9. Kígyó méreg



Egy messzi helyen, egy meleg, és hideg színekkel rendelkező pompázatos szivárvány ékesítette a tájat. A pazar árnyalatokban tündöklő természeti jelenség hidat biztosított a föld, és az ég, a spirituális, és az anyagi világ között. A vidék közepén palota magaslott. Négy hegyes tornyából büszkén kifeszített vasrúdon lobogó zászló hirdette az előkelő család címerét. A fellegvár ura őrizte ezt az átjárót, nehogy valaki kárt tegyen a környezet egén vagy termőtalaján.
Különböző nagyságú buborékok lebegtek sűrűn a tájon, ha egy-egy hűs szellő arrébb repítette őket, szépen visszatértek őrhelyükre. A tömör fából álló kapu előtt mély árok csörgedezett. Piciny viadukt biztosította az átkelést a szerény lakba. Oly kevesen tévedtek ide, hogy a gyalogutat szolgáló eszközt csúszós moha fedte be. A zöld növényszőnyegben lapult meg több tengeri élőlény. A kagyló hadsereg rajtra készen, éles felükkel várták a hívatlan betolakodókat. Az áthatolhatatlan barikádot kőkorallok fonták végig.

A kastély egyik szobájában Mebuki Haruno ült, az ágyon teáscsészét fogva az ölében. A homlokán, és a csuklóján fásli terült el. Semmitmondó tekintettel meredt a kihűlt innivalóját, mikor az ajtó elhúzódott, és egy fiatal nő lépett be hozzá. A rövid, szőke hajú angyal meg sem moccant, hanem tovább szemlélte a folyadék nyugodt felszínét.
Hotaru mély levegőt vett, és mosolyogva elvette a formás poharat a lábadozótól, hogy megmelegítse neki. Mikor a vörös tűz lángjai megjelentek, a vendég rémülten hátrahőkölt, míg védekezően maga elé tartotta a karját. A kúria úrnője kedvesen odament hozzá, és leereszkedett mellé. Hullámos frizurája keretbe foglalta jóságos arcát. Kék szeméből csak a segítőkészség sugárzott. Lassan az ápolásra szoruló Mebuki felé nyúlt, hogy kicserélje az elhasznált kötést. A védelmet élvező asszony bizalmatlanul csapott rá a támogató kezet.
Jó ideje élvezte ennek a háznépnek a gondoskodását, de még mindig tartózkodott tőlük. Ketrecben lévő madárhoz hasonlította magát, hiszen egyenesen egy démonfészekbe zuhant. Az egész környéken sűrű, ördögi aura honolt. Igaz, nem emlékezett semmire, de az eszét nem vesztette el. Ezek a dögök előszeretettel vadásztak rájuk. Mostanáig háború dúlt közöttük. Még a fúria mézédes szavától is émelyegni kezdett a nemes angyal gyomra. Gyűlölte ezeket a gonosz teremtményeket. Nem tudott megbízni bennük, de ennek ellenére Hotaru makacsul istápolni kezdte.
Óvatosan letekerte a régi fáslit, nehogy fájdalmat okozzon, és utána ujjával apró pontokként ecsetelte az égésnyomokat. A világoszöld krém nyomban lehűsítette Mebuki égő sérülését. Mikor a démoni asszony alaposan ellátta a sebeket, új gézt csavart fel a fájó végtagra, ezt követően összecsapta tenyerét, melynek hallatára szolgálok szállingóztak be. Különféle süteményeket tálaltak fel. Precízen le pakoltak mindent, majd begyakoroltan egyszerre hajtottak fejet, mielőtt kivonultak volna. Hotaru vidáman felhúzta vendégét, és már taszító lelkesedéssel erőltetni kezdte a falatozást. Úgy viselkedett, mint egy nagymama az unokájával. Folyton nassolnivalóval akarta tömni Mebukit. Ezt a szőke hajú angyal megértette, mivel alaposan lefogyott lábadozása alatt. Maga sem tudta mióta nem evett már tápláló dolgot. Amíg az ágyat nyomta, addig inkább leveseket kanalaztak a szájába,

nehogy éhen haljon. Felváltva gondoskodott róla az egész család. Furcsa módón még ezek után is tartott tőlük.
– Mondja, még mindig nem emlékszik többre az életéből?
– Nem. Hálás vagyok a gondoskodásért, de fogalmam sincs arról, hogy van-e családom. Egyedül azt tudom, mióta felébredtem, hogy a tűz mindig fájdalmat okoz, és félni kell tőle – mondta Mebuki, miközben elmerengve megállította az ajkához emelt lekváros süteményt.
A finomság tökéletes összhangot alkotott a tea ízével. A védőszent megfigyelte, hogy ennél a démoni famíliánál szertartás e megnyugtató kedvtelés. Rendszeresen ugyanazokban az órákba zajlott le a ceremónia. Jóval az esti fő étkezés előtt az összes rokon összeült, és mindenféle témáról fecsegtek. Ahogy közöttük meglapulva feszengett, meghittség szállta meg. Amint Hotaru észrevette rajta a töprengést nem kíváncsiskodott tovább, mivel sejtette min kellett keresztül mennie ennek a méltóságteljes asszonynak. A tűztől nem csak ő viszolygott. Rá is ugyanolyan hatást gyakorolt az élénken ropogó lángok kavalkádja. Miközben egyre jobban megismerte az előtte ülő hölgyet, úgy növekedett rokonszenve. Ilyen tragédia után kevesek tudták volna megőrizni büszkeségüket. Hotarut, a klánja vértengerbe fürösztött emléke máig kísértette. A borzasztó bűz még mindig az orrát csavarta, és hányingert keltett benne. A káosz magával akarta ragadni, de akkor megjelent a fény az alagút végén. Vörös foltokkal tarkított ruházatú férfi termet előtte, és felhúzta a sivár fekete földről. Onnantól kezdve Utakata vált élete ragyogó Napjává. 

*

A sötétség birodalmában Sasuke a palotája egyik kősárkány szobrának tetején ült, és a tiszta éjszakai égboltot bámulta. Árnyas tekintetének színét átvette a világ. Az esti mennybolton egy árva csillagot sem lehetett látni, mégis olyan volt, mintha folyamatosan nézne valamit.  Váratlanul nagy villám csapott le mögé, ezzel megrondítva a tökéletes esti csendéletet. Vészjóslóan sandított hátra a megjelenő árnyra.
Azért egy jó barátoddal nem érdemes végezni – mondta Utakata, aki a vele háttal ülő férfira meredt.  – Ez az éjszaka arra a régire emlékeztet? Eltelt pár év, és te még mindig nem tudod elfeledni?
– Hallgass! – dörrent fel a démonok ura.
Az Uchiha haragját heves mennykő nyomatékosította. Szája egyenes vonallá egyenesedett, izmai megfeszültek. Utálta, ha magányában megzavarták. Gyakran szükségét lelte az elvonulásnak, hogy hideg fejjel átgondolja a következő lépését.
A vízi démon kicsit eltávolodott a veszedelemtől, de nem rettent el. Régről ismerték egymást, hasonló sorssal sújtották mindkettőjüket. Korán elvesztették a szeretteiket, és a hiányérzet gyűlöletté burjánzott náluk. Tengernyi vért ontottak ki, csak a harcnak éltek. Az erőszakos csatározások után kielégülést kerestek a női nemnél, hogy csillapítsák magasra hágó vérmérsékletüket. Igaz, nem ugyanabba a generációba születtek, mégis pontosan azonosulni tudtak egymás megpróbáltatásaival.
– Hogy van a lány?
– Honnan kéne tudnom? – kérdezte flegmán Sasuke, mikor felállt, és lila övéhez nyúlt.
Utakata összekerekítette a száját, majd hatalmas levegőt véve kifújta az irdatlan mennyiségű gömböket. Az átlátszó golyók elárasztották az egész provinciát. Teremtőjük karmesterként indította őket útnak. Pár percen belül megjelent bennük Sakura tükörképe. Könny csípte orcája piroslott, miközben papírzsebibe fújta az orrát. Sasuke villámgyorsan a vendége homlokához nyomta a kardja élét.
– Öld meg. Miért leled örömödet a sanyargatásába? – kérdezte Utakara félelem nélkül, miközben eltolta a szablyát.
– Nem fogok magyarázkodni! A prédám végzetének idejét én választom meg!
Utakata gondtalanul fonta tarkójára kezét. Egyelőre nem firtatta a témát, de nem hagyta nyugodni a démonok urának viselkedése. Az Uchiha könyörületét ez idáig senki sem élvezhette, de jelen pillanatban úgy tűnt, felügyelete alatt tartja Sakurát.
– A zsákmányod menekülni próbál.
Sasuke a mellette elhaladó gömbre sandított. Összevonta szemöldökét. – Felesleges próbálkozás az egész. Ez az ostoba teremtés, tényleg azt gondolja, hogy kijuthat innen?! Nevetséges! – ördögi mosoly rajzolódott az Uchiha arcára. Eldöntötte, röpke ideig elhiteti foglyával, hogy szabad, majd visszahozza. Senki nem menekülhet előle.

*
Sakura mostanáig zokogott, mivel a démon felpofozta. Az arcán virító vörös tenyérlenyomat ékes bizonyítékként szolgált efelől. Minél előbb el akarta hagyni ezt a helyet, ezért gyorsan kiosont a szobájából.
Hosszú órákon keresztül gyalogolt mezítláb, míg elkeveredett a közelbe csordogáló folyóhoz. Egyszer sem pillantott hátra az útja alatt. A sodrással követte, holott nem tudta, hová tart. Úgy vélekedett, hogy bárhol máshol biztonságosabb lesz neki. Kutyagolás közben a kövek véresre szakították a talpát. Noha már messze járt, minden kis apró zajra riadtan felszökkent, és hátra lesett.
Mikor már egy lépést sem tudott tenni, egy fának támaszkodott. Kézfejével letörölte gyöngyöző homlokát. Szerény ruhája bomlani kezdet, miután egy cserje gallyába beakadt. Hajzuhatagával felsöpörte az összes piszkot a megtett ösvényen. Igénybe vett frizuráját előre vette a vállán, miközben felmorduló gyomra étel után óbégatott. Az angyal oda sétált a patakhoz, melyben tucatnyi hal lézengett. Belement, és megpróbált egy-két lazacot kifogni, de a sikamlós állatok állandóan eliszkoltak előle. Ahogy ide-oda ugrándozott, egy csúszós kavicson megcsúszott, és fenékre esett. Mérgesen belecsapott a vízbe. Duzzogva kiaraszolt a szárazföldre, és a csipkebokorhoz görnyedt le. Jókora adag bogyót tépet le magának, majd a tölgyfa árnyéka alá bújva csipegetni kezdte. Váratlanul egy nagytestű kígyó tekerte körbe magát rajta, és egyre jobban szorította. Az erősödő nyomorgatástól riadtan el kezdett mocorogni, és sikoltozni, könyörgött, hogy valaki segítsen rajta, de ajkát csupán kétszer hagyta el a segélykérés. A csúszómászó méregfogát a ricsajozó áldozatába vájta. Sakura érezte, ahogy egyre nehezebbé válik a teste, míg végül összecsuklott.

*
Sakura az öntudatlanság ködének rabjává vált. Csupán az ereiben száguldozó ártalmas szert érezte, mely belső szerveit nyúzta. Torka kiszáradt, óriási gombóc torlaszolta el számára a levegő útját. Kábulatában nem tudta megkülönböztetni a valós dolgokat a káprázattól. Úgy érezte, mintha valaki felhúzta volna toprongyos öltözékét, és a combjába harapott volna. Furcsa, ismeretlen reakciót váltott ki a testéből ez a cselekvés. Bizsergés futott végig egész lényén, amit a méreg hatásának könyvelt el. Felnyitotta smaragdzöld szemét, és Sasuke sármos alakja rajzolódott ki előtte, ahogy belső combját ízlelgette. Szemhéja lecsukódott, és visszatért az üresség örvényébe.

Sasuke fékezhetetlenül szívni kezdte a tisztaság fehér bőrét, melyen két aprócska pont éktelenkedett. Élvezettel itta ki a fanyar nedű összes káros cseppjét a lány lábából.
Sakurára megnyugvás telepedett, mikor a kínjai tompulni kezdtek egy kis időre. Álmában az Uchiha a karjában vitte el a folyótól. Azonban valószínűbbnek tartotta, hogy csupán az elméje ringatta újra illúzióba, mint csecsemőt a bölcsőhintázó mozgása. Ezt tekinthette kárpótlásnak a sok rosszért, ami érte.
Jóval később felnyitotta smaragd szemét, majd ismét lehunyta. Onnantól kezdve csak pár szövegfoszlány kúszott bele a fülkagylójába.
– Életképtelen! Kis híján ott hagyta a fogát! Ott kellett volna hagynom!
A Haruno felismerte ezt a rideg hangot. Félelem kerítette hatalmába, a szíve olyan szaporán kalapált, mintha ki akart volna esni a helyéről. 
A káros sav utolsó erejével marni kezdte. Vergődött fájdalmában, miközben kalimpálni kezdett a karjával, és a lábával. Egyszer csak kemény kéz szorította le végtagját. Acélos marok vált béklyójává, amely nem eresztette.
 
Már virradt, mire kicsit tompulni kezdett gyötrelme. Álmában egy varjat látott, ami rámeresztette vörös sharinganját. Hangosan károgott neki, mintha beszélni akarna vele, de valami oknál fogva nem szállt közelebb hozzá.
Magához térve zsibbadt az egész teste, míg a csuklója érzékenyé vált a nyomorgatás miatt. A mellkasán, és a fején borogatások enyhítették lázát. Ráeszmélve, hogy melleit csak a hideg stóla takarta, gyorsan felült, és a kezeit a mellei elé kapta. De abban a minutumban, amint felkelt fekhelyéről forogni kezdett körülötte a szoba. Elsápadva zuhant vissza a puha a matracra. Kézfejét langyos homlokára tette.
Vajon tényleg Sasuke-kun mentett meg? Nem vagyok biztos benne, mert olyan homályos a tegnap éjszaka. Várjunk! Ha valóban ő hozott vissza ide, akkor látta a fedetlen mellemet! jutott erre a következtetésre Sakura elvörösödve.
Szégyellősen magához préselte a sálat, és felsóhajtott.  
– Szóval felébredtél. Szerencsére túlélted – ment be hozzá Utakata, akin tényleg a megkönnyebbülés jele látszott.
Az angyal ijedten rántotta magára a takarót, és oldalra fordult az idegentől. Az ott töltött rövid idő alatt megtanulta, hogy senkibe se bízhat. A buborékhasználó pislogott a lány reakcióján, majd beletúrt a hajába. Előre látta, hogy nem lesz egyszerű meggyőznie Sakurát afelől, hogy segíteni akar neki. Szorgalmasan munkálkodott azon, hogy összehozza az anya-lánya találkozott, de ezidáig csak akadályok nehezedtek elé. Törökülésben leült a kis asztal elé, és a kancsóból kitöltötte a gőzölgő levet. A forró teába ízletesen belekortyolt, míg türelmesen pillantott a rózsaszínhajú lányra. Kíváncsian várta, mikor fog beszélgetést kezdeményezni.  
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Sakura félve.
– Nekem kell figyelnem rád addig, ameddig Sasuke távol van. Tegnap nagy veszélybe sodortad magad, ha nem tudom rábeszélni, hogy menjen érted, nem élted volna meg a reggelt.
A Haruno zavarában a fejére húzta a takarót. A tudat, hogy az Uchiha mentette meg, olyan boldogsággal örvendeztette meg, melyet még soha nem tapasztalt. Ekkor vált bizonyossá számára, hogy beleszeretett az ördögi férfiba.
Később megtudta a részletek is a vízi démontól, miszerint az alárendeltjei közé tartozott. Halálos jószág volt, aki több száz betolakodott intézett el.
Utakata sejtelmesen elmosolyodott. Talán te képes leszel megváltoztatni őt gondolta bizakodva a buborékhasználó. Nyitott könyvként olvasott az angyal viselkedéséből. Kétség sem fért hozzá, hogy szerelmes.

Sakura a plafont fixírozta, miközben az álmán merengett. Az a madár nem hagyta nyugodni. A tinta fekete tollazatta olyan elképesztő tekintéllyel ruházta fel, melyet csak kivételes démonoknál tapasztalt. A varjú türelmetlenül biccentette hol jobbra, hol balra a koponyáját, miközben hangosan károgott. Valamit akart tőle, csak még nem jött rá arra, hogy micsodát. Remélte hamarosan megleli a titok nyitját, hiszen régi mítoszokban a varjat a démonok hírnökeként szimbolizálták. Igazságtalannak tartotta, hogy ártatlan állatokra ilyen rosszindulatú mondákat aggattak.
Eldöntötte, hogy információkat fog szerezni erről a fajról. Igaz, megvetették az itt élők, de reménykedett abban, hogy valaki megszánja őt, és segítségére lesz ez ügyben.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.