Unalmas,
monoton életem van. Amikor vekkerem hangos kukorékolásba kezd, vőlegényem
Philip Cox rendszerint már a rendőrőrsön dolgozik. Századosként rengeteg
feladat hárul rá, ami azt jelenti, hogy van olyan nap, mikor jóformán nem is
látjuk egymást.
A khaki zöld amerikai konyhánk fekete
pultjának dőlve szürcsölöm forró kávémat, ameddig a hamutálca peremére
támasztom vékony cigarettaszálamat, melynek nikotinos füstje már teljesen
beleivódik otthonom falába. Üvegpoharam szélén bordó rúzsom nyomata rikít,
miközben hosszú műkörmeim hegyével kocogtatom. A kétszemélyes, kerek asztalon
lévő liliom csokorra bambulok, míg gondolataim világában merülök. A borítékba
rejtet kártya felbontatlanul kísért engem. Beleharapok alsó ajkamba, mikor
piros színű magas sarkúmmal oda settenkedek elkárhozásom kulcsához. Remegő
kézzel nyúlok a fenséges fehérszirmok tengere közé, még mutató-, és
középsőujjammal kihúzóm a levelet. Feltépem a letapasztást, majd a paráznaság
színét birtokló lapon elolvasom a határozott szöveget.
„Számlálom
a hátra maradt perceket a viszontlátásunkig!”
A
gyomrom összerándul, és forróság uralkodik el a testemen. Libabőrös lesz a
karom, majd riadtan jobbra-balra kapom a fejem. Egyedül vagyok, de valamiért
állandóan úgy érzem, hogy Philip bármikor megjelenhet mögöttem. Megiszom a
feketém maradékát, és idegesen visszavágtatok a főzőhelyiségbe. Beleszívók a
nyugtatómba, majd a pénztárcám mellé kikészített öngyújtómhoz kapok, és
elégetem a bizonyítékot. Fehér blúzom két felsőgombját kigombolom, amelynek
eredményeként kihangsúlyozódik a dekoltázsom. Hevesen legyezni kezdem magam, miképp
csillapítsam tüzelő hőmérsékletem. Derékig érő, szürke hajamat laza kontyba
tűzöm, hogy a nyak vonulatom ismét felizgassa őt. A spájzból kiveszem a
partvist, felseprem az éget fecniket, és kidobom a lakóház közös kukájába. Van
előnye is annak, hogy egy rendőrrel tartok fent párkapcsolatot. Pontosan tudom,
miszerint kell eltüntetni a lebukást szolgáltató jegyeket.
Büszkén
megyek be kuckómba, és képzeletben vállon veregetem magam. Így csak a
legagyafúrtabb bűnözők tudják megsemmisíteni az árulkodó bizonyítékokat.
Kinyitom
a hűtőt, és észreveszem a párom itthon maradt ebédjét. Felsóhajtok, majd
becsukom az ajtót. Táskámba beömlesztem a cuccaimat, majd leslattyogok a
parkolóba. Beülök a KIA autómba, melynek kényelmes ülésében hátra dőlök.
Szorosan markolom a kormányt, majd az összes bátorságomat összeszedve beindítom
a motort.
Szakad
az eső, ezért az ablaktörlőm szüntelen jár ide-oda, mint az ingaóra mutatója. A
dugóban gubbasztok, mint egy tojótyúk. Dudálás harsog minden irányból, sőt
egy-két sofőr kibújtatja kobakját, hogy elküldje melegebb éghajlatra az előtte
álló szerencsétlen. A járdán az emberek sokkalta gyorsabban eljutnak az úti
céljukhoz. A hömpölygő esernyő áradat olyan, mintha tarka eget képezne a
földön. Bentről szemlélve a népes forgatagot úgy tűnik, mintha minden polgár
segítené egymást a zápor ellen. Elkalandozásomból a villanó lámpa zökkent ki,
mire automatikusan a gázra taposok. A mai napon én is türelmetlenebb vagyok,
mint máskor. Zakatoló szívem romantikus ritmust játszik, s minél jobban
közeledek az ügyvédi iroda felé, úgy válik egyre erőteljesebbé. A szokásos
helyemre akarok beállni, de ezúttal zsákutcába futok. Egy szürke BMV púposodik
kocsim pihenőjén. Mérgesen összeráncolom a homlokomat, és átkot szórok a
gépjármű pimasz tulajdonosára. Az ügyvédek személyes parkoló placcal
rendelkeznek, melyre senki más nem tolakodhat be.
Negyedóra
múlva, leplezet dühvel tipegek vissza a BMV-hez, hogy határidőnaplómba
belefirkantsam a rendszámát. Az biztos, hogy óriási balhét fogok csapni. Jobb,
ha nem kerül a szemem elé az az alak, aki a puccos gépjárműjével trónol a
területemen.
Mihelyst
a lift ajtaja széttárul, a titkárnőmhöz, Barbara Harrishoz sietek, és morcosan
lerakom rendetlen asztalára a retikülömet. A szőke, szeplős, tizennyolc éves
lány pökhendi grimasszal méltányolja rossz hangulatomat. A kapcsolatunk nem
veszekedésmentes, mert eléggé el van telve magától. Huszonhét éves vagyok,
ezért elvárom, hogy megadja a tiszteletet. Vele egyenrangúként kezel, pedig még
azt se engedtem meg neki, hogy tegezen. Lecsapja a telefont, majd felháborodva
farkasszemet néz velem.
–
Miben segíthetek Ruby? – kérdezi nyávogó hangján, miközben sörényét hátra
libbenti.
–
Keresd meg ennek a rendszámnak a tulajdonosát, és szólítsd fel, hogy mihamarabb
álljon el a parkolóhelyemről!
Cinikus
mosolyra húzódik vékony beszélőkéje. Nehézkesen felemeli nagy tomporát, majd
mellém pipiskedik. Fenyegetően rásandítok, amikor felfigyelek arra, hogy nyál
csorgatva mered valamire. Bárgyú nevetésétől kiráz a hideg.
–
Ruby Palmer kisasszony.
Beleborzongok
ebbe a mély, rekedtes hangba, mely régi emlékeket elevenít fel. Lassan
megfordulok, és lenyelem a gombócot a torkomban. Carl Stevens mosolyog rám.
Barna szemében ugyanolyan bujaság csillog, mint anno. Rézbőre, és fekete,
hosszú haja a legszexisebb férfivé teszi. Sűrű szemöldöke, szélesebb orra,
karakteresebb vonással ruházza fel profilját.
Egyetlen
pillantásától nedves lesz a bugyim. A legintimebb pontom elviselhetetlen
bizsergésbe kezd. Amint felém közeledik, egyre jobban elgyengül a lábam. Gyöngéden
összekulcsolódik ujjunk egyetlen másodpercre, majd puszit lehel kézfejemre. Az
asztal sarkába markolók, nehogy összeesek.
–
Dr. Carl Stevens, ne feledje, megígérte nekem, hogy mesél a nagy szünetbe a
felmenőiről – töri meg a viszontlátás derűjét Barbara.
–
Mily módón felejthetném el, hiszen akárhányszor összefutunk, felhívja rá a
figyelmemet – közölte közönyösen bűnbe csábítóm. – De, ha megbocsát, most
elvonulunk a hölggyel megvitatni a felmerülő problémáját.
Indián
szerelmem megfogja a csuklómat, és az új irodájába visz. A szoba visszatükrözi
népcsoportja jellegzetességeit. Totemállatok díszelegnek a szekrényén. A
polcokon sok olyan könyv virít, melyet csakis a legműveltebb emberek olvasnak.
Bonyolult szövegük még a legolvasottabb egyént is elgondolkoztatják. A barna,
és a narancssárga árnyalatok dominálnak az ő kis rezidenciájában. A falon
kézzel szőtt szőnyeg van kiszögezve. Az aranyokker szőnyegen tört fehér szófa
ácsorog.
Váratlanul
magához ránt, és szorosan átölel. Izmos felsőtestéthez préselődök, hogy
beszippantsam egzotikus illatát. Lágyan felemeli az állam, és megcsókol.
Nyelvével körkörös mozdulatokat tesz a szájüregemben.
–
Ezt nem szabad. Vőlegényem van – zihálom, amíg vastag száját óvatosan
harapdálom.
–
Ne is reméld, hogy lemondok rólad! – jelenti ki Carl, amint felhúzza piros
ceruzaszoknyámat a csípőmig.
Csipke
bugyimat kínzó lassúsággal húzza le rólam, majd áhítatosan az orrához nyomja,
és fekete nadrágja hátsózsebébe tuszkolja. Az ülőgarnitúra felé terel, mint
juhászkutya a bárányt, majd lelök rá.
Mámortól
ittasan bontom ki a nadrágját, ahol a tekintélyes férfiasság meredezik.
–
Bármikor benyithatnak.
–
Mióta lettél ilyen félős, Ruby? Az egyetemen merészebb helyeken is csináltuk.
Tisztában
vagyok vele, ilyesmit csak az örömlányok csinálnak, de megőrülök, ezért a
paliért. Ő érte vállalom azt, hogy a pokol bugyraiban égjek hamuvá. Iparkodva
lehúzom róla az alsógatyáját, közelebb hajolok a nemi végtagjához, és nyelvem
hegyével ingerelni kezdem. Oly áhítattal szopogatom, mint az áfonya ízű
nyalókát. Incselkedésemre rekedtes nyögéseket ad ki, míg tenyerével a tarkómat
nyomja. Mikor ráunok az előjátékra felpattanok, a nyakkendőjét a kezemre
csavarom, és arra késztetem, hogy most cseréljük meg pozíciónkat. Lovagló
ülésben az ölébe fészkelek, majd legintimebb tájékomat ágaskodó hímvesszőjéhez
dörgölöm, és hevesen ostromlom beszélőkéjét csókjaimmal. Ki akarom élvezni
minden egyes momentumát a szeretkezésünknek. Kiveszi zilált zuhatagomból a hajcsatomat,
melynek következményeképpen szürke koronám kaotikusan hull alakomra. Carl
Stevens függő vagyok, amióta csak ismerem. Mindenkinek van valami
szenvedélybetegsége, ami miatt ölni is képes lenne, idéző jelbe. Az én éltető
drogom az indiánom.
Egyszercsak
halkan felnyivákolok, mikor végre betölt. Pihegve nyekergek, miközben ügyelek a
hangerőmre. Muszáj visszafognom a kikívánkozó szenvedélyemet.
–
Állandóan te jártál az eszemben. Ruby,
szeretlek – vallja be érzelmét Carl, mihelyt fekete tincsei verejtékező
homlokára ragadnak.
Ettől
a szerelmi vallomástól elpityeredek. Melegség árad szét bensőmben, mely minden
szomorúságot, sérelmet elporlaszt.
Éles
manikűrömet széles vállába mélyesztem, mikor gyorsabb tempót diktál.
–
Miért csak most jöttél vissza hozzám?! Ha előbb felbukkansz, akkor most nem
lennék ilyen nagy slamasztikában! Mi módon fogok ebből az eljegyzésből
kimászni? Augusztus végén, azaz egy hét múlva lesz az esküvőm – ontom ki
magamból keserűségemet.
Hosszú
mutatóujját az ajkamra teszi, majd gondtalanul rám villantja hófehér fogsorát.
Puszit lehel enyhén gyöngyöző arcomra, majd a fülembe motyogja a választ.
Kihúzódik belőlem, és percekig meredünk egymás íriszébe. Átkarolom, és csak
annyit súgok vissza neki, rendben.
Viszonylag
sikerül korrigálnom a külsőmet, hogy ne jöjjön rá senki az iménti
rosszalkodásomra. Carl éppen a nyakkendőjét akarja újra megkötni, mikor
hátulról átölelem. – A húgod?
–
Múlt hónapban halt meg – görnyedt meg a gyásztól szerelmem büszke tartása. – Ne
haragudj, hogy négy évre elhagytalak emiatt. – fordul felém
lelkiismeret-furdalással Carl.
Megrázom
a fejem, és mosolyogva markáns arccsontjára fektetem a tenyerem.
–
Részvétem. Legalább el tudtatok búcsúzni egymástól.
Bólint,
majd újra hátat fordít nekem. A testvére exitálása introvertált állapotba
kergeti. Méteres szakadék választ el kettőnket ebben a minutumba. Felbiccenti
koponyáját, és észreveszem, hogy enyhén megrázkódik kisportolt teste. Késztetés
hajt afelé, hogy megérintsem, de épphogy hozzáérinteném ujjbegyemet,
megtántorodok.
–
Ne szánj engem! Idegesít!
Pont
olyan, mint régen. Kemény fiúnak mutatja magát, holott nem az. Ha a kemény
páncélja megreped, akkor kibírhatatlan jellemével kívánja elriasztani a rá
fenyegető veszélyt. Jelen esetben ez a fenyegetés én vagyok. Attól tart, hogy a
gyengeségét felhasználom ellene, pedig nem lennék rá képes. Kapitális méreteket
öltő büszkesége kitesz egy egész várost.
Szégyelli,
hogy síráson kapom, mert attól tart kiábrándulok belőle, pedig pont ez a tiszta
szokása imponál nekem.
–
Okot adtam a gyanakvásra? – kérdezem mélabúsan, mikor kigombolom blúzomat.
Értetlenül
felvonja sűrű szemöldökét, mikor látja cselekvésemet. Elegánsan hátat fordítok
neki, hogy elé táruljon a lapockámon lévő galambtetoválás. Az indián törzseknél
ez a madár a béke, és az anyaság szimbóluma. A rézbőrűek úgy tartják ez az
állat emlékezteti őket egy új élet lehetőségére.
–
Esküszöm, örökké szeretni foglak – idézem fel ifjúkori fogadalmamat. – Ez
eljegyzésünk jelképe.
Átkarol,
és rám hajtja fejét, aztán vaskos ujjával aranygyűrűmet pergeti.
Lehet,
csak a képzeletem tréfálkozik velem, de úgy érzem, mintha a karika izzani
kezdene rajtam. Két férfinak mondtam igent, mégis csak az egyikük asszonya
lehettek. A szívem, és az eszem is tudja kit válasszak!
–
Kérlek, mutasd meg hűséged ábráját.
Teketóriázva
kifújja orrlyukán a levegőt, majd lekapja magáról a felsőjét. Masszív hátán
veszedelmes puma trónol, melynek óriási mancsa a bordáját éri. A fenséges
nagymacska egészen a farpofáig nyúlik le. Ez a ragadozó mandala megerősíti
viselője szívét, és arra buzdítja, hogy vegye kezébe a sorsát. Azonban nem
tanácsos felcukkolni, mivel gátlástalanul az ellensége legsérülékenyebb pontját
célozza meg. Bosszúja elől nem menekül senki, és aki az útjába mer állni az darabokban
végzi.
Negyedórával
később már tipp-topp formába simulunk egymáshoz, majd heves dörömbölés rázza
fel szenvedélyünk odúját. Szétlibbenünk, és a nagy kapkodásban a csipkés bugyim
leesik a kárpitra. Kísértetiesen nyikorog a kilincs. Carl fényesre pucolt
cipőjével a szófa alá rúgja a fehérneműmet, majd mesterkélt vigyorral fogadja kollégánkat.
Kenneth Jones szőke szépfiú, akinek tengerkék szemétől az összes lány olvadozni
kezd. Azonban hiába ő a nők bálványa, rá se hederít az ostromló hadra. A megjelenésén,
és a mozdulatán is kiütközik ferde hajlama. Pompadour árnyalatú ingje, porcelán
tónusú pantallója szépen kidolgozott alakjára feszül. Rikító magenta táskájában
hosszú szőrű, fekete Csivava henyél.
–
Gyertek azonnal az étkezőbe! Nyilvánosságra hozott a média egy pszichopata
ámokfutót!
Carllal
egymásra sandítunk. Komoly sorozatgyilkosról lehet szó, ha még a munkatársaink
figyelmét is leköti.
A
létesítmény szűk folyosóján igénytelen növények dobják fel a sivár hangulatot.
A csupasz citromsárga falon egyetlen kép se lóg, a nedves, barna parkettán
mintás talp lenyomatok hömpölyögnek. Magas sarkúm kopogása messzire
visszhangzik az üres térben. Kenneth belém karolva sápítozik az esetről, azután
Carlra rebegteti szöszi szempilláit.
–
Dögös pasi! Összegabalyodnék vele pár kalandra – motyogja hallószervembe
vágyát.
Vizuális
típus vagyok, ezért lesápadok, mikor kirajzolódik előttem az a jelenet, ahol ez
a két Adonisz meztelenül kéjeleg egymással. Gyomromban a kávé kavarog, és
gyilkos pillantással sújtom homoszexuális barátomat. Nagyon szeretem, ő a
legjobb puszipajtásom. Annyira egy húron pendülünk, hogy nem egyszer megyünk el
szórakozni törzshelyünkre, az Aranypáva kocsmába. Azonban Carlt semmi pénzért
nem engedem át neki. Rézbőrű kérőm megtartja a három, de inkább a hat lépés
távolságot tőlünk. Frusztrálja, hogy ismerősöm ennyire bájologni próbál vele.
–
Azért ne nyársalj fel csajszikám. Vettem az adást. Te stipi-stopiztad le –
kacsint rám sejtelmesen.
Elmereng
arasznyi időre, majd buksija felett megjelenik az a villanykörte, melyet
előszeretettel alkalmaznak a mesék szereplőinél.
Vihorászva
oldalba könyököl, miközben ölebe vakkant a himbálózó utazózsákjában.
Bűntudatosan megpaskolja kedvenckéjének törékeny koponyáját, aki odakap a felé
tartó kézhez. Kenneth felsikkant, annyira meglepi háziállata reakciója.
Szolidan megrója viselkedésért, majd csak annyit fűz hozzá, hogy ideges a
drágasága.
A
parányi étkezőhöz érve mindenki árgus szemmel követi nyomon a híradást a falra
felszerelt, kicsiny laptelevízióra. Az idős műsorvezető monoton előadása
altatóként hat a prókátor regimentre. Mélyeket pislognak, nagyokat ásítanak. Az
U alakban rendezet asztaloknál az összes széket elfoglalják, ezért az utoljára
érkezők kénytelenek ácsorogni. A sarokba suvasztott szekrényen, mikró melengeti
a bögrébe lévő folyadékot. A mellette lévő dobozban más-más tea filterek
kínálgatják magukat. Fémtálcán terülnek el a csoki öntettel bevont,
baracklekváros islerek.
Kenneth
a kutyáját tartalmazó csomagot a kezembe nyomja, majd rögvest átfurakszik a
csődületen, hogy megkaparítson három darab süteményt. Szilaj tornádóként
taszajtja arrébb a húsvér barikádokat, akik elgátolják az édességhez vezető
ösvényt. Ágyúgolyóként vetődik rá a megmaradt csokoládémázzal bebugyolált
tésztára. Győzedelmesen emeli a levegőbe az ötvözhető lapos tárgyat. Mellkasa
dagad a büszkeségtől, majd mikor a népsokaság kíváncsi tekintete ráréved,
visszapipiskedik hozzánk, és visszaveszi csivaváját.
Az
egyik részvevő a felerősödő morajlás hatására feltekeri a tévé hangerejét.
Éppen abban a minutumban villan fel nyomtatott betűkkel az eset szlogenje. A
nyárutó gyilkos ismét lecsapott.
–
A rendőrkapitányság az imént hozta nyilvánosságra, hogy tavaly nyár vége óta
összefüggéstelen emberölések történek. A
nyomozás során csupán annyit derült ki, hogy az áldozatok egyazon osztályba
jártak az egyetemen.
A
képernyőn megjelenik azoknak a személyeknek a képe, akik már koporsóba
nyugszanak. A fényképek alatt feltűntetik az illetők neveit. Ringlispílként
forogni kezd velem az étkező. Belekapaszkodok Carlba, aki holtsápadtan kémleli
a tv kijelzőjét. Ezek az egyének a mi hajdani tagozatunk tagjai. A traumától
összefolyik előttem a tér, mint mikor a festővászonról lepereg a művész
kreációja. Carl megingathatatlan oszlopként tart támaszt nekem, óriási tenyere
a derekamon pihen. Azt az illúziót kelti, mintha nem viselnék meg a történtek,
azonban auráját az aggodalom pókhálója szövi át. Ezt onnan tudom biztosra, mert
a stressztől egész lénye megrázkódik.
–
Ruby, te is a Yale Law School intézményében koptattad a padot, ugye? – kérdezi
Kenneth, mikor felém perdül.
Pánik
torzítja el angyal faragta arcát, mikor szembesül az információval kapcsolatos
reakciómmal. Abban a momentumban meg vagyok győződve afelől, hogy mentősért fog
visítani. Azonban szerelmem megoldja a kitörni készülő riadalmat.
–
Igen. Abban a létesítményben szereztük meg a jogi diplománkat.
Stevens
patronálásával kicsoszogok a levegőre, és a korlátnak támaszkodok. Legjobb
barátom lábujjhegyen suhan utánunk, mintha surranójának a sarka legalább tíz
centiméteres lenne. Hóna alatt lifeg tarisznyában csahosa.
Az
esőfüggöny leárnyékolja a munkahelyem lugas placcát. A kerti üvegtető oltalmaz
minket a bőrigázástól. Reszkető kacsómmal ösztönösen megtapogatom
ceruzaszoknyám rejtet zsebét, azonban rádöbbenek, hogy hiába kutatok a füstölni
valómért. Keservesen felsóhajtok, majd az orrom hegyét megpöcköli valami. Carl
zömök bagóval kínál, melyet örömmel elfogadok. Tüzet ad, mélyen megszívóm a
cigarettát, és ellazulva engedem el kapaszkodómat.
–
Nyolc osztálytársunk halt meg – nyekergem, mint egy macska, akit kandalló
mellől kihajtanak a viharba. – Ez már nem véletlen. Valami zakkant ürge
vadászik a mi iskolatársainkra.
–
Paranoiás vagy! – óbégatja Kenneth homlokát összeráncolva. – Ugye egyetértesz
velem Carl?
Indián
szeretőm széles állát dörzsöli. Mindkettőnk kinyilatkoztatásában talál
valószínűsíthetőséget. Agytekervényei gőzmozdony gyorsaságával pörögnek. Több
variáns alternatívát játszanak le elméje vetítővásznán.
–
Véletlenek nincsenek. Habár szerfelett kérdőre vonható Ruby kijelentése –
filozofál rézbőrű harcosom, miközben követi példámat, és rágyújt.
Hüvelykujja
begyével megdörzsöli halántékát, majd az acsarkodó ölebet fixírozza, aki
tűhegyes fogát villantja felé.
–
Felhívóm Joe (Holmest), és Patrícia Holmest.
Az
előbb említett két név szép emlékeket elevenít fel. Ezekkel a személyekkel a
mai napig tartom a kapcsolatot facebookon. Hihetetlen, hogy már az első közös
gyermeküket várják! Hát igen, repül az idő, gondolom, míg előveszem okos telefonomat,
és ráírok Patríciára Messengeren. Durván két perc múlva érkezik is a válasz.
Betűvetése árulkodik feldúltságáról. Rémüldözik a híradóban hallottaktól.
Csevegésünket
ferdehajlamú barátom képébe nyomom, hogy lássa, nem vagyok paranoiás. Morogván
távolabb taszítja mobiltelefonomat intim szférájából. Felsője zsebéből
kihalássza szemüvegét, komótosan felveszi, majd a pink szövegbuborékot
elolvassa. Beletúr szőke, jófiús frizurájába, és ezzel a gesztussal adja
tudtomra, hogy behódol hajthatatlanságomnak. Értelmetlen velem veszekedni.
Makacs vagyok, mint az öszvér, és ezzel Kenneth is tisztában van.
–
Bolond párost alkotok, az szent – zárja le ennyivel a kezdődő civakodást
pajtásom. – Inkább menj haza pihenni.
Elégé ramaty állapotban vagy.
Sértve
felfújom orcámat, majd királykisasszonyként felszegem az állam, mire Carl, és
Kenneth hangos röhögésbe kezdenek.
Este
nyolckor érek haza. A körömcipőmben már csak vonszolom a lábam. A chaten okét
pötyögök Patrícia ötletére, miszerint e-hét csütörtökön menjünk le a tóparti
nyaralójukba Carllal. Felkapcsolom a nappaliban a villanyt, és a fotelre hányva
találom vőlegényem nadrágját. Tömör talpú bakancsa szétdobálva hever a
szőnyegen. Dühösen elszámolok ötig, hogy visszafojtsam feltörni készülő hárpia énemet.
Philip Cox a legtrehányabb férfi az egész földkerekségen. A rendőrkapitányságon
becsületesen végzi a feladatát, de amint kiteszi onnan a büdös patáját már
lusta disznóvá válik, aki arra se hajlandó, hogy betegye a mikróba a
vacsoráját. Hiába címkézem fel neki az ételhordó dobozokra azt, melyik eleséget,
mikor habzsolja fel, sose jut el a fridzsiderig. Hálát adok az égnek, amiért
ritkán van itthon. Gyakran napokra, sőt hetekre eltűnik a munkája miatt.
Felvonom
a szemöldökömet, mikor bizarr módon nem toppan elém alacsony, köpcös testével.
Általában alighogy átlépem a küszöböt bárgyú vigyorával találom szemben magam.
A kis rezidenciám felé közeledek, ahol életem becses kincseit tartom, mikor
felfigyelek a résnyire kinyitott ajtóra. Tökéletes a memóriám, ezért pontosan
emlékszem rá, hogy becsuktam privát kuckóm bejáratát. Betörőként settenkedek
oda, majd óvatosan bekukucskálok a helyiségbe. Szürke íriszem elkerekedik,
mikor rajta kapom Philipet, amint a földön gubbasztva vizslat valamit.
–
Én gyönyörű, Rubym, hamarosan mindent elpusztítok, ami a vademberhez fűz.
Az
ajkamra tapasztom a tenyerem a mániákus monológ hallatán. Rémülten préselem
hátam a falhoz. Levegőt se merek venni, nehogy kiszúrjon. A táskámból előkotrom
hívásra alkalmas eszközömet, majd SMS-ben elküldöm Carlnak az S.O.S.-t.
Ebben
a szent pillanatban világosodtam meg. A hosszú kirándulásai alatt követi el a
gaztetteket! Hótziher, hogy nem maradok vele! Muszáj eltűnöm! Úgy tűnik, előbb
szökünk el Stevenssel!
A
hálószobánkba vágtatok. Kemény matracú ágyunk alól kihúzom a bőröndömet, majd a
gardróbszekrényemet széttárom, és belevetem kezem ügyébe kerülő hacukáimat.
Vicces, a saját lakásomból menekülök, de nem vagyok képes egy fedél alatt lenni
ezzel a megrögzött gyilkossal. Az ösztöneim soha nem okoznak csalódást.
Jelenleg arra utasítanak, hogy iszkoljak el innen.
A
lármás pakolásomra Philip robog be hozzám. Kopasz koponyáját vakargatja, mikor
arról faggat hová készülök.
–
Hivatalos ügy miatt el kell utaznom pár napra – hadarom a tőlem telhető
legtermészetesebb módón.
Kisurranok
mellette a társalgó szobába, majd biztonságos vackomba lakatolom magam, amíg
nem beszélek indiánommal. Carl nevét jelzi ki a telefonom, de lenyomom.
Üzenetben megírom, vegyen fel valahol. Alig, hogy elküldöm, máris jön a
küldeménye. Ezután körbe vizslatom kincses barlangomat. Philip Cox tényleg
méltó a főhadnagyi címre. Alapos takarítás végez, ha érdekei megkívánják.
Brokát tónusú fészkemben lévő narancssárga ülőgarnitúrára roskadok. A velem
szemközti polcon ékeskednek a tangóversenyeken elért sikereim. Temérdek kép van
a falra ragasztva, ahol a szüleimmel vagy az ismerőseimmel vagyok. A
szalagavatóm élménye még mindig melengeti lelkemet. Talán azért, mert az első
pasimmal lejtetem az angolkeringőt. A tanulmányaim folytatásának szakaszáról
rengeteg fotó hivalkodik. Patríciával csücsörítve pózolunk a gólyabálon. Aztán
ökörködünk a szexi palikkal, akik mellénk szegődnek. Joe, és Carl ott kezdet el
nekünk udvarolni.
Vágyakozva
felsóhajtok. Azt kívánom, bárcsak visszarepülhetnék a múltba, hogy ismét
átéljem e-idilli korszakot. Cox dörömbölése megrázza a nyílászárót.
–
Ruby, engedj be! Furcsán viselkedsz? Mi a franc bajod van? Beszüljük meg.
–
Hagyj békén! Úgy sápítozol, mint öreganyám! Az idegeimre mész! – kiabálom ki
neki undokul.
Lejjebb
sandítók, és a komód alól kikandikál valami papíranyag csücske. Odamegyek,
felveszem, és összefutnak homlokomon a ráncok. A legkedvesebb fénykép kerül a
kezembe, amin szenvedélyesen csókolózunk Carllal. Térden odakúszok a
bőröndömhöz, felnyitom, és lyukacsos anyagú zsebébe csúsztatom a becses
drágaságot.
Megpaskolom
arcomat, mielőtt kilépek a jegyesemhez. Közönyösséget öltök, és belekezdek az
előadásba. Pocsék színészi vénával rendelkezem, ezért soha nem tudom palástolni
az ingadozó kedélyállapotomat. Leegyszerűsítve, ha valakitől undorodok, azzal
nem vagyok képes elhitetni, hogy szeretem.
Mihelyst
elhagyom rezidenciám Philip foglyul ejt a karjával. Szorosan szőrős mellkasához
nyomja orcámat, majd debil módjára dajkálni kezd.
–
Kicsim, nyugodj meg. Túlhajszolod magad – mondja, mikor enyhén száját az
enyémre tapasztja.
Förtelmes
a kényeztetése. Tömzsi, rövid ujjai blúzom alatt tevékenykednek, melytől kiráz
a hideg. A gerincvonalamon hűvösség szelel végig, amitől szürke huncutkáim az
égbe merednek. Megfékezem libidóját azzal, hogy arrébb tolom. Megigazgatom
felsőmet, majd elmosolyodok.
–
Ne haragudj, de sietek. Ígérem, ki foglak engesztelni – kacsintok rá kacéran,
amitől máris a bűvkörömbe vonom.
Öregem,
ez a marha, olyan egyszerű, mint egy fakocka. Elég egy szempilla rebesgetés, és
máris zombi üzemmódba vált. Szerencsém van, hogy odáig van értem, különben nem
tudnám így lóvá tenni. Mielőtt a szikra ismét felgyúlna diónyi eszében
elslisszolok.
Amint
a fülledt, nyári éjszaka megcirógatja bőrömet, kézfejemmel letörlöm hányingert
keltő érintését. A kocsimhoz iparkodok, és McDonald’s felé veszem az irányt.
Lefékezek
az étteremnél, ahol már Stevens vár a BMV-nek támaszkova, miközben a markában
tartja a barna kajás zacskót. Kipattanok a kormány mögül, és odarohanok hozzá.
Rakoncátlan frizurám kitör a csat béklyójából, és szétterül hátamon. Rávetődök
büszke harcosomra, és körmöm hegyét az alkarjába mélyesztem. Riadt kismadárként
szegezem rá tekintetem, mire ő hüvelykjével körbe rajzolja ajkam vonalát.
Összerántja vaskos, fekete szemöldökét. A külsőmön most valami nem nyeri el a
tetszését. Bajjóslatúan vizslatja profilomat, melynek hatására a betonra
cövekelek. Moccanni sem merek.
–
El van kenődve a rúzsod – töri meg a csendet. – Bántott téged az a mocsok?
–
Dehogy! Csak levakarhatatlan.
Gyanakodva
csontos vállamra teszi óriásai tenyerét, majd lehajol hozzám.
–
Ugye nem versz át?
Bal
mellem tájékára teszem a kacsómat, majd az állításom igaságára esküszöm. Nem
vagyok egy szent, mert sokszor hazudok, mint a vízfolyás. Sajnos ahhoz, hogy
feljebb tornázza magát az ember a ranglétrán kénytelen dicstelen eszközökhöz
folyamodni. Én karrierista vagyok, éhezek a hatalomra. Azonban Carlt megkímélem
hárpiaságomtól. Belepusztulnék, ha kiábrándulna belőlem emiatt.
–
Soha nem hazudnék neked! Viszont rájöttem, hogy Philip a nyárutó gyilkos! –
közlöm megemelkedett hangerővel a tényeket, ameddig szürke tincsemet ingerülten
a fülem mögé dugom. – Menjünk be a McDonald’s-ban. Ott mindent elmesélek.
Szeretőm
pókerarcáról semmi nem olvasható le. Benne van a pakliban, hogy őrültnek
könyvel el, de bízom az ítélő képességébe.
–
Ruby. Szökjünk el most. Nem szabad tovább várnunk.
–
Rendben! Hagyjunk itt mindent, és mindenkit! Kezdjünk új életet messze innen! –
ugrok az ölébe felhőtlen boldogságomban.
Oltalmazó
karjában elveszek, mint kisgyermek az apja ölelésében. Ekkor a kihalt
pihenőhelyen, az összegubancolt alakunkat reflektorfény ragyogja be. A vakító
fényforrástól kedvesem behunyja a szemét, ahogy félre biccenti kobakját.
Fürkészőn a gépjárműre lesek, és meghűl bennem a vér. Tátogom a lidérc nevét,
azonban Carlhoz nem jut el zajtalan morajom. A türkiz árnyalatú Ford tetején
szirénázás nélkül villódzik a piros, és kék lámpa. Feltűnik vőlegényem kopasz
koponyája, majd neon zöld V kivágású izom pólójára tapad tekintetem. Térdig érő
farmernadrágja ülepe része buggyosan lóg rajta.
Indiánom
teste megfeszül, mihelyt észreveszi a rivális bikát. Lecsúsztat magáról, és
védelmező bástyaként elém lép. A két férfi mereven bámulja egymást, míg végül
Philip töri meg a csöndet.
–
Szóval ejtettél – derít fényt a százados a szándékomra. – Tehát ez a magyarázat
a különös viselkedésedért. Ruby, intelligens emberek vagyunk, meg tudtuk volna
beszélni, hogy külön folytassuk tovább.
Jobban
tolerálja az akciómat, mint remélni mertem. De a széptevésével nem ver át! Az
igazi énjét otthon mutatja ki. Féltékeny típus, és minél mélyebbre fúródik az
irigység magja szívében, annál inkább indulatosabbá válik. Beteges rajongása
állandó viszolygásban tart, mert tisztában vagyok vele, sose engedne el
magától. Hülyének néz! Siket még nem vagyok, most is a fülembe cseng zakkant
monológja. Ökölbe rándul a kezem, és ösztönszerűen Coxra ugrok. Megrángatom
undorító felsőjét, miközben a képébe ordítok.
–
Aljas féreg, ne kelts illúziókat! Hallottam, minden szavadat! – üvöltöm torkom
szakadtából, ameddig kezemmel püfölöm kidülledő mellkasát.
Egyszer
sem üt vissza, ami meglep, hiszen Philip hangyányit hím soviniszta hajlamokkal
rendelkezik.
Csapkodásomnak
Carl vett véget. Sajgó kacsómra meredek, ami kocsonyaként remeg.
–
Ruby, szeretlek! Ezt pedig azzal tudom a legjobban kimutatni, ha szabadon engedlek.
Azt akarom, hogy boldog légy! – mondja Cox őszintén, mielőtt az indiánra
felnéz. – Viseld jól gondját.
Stevens
komoran bólint, majd az autójához kísér. Pár lépést hátrálok a vőlegényemtől,
mikor megtorpanok, és visszafordulok hozzá. Lekapom ujjamról aranygyűrűmet, és
felé hajítom. Mérgesen fújtatok, amíg a karika a betonon Philip cipőjéhez
pattog. Felegyenesedek, mikor giccses ékszerem ismét a tulajdonosához kerül.
Mázsás kő esik le szívemről, mikor megszabadulok tőle. Már nem köt engem semmi
ehhez a gyilkoshoz.
–
Az ártatlan bárány szerepe nem áll jól neked, Philip! Emlékezz csak vissza,
hogy mikor összevesztetek a társaddal, mit tettél vele! Kómában fekszik a
kórházban!
A
főhadnagy keskeny szája egyenes vonallá húzódik. Összefonja a karját, mellyel
falat akar képezni közénk.
–
A gyalázatos tettedet sikerült eltussolnod a feletteseid lefizetésével, de
egyszer mindenre fény derül.
–
Ég veled Ruby Palmer – zárta le végérvényese kapcsolatunkat Philip.
Mihelyst
Cox lármás nyikorgással kikanyarodik a parkolóból térdre rogyok, és sírni
kezdek. Nem vagyok pityergős fajta, de az eddig lappangó indulatom sokasága
most robban fel. Eddig lelkem sötét bugyraiba űztem párkapcsolatom árnyékos
oldalát. Carl leguggol mögém, és átölel. Az iménti eseményt nem kezdi
boncolgatni, csak némán körém kulcsolja karját. Mikor megvigasztal, felsegít,
és elvisz onnan.
Az
út alatt egyik kezével navigálja a kormánykereket, még a másikkal a combomat
simogatja. Hálásan rámosolygok odaadó gondoskodásától.
–
Abnormálisnak tartasz? – bököm ki hirtelen kérdésemet, miközben a kinti
elsuhanó tájra fordítom figyelmemet.
–
Honnan veszed, ezt a baromságot?! Azt képzelted, hiszek annak a fickónak?!
Ruby, hidd el jó szimatom van. Messziről kiszúrom azt az egyént, akit gonosz
szellem szállt meg!
–
Csak nem sámán vagy? – viccelődök nevetgélve.
–
A nagyapám volt az. Néhányszor én is hajlamos vagyok kapcsolatba lépni a
szellemvilággal.
A
biztonsági öv béklyójában felé fordulok, és Ó betűt formálok ajkammal a hírre.
Rám sandít vigyorogva, és közli velem, hogy csak tréfálkozik velem. Viszont
kicsi igazság alapja van az élcelődésének, mivel a papája tényleg kuruzslóként
tevékenykedet.
Durcásan
birizgálni kezdtem tincsemet, mire ő megbánást imitálva bocsánatot kér. Ahogy
rám villantja hófehér fogsorát, minden neheztelésem elillan. Vajon létezik
olyan nő, akit ne ejtene rabul Carl?
Stevens
ebben a pillanatban lefékez egy újépítésű panel előtt, mely hosszan az égbe
nyúl. Kikukucskálok az ablaküvegen keresztül, és gyorsan megszámolom az
emeleteket. Összesen tízszintes az erődítmény. Az utcára néző erkélyeken
muskátlik ékesítik az építményt. Egy öreg nénike babarózsaszín hálóruhában
csoszog ki az első emeleten lévő balkonra, hogy megöntözze a nyári forróságtól
elnyűtt virágját. Ritkás ősz hajzatát áttetsző kendő fedi, melyből egy-egy
göndör fürtje kikandikál.
–
Galambocskám, gyere. Fel kell avatnunk szerelmi fészkünket – puszilja meg
halántékomat Carl.
Legintimebb
részem a rekedtes, vágytól átitatott orgánumtól bizseregni kezd. A kéjes
szenvedély felforrósítja testemet. Szerelmem nem leplezi buja sóvárgását, türelmetlenül
kiszökken az ülésből, át rohan a térfelemre, és kinyitja nekem az ajtót.
Elalélok az udvariasságától. Tejben-vajban füröszt állandóan. A
legszerencsésebb nő vagyok! Világgá akarom kürtölni vígságom, de annyi
önuralmam még van, hogy ellenálljak a kísértésnek.
Kiszállva,
Carl a bejárathoz vonszol türelmetlenül.
Felérve
hozzá, nyomban egymásnak esünk. A szűk előtérbe a falhoz irányítom, míg heves
csókcsatát vívunk. A mámortól, és a félhomálytól az üresen ácsorgó kabáttartót
fellökjük. Feltolja ceruzaszoknyámat, ameddig én a nadrágja övét csatolom ki.
Óriási tenyerével végig simítja kerek popsimat, majd keményen belemarkol,
amitől felszisszenek, és húsos alsó ajkába harapok.
–
Nincs rajtad bugyi – dörmögi Stevens.
–
Hová tűnhetett a tangám? Van ötleted? – provokálom harcosomat, ameddig lehull
bokájára a nadrágja.
–
Éppenséggel van – feleli, mikor ujjával a csiklómat hergeli.
Felnyögök,
és megmarkolom merevedő hímtagját. Fogait csikorgatja, ahogy becsességét
kényeztetem. Mikor már nem bírja, megperdít, és a helyiség másik oldalához
nyom. Kezére csavarja szürke zuhatagomat, és ránt egyet rajta, hogy fejem
enyhén hátra biccenjen. Orcám mindkét oldalára lágy puszit lehel, és ezután
erotikusan a bőrömbe mormogja, hogy imád.
–
Mutasd meg mennyire kedvelsz! – pihegem áhítatosan, mikor tomporomat
keménységéhez dörgölöm.
Menten
teljesíti kívánságomat, mert olyan erővel hatol belém, hogy elkerekedik a
szemem. Felvisítok a szilaj ostromtól, melytől az összes porcikám beleremeg.
Áhítattal kémleli arcomat, amiről sugárzik az élvezet.
–
Ruby, elfelejtetem veled, minden problémádat! Innentől fogva, a bajaidra én
leszek a gyógyír! Öröké vigyázni fogok rád!
–
Szavadon foglak – zihálom lestrapáltan.
Istenem!
Az orgazmus hullámok megrészegítenek. Remeg a térdem, ahogy már az energiám
drasztikusan megcsappan. Rongybabakén zuhannék össze, ha indiánom nem tartan
erősen. Már a határaimon járok. Ha Carl még egyszer elrepít a mennyországba,
többé nem is térek vissza onnét.
Kimerülten
vállamra hajtja koponyáját. Vár, míg légzése ismét visszaáll normális ritmusra,
majd lassan kihúzódik belőlem.
–
Te aztán tudod, hogyan kell levenni egy nőt a lábáról – dicsérem meg Stevenst,
a lehengerlő produkciójáért.
Büszkén
kihúzza magát, és feltornázza magára alsógatyáját. Amint ernyedt hímvesszőt
elrejti, felkordul a hasa. Elvörösödve sandít rám.
–
Éhes vagy? – kérdezem kuncogva.
–
Az étvágyam nem csökkent a négy év alatt.
–
Még szerencse, hogy vettél hamburgert, meg sült krumplit. Kalóriadús vacsoránk
lesz, de egyszer hajlandó vagyok bűnözni.
–
Lent hagytam kocsiban – közli bánatosan Carl, mikor beletúr hosszú, fekete
sörényébe.
Csípőre
teszem a kezem, és megrázom a fejem.
–
Nincs mit tenni, akkor összedobok valamit. Mit ennél? – kérdezem, mikor
bekukucskálok az est uralta főzőhelyiségbe. A küszöbre lépek, és kitapogatom a
kapcsolót. Kattanó hang jelzi, hogy felkapcsolódik a lámpa. A bézs színű falon
fából faragott szörny ábrázatok díszelegnek. Az asztalon citromsárga terítőn
napra forgó ékeskedik egy vázában. A tűzhely melletti hűtőszekrényhez megyek,
majd kitárom. Felmérem, hogy milyen alapanyagokból tudok dolgozni.
–
Chilis babot kívánok – rendeli meg Carl a menüt.
Könnyű,
és gyors. Legyen, akkor meg van a mai étkünk.
Énekelve
látok neki a főzésnek. Szeretek a konyhába tevékenykedni, mert ott élem ki
igazán női szerepemet. Stevens mutatóujjával megdörgöli fülkagylóját, ahogy
hamiskás dalomat hallgatja. Sok mindenben tehetséges vagyok, de muzsikálásban
nem jeleskedek. Akármilyen nagy harcos is a párom, most behúzott farokkal
menekül ki valami átlátszó kifogással. A bajszom alatt mosolygok, hogy mennyire
aranyos. Semmi pénzért nem bántana meg, ezért inkább úgy tesz, mintha
halaszhatatlan elintéznivalója lenne.
A
paszulyt gyertyafényes asztalnál fogyasszuk. Andalító zene szól halkan a
háttérbe, míg felelevenítjük románcunkat. Úgy vigyorgok, és pirulgatok, mintha
az első randin lennénk. Kapcsolatunk rózsabokra ismét bimbóba borul, mely
virradatra tárul ki maximálisan.
Csütörtökön
a Kiával indulunk el barátainkhoz, mivel Carl kocsija a szervizben van.
Szerencsére nincs nagy fogalom, ezért kicsi kocsimmal repesztek az úton.
Rézbőrű kedvesem meg se mer mukkanni mellettem. Annyira kapaszkodik a
fogantyúba, hogy csak nem lecsavarja. Akárhányszor elszáguldunk egy
benzinkútnál az ablak üvegre tapad, és közli nyűgjét-baját. Tortúra vele
kirándulni! Még azt merik állítani, hogy a nők sziszifusziak! Badarság! Stevens
a tökéletes példa rá!
Mivel
legalább ötször pihenő időre rendel a párom, délután kettőre hajtunk be az
erdei ösvényre, mely a tóparti bungalóhoz kísér. A göröngyös föld kíméletlenül
dobbálja az autómat. A koros fák leveles koronáin keresztül átszűrődik a
napsugár, majd csodálatos mintákat rajzol a motorháztetőre. A hasonló
csapásokon bolyongok, miközben Carl fekete szemüvegben okoskodik. Utálom, ha
beletudálékoskodnak a vezetésembe!
Tíz
percbe se telik, és teljesen eltévedek. Kész labirintus ez a rengeteg. A rozoga
táblákon le van kopva az írás, ezért lehetetlen kivenni, mit véstek rá. Ráadásul
a járgányom is cserbe hagy. A semmi közepén rabban le. Hisztériázva kirontok a
természetbe, majd mérgesen belerúgok a gumiba.
–
Ruby, fejezd be! Ha nem csökönyösködsz, akkor már rég oda értünk volna!
–
Ne merd rám kenni! Észt osztani én is tudok! – kiabálom, mikor mérgesen
megperdülök, és meglódulok abba az irányba, ahonnét jöttünk.
– El
fogsz tévedni!
–
Nagy kislány vagyok! Elboldogulok az életben, Carl! – világosítom fel
bosszúsan.
Nagymellénnyel
törtetek előre a pagonyba, hálát adva az égnek, hogy ma reggel edzőcipőt vettem
fel. Füllesztő forráság gyötri túrázásomat. Rövid sortom, és fehér topom ráragad
csinos alakomra. Bozontos bokron furakszok keresztül, mikor elsápadok.
Vaddisznó dagonyázik a piszkos pocsolyában. Röfögve forgatja nehéz testét a sárban.
Tenyeremet a számhoz kapom. Gyökeret verek, mert ha ez a párosujjúpatás
felfedezi a jelenlétemet, akkor meg is támadhat. A pimasz legyek körbe
lengenek, de akármennyire is zavarnak nem hessegethettem el őket. Ha futásnak
eredek, akkor csak felbőszítem a vadkant. Nincs mit tenni, mozdulatlanná kell
dermednem, ameddig meg nem unja az iszappakolást.
Mihelyst
eluralkodik rajtam a pánik Stevens rám bukkan. Szokatlan magaviseletem
figyelmezteti a bajra. Nesztelenül oda lopakodik mögém. A tűhegyes szemfogat
birtokló emlős nem kelt benne riadalmat. Együtt távoladunk el lassan a sertés Kánaánjától.
Fogalmam
sincs miként csinálta, de zajtalanul keveredünk ki a rizikós szituációból. A
földre csuklok, majd megkönnyebbülten felsóhajtok.
–
A makacskodásodnak az eredménye – jegyzi meg korholón Carl. – Az erdő az
állatok birodalma. Itt nem mászkálhatsz kedvedre.
Nehezemre
esik elismerni, de igaza van. Belvárosi nő vagyok. Sejtelmem sincs, milyen
törvények uralkodnak a vadonban.
–
Bocsáss meg.
–
Kiszelőzteted a fejed? – kérdezi indiánom megenyhülve.
Bólintok,
mire hirtelen a természet csendjét egy terepjáró dübörgéssé rázza föl. Pár perc
múlva feltűnik a színen a baba kék színű Skoda, mely a közelünkbe parkol le. Joe
ugrik ki belőle felduzzadt orral. Vadászpuskáját a hona alá vágja, majd rekedtesen
üdvözül minket. Barna haja kontyba van felkötve. Terepmintás gatyát, és
acélbetétest csizmát visel. A két férfi összeöklözik, és megveregetik egymást.
A baráti összeborulás után Joe hozzám jön, és két puszit ad.
–
Szörnyen festesz. Megfáztál?
–
Semmit nem változtál Ruby. Bántóan őszinte vagy – mondja mosolyogva Joe. –
Elkaptam valami nyavalyát, ezért az ágyat nyomom már két napja.
Köhögés
tört fel Mr. Holmest torkából. Ez a betegség alaposan sanyargatja a
szervezetét. Helyben állni se képes, jobbra-balra dőlöngél. Carl rosszallóan
megrázza fejét, majd se szó, se beszéd a Skoda felé veszi az irányt. A sofőr
pulpitusára huppan be, majd megnyomja a dudát. – Kérvényt nyújtsak be, vagy
méltóztatok ide fáradni! – kurjantja Stevens ránk villantva ragyogó
fogsorát.
–
Remek, a rossz közérzetemhez vakság is párosulni fog. Simán elmehetne egy
fogkrém reklám arcának – morgolódik Joe, miközben a tragacsához cammog.
Kuncogva
ballagok a medvemozgású barátom után.
A
hétvégi ház a mesék varázslatos kozmoszába repít. A gyepen fehér kulipintyó
uralkodik, melynek kiugró teraszára három lépcsőfok kísér. A balkonon alacsony asztalon
poharak ácsorognak. A kancsóban citromkarikát lebegnek a mentás limonádé
felszínén. A konyha szúnyoghálóval felszerelt ajtaja kinyílik, és egy magas,
vékony asszony jön ki rajta. Gesztenyebarna haja a vállát veri, miközben
gömbölyödő pocakját cirógatja. Vidáman ölel magához engem, majd a páromat. Patrícia csendes, önzetlen teremtés.
Vacillálás nélkül képes lenne oda adni az utolsó kenyér csücskét bárkinek, aki
éhezik.
– Carl, legközelebb ne riogass. Menten az
ájulás környékezett meg, mikor felhívtál azzal, hogy eltévedtetek.
–
Sajnálom Patrícia – süti le bűnbánóan tekintetét Stevens. – Hogy van a baba?
Szépen fejlődik?
–
Persze! Az orvos, azt mondta, makkegészséges! Fogalmam sincs, hogy fogok
kibírni még öt hónapot! Izgatótan várom az apróság érkezését! – lelkesül fel
Mrs. Holmest.
Joe
átöleli a feleségét, majd puszit lehel a halántékára.
–
Ne haragudjatok, de kicsit elvonulok – mondja Mr. Holmest, amíg elcsoszog a
küszöbig. – Muszáj aludnom.
Megértően
nézzek beteg barátom után, ahogy a hálószoba felé bandukol. Patrícia
összecsapja tenyerét, utána mindnyájunknak tölt innivalót. Alig telik el negyed
óra vígan kacarászunk a hintaágyban.
A
fenséges tavat kémleljük, amelynek habjából apró halak ugrálnak ki. A stéghez
kötözött csónak a háborítatlan vízen úszik. A fűzfa lehajló ágai a tó sekély
peremére omlik. A levelekkel tarka függöny tökéletes búvóhelyet szolgáltat a
réce családoknak.
Este
hétkor Patríciával szaggatjuk a tésztát a sajtos pogácsához, miközben a fiúk a
focimecset nézik. Óbégatásuk mosolyt csal az orcánkra. Noha másik helyiségben
vagyunk, mégis pontosan tudjuk mi zajlik a bajnokságon. Szidalmazásukból
kiderül számunkra, hogy a mieink állnak vesztésre. A tálcára rakosgatjuk a
kivágott metélt korongokat, és tojás sárgával kenjük be őket. Éppen a reszelt
sajtból csippentenék fel, mikor óriási üdvrivalgás sérti meg a fülem.
– Joe
náthájára a gyógyír, a labdarúgás! – jegyzem meg bosszúsan, mikor átgaloppozok
a nappaliba, ahol káosz tombol.
A kanapéra
ki van ömölve a pattogatott kukorica. A földön hever a két sörös flaska. A
bereteszelt ablak miatt a bagó füst sűrű ködbe vonja a társalgó szobát. Elhúzom
a számat, oda csörtetek a nyílászáróhoz, és kitárom. Beállók a képernyő elé
összefont karral, de Mr. Holmest kommentára kicsapja nálam a biztosítékot. Ez
az ostoba sport teljesen elveszi az eszüket! Carl oldalba könyökli cimboráját.
A párom jobban ismer bárki másnál. Pontosan tudja, hogy nem nyelem le ezt a
beszólást.
–
Ez nem egy lepukkant kocsma! Mi ez a disznó ól? – mutatok rá a szemétdombra,
amely a díványon honolt. – Azonnal takarítsátok össze, különben a szabad ég
alatt fogtok éjszakázni!
Joe
katonásan a homlokához emeli kezét.
–
Igen is asszonyom!
Elégedetten
kivonulok, de vendéglátónk pechére még meghallom a történtekhez kapcsolatos
nyilatkozatát.
–
Zsarnok hárpia. Carl dobbants mellőle, amíg megtehetted. Ruby ki fog csinálni.
–
Túlzásokba esel. A galambomat csak tudni kell kezelni.
Hagyom,
hogy a szerelmem simítsa el a kedélyeket. Ő a nyugalom tengere, és a bölcsesség
forrása. Kiegészítjük egymást, mivel ami az egyikünkbe nincs meg, az a
másikunkban meg van. Visszaindulok barátnőmhöz, de a kanyarba összefutunk.
Felvonom szemöldökömet, mihelyst felfigyelek a vállán lévő táskára.
–
Elugrok a vegyesboltba zsömléért, és vajért – adja meg a választ Patrícia,
mielőtt bármit is kérdeznék.
–
Elkísérlek – ajánlom fel, mire ő kedvesen visszautasítja.
Lehet,
hogy paranoiás vagyok, de rosszat szimatolok. Patrícia nem sejti, hogy az ex
vőlegényem, Philip Cox
mészárolja osztálytársainkat. Való igaz, rettentő messze van tőlünk, de az
ördög soha nem alszik. Ha most elárulnám neki ezt az információt, akkor csak
felesleges pánikot élesztenék benne. A babának nem tesz jót a stressz!
–
Hamarosan visszajövök – búcsúzik el tőlem Mrs. Holmest integetve.
Mihelyst
felbőg a motor összekulcsolom ujjaimat, és imádkozni kezdek. Carl hátulról
átölel, és állát a fejem búbjára támasztja. Bűntudat kínoz, hiszem sok iskolatársam
halála szárad a lelkemen.
Fél
tíz, és Patríciának se híre, se hamva. Joe idegesen járkál fel-alá a
telefonjával a fülén. Milliószor próbáljuk tárcsázni terhes ismerősömet, de
folyamatosan kicseng a készüléke. A várakozás kikészíti az ideginket. A
helybeli rendőrséggel is hiába vesszük fel a kapcsolat, várakozásra utasítanak
minket. Mr. Holmest a falhoz dobja a mobilját reménytelenségében. A szerkentyű
sebesen földet ér, és tulajdonosa lerogy a szőnyegre. Átkozza magát, amiért
hagyta pocakos hitvesét egyedül elmenni. Joe kitépi laza kontyba összefogott
sörényéből a gumit, majd ujjbegyeivel hátra gereblyézi. Aztán hirtelen
felindulásból a szekrényhez mászik, és a legalsó fiókból kidobálja a hasztalan
kelméket.
–
Bingó! – kiált fel barátunk, mikor
előhalász két dobozt, meg három zseblámpát.
Az
egyik vastartóból pisztolyt ragad ki, még a másikat Carl lába elé taszajtja.
Indián származású szerelmem összerántja sűrű szemöldökét. Homlokán az
idegeskedés mimikai ráncai jelennek meg.
–
Este az erdő vérszomjas vadjai ellen oltalmat nyújt – magyarázza Joe, míg
megtölti a fegyvert tölténnyel. – Carl, könyörgök, segíts megtalálni Patríciát.
–
Rendben, de inkább kést adj. Azzal jobban elboldogulok, mint a modern
fémbottal.
Ijedten
felpattanok, és a két elszánt hímen cikázik a tekintettem. Stevens a kezembe
nyomja a ládikát, melyre görcsösen ráfogok. Lehajol hozzám, és gyors csókot
pecsétel az ajkamra.
–
Zárkózz be a biztonság kedvéért.
Kikísérem
őket a teraszra, és addig kémlelem távolodó alakjukat, míg bekebelezi őket a
sötétség. A csillagtalan égbolton a hold ezüstös fénye rávetül a tó vízére,
melyet enyhén táncoltat a feltámadó szél. Kardigánomat összefogom magamon, majd
a bejárati ajtóhoz indulok. A kilincsért nyúlok, mikor reccsenés töri meg a
kísérteties est nesztelenségét.
–
Ki van ott?! – kérdezem feldúltan, míg előrántom a revolvert.
Hosszan
fürkészem a térséget idegen jelenlét után, ám hiába. Merev tartásomat
ellazítom, és kifújom a levegőt. Fellélegzek komplikált fantáziámon.
Besiettek
a házba, és leülök a padláshoz felvezető létra egyik fokára. Tárcsázom Patrícia
számát, mikor fentről nyikorgás szűrődik le. A félelem eluralkodik rajtam, de
nem engedek a gyávaságnak. Avval a reménnyel tornázok fel a lajtorján, hogy
csupán néhány rágcsálóval találkozok. A padlás parkettáját vastag por kárpit
takarja. A szúrágta gerenda összes sarkában pókhálók díszelegnek. A tengelyem
körül megfordulok, de félúton felfigyelek a helyiség legtávolabbik csücskében
egy árnyékra. Az adrenalin szétáramlik ereimben, szívem vadul kalapál, a fülem
zúg, ahogy közeledek a gyanús alakhoz. Talpam alatt recseg-ropog a fadeszka.
Pulóverem zsebéből elővarázsolom a lámpát, melynek fénye pislákolni kezd.
Megütögettek kicsit a kelléket, miképp a fogyatkozó elemből kicsikarjam az
utolsó csepp energiát. Először a hosszú pálcikaláb tűnik fel. Riadtan hátra
hőkölök. A térdem összekoccan a rémülettől. Nyelek egyet, és elborzadva kiáltom
barátnőm nevét. Igaz a fejét zsákba kötözték, de az öltözete elárulja
személyazonosságát. Pici, gömbölyű hasa enyhén kidudorodik ponchójából.
Gyorsan
kicsomózom béklyóját, ami azt eredményezi, hogy mozdulatlan teste rám zuhan.
Oldalra lököm, lehúzom a puttonyt a fizimiskájáról, és paskolgatni kezdem. A
csuklóján ki akarom tapintani a pulzusát, de nyílt sebe tapintok ujjbegyemmel. A
langyos vére beleivódik a bőrömbe, melyet lehetetlenség lesz lemosni.
–
Uram Isten! Elvágták az erét! – rikkantok fel rémülten.
Azonnal
kikeresem mobilomból a mentősök elérhetőségét, de akkor valaki, valami tömör
tárggyal üt el. Elterülök a földön, és ráhunyorgok merénylőm fátyolos
sziluettére. Olcsó parfümjének a szaga árulja el a gazfickót. Acélbetétes
bakancsával elrúgja telefonomat, majd a kézfejemre tapos.
–
Szemét! – préselem ki fogaim közül.
–
Belehülyültem a hiányodba, Ruby! – feleli Philip, mikor leguggol hozzám. – Térj
már észhez! Az a vadember nem illik hozzád!
–
A beteges féltékenységed miatt képes voltál az egykori társaimat lemészárolni!
– vicsorgom bosszúszomjasan, mikor a kardigánom alá rejtett pisztolyt igyekszem
kitapintani. – Patrícián se könyörültél, pedig terhes volt!
–
Te kényszerítettél erre! – üvölti, mikor
oldalamba rúg. – Bármit csináltam, soha nem tudtam versenyre kelni az
indiánnal! Folyamatosan Dr. Carl Stevens árnyékában kullogtam!
A hurrikánként
tomboló dühe miatt képtelen tisztán gondolkodni. Szilárd védelme elgyengül, és
hibát-hibára halmoz. Kihasználom az adódó lehetőséget, mikor leemeli lábát a kezemről.
Villámgyorsan feltérdelek, és a fegyver csövét egyenesen rá szegezem.
Mérhetetlen haragot táplálok iránta, amely arra ösztökél, hogy húzzam meg a
ravaszt. Cinikus vigyora tovább szítja elvakultságomat. Feltápászkodok, és a
nyílászáróhoz poroszkálok. Cipőm orrával belebotlok az összekötött lepedő
zsinegbe. Honom alá csapom a rögzítet anyag láncot, és kivetem az szabad
éjszakába. Felülök a párkányra, aztán megfontoltan felmérem a mélységet. Ez a
tetem kockázatot von maga után, ugyanis ex vőlegényem a saját stukkerét kapja
ki övéből. Homlokom rögvest gyöngyözni kezd.
–
Ruby! – kúszik bele fülembe Carl féltő orgánuma. – Gyere le onnan!
–
Életveszélyes a padláson tartozódni! A parketta el van korhadva! – üvölti fel
Joe, aki menten beviharzik nyaralójába.
–
Ha nem kaphatlak meg, ő se fog!
–
Philip – csak ennyit tudok kinyögni, mert váratlanul a hasamba fúródó golyó
ereje letaszít a párkányról.
Csupán
annyi fogalmazódik meg bennem, hogy zuhanok. A gravitáció vonzza a testemet a
kemény talajhoz. Sikítani sincs időm, mert minden olyan gyorsan történik.
Látom, ahogy a szerelem holt sápadt arccal ered értem, ám ezúttal lassú, és a
földanya keblére pottyanok. Bal bordám minden bizonnyal eltört a karommal
együtt. Carl lerogy hozzám, és dadogva ejti ki a nevem. Lekapja magáról a
pólóját, és szorosan a hasamhoz nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Szenvedve
összeszorítom fogamat, mikor lövések dördülnek fel. Cox Tarzanként ereszkedik
lejjebb, s lejjebb a rongyokból kreált indán, míg ezalatt Joe melankolikus
jajgatása felvilágosít arról, hogy ráakadt felesége kihűlő félbe lévő alakjára.
Carl álkapcsa megfeszül, mikor a főhadnagy a bungaló falától Fossza macskaként
elrugaszkodik. Guggoló pózba huppan a gyepre, ezután megveszekedetten ront rá
harcosomra. Carl védekezőn felemeli bicskáját, miközben folyamatosan kitér a
heves roham kereszttűzéből. Fekete sörénye lebernyegként lebeg utána.
–
Philip, hagyd abba! Beszéljük meg normális emberek módjára! – kísérli meg
menteni a menthetőt Stevens.
Azonban
Cox hajthatatlan. Vérszemet kapva elsüti stukkerét, melynek lőszere az indiánom
bicepszét súrolja. Gerinctelen féreg! Nem űz tisztességes játékot! Nem engedem,
hogy meg ölje Carlt! Jobb kezembe fogom a pisztolyt, és gyöngén exem tarkóját
veszem célba. A szerelem örült cselekedetekre sarkal mindnyájunkat. Behunyom a
szemem, és meghúzom a ravaszt. Philip krumpliszsákként hull a porba. Koponyája
körül sötétvörös folyam mázolja el a pázsitot.
–
Galambom!
Carl
tátva maradt szájjal kémlel engem. Azonban a csodálkozás nem ejti hosszú időre
fogságba. Mihelyst észhez tér, el kezd felém rohanni. Annyira sokkos stádiumba
jutunk, hogy észre se vesszük a padlásról kiszűrődő zörejeket. A vőlegényem felsandít
a ház legmagasabb pontjára, és mentem megkövül. Kíváncsian követem a
tekintetét, majd elszörnyedve felrikoltok. Joe a tetőn egyensúlyozik
Patríciával a karjában. Révülten andalog a cserepes ösvény végére, ahonnét
fenekedtek mélység tátong. Megtorpan a fedél szélén, hangosan elszámol háromig,
mire leveti magát sötétségben. Joe a levegőben oltalmazón körbe fonja
feleségét, mielőtt a kaszás lehúzná őt a pokolba.
Carl
magához ölel, hogy megkíméljen engem a borzasztó következménytől. Nyekkenés
sérti fülkagylómat. Sós könny folyam csordul le az orcámról.
–
Maradj nyugton! Ne így őrizd meg őket az emlékeidben! – parancsol rám szerelmem
elcsukló hangon.
Engedelmeskedek,
és hagyom, hogy görcsös ujjaim közül kihúzza a revolvert. Visítozó szirénázás
zavarja meg a horrorisztikus éjszaka némaságát. Stevens csontos vállamra
fekteti két tenyerét, és határozottan a szemembe néz.
–
Elmondom, hogyan tálaljuk az esetet a zsaruknak, de eszedbe ne jusson
megcáfolni! – közli Carl, akinek vastag szája egyenes vonallá nyúlik. – Én
öltem meg Philip Coxot!
–
Ezt nem teheted – suttogom halkan, mikor a vérveszteségtől elhomályosodik a
látásom.
A
rendőrautók, és a mentős abban a pillanatban gázolnak át a kerítésen. A
gumikerekek felrotálják a gondozott kertet. Perceken belül egyenruhás alakok
árasztják el a nyaralót. A mentős azonnal hordágyra fektet, és már tolni akar a
járművéhez, de rámarkolok száraz mancsára. Egy alacsony, szőke hajú
rendfenntartó kisasszony jön oda hozzánk.
–
Gyilkosságról kaptam bejelentést – kezd bele mondókájába hölgy, de a társa,
Jerry beléfolytja a szót.
–
Susan, Philip Cox századost is megölték.
Jerry
átadja kolléganőjének a fakabát iratait, melyből pontosan kiderül az áldozat
személyazonossága. Susan gyanakodva összevonja szemöldökét, majd a rézbőrű
férfit kezdi fixírozni.
–
Uram a történtekhez képes elég jó színben van. Három halott, egy súlyos
sebesült. Magán meg csak egy karcolás. Felettébb érdekes.
Jerry
meg se várja az utasítást, Carl mögött terem, és ráteszi a bilincset. Elhadarja
a szokásos szöveget, ezután durván a járőr furgonhoz taszigálja.
Tiltakozni
akarok, de már beszélni sincs erőm. Forog velem a világ, és kezdek elpilledni. Csupán
annyit hallok még, hogy harcosom magára vállalja gaztettet.
A
napsugár cirógatása ébreszt intenzív álmomból. Lassan felrebben szemhéjam, és
pislogva fürkészem a fehér plafont. Fel akarok ülni, de a hasamba nyilalló
szúró érzés meggátolja cselekvésem. Elfintorodva dőlök vissza a puha matracra.
Elzsibbadt kacsómat kicsit meg akarom tornáztatni, de akkor észreveszem benne
az infúziós tűt. Orromat kellemes aroma csapja meg. Több virág illata keveredik
az egyhangú szobában. Szokatlan módón szaglószervem elkülöníti a növények sajátos
bukéját. Az átható liliom bokrétát ezer közül is felismerem. Fogamat
csikorgatva oldalra könyöklök, és szürke szemem elé tárul a tisztaságot
jelképező csokor. Rögtön Carlra gondolok.
Abban
a minutumba nyílik a kopottas ajtó. Hevesen dobogó szívemre teszem tenyerem,
mert titkon abba reménykedek, hogy szerelmem lép be rajta. Hideg zuhanyként ér
Kenneth Jones jófiús ábrázata. Brillantine árnyalatú, hosszú ujjút visel, púder
tónust birtokló csőgatyával. A nyaka köré selyemsál van kötve. Hona alatt ott
csüng vakkantós Csivavája.
–
Az igaz szerelmem csókja tényleg felébresztette Csipkerózsikát – hebegi
hitetlenkedve Kenneth, amikor szőke frizuráját vakargatja.
–
Miket hadoválsz?
Széles
vigyorral oda jön hozzám, és a háta mögé rejtet szatyrot az ágy melletti
szekrényre teszi. Kíváncsian fürkészem a zörgő csomagot.
–
Carlt nem rég vitték vissza a börtönbe – tájékoztat ferdehajlamú barátom a
történésekről. – Nyögve nyelősen
sikerült kirimánkodnom a bírótól, hogy beengedjék hozzád.
Kenneth
dölyfösen kidülleszti mellét, amíg kiemeli poggyászából a cserepes hortenziát.
Sírni kezdek, mire a legjobb barátom leül mellém, és megsimogatja kócos
buksimat.
–
Szívszorító búcsú volt az övé – pislogja vissza könnyeit Jones. Philip Cox, és
Patrícia Holmest meggyilkolásáért tizenkét évet kapott.
Kérdően
nézzek puszipajtásomra, aki hozzám csúsztat egy félbe hajtott lapot. A kék
tinta el van kenődve a papíron, melyen apró, dőlt betűk alkotják a szöveget. Olvasni
kezdem a tartalmát.
Imádott Rubym!
A rémséges est titka halálunkig összeköt minket!
Carl
Összegyűröm
a cetlit, és a mellkasomhoz préselem. Robotos mozgással a párnára dőlök, és
alkarommal eltakarom könnyező szemem.
–
Üzent még valamit? – kérdezem
szipogva.
Bal
kézfejemen megérzem Kenneth izzad tenyerét. Az agresszív Csivava óvatosan megbökdösi
orrával a combom tájékát. Ettől a kis szőrpamacstól kapok vigaszt
búskomorságomra. Felugrik az ölembe, majd körbe tipeg négy apró mancsával, még
végül kényelembe helyezkedik. Buksiját alaposan beletúrja a takaróba, és
türelmesen vár, míg megnyugszom. Hálásan megsimogatom testét, amitől csóválni
kezdi farkincáját.
–
Feloldoz téged a fogadalmad alól – csuklik el legjobb barátom orgánuma.
–
A történelem ismétli önmagát.
Jones
felhúzza tökéletesen ívelt szemöldökét. Felkuncogok, ezután elcsendesedek, és a
hasamhoz kapom. A golyót ugyan kioperálták belőlem, de a sajgás még mindig kínt
okoz. Jól van pár hétig tilos a nevetés.
–
Carl úgy fejezi ki szeretetét, hogy szabadon enged. Rútul bánik vele a sors.
Kiskorában elvesztette a szüleit, később meg végig kellett néznie a testvére
haláltusáját. Anno elhagyott, mert meg akart kímélni attól a gyötrelemtől,
melyen neki kellett keresztül mennie. És most ugyanezt akarja tenni.
Miután
beavatom Kennethet a mesémbe, lágyan azt kérdezi, hogy most hogyan fogok
dönteni.
–
Örökké várni fogok rá! – jelentem ki határozottan.
Többé
nem követek el hibát! Carlnak már csak én maradtam! Tényleg olyan vagyok, mint
a galamb. A sors bármennyi viszontagsággal sújthat, akkor is az igaz társamhoz
térek vissza újra, és újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése