Pár nap elteltével Sakura dörömbölésre figyelt
fel. Félve a falhoz préselődött. Minden egyes koppanásra gyorsult a szívverése,
mialatt a körmét rágta idegességében.
Robajjal tört apró darabokra az ajtó. Deidara
fülig érő mosollyal kukucskált be a fogvatartotthoz, aki sikítva rohant a
szekrényhez. Felkapta a porcelán kancsót és egyenesen a szőkéhez hajította. A
kanna alig szállt el a lánytól, máris lezuhant.
– Tanulj meg célozni –
jegyezte meg a robbantós alak fanyarul a szilánk darabokra nézve. – Karin, úgy
tűnik, létezik nálad ügyetlenebb némber is.
A szemüveges nő fenékbe
rúgta társát, majd megigazította az orvosi kesztyűjét a kacsóján. Vörös haja
lófarokba himbálózott utána, miközben odasétált az angyalhoz.
– Hagyjatok engem békén!
– szaladt el a Haruno.
A szőke hajú férfi a
kísérleti nyúl előtt termett, aki rögvest belé ütközött. Sakura érezte, ahogy
valami a testére tekeredett.
Fehér százlábú bámult az arcába, amitől
ijedten hátrébb botorkált. A rémisztő teremtmény úgy kezdett világítani, mint
megannyi tavon úszó lámpás.
Hirtelen arra eszmélt,
hogy a doktornő injekciót szúrt a gerincvonala mellé, amitől azonnal elkábult.
Deidara elkapta az előre zuhanó, magatehetetlen lányt.
– Iparkodjunk – sürgette
Karin a csapattársát.
Pár lépésre voltak a szoba kijáratától, mikor
jég torlaszolta el útjukat. A színtelen tükörben megjelent Haku, aki dobótűket
hajított a két behatolóra. Karin hátra libbentette hajzuhatagát, majd kunai
késével hárította el a felé irányuló sebonokat.
– Rosszul jársz, ha nem
kotródsz arrébb – szólt flegmán Deidara, akiből robbanó pókhadsereg ugrált
kifelé.
A jéghasználó ismételten
rájuk támadt, de akkor a mesterséges lények rátapadtak a vastagon megszilárdult
vízfalra. Alkotójuk csettintésére rögvest pukkadozni kezdtek, azonban a tömör jégen
csupán repedéseket eredményeztek. Erre Haku komoly hangon tájékoztatta őket,
miszerint több kell ahhoz, hogy legyőzzék.
Karinnak és Deidarának
elvette az eszét a méreg. A szőke letette a karjában fekvő ájultat, azután
magához rántotta a karmazsin asszonyt. Lehúzta válláról a felsőt, és mélyen beleharapott,
elszívva tőle az energiáját egy időre. A férfi tenyerén lévő szájból gólem
ömlött ki, amely könnyedén megsemmisítette a fagyos akadályt. Haku a folyosó
falához vágódott, amíg szájsarkából vér csordult ki.
– Hová viszitek?
– A laboratóriumomba.
Vizsgálatokat kell végeznem rajta – közölte az Uzumaki nő hidegen.
– Nem vihetitek sehová!
Gakushi-sama engem bízott meg, hogy viseljem gondját. Az ő parancsait szegitek
meg!
Haku kész lett volna
ismét nekimenni a feljebbvalóinak, ha ezzel megmenthette a rózsaszín hajú
angyalt. Nem bírta tovább nézni, miképp megkeserítik szegényke életét. A
gyengéket eltaposni a legaljasabb dolog, ebben nem óhajtott részt venni.
Karin pökhendien kihúzta
a fekete shortja hátsó részéből a viasz pecséttel bíró pergament. Kioldotta az
arany árnyalatú madzagot és a lecsavarodott papírt a suhanc felé mutatta. A papíroson
vaskos ecsetvonásokkal a királyi meghatalmazás szövege szerepelt. Az ifjú
megrökönyödve révedt az kanji írásra. Ő itt kizárólag egy megtűrt hontalan
zsoldosként lézengett. A szava mit sem számított, a busás összegért úgy kellett
ugrálnia, ahogy fütyültek.
Deidara gunyoros széles
vigyorral lefelé fordította hüvelykujját.
– Ennyit érsz taknyos! Ne
üsd bele a dolgod a nagyok dolgába!
Az Uzumaki nő reménytelenül
széttárta a karját, míg fejét jobbra-balra ingatta. Munkatársa javíthatatlanak
bizonyult. Az esze olyan híg volt, mint a halé, de ennek ellenére egy egoista
baromként viselkedett.
A kéjhölgy méltóságteljesen
kihúzta magát, és ringó csípővel kiballagott a helyiségből. A sérült fal
lyukában megpihenő Hakuhoz sétált, akinek ártatlan gyermeki arcát megsimította.
Csábosan levette az okuláréját, aminek a fülét az ajkához érintette.
– Bele habarodtál, cuki
fiú? Sajnos, hiú ábrándokat kergetsz, de kárpótollak érte – felelte Karin, aki
nadrágon keresztül ráfogott az tizenhárom esztendős gyerek nemi szervére, és
izgatóan markolászta.
A jéghasználó torkából
mély nyögés robbant ki. Az íriszét teljesegészében eltüntette a kitágult
pupillája. Idegen, jól eső érzület forrósította fel bensőjét. A szerszáma
duzzadva meredt fel, és sehogy se tudta lerohasztani. Zavarában elvörösödő
ábrázatát elfordította, miképp elkerülje az asszony átható tekintetét.
– Felizgultál… Ez
természetes. A hormonok túl tengenek benned – hajolt közelebb a fiúhoz a vörös
nő, hogy a fülébe suttogjon – Keress fel, ha tetszett ez a kis ízelítő.
Beavatlak a felnőttkor gyönyörűségébe.
A szőke angyalfi
undorodva szemlélte a társnője csábító megnyilvánulását. Zsörtölődve
megköszörülte a torkát, mire Karin kuncogva hátra ugrott a kamasztól.
– Féltékenység helyett,
hozd inkább Sakurát.
Deidara sértődötten
felszegte az állát, mielőtt a nemes angyalnál termett, és durván a hátára
dobta.
– Lásunk munkához – húzta
mosolyra a száját az Uzumaki nő, aki meg sem várva partnerét megindult a kis
játszószobája felé.
*
A vegykonyha
a palota egyik elkülönített szárnyában kapott helyet, amerre senki sem tévedt,
akinek nem volt ott rendszerességgel dolga. A világos szoba mindenhol fehér és
zöld színekben pompázott, kimondottan nyugtató hatást ébresztett az ide hurcolt
tesztalanyoknak. Az asztalon mindenféle félelmetes eszköz sorakozott, melyeket
átitatott a fertőtlenítőszer jellegzetes szaga. Az ágyat három vastag övvel
szerelték fel, amik a túszok mozgását lehetetlenítettek el.
Hideg víz riasztotta fel révületéből a
Harunot, aki leszíjazva feküt a kezelőágyon. Mozdulatlanul a plafon világításának
sorláncaira meredt, ugyan is a fején kívül más testrészét nem igen tudta
mozdítani.
Karin durván megragadta a
kísérleti nyúl állát és erőszakosan feszítette szét az alsó ajkat a felsőtől.
Szabadon lévő kacsójában apró csészét tartott, melynek keserű levét lenyomta a hajadon
torkán.
Sakura köhécselve köpte
ki a löttyöt. Azután megfeszített karral próbálta elszakítani a masszív
bőrszíjat. A mellkasát gúzsba fonó hevedert sikeresen kilazította, majd jobb
csuklóját szabadította fel a béklyótól.
– Nem adom olcsón a
bőrömet.
– Alábecsültelek. Szépen
elrejtett idáig a hatalmadat – tántorodott hátra a nő, mialatt szemüvegét
feljebb tolta orrnyergén – Drasztikusabban kell fellépnem veled szembe, mert a
végén kicsinálsz.
Az Uzumaki nő hasából
sárga lánc bújt elő, ami újra leszorította a védőszentet a fekhelyére.
– Hiába próbálkozol,
innen nincs menekvés. Ha együttműködsz, kedvesebben fogod báni veled.
A
Haruno makacsul elfordította az arcát, amire Karin beletörőn lehunyta a
szemhéját. Az orvosi kézi kocsihoz fordult, amelynek felső polcán különböző
szikék, kések sorakoztak. A középső polcról elővett egy injekciós tűt, hátborzongatón
kicsit megnyomta a fecskendező részét, majd visszaperdülve beleszúrta a fogoly
jól látható vénájába.
*
A fortyogó hévíz felszínén fodrozódó hullámzás
keletkezet, ahogy Sasuke Uchiha felemelkedett a meder alján lévő ülőhelyként
szolgáló szikláról. Hosszú, érdes ujjaival hátra szántotta dús, sötét haját,
míg porcelán fehér felsőtestéről a vízcseppek bukfenceztek lefelé. Kockás hasának
vonalaiban harmatként gyöngyözött a forrás folyékony maradványa.
A
vízgyűjtő peremén a gőztől átnedvesedett törölközője hevert szénakazalként. A
sűrű párában hirtelen feltűnt egy alak, aki némán az Uchihához sétált.
–
Suigetsu a nemes angyalra ácsingózik. Az a némber puszta létezése lassan az
őrületbe juttat minket… Mielőbb vedd életét… Mielőtt más fogja.
Sasuke
vérszomjasan Kimimarora pillantott, aki megadóan feljebb emelte a kezét.
–
Ha ellenem szegülsz, meghalsz – közölte nyers tömörséggel a démonok vezére
felkapva a szövetanyagot, melyet csípője oldalára kötött, miképp eltakarja
tekintélyes férfiasságát vele – Ideje visszavennem, ami az enyém.
A
Kaguya férfi meghunyászkodva hátrálni kezdett, mire elnyelte a gőzfátyol.
*
Az orvosi szobában Sakura egy székhez kötözve
ült, még vénájából vékony cső szállította a vérét az átlátszó tasakban. Napok
óta gyötrődött, éheztették, szomjaztatták, csak infúzió által jutott minimális
folyadékhoz. Gyógyszerekkel, valamint savanyú ízű elixíriekkel tömték, amelyek
szétmarták a gyomrát, és megszüntették az érzékeit. Oly annyira lestrapált
állapotba került, hogy a körülötte folyó kommunikációt is halandzsaként
dolgozta fel az agya.
–
Dögrováson van – markolt bele a rózsaszín hajzuhatagba Deidara, miképp a semmire
se reagáló babaorcát szemügyre vegye – Értesítem Gakushi-samát. A mai nap
tökéletes lesz a szeánsz megvalósításához.
–
Ne tévesszen meg. Bár semmire sem reagál már, de még mindig gyógyítja magát –
dobta Karin sebészkését a Haruno lábszárába.
Sakura
halk nyöszörgéssel hullajtott könnyeket, mihelyst a szőke sörényű angyalfi
kirántotta a szikét belőle. A férfi hangosan füttyentett, amint észrevette a
mély, vérző seb azonnali gyógyulását.
–
Mily szerencse, miképp megszereztük az utolsó fenséges tüneményt! – örvendezett
Deidara, aki lehajolva mosolyra húzta a lány ajkát – Ő is repes a boldogságtól.
Az
Uzumaki nő sóhajtva, csípőre tett kézzel utasította csapattársát, hogy menjen a
királyért.
Ahogy a hím kiment ismét megcsikordult az
ajtó. Haku komoran megállt a küszöb előtt, és a bő nadrágját morzsolgatta
idegesen. Karin haragosan megperdült, hiszen azt hitte az idióta robbantóst
ette vissza a fene. Viszont a suhanc látogatásától kacéran felkuncogott.
–
Összeszedted a bátorságodat?
Az
ifjú zsoldos határozottan a vörös asszonyra emelte tekintetét. Zavarában
harapdálta a száját, ameddig a magatehetetlen Sakura felé fordította
koponyáját.
–
Őszintén sajnállak téged… Tényleg… Hová tűnt a női méltóságod? Szerelem nélkül
fekszel össze a férfiakkal.
A
szemüveges angyal hölgy mérgesen ökölbe rándította a kacsóját, miközben egész
lénye remegett haragtól. Az előbbi megjegyzések keményen arcon csapdosták.
–
Ostoba kölyök! Mit tudsz te rólam?! –
üvöltötte megtébolyult kétségbeesésében az Uzumaki nő össze-vissza hadonászva –
Tizenhárom évesen belekényszerítettek ebbe a hivatásba! Csak ezáltal tudtam túl
élni s előrébb jutni! A testemet szüntelenül kiszipolyozzák a galád hímneműek!
Haku
megtörten hőkölt hátra. Együtt érzően, kitárt karokkal indult meg Karin felé,
aki hisztérikusan ontotta magából az átkokat. A múlt lidérceitől képtelen volt
szabadulni. Mások csak találgathattak, mily szörnyű dolgokon ment keresztül ez
a megtört asszony.
A
jéghasználó magához ölelte a harapásnyomokkal csúfított vöröskét.
–
Keresd meg azt, aki méltó a szerelmedre. Szerezd vissza az önbecsülésedet.
Az
Uzumaki nő csodálkozva ó betűt formált az ajkával. Lesandított a nálánál másfél
fejjel alacsonyabb tizenévesre, majd térdre rogyott előtte, és szorosan körbe
fonta a karjával.
Hirtelen erős ütést érte Haku tarkóját, amitől
menten összeesett. Karin a sírástól bepárásodott szemüvegével nézett fel a
behatolóra, akinek külsejét homályosan látta. Lekapta az okuláréját, hogy
megtisztítsa, mialatt azt kérdezgette ki van ott. Az árnyas foltra révedt,
mikor váratlanul az idegen irányítása alá került.
Sasuke a nemes hajadon felé kezdett el
gyalogolni, míg végül kicsivel távolabb állt meg tőle. Sakura görnyedten, előre
hajolva csücsült a széken s a körülötte zajló eseményeket sem fogta fel.
*
Zivatar ébresztette a folyóban szunnyadó
Harunot, aki a borongós, szürke éget pillantotta meg először. A hideg víz
lágyan síklott fel aztán le a testén, amitől libabőrős lett. Sokáig tűrte a
csermely vendégszeretetét, mire minden erejét össze kaparva kimászott a saras
partra. Dideregve a kiscicákhoz hasonlóan összegömbölyödött, még bőrére több
nyálkás, színes falevél tapadt.
–
Mit vétettem, amiért ezt érdemlem? – kérdezte suttogva magától Sakura, mielőtt
ismét lecsukódott a szemhéja.
Sokáig úszott a fénytelen világban, melyben
nem volt sem öröm, sem bánat. Úgy érezte, békére lelt végre, itt nem kell
tartania az üldözőitől. Fájdalma, mely eddig gyötörte elszállt, mint a friss
levegő. Örökké ebbe a kozmoszban akart maradni. Pár rövidke hét alatt annyit
szenvedett, mint bárki egész életében. A sors csúnyán elbánt vele. Kérdések
záporát zúdított magára, de csak egyetlen lehetséges válasz fogalmazódott meg
benne. A szíve gonoszsággal lehetett tele, máskülönben nem érné ennyi csapás. Talán
saját magát tévesztette meg azzal a hamis illúzióval, miszerint ő egy jóságos
személy.
Világosság tört át a színtelenségen, melytől
feleszmélt. Puhaság ölelte körbe igénybe vett alakjának körvonalát.
Elmosolyodott a kellemes érzésre, de amikor teljesen felocsúdott pánik
uralkodott el rajta. Idegen szobába került, és ismeretlen ágyban fetrengett
kényes macskaként. Valaki megfürdette utána meg babarózsaszín hálókimonóba
öltöztette. Ilyesfajta kedvesség nyújtást jó ideje nem tapasztalt. Valamint ez
a háló se tűnt zárkának. Nem úgy, mint a Kaminari kúriában lévő hálóhelyisége.
Ott kulcsra zárva tartották, mintha valami egzotikus állat lenne. Csak ebéd
előtt léphetett ki börtönéből, de akkor is Haku felügyelte útját.
A
Haruno fel kelt a futonágyról, és az alacsony, sötét barna, fiókos szekrényen
meglátott egy tálcát, amin egy üres bögre trónolt kicsavar kendővel körbe kerítve.
A hajadon kíváncsian felemelte a textilanyagot, amely száradás félve volt
éppen. A pöttyös poháron fehér nedű maradékát találta. Mutató ujját végig húzta
a folyadékon, azután bizonytalanul lenyalta.
–
Tej – motyogta értetlenkedve Sakura visszatéve az elvett tárgyat a helyére.
A
gyékény redőnnyel takart óriási kör ablakhoz andalgot, amelyet kicsit oldalra
tolt. Félve kikukucskálva ellenőrizte a kinti táj biztonságát, mielőtt
kimászott rajta. Az ablakpárkányon átlendítette a jobb lábát utána a balt, és
leereszkedett az alatta lévő terasz tetőre. Óvatosan belekapaszkodott a falat
bevonó vöröses-zöld árnyalatú futólonc elágazó szárába. A fedél végéhez sétált,
ahonnét leugrott. Büszkén porolta le tenyerét, azután az öltözékét, hiszen
észrevétlenül surrant el a titokzatos vendéglátója elől. Magabiztosan megindult
az ismeretlen vidéken, de ahogy egyre beljebb haladt hátborzongató aura
lassította le. A mellkasára tette a kacsóját, mivel az álnoksággal megfertőzött
levegő megnehezítette a légzését. Váratlanul a fülébe kúszott a távoli madár
ricsaj, amely megmutathatta neki a kivezető utat. Fellelkesülve a zaj felé
futott lábujjközémenős papucsába. Egyszer csak egy óvatlan pillanatban a sár
lerántotta róla a fatalpú lábbelijét, ám ezzel sem foglalkozott. Mezítláb haladt
tovább a cuppanós dagonyába.
Az őszi erdőséget sziklás vidék követte, ami
haragos vízesésnek adott otthont. A kavicsos partról észrevette a vízen álló
távoli alakot. A férfi testét fülsértő hangot adó villámok táncolták körbe,
miközben a mennyboltozatot vészjósló viharfelhők árnyékolták be. A fénytelen fellegben
olykor fel-feltűnt egy méretes lény korvonala.
A
védőszent tátott szájjal kémlelt fel, mialatt halántékáról legördült a verejték
gyöngy. Szaporábban kapkodta a levegőt, tudniillik a kegyetlen vérszomj kisugárzása
fojtogatta. A csontig hatoló gyilkolási vágy jégé dermesztette.
Hirtelen kitört rejtekéből a villám alkotta
sárkány, aki vacillálás nélkül a Harunonak rontott. A terjedelmes patak ketté
vált a teremtmény szilaj mozgására. A lányban meghűlt a vér, reagálni sem
tudott, a lába földbe gyökeredzett, mintha egy mozdíthatatlan diófa lenne, amit
még a legpusztítóbb vihar sem bírna kitépni az anyaföldből. Az orra hegyén
érezte az őshüllő üvöltésének szelét, amikor az apró harmat kupacként hamuvá
vált. A hullámok acsarkodó farkas hordaként ütköztek újra össze, míg végül
minden elcsendesedett.
–
Ha meg akarod élni a holnapot, ne gyere többé a hátam mögé – tűnt fel
szélvészként az Uchiha az angyalka előtt.
Sakura
a csupasz felsőtest látványától szégyenlősségéből fakadó pírral az orcáján
oldalra szegte a fejét. Beharapta telt alsó ajkát, hiszen ilyen közelről még
sose látott idegen férfi testet.
–
Te hoztál ide? – puhatolózott dadogva a
védőszent lassan hátrébb téve a lábát – Megmentettél…
Abban
a pillanatban a Haruno smaragd íriszében rettegés csillant. Olyan ördögi
hatalom árasztotta el az egész környéket, mely rögvest térdre kényszerítette. A
tömény gonoszság ragacsos pókhálójába tekeredett bele, amelyből nem volt kiút.
–
Ostoba! – rántotta fel dühösen Sasuke a nemes angyalt a kimonó szövetére
markolva – Túl sokat képzelsz magadról! Megízleltettem veled a poklok-poklát.
–
Legyen már vége – tagolta keservesen a hölgyemény – Mit akarsz akkor tőlem?
–
Szánalmas vagy – engedte ki karmai közül prédáját a fenevad.
Sakura
fenékre esve nézett fel az alfa hímre. Pilláját vastag könny vonta be, mely
idővel leszánkázott az álláig, ahonnét meg lecsöppent.
–
Essünk túl rajta. Ezért könyörögtél, hát megadom.
A
hajadon felvonta szemöldökét, mire tűz lobbant fel körülöttük.
Az
Uchiha kirántott kardját a levegőbe emelte, miképp lefejezze a védőszentet, aki
ösztönösen megragadott egy kődarabot és az bestia felé dobta. A démon bal
kezével könnyedén elkapta a kavicsot, amit menten porrá morzsolt. Ördögi
félmosolyra kunkorította a szájsarkát, míg a tűz ostor nyúlványai fokozatosan ijesztgették
az áldozatát.
–
Nevetséges. Mégis ragaszkosz az életedhez – nyilvánította ki a tényeket Sasuke,
ameddig gyanakodva hátra pillantott a válla felett – Jugo!
Rögvest
felbukkant a megtermett fazon, akit szakadt lebernyeg fedett. Barna,
háromnegyedes gatyájának a szára is elrongyolódott a gyakori hordástól.
–
Értesültem a szökéséről. Szerencsétlenségére beléd botlott. Mit kívánsz, mit
tegyek vele?
–
Zárd be valamelyik alaksori terembe.
A
Haruno nehézkesen felállt, azután keservesen jobbra-balra ingatta a fejét.
Akár hová is került rendszerint rabságra ítélték. Az érzékeny lelke nem bírt
többet elviselni, ezért, mikor a narancssárga hajú pokolfajzat átugrotta a
tűzgyűrűt hisztérikus roham tört rá. Tövig tépett körmével kényszeredetten
karmolászni kezdte kulcscsontját.
–
Hagyjál békén! Ne merj közelebb jönni! – ordibálta kétségbeesetten a hajadon
átszökkenve a csillapodó lángokat. Sután botladozva szaladt el onnét, de akkor
Jugo felette termet, és egybe kulcsolt öklével készült lecsapni rá.
Minden olyan gyorsan történt, hogy Sakura jó
formán semmit sem fogott fel a történésből. Hangos robajt hallott, melynek poros
felhője belepte a közeli tájékot. Köhécselve előre bólintott, mire a homlokával
valaminek neki ütközött. A látószervét elvakította a porszem, ezért sűrű
pislogással szegte feljebb az állát. Ám hirtelen gyomorba vágta valaki, amitől
nyomban eszméletét vesztette.
–
Bocsánat. Elkapott a vadász ösztön.
–
Tüntesd el! – engedte el az Uchiha karjai közül a védőszentet.
Taps zengte be a néma tartományt, amint Jugo a
vállára dobva elhurcolta a nőt. A fodrozódó vízfelszínén egy ködben burkolódzó
férfi körvonala rajzolódott ki apránként, aki körül buborékok lebegtek. Az
idegen lassan kilépet rejtekhelyéről, ezáltal felfedve személyazonosságát. Vállig
érő, barna haja eltakarta egyik karamell árnyalatú szemét, míg hosszú, kék
kimonója lazán lógott rajta.
Az
átlátszó gömbök osztódni kezdtek, és pillanatokon belül rengeteg lett belőlük.
Többségük az eget cicomázta, mintha karácsonyfát díszítenének. A másik részük a
hullámok tetején csónakázott.
Sasuke
félre lökte a körülötte lábatlankodó buborékokat, melyekbe saját tükörképét
látta viszont.
– Játszadozol vele. Védelmezed. Mi lelt téged?
Tán elpuhultál az angyali bájától?
–
A türelmem határát feszegeted, Utakata. Maradtál volna otthon – vetette oda nyersen
fajtársának a démonok vezére, mihelyst megindult az őszi rengeteg irányába –
Ritkán mutatkozol mások előtt. Nyomos okod lehet a látogatásra.
–
Eltaláltad.
Az
Uchiha változatlanul folytatta tovább az útját, ám nyomában eredt a másik
szörnyeteg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése