21. Sose bízz egy fenevad szavába

 Sasori a szenes sziklaüreg bejáratának dőlt, mielőtt elgyengült lába szétcsúszott a poros feketeföldön. A kietlen vidéken semmi élő nem termett, csak néhol magasodtak omladozó sziklák, amik már több millióéve itt tengődhetek. A fullasztó forróságú légkör ellehetetlenítette az itt létet. Vészjósló némaságtól kongott a környék, ahová szinte a madár se tévedt.
– Oh, még élsz? Francba! – jelent meg váratlanul Kisame egy pinttyel vállán – Elviselhetetlen, mi?
– Benne hagytál a pácba! Feláldoztál minket, csakhogy mentsd az irhádat!
A kék bőrű cápa fenevad fülig érő vigyort villantott.
– Naiv jószágom, ennyire a szívedre vetted?  A démonok már csak ilyenek.
 A madár mérgesen belecsipet a társa fülcimpájába, majd gyors szárnycsapással leszállt az angyalfi elé. Alig érte aprócska lába a talajt, máris füstfelhő burkolta be alakját. Ahogy az égéstermék foszlásnak indult, Kaya hamvas teste is egyre jobban körvonalazódni látszott. Aggodalmasan két tenyere közé vette a férfi arcot, még hosszú, sötét barna sörénye lassú lebegéssel terült rá. Haragosan hátra nézett Hoshigakira.
– Apámnak magyarázkodhatsz haza térve! – kiáltott fel az Uchiha úrhölgy, miközben sötét íriszére ködfátyol borult. Szomorúsággal telve fordította vissza koponyáját az elvörösödött bábhasználóra – Végezni akartál a picivel? Ennyire megveted a létezésünket?
Sasori szólásra nyitotta a száját, azonban Kaya legördülő könnycseppje visszafojtotta eme cselekedetét. Lelkét elemésztette a bűntudat, nem a galád terve miatt, hanem mert megríkatta a hölgyét.
 Az Uchiha kisasszonyka elkapta a kacsóját az angyalfiról, majd felpattanva hátat fordított neki.
– Menjünk. Innentől Sakurára bízzuk a továbbiakat.
– Ugye tisztába vagy vele, hogy kárunk fog származni a fickó mesterkedése miatt? – lépet Kisame a fiatal hajadonhoz – Csoda, miképp nem nyúzta meg elevenen akkor.
– Hozd, Sasorit. Veszélyes tovább maradnunk.
 Kisame unott sóhajtással battyogott a védőszenthez, akit feldobott a vállára. Sűrű párát idézet elő, mely elnyelte mind hármójukat. 

*

 Sakura pirongó orcával biccentette hátra a fejét, míg az Uchiha a kulcscsontját szívta. Minél több gomb szakadt le a tunikájáról, annál jobban öntötte el lényét a buja bizsergés. Félelemtől, izgatottságtól reszketett, hiszen oly idegen, mégis, oly ismerős volt számára ez az érzés.
– Mi van velem? Viszolyognom kellene a közelségétől, mégis sóvárgok minden tapintásáért. Beleörülnék, ha netalán abbahagyná a kényeztetésemet – Uram… Várjon… – nyögdécselte immár kéjes fennhangon a Haruno, mihelyst hátrébb csúszott, de a szörnyeteg erőszakosan magához vonta – Kérem…
– Fogd be! Előlem nem menekülsz! Az enyém vagy!
 Az angyal nő felsikkantva hanyatlott a földre, mialatt Sasuke a szétterpesztett lába közé térdelt, és szét szakította a felsőjét. A felvillanó fehér bőrén meglátszott a karmok nyoma, ahogy a szövet eltávolításra került. Azonban a karmolások menten begyógyultak a bordája tájékán.
 Amint a férfi felé emelkedett egymás szemébe meredtek.
– Gyönyörű – suttogta Sakura, amint kacsóját a pokolfajzat jobb arcfelére fektette – A vörös a kedvenc színem.
 A Haruno feje tompán fájni kezdett, azonban ez a kellemetlenség nem sokáig tartott, mivel arra eszmélt, hogy a bestia birtokba vette az ajkát. A hím harciasan átdugta nyelvét az angyalkája szájába, miközben érdes kezével mélyen bele nyúlt a fehér cicanadrágba.
– Ne! – ficánkolt kétségbeesve Sakura, de aztán a csiklója kényeztetésétől mámoros nyögdécselést hallatott – Uram… Hagyja abba… Elégé be vagyok már mocskolva.
– Pont ezért, kedvem szerint használhatlak! – felelte fennhéjázón az Uchiha, mihelyst ismét a nő lába közé térdelt, és kioldotta a gatyáját. Vad ösztöntől hajtva felemelte a nőstény csípőjét, aztán lecibálta róla a felesleges textilanyagot.
 Hangos sikoly árasztotta el a barlangot, mielőtt Sakura a fájó behatolástól könnyezve végig húzta körmét az ördögi úr hátán. A ricsajra Sarada bőgve riadt felt, kétségbeesetten nyüzsgött a köré csavart kelmébe, mintha átérezte volna az anyukáját sújtó kellemetlenséget.
– Itt maradsz! – zárta el a démon a menekülő utat az asszonya elől, aki rémülten visszanézett rá – Ígérem, óvatos leszek.
 A Haruno felvette a lassabb ritmust, mialatt karjával átfonta a férfi nyakát, és lágyan megcsókolta. A tompa nyomás a fejébe újfent visszatért, ismerte ennek a szájnak a zamatát, az érdes ujjbegyek simogatását, a bőrére hanyatló sötét haj selymeségét, a mély orgánumot. A teste emlékezett erre a vadító táncra, úgy rezdül, ahogy a partnere elvárta.
– Ki vagy te? Örülten kívánlak. Soha senki nem váltott ki belőlem még ilyet… Várjunk… – lihegte kipirult orcával a védőszent, amint árnyas emlékképei közül elővillant egy ölelkezős. Az őt átkaroló homályos alak körvonalai kitisztultak, és felfedte a hím személyazonosságát.
 Sasuke hirtelen kihúzódott szeretőjéből, bosszúsan felpattanva arrébb sétált, és öklével beleütött a sziklafalba.
– Szerelmem – ült fel gyengén Sakura eltakarva fedetlen keblét – Felejteni? Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.
– Problémás nő vagy te… Eredj, soha többé ne merj ide merészkedni!
 A nemes angyal négykézláb a sírdogáló kislányához kúszott, akit csitítva a vállára fektetett. Meztelenségének nőies domborulatait hosszú, rózsaszín haja takarta, melyben rakoncátlanul megbújt pár szalmaszál. A hideg rázta libabőrös testét, amint az esti, hideg szellő végig suhant a vájatba. Egyszer csak mellé csapódott valami puhaság. Csodálkozva a kék kimonó felsőre pillantott.
– Vedd fel!
A Haruno szédelegve megrázta a fejét, majd heves köhögés tört rá. Sajgott a tüdeje, a végtajai zsibbadtan nehezültek el. A heves köhécseléstől röpke pillanatra egyensúlyát vesztette, és előre hanyatlott.
 Az Uchiha menten a választottjánál termett, megtartva őt a karjai között. Azután arra eszmélt, miképp a védőszent vért köpött.
– Nem bírod tovább. Elviszlek innen.
– Ki kell szabadítanom. Óvd meg Saradát, ha velem…
– Elhallgass! Élned kell, a gyermekünkért! 

*

 A kastély fürdőhelyiségben lévő dézsába ücsörgött Sakura felhúzott lábbal, miközben állát a térdkalácsára fektette. Hosszú, rózsaszín frizurája lebernyegként takarta el a hátát. A forró víz enyhén bepirosította hófehér bőrét, míg a víz felszínén lebegő, kinyílt rózsafejek lágy vízfodrokat idéztek elő.
– Amint végzet, magamra hagyott – sóhajtott fel csalódottan a démonok urának szeretője, ameddig mutatóujját a harapdálástól duzzadt ajkához tette – Csupán élvhajhász szenvedélyét csitítja rajtam. Olyan bolond vagyok!
 A Haruno bánatosan elmosolyodott, majd a fakád szélén összefonta a karját, amelyre ráhajtotta a koponyáját. A fadeszkás járólapon a párja vizes lábnyomai alkottak ösvényt a kijárathoz. Nyakszirtjén, kulcscsontján, érzékeny keblén hemzsegtek a harapás, valamint a kiszívás nyomok. Az iménti nemi aktus fölöttébb árnyassá sikeredett. Bekötött szemmel, teljes odaadással, adta át magát a gonosznak, ami által olyan extázisba részesült, ami egész lényébe beleivódott. Nálánál bűnösebb asszonyt nem hordott hátán a föld, mégse bánta ezt a vétkes románcot. Sasuke Uchiha volt az ő éltető ópiumja, az élete szerelme.
– Sakura úrnő, visszakell kísérnem a lakosztályába. Legyen szíves siessen a mosakodással.
Az angyal kimászott a dézsából, majd a kosárra kikészített köntösébe bújt. Az egész alakos tükör előtt, nedves zuhataggát elől, egy oldalt összefogta fekete masnival, mielőtt rakoncátlan, rövidebb tincseit a füle mögé igazította.

*

 A lidérces hálószobát egyetlen mécses pöttömnyi lángja világította be. A gyertya mögött fából készült katana tartón díszelgett a veszedelmes kard, amely ezúttal hüvelyébe pihent. Bronz kopottas markolatán itt-ott pirosas elszíneződések virultak. A rátapadt áldozatainak a vérét hordozta az örökkévalóságig.
 A Haruno ellenőrizve a kislánya békés álmát a komódhoz ballagott, melynek felületén mély karom nyomokat vélt felfedezni. Ujjbegyét végig simította az egyik rováson, mikor elszáradt falevél morzsolásának zöreje kúszott tompán a fülébe. Gyanakodva felhúzta jobb oldali szemöldökét, mialatt mandula formájú körmének fehér részével kipiszkálta a növény részét. Mutató, és hüvelykujja közé csippentve a tenyerébe vette a fodros szélű virágszirmot.
– Hanare? Virágot hozott be ide valaki?
– Parancsol, méltóságos asszony?
– Bolondot űzől belőlem?! Sasukeval együtt! A cukrozott alma…
 A Hatake asszony szomorúan bal felkarjára fektette a tenyerét. Őszintén szánta szegény párát, balgatag módon beleszeretett a démonok legveszedelmesebbébe. Hinni akart a hamis románcnak, a hazug szónak, ami átokként rabul ejtette a szívét, és az egész lényét. Mégis titkon irigyelte ezt a kárhozott szerelmet. A szentimentális védőszentek legalább megtapasztalják eme fenséges ragaszkodást.
A nőstény ördög naspolya barna szemében a részvét ködös fátyla elillant, és hirtelenjében ádászul felcsillant.
 – Elpusztította mindazt, amit valaha kedveltél. A gyökeréig széné égette a pókliliomokat, miképp soha ne teremjenek újra a hideg földbe. Oh, a geil gyümölcsöd utolsó darabját eltaposta, mint a kártékony bogarat. Angyalka, a napjaid meg vannak számlálva, fuss, hátra se néz, amíg megteheted!
 Sakura a kertre nyíló tolóajtóhoz szaladt, melyet ezúttal nem tartott fogságba a zár. A nyikorgó deszkelapos teraszról leugrott, és a két soros lépcsősor melletti részén a kipusztított talajt, fekete égés folt jelölte.
 A virradó nap sugara gyenge fényével kezdte keltegetni a természetet, a zöldellő fűszálakon néhol megkapaszkodott harmat csepp igazgyöngyként megcsillant.
– Veszni hagyod őket… Táplálékok vagyunk a számodra – hullajtotta a bánat könnyeit a bájos teremtés, amiket menten le is törölt kacsójával.
 Aztán vissza rohant a helyiségbe, és a fésülködő asztalához tartozó ovális tükröt betörte az öklével. A leeső üvegszilánk halmot széjjelebb söpörte, majd a legnagyobbat megmarkolta. 
– Mire készül?! Tegye le! – kiáltott fel Hanare elszörnyedve, mihelyst észrevette, hogy úrnője hátra biccentett fejjel a magasba emeli az éles töredéket – Az úr mindjárt megérkezik!
Sakura kérdőn a komornájára sandított. Azt hitte tréfált, hisz egészen idáig ki se mozdult a szobából. Viszont, ahogy smaragd tekintetét ismét az üveg hegyére fordította, a mély orgánum hallatán összerezzent. 
– Tedd le! Most!
– Nem akarom látni… a gonoszságot… Kihasználtál. Elhagytál. Megértettem, immár elválnak útjaink – törődött bele a sorsába a védőszent, miközben a szeméhez lendítette az üvegdarabot.
Enyhén szét nyílt az ajka, mert a látószervét eltakarta a hím erős bal karja, még a jobbal szorosan körbe fonta a derekát.
– Az enyém vagy! Én rendelkezek feletted! Egyelőre nem engedem, hogy kárt tegyél magadba… Ideje picit aludnod.

*

 Az erődítményében lévő fő helyiségben, a nyitott szájú kígyó szobor pulpituson Sasuke egyik lábát felhúzva ült, amíg a másikat leengedve érintette a talajhoz. Jobb alkarját a térkalácsán pihentette, miközben vörösen izzó tekintetét az előtte térdelő csürhére szegezte. Kimimaro Kaguya keresztbe font karral állt őrt bajtársának az oldalán. Zöld íriszében visszatükröződött a díszestársaság árnyas körvonala.
– Személyes jelenléted rosszat sejtett. Milyen bűnt vétettem? – szólalt fölt Orochimaru a csapata éléről.
– Enged szabadon a nőstényeket.
 Erre az összes pokolfajzat felkapta a fejét. Értetlenkedő moraj támadt a teremben, azonban a kígyó fenevad egy finom kézmozdulattal elhallgattatta követőit. A csont szörnyeteg döbbenten fordult vezéréhez, mivel ezidáig az ilyesfajta dolgok hidegen hagyták.
– Miket beszélsz, Sasuke?! Orochimaru, ugyan önhatalmúan cselekedett, de ez a te javadat is szolgálja! – kelt ki magából Kimimaro, mielőtt rálelt a magyarázatra. Vicsorogva belemélyesztette felső fogsorát az alsó ajkában, ameddig tenyerével a homlokára csapott – Értem már… Sejtem ki késztetett erre… Őszintén kérdem, megéri?
– Megfosztanál minket ettől az örömtől? – hallatszott hátulról egy tiszta orgánum, mielőtt a lebernyeges hím felpattant, és lehúzta koponyájáról a kapucnit. A rövid, fekete hajú, sápadt bőrű egyén indulatosan az Uchihára mutatott – A kétségbeesett sikolyok, a sírás áztatta s csípte pofi… – borzongott bele az előbukkanó emlékébe a férfi – Mocskos vágyaidat hányszor élted ki az angyalkádon? Rengetegszer, hisz fattyad is fogant! Bizony, egy méltatlan korcs hordozza a véred!
 Hirtelen az egész teremben haragos villámok cikáztak keresztül. Pókhálóként fonták körbe a színes csempekövekkel kirakott csarnokot. Az irtózatos kígyó bestia a mögötte sorokozó hűszolgáival együtt fürgén kitért a mennykők elől. Jó maga, valamint az alacsonyabb termetű nőstény démon a plafonról lógott lefelé. A köpenybe burkolódzott asszony hosszú, vörös zuhataga kibomlott, még torz ördög maszkja felvillant.
Torz üvöltés karistolta végig a falakat, mikor a villámok a hőzöngő hím testét csapkodták. A sápadt bőrű fenevad térdre rogyott, és tenyerével a szilárd kőlapra támaszkodott. Verejtékező homlokkal szorította össze állkapcsát, miképp bent tartsa a kitörni készülő ordítását.
– Sasuke! – kiáltott fel fajtársai védelméért a Kaguya férfi – Hagyd! Nem ér ennyit!
– Hol marad a behódolás?! Mindannyiótok élete az én kezembe van! Nincs bocsánat! Sainak pusztulnia kell!
 Kimimaro egyet pislantott, s hűlt helyét találta a parancsolójának. Enyhén szétnyílt szájjal kapta oldalra a koponyáját, de csak a támadás végkimenetelét látta már. Az Uchiha jobb karján rikácsoló villámok cikáztak fel-s alá, mikor átszúrta az útjába kerülő alakot. Orochimaru teste menten csúszómászó hüllőkre robbant szét, ameddig valódi lénye a vezére mögé ugrott.
– Megmentetted. Felélet benned az apai ösztön? – érdeklődött gúnyosan Sasuke, mialatt a válla felett visszatekintett rosszakarójára – Régen megkellett volna már ölnöd. Hisz a gyengék méltatlanok az életre.
A csont pokolfajzat összevonta a fehér szemöldökét, ezáltal a felette lévő két piros köralakú folt csaknem összeért egymással.
– Ez a fiú nem jelent fenyegetést. Haszontalan, puhány jószág, csoda, hogy a nőstényeket képes döngetni. Arra sem méltó, hogy kezemet szennyezem vele. Viszont megnyugtatlak, a megmaradt lánykákat úgyis elengedni készültem. Kiábrándító, hogy sokuk az öngyilkosságba menekült.  
– Hová zártad?
– Oh, ő kellene? – érintette begörbített mutatóujját állához a kígyó bestia. Vészjósló sárga írisze veszedelmes megcsillant, és keskeny pupillája még jobban összeszűkült – Vehemens perszóna. Restelem bevallani, de rajtam is kifogott. Ezt példás büntetéssel toroltam meg neki.
– Vezess hozzá!
Orochimaru nyájasan meghajolva azt felelte, ahogy kívánod méltóságos uram.

 

 Jigoku fenntartósság szigorúan őrzött barlang börtönének legtávolabbi sarkában űzték a védőszenteket. A hajadonok, mihelyst meghallották a távolról érkező zörej tompa zaját menten a cella hátsó zugába kuporodtak össze. Rettegve rázkódott meggyötört alakjuk, ugyanis tudták, hogy ismételten megaláztatás fogja sújtani őket.
 Mebuki, a nyakánál megláncolva volt a falhoz bilincselve. Hanabi Hyuga kétségbeesetten nézett a nemes hölgyemény irányába, akinek szájába rongy volt tömve. A szőke hajú nő smaragdzöld szemét fáradtan kinyitotta.
– Kérlek, ne enged az aljas tettet. Egyedül te tudsz megoltalmazni minket – motyogta esdekelve a kisasszonyka, akinek nagyhatalommal bíró látószervét sötétség alá taszították. Különleges méreg fröccsent a szemébe, ami fekete fátylat borított szeme világára. Mebuki próbálta megszabadítani a Huyaga hercegkisasszonyt a rontástól, de a gyógyítás elképzelhetetlen fájdalommal járt. Olyan kínt okozott a lánynak, hogy majd megveszett tőle, egyszerűen nem bírta elviselni.
 A mennyei asszonyságból halvány fény pislákolt fel. A tömlöcben makulátlan gyöngy formájú fények kezdtek el szentjánosbogaraként repkedni.
– Megható az erőfeszítésed, drága.  
– Megint te? – eszmélt föl a szőke nő, mielőtt megpillantotta a rács túloldalán Sasuke Uchihát – Nocsak, nem egyedül jöttél. Átkozott sátánfajzat! Égj el a pokol bugyraiba! Szenvedj az örökkévalóságig! A lányom balsorsa csak is tőled származik!  
– Nem vagy a szíve csücske, Sasuke. A szülöttje is ily vehemens? Várjunk, hogyan is hívják… Áh, megvan. Sakura. Igen bájos teremtés.
 A démon vezér a választottja neve hallatára ökölbe szorította a kezét. Vékony szája egyenes vonallá húzódott, míg a másik hímre vérszomjas pillantást vetett.
 Hanabi négykézláb a rácsos ajtóhoz indult, miközben kosz fogta tenyerével a talajt tapogatta.
– Alkut ajánlok – rebegte keservesen az úrileány, amint feltérdelve a rozsdás vasrúdra fonta ujjait – Kedvedre használhatod a testemet a szabadságért cserébe.
– Esztelen, gyermek! – kiáltott fel felháborodva a Haruno asszony, mikor zabolátlanul előre lendült, azonban a nyakán lévő béklyó visszarántotta a falhoz – Megörültél?!
 Orochimaru elismerően füttyentett, mielőtt széles, veszedelmes vigyorra húzta a száját. Hosszú nyelvével buján végig nyalta ajka felső részét.
– A társaidat cserbenhagyva menekülnél el? Csak a saját jóléted a fontos, mi? – puhatolózott nyájasan a kígyó bestia, ameddig megragadta a fiatal hajadon állát, és erőszakosan feljebb emelte. A Hyuga hercegnő homlokán a harag ráncai rajzolódtak ki. A fogait csikorgatva bólintott választ adva az ördög kérdésére – Élsz lehetőséggel? Kivételes nőstény egyed, már-már démoni.
– Legyen – felelte az Uchiha, mielőtt a mennyei angyal előtt termett, aki megvető pillantásával felnyársalta – Orochimaru, át engedem neked. Tégy vele, amit akarsz. A többi nő haza mehet. – Micsoda? – kerekedett el értetlenül Hanabi szeme – Nem ebbe állapodtunk meg! Velem mi lesz?! Tartsd be az ígéretedet, Sasuke Uchiha!
 A démonok vezére ördögien felröhögött, majd oldalra fordulva lekicsinylő pillantással sújtotta a hiszékeny csitrit.
– Sose bízz egy fenevad szavába – mondta az alfahím, amíg lángjai leolvasztották Mebuki bilincsét.
 A nő verejtékezve térdre rogyott, és mély lélegzetvétel után elájult. Testileg-lelkileg kimerült, csoda, miképp ébren kihúzta idáig. 

*

 A lágy kora esti szellő cirógatva keltegette a nemes védőszentet, akinek szemhéja fel-fel rebbent. Eleinte az elmosódott erdőség körvonalait mérte fel, azután megdörzsölte a látószervét, miképp tisztuljon a kép. Egy hatalmas, masszív fa törzsének dőlve pihent. Jártányi ereje sem akadt. Óvatosan a repedezett kéreghez döntötte a koponyáját, és a sűrű lombkoronára révedt fel.
– Haza hoztál? Segítettél rajtunk?
– Ha rajtam múlik, ott rohadtok életetek végéig – vetette oda nyersen az Uchiha, aki a fás szárú növény másik oldalán állt összefont karral – Utoljára részesültél kegyelembe. Valamint ne remélje a fajod, miként Sakura könyörgésére meglágyulok.
 A Haruno asszony bágyadtsága menten elillant. Felpattant, és szédelegve araszolt a hímhez, akinek már hűlt helyét találta.