
–
Mi van?! – kaffantotta dühösen az Uchiha felajzott orgánummal, ameddig lihegve,
az alkarját sziklára fektetve megpihent – Kinyírlak, csak merj még egyszer
megzavarni!
–
Ramatyul van.
–
Más is történt?
–
Semmi említésre méltó – válaszolt hosszú csend után a strapabíró fenevad.
Az
Uchiha kétkedve felvonta egyik szemöldökét, amíg teljesen kihúzódott a
pillangóból.
–
Suigetsu? Hová ment?
A
nőstény ördög megrázta a fejét, mivel ötlete sem akadt hová távozott a párja.
–
Sakura… Csinált vele valamit?! Jugo!
–
Túlélte. Az elején véget vetettem a játéknak. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.
*
Sasuke nadrágba támaszkodott a folyosó
tartóoszlopának oldalán, míg nyirkos felsőtestéről folyadékcseppek száguldoztak
lefelé.
Jugo a zárka rácsa elé térdelt, és egy saras
levelet csúsztatott be a hajadonnak, amin négy darab gomba, és egy élőhal
csapkodott.
–
Egyél.
A Haruno éhesen oda osont az étekhez, és
irtózva hátra hőkölt a virgonc kopoltyústól. Gyorsan felkapta a földes növényféléket,
és vissza iparkodott biztonságot nyújtó sarkába. Fintorogva rágcsálta a gombát,
melynek ízét elvitte a sár. Csak nem kiöklendezte, de mivel jó ideje alig
jutott táplálékhoz így leerőltette.
Az Uchiha lehunyta a szemhéját, majd
nesztelenül a kijárat felé vette az irányt.
*
Egy távoli fellegvár vendégszobájában Mebuki
semmitmondó tekintettel bámult az ölébe lévő kihűlt teába. A testén lévő sebek
mind begyógyultak, ám a lelkén ejtett sérülések továbbra is gyötörték. Sejtése
sem akadt, mitől sajog a szíve ennyire, hiszen semmire sem emlékezett. Viszont
ösztönébe rendíthetetlenül megbízott. Gonosz ködfátyol nyomasztotta súlyával a
kúria minden egyes szegletét. Mérgesen sandított a tolóajtóra, mivel percre
pontosan tudta már, mikor jő el hozzá az ördögi úrnő. Romlott lelkét a kedvesség
álarca mögé rejtette, viszont ő látta igaz valója.
–
Ízlik a gyógyfű keverék? – csatlakozott a mennyei asszonyhoz egy elbűvölő
kinézető nőstény bestia – Úgy örülök, hogy kezdesz megbékélni. Itt biztonságba
vagy.
–
Hányingerkeltő a hízelgésed. Mit vársz a segítségedért cserébe?
–
Jogos a gyanakvásod. A fajtársaim nem a jóság mintapéldányai… sőt… De én más
vagyok.
A
Haruno nő bizalmatlankodva lesütötte a tekintetét.
–
Hotaru Tsuchigumo hívnak… – mutatkozott be vidáman a delnő, mialatt bal
kacsóját a keblére helyezte, aztán hirtelen a lelkesedése alábbhagyott. Kihúzta
magát, és kék írisze boldogságtól felragyogott – Visszatért… Bocsáss meg, de
most mennem kell.
Mebuki
csodálkozva ó betűre formálta az ajkát, mikor felfigyelt az elsuhanó árnyra.
–
Komolyan, akár egy kisgyerek – jegyezte meg méltatlankodva a Haruno – Legalább
megszabadultam tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése