35. Szerencsejáték barlang

  Fugaku a hálószobája erkélyén olvasta a napi újságot felpolcolt lábbal. A napozószékje melletti asztalkához folyamatosan oda-vissza járt a keze, mivel a díszes porcelán tányéron púposodó teasütemény rabjává vált. Jóízű hümmögéssel majszolta az egyiket a másik után, mikor az eltolt üvegajtó küszöbén feltűnt a szeretője. Az idős ember összehajtogatta a hírlapot, és a törölközőbe csavart hajú asszonyra emelte tekintetét.
– Mire megint ez a rosszkedv? – puhatolózott Shizuka, mihelyst ezüst, selyem köntösében a szerelméhez indult. Pár lépéssel megállt mellette, és csontos ujjaival felemelt egy lekváros, porcukorral hintett nyalánkságot. Jobb kacsója alá emelte bal tenyerét, hogy a harapás közbe lehulló morzsákat megfogja – Örülj, hisz az események a te elvárásaidnak megfelelően történek.
– Aggaszt a kurva.
– Jaj, nekem – sóhajtott fel szenvtelenül az Otsutsuki úrnő – Létszíves, ereszd el már ezt a témát.
– Rejtély, mi okból mentek szét… De úgy érzem lesz még bajom, Sakurával. Muszáj eltűnnie…

*

 A Katsu szerencsejáték barlang az összes társadalmi réteg előtt nyitva állt, azonban a tudatlanok hamar a nagykutyák áldozataivá váltak. Az átlag polgárokat könnyen rá lehet szedni az egyszerű pénz keresési lehetőséggel. A játékgépeket rendszerint nyitás előtt megbuherálta a kijelölt alkalmazott, miképp lecsökkentse a nyerés arányait. A rengeteg vesztés számmal hamar feladták az emberek, viszont akkor léptek színre Dzsentlmen megnevezéssel illetettet tagok. Ezek az alakok csábították bűnbe a hiszékeny flótásokat. Remek meggyőzőképességükkel elérték, hogy az elkeseredett fő kölcsönt vegyen fel a szervezetüktől, s ezáltal hamar hitelspirálba került.
 Az emeleten csak a személyzet járhatott-kelhetett, ám nekik is messziről kerülniük kellett az elsötétített irodát.
 Sasuke a tégla kövekkel kirakott terem faasztalának dőlve ácsorgott összefont karral, mialatt hölgy vendége kíváncsin megtapintotta a sötétbarna fotel szövetét. Azután maga felé fordította a tenyerét, miként az ujjbegyeit festő vért szemügyre vehesse.  
– A közönséges módszereid megmaradtak.
– Térj a tárgyra, Kármen.
 Ekkor a bejáratiajtó falnak csapódott s egy cingár, szemüveges aktakukac esett be rajta. Rémülten felkászálódott, és pattanásos homlokáról patakokba perget le az izzadság. Közvetlenül utána egy piros zakós férfi vonult be vidáman széttárt karrokkal.
– Kész csoda! Sasuke Uchiha itt! – óbégatta az alacsony japán férfi, amint egy gyors mozdulattal lekapta pipacs színű kalapját, és a sarokba bújtatott fogasra repítette – Nyavalyáját! A közelébe se ment! – zsörtölődött a kirívó Kazuya – Sai barátom, tán unja a képemet? Sehol nem láttam.
A maffiavezér némám ellökte magát a támaszától, majd lassú léptekkel megindult a rimánkodó személyhez, aki idegesen dörzsölte össze izzadt tenyerét. Szorosan lehuny szemhéjjal esküdözött mindenre, de a koponyája váratlanul a parkettához csattant.
– Milliókkal tartozol. Virítsd elő a pénzemet, különben… – rántotta fel az Uchiha az aktakukac fejét, mielőtt a szájába nyomta a pisztoly csövet – Világosan fogalmaztam?!
A nyurga férfi bőgve bólogatott, míg a homlokából eredő vér az orrára folyt.
 Abban a pillanatban megszólalt az íróasztalon lévő vezetékes telefon. Kazuya nyújtózkodva odabattyogott, és a füléhez emelte a telefonkagylót.
– Velem? – kérdezte a piros zakós férfi hüvelyujjával magára mutatva – Oké, megyek.

 Kazuya kettesével véve a lépcsőfokokat rohant fel az irodába, ahol tenyerével a térdére görnyedve hadarni kezdett. Viszont annyira darálta a szavakat, miként egyetlen értelmes szót se bírt alkotni.
– Rendben. Köszönöm – mondta Sasuke, ameddig kifelé vette az irányt – Megyek. Két nap múlva jövők a pénzemért. A fickót rád bízom. Ha lelép téged nyírlak ki.
Kármen mosolyogva az Uchiha utána eredt, és egymás mellett sétáltak le a feljárón.
– Értetted, mit hadovált?
– Nem. De nem igazán izgat.
– Én jobban érdekellek, mi? – kuncogott az orosz szépség, miközben belekarolt a férfiba – Vacsora mellett megvitatjuk.
A maffiavezér elrántotta a karját a nő karmai közül, azután mintha mi sem történt volna haladtak tovább. 

*

 Sakura a beton virágkaspó szélén üldögélt elmélázva, mikor váratlanul észrevette az Uchihát. Felállt, és felé sietve a nevét kiáltotta. Ám pont azzal egyidőbe figyelt fel a hosszú, sötétbarna frizurás hölgyre, aki zöld, macska szemét kíváncsian rámeresztette. A felismerés hátra hőkölésre kényszerítette.
– Sakura?
A Kislány oldalra sütötte a szemét, mielőtt fürgén sarkon fordulva felvette a nyúlcipőt. Lófarokba fogott haja himbálózva járt jobbra-balra, melybe egy virágszirom volt belecsimpaszkodva.
– Valószínűleg téged várt. Csak elijesztettem.
– Az étteremnél találkozunk – közölte a maffiavezér faképnél hagyva az orosz szépséget.
 A Katsu mögött található zsákutcába épp befordulni készült az Uchiha nő, amikor valaki megragadta, és hátrébb vonta a karját.
– Kockázatos egyedül kóricálnod erre. Kiváltképpen napszálltakor – tájékoztatta kimérten a maffiavezér a gyermeke anyját, aki arra se méltatta, hogy ránézzen.
– Rosszkor zavartalak… Csörgettelek… Üzentem is neked… – rebegte a Kislány, amíg oldalazva arrébb húzódzkodott – Jobb, ha megyek…
 Sasuke röpke másodpercre lehunyta a szemhéját, mivel az imént vált világossá számára, hogy mit halandzsázott össze-vissza Kazuya. A magán, és az eldobható telefonját is a kocsiba hagyta, mivel erre a kisidőre szüneteltetni kívánta az idegesítő eszközök gyakori ricsaját.
– Suigetsu, te retardált balfék. Ennyire figyeltél rá – gondolta magában az Uchiha, ameddig alaposan szemügyre vette a hitvese betegesen csenevész alkatát. Érezte a szorongását, amely a tragédia miatt alakult ki nála. Sakura azóta kerülte az érintéseit, szigorú távolságot tartott tőle. – Fontos lehet, ha személyesen kerestél fel.
 Az Uchiha nő bólintott, mialatt tengernyi gondolat cikázott keresztül-kasul az elméjében. Sajgott a szíve, mert teljesen földhöz vágta csúf igazság. A férfi új életet kezdett. Pecek, órák, napok, hetek kérdése volt csupán, miképp felbontsa látszólagos házasságukat.
– Valamikor, ha ráérsz, tudnál rám pár percet szakítani?
– Aggódnom kell valami miatt? – kérdezte a maffiavezér gyöngéden magához fordítva a Kislányt, akinek hangosan megkordult a gyomra – A sarkon van egy cukrászda. Üljünk be oda. A nő zavarba ejtő pírral hajtotta le a fejét, miképp kerülje a hím sötét tekintetét. Menekülni, messzire akart futni előle, de mégis engedelmes kiskutyaként követe. Lemaradva sétált, míg jobb kacsóját az érdes marok fonta körbe.     

*

 A cukrászdaüzletben alig lézengtek páran, sőt jóformán csak a pultos lányok támasztották könyökükkel a standot. Utcai ruhájukra csak a munkakötényüket kötötték, és életunt üdvözléssel köszöntötték a betérő vendégeket.
 Sakura a kínálat közül böngészett, de a felsorakoztatott sütemény had émelygést váltott ki belőle. Balszerencséjére pont finomságokat nem bírt enni. Ha megérezte az édes mázak illatát, már hányinger fogta el, ha meg lekváros, mézes vagy csokoládés nyalánkságot evett, az menten ki is jött belőle.
 A kétszemélyes asztalnál az Uchiha belekortyolt a zöld teájában, amíg a Kislány a Hokkaido tejes zsemléjét csipegette szét az ujjaival.
– Beteg vagy?  – kérdezett rá kertelés nélkül a hím letéve a csészét az asztalra.
– Dehogy! Csak… hát… kisbabát várok. Kisfiú… – szelídült el még jobban az Uchiha nő hangja, míg szeretetteljesen a hasára helyezte a kacsóját.
– Tréfálsz velem! Ez lehetetlen! – sodorta le karjával a maffiavezér a forró italát, mielőtt két tenyerével az asztallapra nehezedett, és bosszúsan kifújta a levegőt a tüdejéből.
 A Kislány ijedten felszökkent, és könnyes szemmel kirohant a cukrászboltból. Amint átlépte a küszöböt, máris eleredt a tavaszi eső, mely hatalmas cseppekben zúdult a világra.
Azonban a gyalogút végét sem érte el, ugyanis valaki hátulról erősen átölelte. Szabadulni igyekezett, viszont az illető egyre szorosabban karolta.
– Állandóan menekülsz előlem – súgta mély orgánummal Sasuke a párja fülébe – Rosszul reagáltam le. Bocsáss meg.  
Apránként az Uchiha nő szipogva ellazult az izmos karok béklyójában. Kellemes meghittség árasztotta el lényét. Oly sokáig kellett nélkülöznie a szerelemi érintés, hogy női mivolta azonnal magadásra kötelezte.
 A zsúfolt, szűk utcák üreségtől csengtek, a szélsebesen érkezett zápor elől mindenki a legközelebbi fedett bódéba iszkolt. Csupán ők ketten ácsorogtak bőrig ázva a nyílt területen. Semelyikük se mert mozdulni, mert úgy érezték, ha bármelyikük is megmoccanna a varázslatos pillanat elillanna.     

*

 A kicsinyke albérlet bejáratát becsukva Sakurából reménytelen sóhajt tört fel. Tenyerét még mindig azt ajtón tartotta. Úgy tűnt bármit csinált, bármiképp döntött sose volt jó. Valaki rendszerit megharagudott rá.
 A fürdőszobába sétált, hogy egy tiszta törölközött kivegyen a kosárból, majd az egyetlen szoba felé vette az irányt, ahonnan Sarada vidám hangja, és tapsolása hallatszott. Az édesapja fel-fel emelte a levegőbe, amit a csöppség szerfelett mulatságosnak talált. Fodros, rózsaszín szoknyája, olykor fellibbent, és a kivillant a pelusa. Barack színű, rövidujjú pólóján bébiétel csepp éktelenkedett, ami a legutóbbi etetésnél pöttyent rá. Sűrű, sötét hajában masnis csatt ékeskedett, amely kilazulva fityegett a fürtjén.
– Bár ritkán lát, mégis sokszor hiányol.
– Mi legyen? A végtelenségig nem halogathatod a döntést.
Az Uchiha nő értetlenül mered a maffiavezére, de amint tekintettük összefonódott menten lebiccenttette a fejét. Ösztönösen magához szorította a fürdőleplet, mintha az lett volna az utolsó mentsvára.
– Mivel kapcsolatban? – motyogta Sakura, majd a választól tartva sarkon fordult, és elsietett.

 A mosdóban a tükör előtt fésülte ki az esőtől vizes haját, azután visszatéve a fésűt a helyére, kigombolta a bőréhez tapadt, púderrózsaszín blúzát. A fogason lévő köntöséért nyúlt, mikor a szeme sarkából megpillantotta a férjét.
– Ne aggódj, a kiságyba tettem – közölte előzékenyen a hím – Törülköző nélkül nehezen lehet szárítkozni. Hagyjuk…! Csak szólni akartam, hogy megyek.
A Kislány elpirulva szégyenében a mosógép tetején hanyagul lógó fürdőlepelre sandított. Annyira szabadulni akart, mily módon elfelejtette ott hagyni a méterárut.
– Oh, tényleg. Egy hölggyel voltál. Biztos hozzá sietsz – felelte keserűen mosolyogva Sakura, míg a szívét a féltékenységből fakadó gyötrelem szorongatta.
Egyszer csak arra eszmélt, hogy a felé magasodó Uchiha gyengéden feljebb emelte az állát.
– Várattassuk még.
Az Uchiha nő elkerekedett szemmel fogadta az erőteljes csókot. Érezte a másik nyelv erőszakos behatolását a szájába. Hümmögve próbált eltaszítani magától a férjét, aki megmozdíthatatlan kősziklaként átfogta a derekát. A kellemetlen emlék nyomban felelevenedett a Kislányban, ezért sírástól reszketve oldalra kapta a fejét.
– Kérlek, ne!
– Sakura.  
– Hagyj békén! – kiáltott fel zokogva az Uchiha nő, miközben újra megkísérelte ellökni magától a párját – Egész végig általtát… Megaláztál… Folyamatosan gúnytűztél belőlem.
Hirtelen a Kislány ismét a férfi izmos testéhez préselődött, aki szorosan magához fogta. Karmolta, csipkedte, és fenyeget, hogy segítségért fog rivallni, de a maffiavezért ezek nem hatották meg.
 Sakura a hosszú állhatatos ölelésben lassan lenyugodott. Koponyája kimerülten pihent a kemény mellkasnak döntve. Tényleg ellen akart állni a férjenek, erős nő látszatát kívánta láttatni, aki megingathatatlanul ragaszkodott a döntéséhez, azonban világossá vált számára, hogy képtelen erre. Ez a szerelem az örökkévalóságig fogságba ejtette. A lelke, és a teste is egyaránt Sasukéért epekedett. A különélés ráébresztette arra, miképp képtelen nélküle élni. 

 Sasuke az aprócska főzőhelyiség asztalán lévő szalvétatartóból kihúzott egy asztalkendőt, amelyre határozott mozdulatokkal ráfirkantott. Félig száraz ingfelsője enyhén meggyűrődve lógott rajta, míg sötétkék farmer nadrágja zsebébe dugta a kezét. Lehunyt szemhéjjal megfordult, majd elindult a kijárat felé.
 Az utca járdája mellett, a fényt adó lámpaoszlop alatt egy királykék terepjáró parkolt. Shin a motorháztető elejének dőlve dohányzott, mialatt gondolataiba merülve kémlelte a felhő takarta telihold homályos körvonalát. Ahogy meghallotta a közeledő léptek neszét, menten elhajította a cigarettáját.
– Dugába dőlt a vacsora. Szóra sem méltatott… – kezdet bele szorgalmasan a jelentésbe a mesterlövészek ásza, de rögvest visszanyelte a szót, amint a főnöke egy legyintő mozdulattal elhallgattatta. A véreb rosszallón összeráncolta a homlokát, ameddig gyűlölködő tekintetét az épületre emelte.
– Vigyél vissza a barlangba.

*

 A téglaköves teremben az Uchiha átöltözve ült a sötétbarna fotelben, aminek könyöklőjén hamutálca egyensúlyozott. A ráfektetett cigit lassan emésztette a parázs, mialatt a füstje a plafonfelé hömpölygött.
 A maffiavezér lehúzta a whiskyjét, majd a kristálypoharat a falnak vágta. Öklével a karosszékre csapott, mivel belül fortyogott a dühtől.
– Átkok rád Sakon! Ha eddig nem, hát most foglak kinyírni! A készítményed csak bajt hozott nekem – gondolta magába az alfahím, mikor vígan belejtett hozzá Kazuya pipacs árnylatú kalapjában.
Shin egyenes háttal ácsorgott a vezetője mögött, de, mihelyst betoppant a hangoskodó alak egy reménytelen sóhaj hagyta el a száját.
– Micsoda megtiszteltetés! Kétszer is meglátogatod szerény személyemet! Ejnye, faképnél hagytad a bájos tündérkét! Ah! Veszni hagysz egy, ilyen asszonyt! Sebaj, legalább lesz esélyem nála! – röhögte mulatozva az alacsony japán férfi. – Talán ő lesz a negyedik nejem.
Kazuya kíváncsian oldalra fordította a koponyáját, amint megérezte a vállára markoló markot. Suigetsu Hozuki vészjósló vigyorral üdvözölte a hóbortos embert.
– Jobb, ha lelépsz, barátom. Zártkörű beszélgetés lesz.
 Jinpachi Munashi átvette főnökétől a további munkálatokat. Könnyedén a hóna alá kapta a kisembert, és nagy léptekkel a kitárt ajtóhoz indult vele, amin habozás nélkül kitessékelte. A becsapódott nyílászáró előtt a kalóz kinézetű véreb elégedetten összepaskolta két tenyerét.
– Rossz hírek?
– Sakura terhes. A fiamat várja.
– Bassza meg! – káromkodott elszörnyedve Suigetsu ujjait lehúzva a jobb arcfelén – Szar helyzet… Ehhez a parazitához is ragaszkodik, ugye?
Sasuke igent bólintott a fejével.
A Hozuki észrevette az előtte lévő bérenc szemrehányó mimikajátékát. Habár csomót kötött a nyelvére, de a felgyülemlett bosszúságtól befeszült teste elárulta. Látszott, hogy az összes idegszálával csillapította háborgó lényét.
– Ne is mondj semmit – biccentette oldalra a fejét Suigetsu reményveszetten – Az élősködött használod fel arra, miképp Sakurát visszacsalogasd. Csodás jövőnek nézzünk elébe. A sötét középkor simán elbújhat majd mögötte. Csak a leggonoszabbak élik túl s törnek fel még magasabbra.
– Tetszik a felvázolt eljövendő?
– Naná! Forr a vérem az izgalomtól!    

*

 Reggel nyolc óra táján a szűk fürdőszobában lévő mosógép tetején Sakura törölközőbe bugyolálva ült, mikor ujjbegyét hozzá nyomta a vékony szájhoz. Szorosan összezárt lába nem engedte az intimebb közeledést. Hajlandó volt megbocsátani, viszont idő kellett számára, hogy feldolgozza a szívében megbúvó csalódás árnyát. A magány keserű perceiben számtalanszor fülébe csengett a becsmérlő kijelentése, mely ripityára törte női önbizalmát.
– Elég. Felesleges erőltetni… semmi élvezetest nem nyújtok… Várjunk még ezzel.
Sasuke reménytelenséggel keveredő ingerültséggel felsóhajtott, majd felegyenesedve hátra fésülte ujjaival sűrű, sötét haját.
– Volnál kedves kifejteni a legújabb agyszüleményedet?
– Nem emlékszel? – puhatolózott gyermeki ártatlansággal a Kislány – Ezzel búcsúztál tőlem aznap.
Az Uchihának ez az aprócska részlet valóban kiesett. Az a drogkeverék valóban a legbrutálisabb énjét rántotta a felszínre. Sakura ellenkezése hozhatta elő ezt a megnyilvánulást belőle, ugyanis gyűlölte, ha valaki nem az ő akarata szerint viselkedett.
– Világos – mondta a maffiavezér, ameddig érdes tenyerét a babaorcára fektette – Vállalom. Hibáztam. Elismerem nehéz a természetem, amely sok aljas cselekedettel jár, de téged soha nem bántanálak ilyen szinten.
– Úgy féltem.
– Tudom – karolta át a hím választottját – Lehetetlen megváltoztatni a múltat.
 Az Uchiha nő lágyan megfogta a párja felsőjének az anyagát, miközben homlokát a kemény mellkasra döntötte. Szelíden elmosolyodott, mivel pontosan tudta a szörnyű igazságot. Ő kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson egy ilyen embert, viszont az iránta érzett szerelme az örökkévalóságig hozzá láncolta.