Sakura
negyedik napja vendégeskedett az idegen palotában, ahol rend-és fegyelem
uralkodott. Látszólag szabad mozgásteret engedtek neki, de állandóan
megfigyelést alatt állt. Némán követte az előtte haladó tizenhárom esztendős
Hakut, aki olykor-olykor kedvesen hátra pillantott rá. Befordultak a következő
folyosóra, mikor a jéghasználó megtorpant, és megálljt parancsolt kezével a
rózsaszín hajú lánynak.
A
Haruno értétlenül felvonta a szemöldökét, mielőtt kíváncsian kikukucskált az
átjárókat elválasztó fal mögül. Ahogy körbe kémlelt smaragd tekintetével
nyomban visszahőkölt. Rémült őzgidaként remegett a lába, míg jobb karját
egyedüli jó akarója felé nyújtotta. Ujjával ráfogott Haku, méregzöld kimonó
felsőjére, és halkan kérlelni kezdte, hogy menjenek el innen.
Szerencsétlenségükre
Sasuke Uchihával, és Suigetsu Hozukival futottak össze, akikből messziről áradt
valamiféle ördögi aura, melyet igyekeztek elfojtani.
–
Taknyos! Hozd elém a cafkát! – parancsolta gunyorosan vigyorogva a fehéres hajú
alak.
A
jéghasználó vacillálva hátra lépet, miközben nemet intett a fejével.
–
Van vér a pucádban kis haver – felelte Suigetsu, aki váratlanul a tizenéves
mögött termet, és kigáncsolta – Viszont nem árt, ha először felméred az
esélyeidet.
Ezt
követően a vízi démon magához vonta a foglyot, és alaposan szemügyre vette.
Hihetetlenek tartotta, miszerint ez az átlagos liba az utolsó nemes angyal.
Sakura
ijedten igyekezett eltaszajtani a bajjósló kisugárzású hímet, aki cinikusan
felröhögött.
–
Vesződjön veled a halál! – óbégatta
színlelt sértettséggel a Hozuki, míg előre lökte a rózsaszín hajú lányt.
A
Haruno botladozva szökdécselt, hogy megőrizze egyensúlyát, mikor beleütközött
az ördögien jó képű férfiba. Félve felemelte az állát, s abban a pillanatban
összeforrt a smaragdzöld és ébenfekete szempár.
–
Démon – szótagolta némán Sakura remegő ajakkal.
Sasuke
sötét írisze vörössé vált, és kirántotta a kardját.
–
Bocsi, nem direkt volt – nyújtotta el mondandóját Suigetsu, aki biztonság
kedvért arrébb oldalazott – Rajta. Tölts ki rajta dühödet.
Az
Uchiha a fegyverével oldalra tolta a rózsaszín hajzuhatagot, ami rakoncátlan
kiscsikóként ugrott vissza a pengére. Egy észrevehetetlen mozdulattal hatására
a szablya éle megkarcolta a leány selymes orcáját. A vágásból vér buggyant ki.
A
Haruno a nedvező sebhez érintette az ujjbegyét, mely rögvest gyógyulásnak
indult.
–
Megöllek – jelentette ki nyersen a domináns hím, mikor megragadta áldozata
nyakát.
A
kardjával rutinosan leakart sújtani a nyakszirtre, mikor váratlanul a milliók
vérében fürdött pengét jég vonta be. Hópihék hullattak le rájuk, melyek szikeként tépázták meg az eléjük kerülő dolgokat.
Sasuke
könnyedén tért ki a számtalan bökő elől, mígnem a közlekedő végére keveredett.
–
Gakushi nagyúr meghagyta, miszerint nem eshet baja a díszvendégnek. Számba
vette a tettei következményét, Sasuke-sama?
Az
Uchiha veszedelmes félmosolyra húzta keskeny száját, míg bajtársa cseppfolyós
halmazállapotban felemelkedett mellette. A két elit pokolfajzat karcolás nélkül
úszta meg, azaz hárította el az ifjú tehetség páratlan támadását. A kimerültség
szikrája sem mutatkozott meg rajtuk.
Sakura
lehunyt szemhéjjal, térden ülve imádkozott a csatározás leforgása alatt. Hogy
valójában miért vagy kiért fohászkodott az számára is kétséges volt. Eleinte
azt hitte Hakut félti, de amint kinyitotta smaragdját felrémlett benne az
álarcos bál emléke. Libabőrősé vált, mivel ismét átélte lelkileg az ördögi alak
érintését, ahogy a tánctérhez irányította. Abban a minutumban belenyilallt a
felismerés. A szíve legmélye megadta az őszinte választ, Sasuke Uchiha
épségéért esedezett.
–
Mi legyen? – érdeklődött sejtelmesen a vízi démon.
–
Érdekes fordulatot vettek a dolgok. Kivárom mivé fajul – nyilvánította ki
tervének folytatását az alfa hím, mikor megvetően az angyalra sandított, majd
köddé vált.
*
A
Jigoku fenntartósság szent helyén monumentális máglya égett, mely soha nem aludt
ki. Az áldott tűz kietlen táját csupasz, feketére éget fák ölelték körül. A
földet vastag hamu takarta, melyen kőösvény vezetett át.
A
különböző magasságú sziklákból álló úton hét személy jelent meg. Különleges
ismertető jegyüket a testükön lévő tetoválás adta.
–
Megér, ennyi felesleges időt szánni a nyomorult angyalokra? Még meddig
színleljünk segítséget a Yung törzsnek?! Igázuk le őket! – buzdította társait Fuanna,
aki lila, selymes yukata ruhát viselt.
A
nőstény démon körül denevérek csapdostak, míg a lustábbak hosszú, narancssárga
fürtjeibe lógtak fejjel lefelé.
–
Beleköpött a levesünkbe egy mennyei angyal. A tata szomjazik az áldására – darálta
le tömören a lényeget a Hozuki.
A
vérszomjas bestiák felmorajlottak a hírre. Eszüket vesztve adták át csalóka
valójukat igaz jellemüknek. Ragadózó ösztönük a tetőpontra hágott, ugyanis
kiéhezett fenevadként ácsingóztak a friss husikára.
–
Meg kell kaparintanunk a zsákmányt! – nyilvánította ki a szándékát Kimimaro
Kaguya csípőre tett kézzel.
A
felszólaló férfi egy híres népcsoportból származott, melynek összes tagja
kivételes hatalmat birtokolt. Befolyásos családi háttere miatt az akarata sokat
számított a döntések meghozatalakor.
A
mellette lévő szövetségesei meghunyászkodva helyeselték ötletét.
–
Egyetértek veled Kimimaro. Ám, Sasuke nem tart igényt a csitrire.
Kaguya,
a csont démon kétkedőn felvonta a fehér szemöldökét, míg a tűzrakásnál
tartózkodó Uchihát fürkészte.
–
Beszélj vele, ha nem hiszed – ajánlotta fel a lehetőséget Suigetsu, mialatt
oldalra lépet – Viszont elégé harapós kedvébe van.
A
szent hely megközelítése sokak számára lehetetlenek bizonyult. Az örökkévalóságig
égő tűz, vad lángjai felperzselték az ott áramló levegőt, amely számos
méltatlannak titulált szörny bőrét olvasztotta már le.
Sasuke
a vörösen izzó sharinganjával a forró szélhullám által megtáncoltatott máglyára
meredt. Megérezve a Kaguya jelenlétét vérszomjasan visszanézett a válla felett.
–
Felháborító! Az értékes prédát átengeded a söpredéknek! Vétek lenne
elmulasztani egy ilyen ínycsiklandozó falatot! A nőstény védőszenteknél nincs
finomabb!
–
A havi adagodat megkaptad.
–
A fél fogamra se volt elég – legyintett bosszúsan Kimimaro – Szükséges
lecsillapítani a lázongókat.
–
Tégy kedvedre. Élvezd ki minden percét, amíg megteheted. Hamarosan eltörlőm a
földszínéről az aljanépet – jelentette ki az Uchiha, mikor a beosztottjához
fordult – A prédámtól tarts magad távol. Cafatokra fogom szaggatni, de előtte
még kétségbeesésbe taszítom.
A
csont démon jobb öklét a bal tenyerébe ütötte, miközben fejet hajtva távolodni
kezdett.
*
Sakura
az üres szoba kitárt ablakából gyönyörködött a naplementében. Boldogan fürdött
meg a napsugár elénk narancssárgás-pirosas fényében, míg kacsóját kecsesen a
szabadságba nyújtotta. Hosszú rózsaszín hajába enyhén belekapott a szelíd
szelő, mely kellemes virágillatot hozott magával. Igyekezett kiélvezni az
életadta apró örömöket, hiszen tudta, nincs sok ideje hátra. Kitudódott
származása megbélyegezte a sorsát. Anyai felmenőit teljesegészében kiirtották a
kapzsisággal megfertőzött lelkek. Részesedni óhajtottak az áldásba, azonban
porul jártak.
–
Édesanyám, várj rám. A reméltnél hamarabb viszontlátjuk egymást – motyogta
bánatos kedvességgel a Haruno, mikor egy emlék furakodott elméjébe.
Nyolcévesen
a fésülködő asztal székén csücsült, miközben a tükörből figyelte gyönyörű
anyukáját, ahogy fésülte.
–
Kik a leggonoszabb lényeg? – kérdezte
váratlanul Mebuki a csemetéjétől, aki bizonytalanul elkezdet találgatni.
A
rövid, szőke frizurájú asszony az összes felvetődő ötletre helytelenítően
megrázta a fejét. Lágyan megérintette a kislánya vállát, és fülébe súgta a
választ.
–
Démonok? – kérdezett vissza hangosan a gyermek.
A
Haruno nő befogta a cserfes kicsinyének a száját. Mérgesen bólintott, mielőtt
az ölébe vette. – Bennük soha nem szabad
megbízni. Habár jó ideje figyelmen kívül hagynak minket, régen háborúba álltunk
velük. Elakarták pusztítani az angyalokat, és máig dédelgetik eme céljukat.
–
De anyu, akkor miért kell titkolóznunk a barátaink elől? Ők nem bántanának.
Mebuki
felsóhajtott, és mosolyogva magához ölelte pufók kislányát.
–
A hatalom utáni mohóság könnyen előcsalogatja a gonoszt. Megvédelek az
ártalmaktól, de ehhez szót kell fogadnod. Megígéred ezt nekem?
Sakura
bizonytalanul bólintott, hiszen még nem tapasztalta meg a világ árnyékos
oldalát.
*
A
Haruno megriadt, mikor a kert bokraiban fészkelő madarak pánikolva
felreppentek. Az egyik jószág véletlenül neki szállt a kinyújtott kezének, és
az ablakpárkányra pottyant.
A
rózsaszín hajú angyal gondoskodón két tenyerébe vette a fülemülét, aki gyorsan
megrázta tollazatát, és útnak eredt.
–
Gyomorforgató – törte meg a csendet az Uchiha, aki az ajtónak dőlve figyelte a
mennyei teremtést – Létezésed megőrjíti az idiótákat.
Sakura
rémülten megperdült, majd védekezőn maga köré fonta a karját. Sasuke vérszomjas
félmosolyra húzta keskeny száját, mialatt a lány előtt termet.
–
Rájöttél mivoltomra – felelte közönyösen a férfi, mikor ujjai közé vett egy
vastagabb hajtincset – Érzékeled a gonosz jelenlétét. Bosszantó adottság.
A
lány reszketve oldalra rántotta a fejét, de a hím durván visszafordította.
Ellenvetést nem tűrőn feljebb emelte az állat, amivel elérte azt, hogy az
áldozata ránézzen. A Haruno keservesen csikorgatni kezdte a fogát, mivel az
arcát összeszorító ujjbegy alatt parázsló fájdalom jelentkezett. Bőre a nyomás
pontnál málásnak indult, melyet már nem bírt elviselni sikítás nélkül. Az
orrába érezte az égő húsának förtelmes bűzét. Próbálta távolabb lökni a férfit,
azonban igyekezete kudarcba fulladt. A kőkemény mellkasról lepattanó ütései meg
sem kottyantak a gonoszság megtestesítőjének.
Sasuke
élvezettel vizslatta Sakura fájdalommal csúfított orcáját, mikor egy könnycsepp
csordult rá a kezére. A sírástól ködös, smaragdzöld szempár látványa akaratlanul
elűzte vérszomját.
–
Idegesítő fruska – morogta az Uchiha, míg gyomorszájon vágta az angyalt, aki
menten a földre zuhant.
A
Haruno magzatpózba feküdt a hideg kövön, miközben teste zokogástól remegett.
Sérült álla rögtön összeforrt, amint már nem ostromolta a pusztító láng.
–
A kínzásába, öldöklésbe leled örömödet? Ti, démonok velejéig romlottak vagytok –
nyöszörögte halkan a pityergő leány.
Ekkor
a zárban elfordult a kulcs, és a kilincs lenyomódott.
–
Ne merd senki se elfecsegni! – vetette oda nyersen Sasuke a mennyei lénynek,
mielőtt fizikális teste tűzszirmokként szertefoszlott.
Haku
aggódva nyargalt oda Sakurához, aki ijedten csapta el a felé kínált segítő
kezet.
–
Ő bántod, ugye? – puhatolózott finoman a jéghasználó.
A
Haruno nem válaszolt, csak az érzékeny hasához kapott, és előre görnyedve adta
ki magából gyomra tartalmát. Az ifjú a rozoga, tatami ágyhoz rohant, melyről
lekapta a lepedőt. A karjára csavarta, azután meg visszatért az öklendező,
köhécselő rabhoz. Megtörölte annak ajkát, majd a hányás nagy részét fel szedte a
szúrós textilanyaggal.
–
Legyen már ennek vége. Valaki könyörüljön meg rajtam – suttogta akadozó hangon
Sakura, mikor megérintette a batyuvá gyűrt plédet – Kérlek, segíts megszöknöm.
Haku
éppen csomót készült kötni a pokrócra, de amint fülébe kúszott a szolid
beszédhang megdermedt.
–
Sajnálom – bukott ki a tizenhárom éves fiúból bűnbánóan.
A
rózsaszín hajú lány az utolsó reményét is elvesztette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése