5. Ne merd senkinek se elfecsegni!

Sakura negyedik napja vendégeskedett az idegen palotában, ahol rend-és fegyelem uralkodott. Látszólag szabad mozgásteret engedtek neki, de állandóan megfigyelést alatt állt. Némán követte az előtte haladó tizenhárom esztendős Hakut, aki olykor-olykor kedvesen hátra pillantott rá. Befordultak a következő folyosóra, mikor a jéghasználó megtorpant, és megálljt parancsolt kezével a rózsaszín hajú lánynak.
A Haruno értétlenül felvonta a szemöldökét, mielőtt kíváncsian kikukucskált az átjárókat elválasztó fal mögül. Ahogy körbe kémlelt smaragd tekintetével nyomban visszahőkölt. Rémült őzgidaként remegett a lába, míg jobb karját egyedüli jó akarója felé nyújtotta. Ujjával ráfogott Haku, méregzöld kimonó felsőjére, és halkan kérlelni kezdte, hogy menjenek el innen.
Szerencsétlenségükre Sasuke Uchihával, és Suigetsu Hozukival futottak össze, akikből messziről áradt valamiféle ördögi aura, melyet igyekeztek elfojtani. 
– Taknyos! Hozd elém a cafkát! – parancsolta gunyorosan vigyorogva a fehéres hajú alak.
A jéghasználó vacillálva hátra lépet, miközben nemet intett a fejével.
– Van vér a pucádban kis haver – felelte Suigetsu, aki váratlanul a tizenéves mögött termet, és kigáncsolta – Viszont nem árt, ha először felméred az esélyeidet.
Ezt követően a vízi démon magához vonta a foglyot, és alaposan szemügyre vette. Hihetetlenek tartotta, miszerint ez az átlagos liba az utolsó nemes angyal.
Sakura ijedten igyekezett eltaszajtani a bajjósló kisugárzású hímet, aki cinikusan felröhögött.
– Vesződjön veled a halál!  – óbégatta színlelt sértettséggel a Hozuki, míg előre lökte a rózsaszín hajú lányt.
A Haruno botladozva szökdécselt, hogy megőrizze egyensúlyát, mikor beleütközött az ördögien jó képű férfiba. Félve felemelte az állát, s abban a pillanatban összeforrt a smaragdzöld és ébenfekete szempár.
– Démon – szótagolta némán Sakura remegő ajakkal.
Sasuke sötét írisze vörössé vált, és kirántotta a kardját.
– Bocsi, nem direkt volt – nyújtotta el mondandóját Suigetsu, aki biztonság kedvért arrébb oldalazott – Rajta. Tölts ki rajta dühödet.
Az Uchiha a fegyverével oldalra tolta a rózsaszín hajzuhatagot, ami rakoncátlan kiscsikóként ugrott vissza a pengére. Egy észrevehetetlen mozdulattal hatására a szablya éle megkarcolta a leány selymes orcáját. A vágásból vér buggyant ki.
A Haruno a nedvező sebhez érintette az ujjbegyét, mely rögvest gyógyulásnak indult.
– Megöllek – jelentette ki nyersen a domináns hím, mikor megragadta áldozata nyakát.
A kardjával rutinosan leakart sújtani a nyakszirtre, mikor váratlanul a milliók vérében fürdött pengét jég vonta be. Hópihék hullattak le rájuk, melyek szikeként tépázták meg az eléjük kerülő dolgokat.
Sasuke könnyedén tért ki a számtalan bökő elől, mígnem a közlekedő végére keveredett.
– Gakushi nagyúr meghagyta, miszerint nem eshet baja a díszvendégnek. Számba vette a tettei következményét, Sasuke-sama?
Az Uchiha veszedelmes félmosolyra húzta keskeny száját, míg bajtársa cseppfolyós halmazállapotban felemelkedett mellette. A két elit pokolfajzat karcolás nélkül úszta meg, azaz hárította el az ifjú tehetség páratlan támadását. A kimerültség szikrája sem mutatkozott meg rajtuk.
Sakura lehunyt szemhéjjal, térden ülve imádkozott a csatározás leforgása alatt. Hogy valójában miért vagy kiért fohászkodott az számára is kétséges volt. Eleinte azt hitte Hakut félti, de amint kinyitotta smaragdját felrémlett benne az álarcos bál emléke. Libabőrősé vált, mivel ismét átélte lelkileg az ördögi alak érintését, ahogy a tánctérhez irányította. Abban a minutumban belenyilallt a felismerés. A szíve legmélye megadta az őszinte választ, Sasuke Uchiha épségéért esedezett.
– Mi legyen? – érdeklődött sejtelmesen a vízi démon.
– Érdekes fordulatot vettek a dolgok. Kivárom mivé fajul – nyilvánította ki tervének folytatását az alfa hím, mikor megvetően az angyalra sandított, majd köddé vált.

*

 A Jigoku fenntartósság szent helyén monumentális máglya égett, mely soha nem aludt ki. Az áldott tűz kietlen táját csupasz, feketére éget fák ölelték körül. A földet vastag hamu takarta, melyen kőösvény vezetett át.
A különböző magasságú sziklákból álló úton hét személy jelent meg. Különleges ismertető jegyüket a testükön lévő tetoválás adta.
– Megér, ennyi felesleges időt szánni a nyomorult angyalokra? Még meddig színleljünk segítséget a Yung törzsnek?! Igázuk le őket! – buzdította társait Fuanna, aki lila, selymes yukata ruhát viselt.
A nőstény démon körül denevérek csapdostak, míg a lustábbak hosszú, narancssárga fürtjeibe lógtak fejjel lefelé.
– Beleköpött a levesünkbe egy mennyei angyal. A tata szomjazik az áldására – darálta le tömören a lényeget a Hozuki.   
A vérszomjas bestiák felmorajlottak a hírre. Eszüket vesztve adták át csalóka valójukat igaz jellemüknek. Ragadózó ösztönük a tetőpontra hágott, ugyanis kiéhezett fenevadként ácsingóztak a friss husikára.
– Meg kell kaparintanunk a zsákmányt! – nyilvánította ki a szándékát Kimimaro Kaguya csípőre tett kézzel.
A felszólaló férfi egy híres népcsoportból származott, melynek összes tagja kivételes hatalmat birtokolt. Befolyásos családi háttere miatt az akarata sokat számított a döntések meghozatalakor.
A mellette lévő szövetségesei meghunyászkodva helyeselték ötletét.
– Egyetértek veled Kimimaro. Ám, Sasuke nem tart igényt a csitrire.
Kaguya, a csont démon kétkedőn felvonta a fehér szemöldökét, míg a tűzrakásnál tartózkodó Uchihát fürkészte.
– Beszélj vele, ha nem hiszed – ajánlotta fel a lehetőséget Suigetsu, mialatt oldalra lépet – Viszont elégé harapós kedvébe van.
A szent hely megközelítése sokak számára lehetetlenek bizonyult. Az örökkévalóságig égő tűz, vad lángjai felperzselték az ott áramló levegőt, amely számos méltatlannak titulált szörny bőrét olvasztotta már le.
Sasuke a vörösen izzó sharinganjával a forró szélhullám által megtáncoltatott máglyára meredt. Megérezve a Kaguya jelenlétét vérszomjasan visszanézett a válla felett.
– Felháborító! Az értékes prédát átengeded a söpredéknek! Vétek lenne elmulasztani egy ilyen ínycsiklandozó falatot! A nőstény védőszenteknél nincs finomabb!
– A havi adagodat megkaptad.
– A fél fogamra se volt elég – legyintett bosszúsan Kimimaro – Szükséges lecsillapítani a lázongókat.
– Tégy kedvedre. Élvezd ki minden percét, amíg megteheted. Hamarosan eltörlőm a földszínéről az aljanépet – jelentette ki az Uchiha, mikor a beosztottjához fordult – A prédámtól tarts magad távol. Cafatokra fogom szaggatni, de előtte még kétségbeesésbe taszítom.

A csont démon jobb öklét a bal tenyerébe ütötte, miközben fejet hajtva távolodni kezdett.

 

*

Sakura az üres szoba kitárt ablakából gyönyörködött a naplementében. Boldogan fürdött meg a napsugár elénk narancssárgás-pirosas fényében, míg kacsóját kecsesen a szabadságba nyújtotta. Hosszú rózsaszín hajába enyhén belekapott a szelíd szelő, mely kellemes virágillatot hozott magával. Igyekezett kiélvezni az életadta apró örömöket, hiszen tudta, nincs sok ideje hátra. Kitudódott származása megbélyegezte a sorsát. Anyai felmenőit teljesegészében kiirtották a kapzsisággal megfertőzött lelkek. Részesedni óhajtottak az áldásba, azonban porul jártak. 
– Édesanyám, várj rám. A reméltnél hamarabb viszontlátjuk egymást – motyogta bánatos kedvességgel a Haruno, mikor egy emlék furakodott elméjébe. 
Nyolcévesen a fésülködő asztal székén csücsült, miközben a tükörből figyelte gyönyörű anyukáját, ahogy fésülte.
– Kik a leggonoszabb lényeg? – kérdezte váratlanul Mebuki a csemetéjétől, aki bizonytalanul elkezdet találgatni.
A rövid, szőke frizurájú asszony az összes felvetődő ötletre helytelenítően megrázta a fejét. Lágyan megérintette a kislánya vállát, és fülébe súgta a választ.
– Démonok? – kérdezett vissza hangosan a gyermek.
A Haruno nő befogta a cserfes kicsinyének a száját. Mérgesen bólintott, mielőtt az ölébe vette. – Bennük soha nem szabad megbízni. Habár jó ideje figyelmen kívül hagynak minket, régen háborúba álltunk velük. Elakarták pusztítani az angyalokat, és máig dédelgetik eme céljukat.
– De anyu, akkor miért kell titkolóznunk a barátaink elől? Ők nem bántanának.
Mebuki felsóhajtott, és mosolyogva magához ölelte pufók kislányát.
– A hatalom utáni mohóság könnyen előcsalogatja a gonoszt. Megvédelek az ártalmaktól, de ehhez szót kell fogadnod. Megígéred ezt nekem?
Sakura bizonytalanul bólintott, hiszen még nem tapasztalta meg a világ árnyékos oldalát.  

 

*

A Haruno megriadt, mikor a kert bokraiban fészkelő madarak pánikolva felreppentek. Az egyik jószág véletlenül neki szállt a kinyújtott kezének, és az ablakpárkányra pottyant.
A rózsaszín hajú angyal gondoskodón két tenyerébe vette a fülemülét, aki gyorsan megrázta tollazatát, és útnak eredt.
– Gyomorforgató – törte meg a csendet az Uchiha, aki az ajtónak dőlve figyelte a mennyei teremtést – Létezésed megőrjíti az idiótákat.
Sakura rémülten megperdült, majd védekezőn maga köré fonta a karját. Sasuke vérszomjas félmosolyra húzta keskeny száját, mialatt a lány előtt termet.
– Rájöttél mivoltomra – felelte közönyösen a férfi, mikor ujjai közé vett egy vastagabb hajtincset – Érzékeled a gonosz jelenlétét. Bosszantó adottság.
A lány reszketve oldalra rántotta a fejét, de a hím durván visszafordította. Ellenvetést nem tűrőn feljebb emelte az állat, amivel elérte azt, hogy az áldozata ránézzen. A Haruno keservesen csikorgatni kezdte a fogát, mivel az arcát összeszorító ujjbegy alatt parázsló fájdalom jelentkezett. Bőre a nyomás pontnál málásnak indult, melyet már nem bírt elviselni sikítás nélkül. Az orrába érezte az égő húsának förtelmes bűzét. Próbálta távolabb lökni a férfit, azonban igyekezete kudarcba fulladt. A kőkemény mellkasról lepattanó ütései meg sem kottyantak a gonoszság megtestesítőjének.
Sasuke élvezettel vizslatta Sakura fájdalommal csúfított orcáját, mikor egy könnycsepp csordult rá a kezére. A sírástól ködös, smaragdzöld szempár látványa akaratlanul elűzte vérszomját. 
– Idegesítő fruska – morogta az Uchiha, míg gyomorszájon vágta az angyalt, aki menten a földre zuhant.
A Haruno magzatpózba feküdt a hideg kövön, miközben teste zokogástól remegett. Sérült álla rögtön összeforrt, amint már nem ostromolta a pusztító láng.
– A kínzásába, öldöklésbe leled örömödet? Ti, démonok velejéig romlottak vagytok – nyöszörögte halkan a pityergő leány.
Ekkor a zárban elfordult a kulcs, és a kilincs lenyomódott.
– Ne merd senki se elfecsegni! – vetette oda nyersen Sasuke a mennyei lénynek, mielőtt fizikális teste tűzszirmokként szertefoszlott.
Haku aggódva nyargalt oda Sakurához, aki ijedten csapta el a felé kínált segítő kezet.
– Ő bántod, ugye? – puhatolózott finoman a jéghasználó.
A Haruno nem válaszolt, csak az érzékeny hasához kapott, és előre görnyedve adta ki magából gyomra tartalmát. Az ifjú a rozoga, tatami ágyhoz rohant, melyről lekapta a lepedőt. A karjára csavarta, azután meg visszatért az öklendező, köhécselő rabhoz. Megtörölte annak ajkát, majd a hányás nagy részét fel szedte a szúrós textilanyaggal.
– Legyen már ennek vége. Valaki könyörüljön meg rajtam – suttogta akadozó hangon Sakura, mikor megérintette a batyuvá gyűrt plédet – Kérlek, segíts megszöknöm.
Haku éppen csomót készült kötni a pokrócra, de amint fülébe kúszott a szolid beszédhang megdermedt.
– Sajnálom – bukott ki a tizenhárom éves fiúból bűnbánóan.
A rózsaszín hajú lány az utolsó reményét is elvesztette.        

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése