4. Csere

 A Jigoku fenntartósság elhagyatott emlékművénél Sasuke egy elfajzott szörnyön ült, aki utolsó morgását eresztette a világra. Az alsóbbrendű pokolfajzatok oly primitívek voltak, hogy csak az öldöklés hajtotta őket. Többségük még beszélni sem tudott, és mérhetetlen ostobaságuk által könnyen befolyásolhatóvá váltak. Az Uchiha gyors mozdulattal elmetszette karmával a rémség nyakát, melynek testéről nyomban lemállott a hús. Egybe maradt csontváza bizonyította valahai létezését. A koponyája a démonok vezérének a tenyerébe trónolt dicső trófeaként.
Az elsárgult gyep alján rejtőzködő Hozuki cseppfolyós halmazállapotban felemelkedett. Vizenyős formájú teste semmilyen ismertető jegyet sem birtokolt, sőt személyes illata is megszűnt.
– A nemes angyalról az összes uralkodó értesült – jelentette Suigetsu, kihangsúlyozva az összeset – Csak ideig-óráig lehet az ilyesmit titokban tartani. Ha, az ő fülébe is eljut, akkor remény csillan számára. Le akar taszítani a pulpitusodról.
Sasuke ördögi félmosolyra kunkorította a szájsarkát, ameddig összeroppantotta markában lévő csontot.
– Remek.
A vízi démon felöltötte ember külsejét, majd értetlenül megvakarta ujjával a fejét. Gyerekkora óta ismerte az alfa hímet, de máig képtelen volt kiigazodni rajta.
– Mond, mit tervezel? Az a cafka nagy kincs. Veszni hagyott.  
– Tündérmese az egész – jegyezte meg közönyösen az Uchiha – Valamint, ha igaz is lenne… az áldás átok is lehet. A viszály magját elvetettem. Angyal-angyal, démon-démon, testvér-testvér ellenszegül. Mi ez, ha nem a pokol? Vérpezsdítő jövőt robbantok ki. Egyetértesz, Suigetsu?
A Hozuki holtsáppadtan nyelte le rettegését. Szavak nem jöttek nyelvére, elnémította a vörösen izzó tekintet, ami halálának körülményét tükrözte. Felső cápafogsorával az alsó ajkába mart, melyből rögvest kibuggyant a meleg vér. Biccentve lehajtotta a fejét, ameddig bal öklét a jobb tenyerébe helyezte.
Sasuke elégedetten felállt, azután elsétált a szövetségese mellet, akinek világos kék, vászon nadrágjának övéből lelógott a tasak.
– Edd már meg az almát!
A vízi démon lerántotta a batyut, aminek madzagja nyomban elszakadt.
– Hűha, mitől bőszültél fel így hirtelen – vonta fel gyanakodva szemöldökét Suigetsu, mikor a celofánba csomagolt almát kibontotta – Meg is felejtkeztem róla. Szerinted jó ízű?
A Hozuki érdeklődőn forgatta kezébe a gyümölcsöt, aminek a héja tapadt a cukormáztól. Megvonta a vállát, mielőtt egybe bekapta az almát. Hosszasan rágta, hogy édes ízét elraktározza emlékébe.
– Összetapadt tőle a szám! Maradok a húsoknál!
– Kövess!
A vízi démon szórakozottan a mutató, és hüvelykujjára tapadt ragacsos masszával játszadozott. Röhögcsélve össze tapasztotta azután szétválasztotta az ujjait. Ez az édesség annyira újszerűként hatott rá, hogy gyermeki csintalanságra sarkalta.
– Suigetsu!
A fehéres-szürkés hajú férfi duzzogva abba hagyta a mókázást.  
– Jól van, jól van – felelte flegmán a Hozuki, amint megindult régi barátja felé.

  A két pokolfajzat megjelent a barlang börtönben, amelynek tágas cellájában lekaszabolt szörnyetegek tornyosultak. Reccsenés robaja árasztotta el a termet, ugyanis Hiruzen Sarutobi megrepesztette a kemény kagylóhéjat, aminek belsejében a kölyök démon bujdokolt. A kicsi szamár fejű kislány gombóccá gömbölyödve sírt a házában, de egyszer csak azt vette észre, hogy az ostromló ütések megszűntek.
– Segítség! – kiabálta a csöppnyi lény, mielőtt valaki a kemény burkára tette a kezét.
– Kijöhetsz. Biztonságba vagy – mondta lágyan a vízi démon, akinek biztató szavára felnyílt a kagyló.
A búza sárga hajú picurka félve kikukucskált, majd tétován kibújt. Patás lába megkoccantotta a kemény talajt.
– Fuanna vidd el a gyereket – hallatszott az árnyékból Sasuke ellenvetést nem tűrő orgánuma.
A nőstény denevér az öreg király vérét szívta, mielőtt undorodva köpte ki a szájából a gyomorforgató nedvet. Hártyás szárnyával a túloldalra lökte a Sarutobit, mialatt kézfejével letörölte az állán csordogáló piros folyamot.
– Igenis! – hajolt meg alázatosan a nő az árnyas zúg felé, és azután a kislány mellett termet.
Hiruzen gyűlölködve pillantott a pokolfajzatokra. A földre csapott, ahonnét két kőgólem emelkedett ki. Lomhán futásnak eredtek, de alig tettek pár lépést villám porlasztotta el őket.
Az Uchiha sötétségben lappangó alakját kék mennykők táncolták körbe. Tekintetében feltűnt a bíbor cseresznyevirág motívum. Teljesen felszínre engedte ördögi auráját, aminek hatására a fogoly a mellkasához kapott. A kilencszáz éve alatt ilyen gyötrelmes kínzást soha nem tapasztal, úgy érezte, mintha éles jég szilánkok repülnének folyamatosan a tüdejébe, és a szívébe.
– Viszlát, tata – dobot Fuanna egy színészi puszit a Sarutobinak, mielőtt köddé vált a csöppséggel. 
– A te generációd még harcokat vívott velünk, démonokkal. Vajon a mostani fiatalok fel vannak készülve erre? 
– Bolondok! Újabb háborút készültük kirobbantani?! – óbégatott fel Hiruzen, ameddig a pupillája kétszeresére tágult – Az áldásra fáj a fogatok?!
Az aggastyán harci üvöltéssel felpattant, és kínok közepette is gorillaként ugrált összevissza. Nehézkes légzése lassított a tempóján, de még így is hihetetlen fizikumnak örvendett. Kunai kés hadseregét a levegőbe lebegtette, amiket megfontoltan irányított. Mind két ellenségére egyszerre sújtott le.
– Az életem árán is megvédem a békét! A dicső hatalom megszerzéséről lemondhatok!
Suigetsu a kőkemény hasát fogta a röhögéstől, még teste fröcsögve hullott szét. Sasuke sértetlenül kilépet a sötétségből, míg mutató, és középső ujjával egy tőr élét fogta össze. Opál kék, ujjatlan, harci öltözékének comb részénél itt-ott elszakadt ugyan a bökők kesze-kusza reptetése miatt, azonban porcelán bőre sértetlen maradt.
– Álszent szavak. Fent kívánod tartani a harmóniát…? Mégis eltitkoltad a mennyei teremtmény létezését. Elárulok valamit, majom király. Gakushi fundálta ki az egész elrablásodat – közölte a Hozuki, mikor folyékony szervezete ismét emberi formát vette fel.
– Tévedsz! Anno megszántam, és védelmet nyújtottam a várandós Mebukinak. Ígéretet tettem, miképp megóvom őket a bajtól…
– Aha… Hát, pech! Az a némber Sasuke Uchiha lakomájaként fogja végezni.
– Bemocskoltam. Kirekesztettétek. Alantas szentekből áll a néped.  
A Sarutobi fáradtan térdre rogyott. Régen élte fénykorát. Az évek elsuhanása apránként építette le fizikumát. A hatalma az egészségével együtt fakult meg. Koránt sem bírt annyit, mint annak idején. Ráadásul ez az ördögi aura fürgén fejtette ki rá ártalmas hatását.
– Vajon a lány, meddig húzza egyedül? – kérdezte vérfagyasztó mosollyal az arcán a démonok vezére, mihelyst a cellában fekete lángok csaptak fel.
A sötét tűz a sziklaüreg falán, és a homokos földön is pusztításba kezdett. A rab ijedten forgatta jobbra, balra, fel, le a koponyáját. A hőmérséklet másodpercek alatt felforrósodott, a barlang fala olvadozott, a földön heverő kavicsok hamuvá porladtak.
Ekkor váratlanul az Uchiha a védőszentnél termet, és a nyakánál fogva fölemelte. Bal kezén a körmök karommá nőttek, mellyel nyomban kitépte áldozata szívét. A vércseppek rideg profiljára hullottak, mialatt a dobogó szervet megszorította.
Hiruzen szeme fent akadt, és tátott szájjal zuhant a porba. Sasuke hátra hajította a bizonyítékot barátjának, aki sietve elkapta a landoló ketyegőt.
– Vigyétek el Jugoval a megrendelőjéhez.
Suigetsu bánatosan a tettemre sandított. A gyomra morgolódásba fogott, hiszen a zsákmány húsának a gondolatára is éhesség tört rá. Csalódottan kifújta tüdejéből a levegőt, azután köddé vált.

*

 Sakura a palota börtönében szendergett a hideg vasrácsnak döntve a fejét. Álmában vacogtatta a fogát, hiszen a piros ruhája alig melengette a testét. Azonban a hűvös légkör felébresztette szunyókálásából, és mozgásra késztette. Tenyerével vadul dörzsölte a felkarját, miképp elűzze a didergését. Körbe-körbe bóklászott a dohos fogdában, miközben az alvásába megjelenő utaláson elmélkedett. Amióta az eszét tudta többször kígyók, sötét helyek szerepeltek álomképeibe. Sőt rendszerint egy titokzatos alak lépet színre bennük. Az arcát soha nem látta, de mégis megbízott benne, hiába ódzkodott az ármányos színterektől. 
Az iménti víziójában ismételten felbukkant a homály fedte, karizmatikus férfi, aki a háta mögé sétált, és szenvedélyesen átölelte. Hirtelen azt suttogta a fülébe, miszerint örökké mellette lesz. Eleinte abba a hitbe akarta ringatni magát, hogy Neji Hyuga az az ismeretlen egyén, ám aztán csakhamar el is vette ezt a felvetését. Ugyanis az elhunyt tehetség galád módon csak szórakozott vele. Tréfát űzött belőle. A flörtölés csak egy jól kidolgozott tervként szolgált a Hyugának, hogy a barátnőjét, Tentent féltékennyé tegye.
 Váratlanul zajt hallott a zárka ajtajánál. Shino gőgösen vigyorgott, amitől a nemes angyalt kirázta a hideg.
– Ne csúfítsad el grimasszal a gyönyörű orcádat, Sakura. Elképesztő még ebbe a szituációba is pökhendin viselkedsz.
– Utálom az érthetetlen kölyköket. Szállj le végre rólam! Soha nem leszek a tiéd!
– Oh, hát persze. Nálad csak idősebb jöhet szóba. Erre tessék, meg is jártad a Nejivel. S még se adott lejjebb az elvárásodat – mondta ironikusan az Aburame – Megmentelek, de cserébe odaadó hálát igényellek. 
A Harunot keserű borzongás rázta meg. A gyomra görcsbe rándult, hiszen undorodott annak gondolatától is, hogy ennek a bogaras srácnak adja a szüzességét.
Shino két évvel volt fiatalabb nála, és olyan rettenetes csúfsággal született, amit csak az édesanyja találhatott szépnek.
– Azt várhatod – sziszegte a lány, mikor fennhangon folytatta, miképp meghallják a kint lévő őrök – Válalom a rabszolgaságot!
 Erre a kijelentésre toppant be Shikamaru, aki mérgesen összehúzta a szemöldökét. Az Aburame az elmúlt három napban teljesen megváltozott. Szinte egy ideiglenes királlyá nevezte ki magát, akinek a szava szent, és sérthetetlen volt. Ez elégé felbőszítette a többi befolyásos tanácsadót, akik elpanaszolták problémájukat a Nara klán vezetőjének.
– Elég legyen! A cserét elutasítjuk! Inkább a teendőiddel foglalkozz – vetette oda közönyösen a stratéga a rovar használónak, aki sértődötten sarkon fordult, és felé eredt.
Shikamaru jobb karja enyhén hátra lendült, amint Shino szándékosan neki ment. A bölcs hím a provokáló tetet figyelmen kívül hagyva a lányhoz sétált.
A Haruno meglátva a vele egykorú hímet oda sietett a rácshoz.
– Kérlek, engedj ki. Esküszöm, nem mocskolódtam be. Egy árva démonnal sem találkoztam. Már régóta hírüket sem hallottuk.
– Három erős fennhatóság osztja szét az ördög klánokat. Észak, kelet, dél. Húsz évvel ezelőttiig valóban nyugalomba éltünk, de azután újra fel-fel tűntek a területeinken. Vajon mi változott meg náluk abba az időbe? Valószínűleg csak az aggastyánok sejtik mi lehetett a háttérbe.  
– Arra célzol… – töprengett el a hajadon, mikor smaragd írisze rémülten megcsillan.
A Nara komoran biccent.
– Az a pokolfajzat kétszer kímélte meg az életedet. Az auráját merő gonoszság és vér itatja át. Kiba, így fogalmazta meg. Mit akarhat valójában? Az áldásodat?
A rózsaszín hajú lány leszegte az állát, mivel teljesen sokkolta az információ. A hideg rácsra fonta az ujját.
– Tévedsz! Az a férfi… Angyal… Bár ellenséges törzsből való.
A stratéga töprengve oldalra biccentette a koponyáját, mialatt kínjába megvakargatta a nyakszirtjét. Tanácstalan volt, tudniillik annyira ismerte már a lányt, hogy tudja nem az a hazudós fajta.
– Ennek kevés a valószínűsége.
– Shakamaru! Baj van! Shino, az öregek tanácsával döntés hozott! – rontott be a fogda helyiségébe a kövér testalkatú Choji Akimichi piros harci felszerelésében – Hiruzen-samaért cserébe átadjuk Sakura-chan a Yung birodalomnak! Úgy tűnik szövetségre léptek a démonokkal!
A Nara ingerülten a barátjára révedt, amíg beharapta a száját. Fejetlenség uralkodott a vezetősében, amióta a parancsolójukat elrabolta az ellenség. A hajlott korúak közössége nagyobb döntési joggal rendelkezett, mint az újeszméket való fiatalok, de akkor se hozhatták meg egyedül az ítéletet.
– Ehhez nincs joguk! Beszélek velük!
– A szörnyek feltűnése miatt magukhoz ragadták a hatalmat. Azzal érveltek, miszerint mi taknyosok képtelenek lennénk felvenni a harcot velük. A polgárok biztonsága a legfontosabb.
A stratéga felháborodottan csettintett a nyelvével, azután az morogta, hogy ebbe neki is lesz beleszólása. A cimborájához szökkent, majd megnyugtató mosollyal ábrázatán dicsérően megpaskolta a húsos vállat.
– Kétszínű bagázs. Óvni akarják a népet, de ennek ellenére fel kívánnak áldozni valakit a közjóért.
– Belügyekbe tilos belevonni külsőst. Gara-sama, hiába a sógorod nem avatkozhat bele az eljárásainkban – felette Choji válaszképpen, mivel pontosan ismerte a bajtársa gondolatmenetét.
Shikamaru visszapillantott a kétségbe esett hölgyre, aki szipogva rogyott térdre, míg ujjai továbbra is a rácsot szorongatták.
A Haruno váratlanul arra eszmélt fel, hogy stratéga óvatosan megérintette a kacsóját.
– Igazságtalanul bánnak veled. Kijuttatlak innen, ígérem. Olyan lesz minden, mint régen.

*

  A Kazuko és a Yung birodalmat elválasztó hídon várakoztak a nemes angyalt kísérő örök. Shikamaru az átjáró előtt toporgott bűnbánón, mivel szorgos igyekezete ellenére sem tudta meggátolni a méltatlan döntés kimenetelét. Annyira ostorozta a tehetetlenség szégyene, miképp bele se nézett a Haruno smaragd íriszű szemébe.
Hirtelen vigyázba vágta magát, ugyanis érzékelte a mögé suhanó asszonyát, akinek alakja körül lágy fuvallat hömpölygött.
– Haragszol rám? Értsd meg, ez a legjobb döntés – mondta kimérten Temari, a Kaze no kuni fennhatóság urának nővére – Muszáj elkerülnünk a háború kirobbanását.
A stratéga a nálánál tíz évvel idősebb hitvese felé fordult. A sivatag hercegnőjét vehemens amazonként ismerte meg a világ, aki kiemelkedő logikájával számos csatát győzelemre vezetett. Közép hosszú, tépett, búza sárga frizurája négy copfba volt kötve, még oldal frufruja méregzöld tekintetét takarta.
A Nara hosszasan bámulta a párját, aki makacsul ragaszkodott az igazához. Hiába szülte meg két évvel ezelőtt közös gyermeküket az anyaság nem puhított kemény természetén.
– Neheztelhetsz rám, de a pokolfajzatokkal egyelőre kerülnünk kell az összetűzést. Te is megtapasztalhattad, milyen erősek. Ezen a szinten, amin most vagyunk, bármikor kiírhatnak bennünket.
– Garától, a tulajdon öcsédtől is azért rettegsz, mert születése pillanatában elrabolta valaki, és beleültetett egy démonállat magzatát.
Temari erre teljesen elsápadt, és remegve ölelte magához a fiát. Gyerekkorában átélte annak a bestiának a tombolását, amikor a legkisebb testvére elméjét elborította a harag. Szinte az egész királyságot a földdé tette egyelővé. Számtalan védőszent esett el, akiknek még kihűlésbe lévő testét felfalta a szörnyeteg. Erre a visszatérő emlékre rögtön háborogni kezdet a gyomra.
 Ekkor váratlanul havas forgószél csapódott le a hidat alkotó deszka sora. A hideg szellő hópelyhek hadát zúdította a kazukoi személyekre. Az orkán csitulásában láthatóvá vált, egy alacsony fiú körvonala. Zöld kimonó felsőjéből kilógott, garbós felsője, amely az orráig eltakarta az arcát. Magas talpú papucsával dobbantott egyet a falécre, amit mentek jég borított el.
Shikamaru rögvest a megérkező szerzet irányába perdült, de abban a minutumban bökést érzett a tarkóján.
– Ez a suhanc lenne a főnök? Hová süllyed a világ – morogta a magas bérenc, aki fekete, egybe ruhát viselt szandállal – Milyen vezető az, akit az asszony ugráltat? Nőj fel a rangodhoz.
– Te ki vagy?! Hol van Hiruzen-sama?! – kérdezte összeszedve magát a sivatag hercegnője, amint sötétkék harisnyás lábával előre lépet – Mi elhoztuk az áldott angyalt!
– Zabuza Momochi vagyok, pimasz némber – vetette oda a bérgyilkos, ameddig hátra nyúlt hatalmas lefejező szablyájáért.
Azonban épphogy ráfogott a markolatra izmos teste mozgásképtelené vált. Barna látószervét lesütötte, és akkor vette észre a talpa alatt lévő árnyékot. Világossá vált számára, miszerint ez a bénító hatalom a parancsnoknak kinevezett suhanc képessége.  
– Mester! – kiabálta Haku, aki a csúszós földön tüskeösvényt alakított ki. Egy-egy tövis olyan magasra tört, hogy az ellenséges katonák állát majdnem átszúrta.
Sakura ijedten sikkantott fel, miközben védekező ösztöne menekülésre sarkalta. Az ellentétes irányba lódult, viszont megfelejtkezett a bokáját súroló kötélről.
Kiba bármennyire is ledermedt a hirtelen jövő támadástól, nyomban visszarántotta a zsineget, hogy a fogoly el ne szökjön. A Haruno hasra esett, majd kezét a stratéga felé nyújtotta. Némán a segíts szót formálta az ajkával, abba bízva, hátha a férfi mégis megszánja.
– Illetlenség az e-fajta bemutatkozás. Békésen szeretném lebonyolítani a cserét – közölte a Nara, aki az átjáró felé sétált.
Zabuzának bár az összes porcikája ellenkezett a kényszerített mozgás ellen, azonban a végtagjai önállóan cselekedtek. Vagyis pontosabban fogalmazva, ugyanazt a mozzanatokat csinálta, mint az előtte baktató stratéga.
– A két rabot egyszerre indítjuk útnak. Van ellenvetésed fiú?
Haku csettintésére a tornádó kivetette heves forgásából a majom királyt, aki óbégatva zuhant a földre. – Megegyeztünk. Fejezzük be az erőfitogtatást, mielőtt valaki tényleg megsérül.
Shikamaru leguggolt a szépséges hölgyhöz, és lehunyt szemhéjjal annyit nyögött ki halkan, hogy sajnálja. Abban a minutumban az árnya elengedte a Momochit, aki villámgyorsan felkapta a hajadont, és a tanítványánál termet.
Sakura elkeseredve összeszorította a fogsorát, amíg belül átkozta az eddigi otthonának lakosságát.
– Remélem az enyémnél nagyobb szenvedés fog lesújtani rátok! A lelketeken szárad a halálom!
Az Inuzuka felvette a hátára az öreg Sarutobit, aki fájdalomtól nyögve szorította tenyerét a fiatal alattvalója vállára.
– Patkány szagot érzek – szimatolt a levegőbe Kiba, aki szégyenkezve sorsára hagyta a nemes angyalt – Ez undorító.
Gakushi hírvivő patkánya fejbe kólintotta az Inuzukát, aki hangosan feljajdult.
– Micsoda pimaszság!
– Bocsánat, Hiruzen-sama! Nem állt szándékomba megsérteni… – szabadkozott a férfi, aki gyanakodva felvonta a szemöldökét.
A rágcsáló bosszúsan fújtatott. Alakváltó képessége lehetővé tette, miképp eljátssza ezt a színdarabot, azonban azzal nem számolt, hogy találkozni fog egy olyan alakkal, aki érezni fogja a levendula szappannal elnyomott aromáját.

 A közeli erdőség szélén legmagasabbra nőtt fájának vastag ágán váratlanul feltűnt a démonok vezére. Csatákba edzett alakját mérges kígyó ölelte körül.
Sasuke megsimogatta a hüllő fejét, aki a füle mellett sziszegett.
– Ostoba népség. Bedőltek az ámításomnak. Azt hiszik átengedem bárkinek is a lányt. Az áldása az enyém lesz, csak ki kell várnom a megfelelő időt – gondolta magában az Uchiha, mialatt teste lángszirmokra bomolva füstölgött el.

*

  Kaminari kúria leengedett, téglaszínű kapuján Karin várakozott. Olykor-olykor vissza pillantott a zord kastélyra, melynek mélyen a vak király tapogatta a meztelenre vetkőztetett szolgálóhölgye valamelyikét. Bár Gakushi kora lévén képtelen volt kárt tenni a hajadonokba, de a gusztustalan mancsát, és büdös leheletű szájának érintését el kellett tűrniük. Az Uzumaki nőt is kirázta a hideg, ahányszor csak visszaemlékezett az uralkodó beteges szokásaira. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az öreg a székéhez volt láncolva. Az elmúlt években az egészségi állapota rohamosan romlott, s mára eljutott odáig, miszerint jóformán segítség nélkül még járni sem tudott.
– Dögölnél meg – szűrte ki fogai közül a kurtizán, mikor karmazsin, tépett haját havas szél libbentette előre.
– Elhoztuk! – morogta Zabuza a másik nőhöz lökve a Harunot.
Sakura rémült hátrálásba kezdett, de akkor a tizenéves fiú gyengéden megállította. Haku szelíd, ártatlan mosollyal csak annyit mondott neki, hogy nincs mitől tartania.
A nemes hölgy bizalmatlanul arrébb húzódott a jéghasználótól, és védekezőn körül fonta karjával alakját. Gyanakodva vizslatta az ifjút, aki megadóan felemelte a kezét, amíg termetes mestere a nem létező bajsza alatt dörmögött valamit.
– Máris meg akarsz lógni? Kísérleti nyúlnak adtak el, ezért viselkedj annak megfelelően – vetette oda Karin lekezelőn a fogolynak, mihelyst a gyerekhez ballagott, és átnyújtott neki egy rozsdás kulcsot – Kísérd a lakkrészéhez. Innentől a te felügyeleted alá tartozik. Őrizd jól a szertartás napjáig.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése