A nyárutó gyilkos

 
Unalmas, monoton életem van. Amikor vekkerem hangos kukorékolásba kezd, vőlegényem Philip Cox rendszerint már a rendőrőrsön dolgozik. Századosként rengeteg feladat hárul rá, ami azt jelenti, hogy van olyan nap, mikor jóformán nem is látjuk egymást.
 A khaki zöld amerikai konyhánk fekete pultjának dőlve szürcsölöm forró kávémat, ameddig a hamutálca peremére támasztom vékony cigarettaszálamat, melynek nikotinos füstje már teljesen beleivódik otthonom falába. Üvegpoharam szélén bordó rúzsom nyomata rikít, miközben hosszú műkörmeim hegyével kocogtatom. A kétszemélyes, kerek asztalon lévő liliom csokorra bambulok, míg gondolataim világában merülök. A borítékba rejtet kártya felbontatlanul kísért engem. Beleharapok alsó ajkamba, mikor piros színű magas sarkúmmal oda settenkedek elkárhozásom kulcsához. Remegő kézzel nyúlok a fenséges fehérszirmok tengere közé, még mutató-, és középsőujjammal kihúzóm a levelet. Feltépem a letapasztást, majd a paráznaság színét birtokló lapon elolvasom a határozott szöveget. 

„Számlálom a hátra maradt perceket a viszontlátásunkig!”

A gyomrom összerándul, és forróság uralkodik el a testemen. Libabőrös lesz a karom, majd riadtan jobbra-balra kapom a fejem. Egyedül vagyok, de valamiért állandóan úgy érzem, hogy Philip bármikor megjelenhet mögöttem. Megiszom a feketém maradékát, és idegesen visszavágtatok a főzőhelyiségbe. Beleszívók a nyugtatómba, majd a pénztárcám mellé kikészített öngyújtómhoz kapok, és elégetem a bizonyítékot. Fehér blúzom két felsőgombját kigombolom, amelynek eredményeként kihangsúlyozódik a dekoltázsom. Hevesen legyezni kezdem magam, miképp csillapítsam tüzelő hőmérsékletem. Derékig érő, szürke hajamat laza kontyba tűzöm, hogy a nyak vonulatom ismét felizgassa őt. A spájzból kiveszem a partvist, felseprem az éget fecniket, és kidobom a lakóház közös kukájába. Van előnye is annak, hogy egy rendőrrel tartok fent párkapcsolatot. Pontosan tudom, miszerint kell eltüntetni a lebukást szolgáltató jegyeket.  
Büszkén megyek be kuckómba, és képzeletben vállon veregetem magam. Így csak a legagyafúrtabb bűnözők tudják megsemmisíteni az árulkodó bizonyítékokat.
Kinyitom a hűtőt, és észreveszem a párom itthon maradt ebédjét. Felsóhajtok, majd becsukom az ajtót. Táskámba beömlesztem a cuccaimat, majd leslattyogok a parkolóba. Beülök a KIA autómba, melynek kényelmes ülésében hátra dőlök. Szorosan markolom a kormányt, majd az összes bátorságomat összeszedve beindítom a motort.
Szakad az eső, ezért az ablaktörlőm szüntelen jár ide-oda, mint az ingaóra mutatója. A dugóban gubbasztok, mint egy tojótyúk. Dudálás harsog minden irányból, sőt egy-két sofőr kibújtatja kobakját, hogy elküldje melegebb éghajlatra az előtte álló szerencsétlen. A járdán az emberek sokkalta gyorsabban eljutnak az úti céljukhoz. A hömpölygő esernyő áradat olyan, mintha tarka eget képezne a földön. Bentről szemlélve a népes forgatagot úgy tűnik, mintha minden polgár segítené egymást a zápor ellen. Elkalandozásomból a villanó lámpa zökkent ki, mire automatikusan a gázra taposok. A mai napon én is türelmetlenebb vagyok, mint máskor. Zakatoló szívem romantikus ritmust játszik, s minél jobban közeledek az ügyvédi iroda felé, úgy válik egyre erőteljesebbé. A szokásos helyemre akarok beállni, de ezúttal zsákutcába futok. Egy szürke BMV púposodik kocsim pihenőjén. Mérgesen összeráncolom a homlokomat, és átkot szórok a gépjármű pimasz tulajdonosára. Az ügyvédek személyes parkoló placcal rendelkeznek, melyre senki más nem tolakodhat be.
Negyedóra múlva, leplezet dühvel tipegek vissza a BMV-hez, hogy határidőnaplómba belefirkantsam a rendszámát. Az biztos, hogy óriási balhét fogok csapni. Jobb, ha nem kerül a szemem elé az az alak, aki a puccos gépjárműjével trónol a területemen.

Mihelyst a lift ajtaja széttárul, a titkárnőmhöz, Barbara Harrishoz sietek, és morcosan lerakom rendetlen asztalára a retikülömet. A szőke, szeplős, tizennyolc éves lány pökhendi grimasszal méltányolja rossz hangulatomat. A kapcsolatunk nem veszekedésmentes, mert eléggé el van telve magától. Huszonhét éves vagyok, ezért elvárom, hogy megadja a tiszteletet. Vele egyenrangúként kezel, pedig még azt se engedtem meg neki, hogy tegezen. Lecsapja a telefont, majd felháborodva farkasszemet néz velem.
– Miben segíthetek Ruby? – kérdezi nyávogó hangján, miközben sörényét hátra libbenti.
– Keresd meg ennek a rendszámnak a tulajdonosát, és szólítsd fel, hogy mihamarabb álljon el a parkolóhelyemről!
Cinikus mosolyra húzódik vékony beszélőkéje. Nehézkesen felemeli nagy tomporát, majd mellém pipiskedik. Fenyegetően rásandítok, amikor felfigyelek arra, hogy nyál csorgatva mered valamire. Bárgyú nevetésétől kiráz a hideg. 
– Ruby Palmer kisasszony.
Beleborzongok ebbe a mély, rekedtes hangba, mely régi emlékeket elevenít fel. Lassan megfordulok, és lenyelem a gombócot a torkomban. Carl Stevens mosolyog rám. Barna szemében ugyanolyan bujaság csillog, mint anno. Rézbőre, és fekete, hosszú haja a legszexisebb férfivé teszi. Sűrű szemöldöke, szélesebb orra, karakteresebb vonással ruházza fel profilját.
Egyetlen pillantásától nedves lesz a bugyim. A legintimebb pontom elviselhetetlen bizsergésbe kezd. Amint felém közeledik, egyre jobban elgyengül a lábam. Gyöngéden összekulcsolódik ujjunk egyetlen másodpercre, majd puszit lehel kézfejemre. Az asztal sarkába markolók, nehogy összeesek.
– Dr. Carl Stevens, ne feledje, megígérte nekem, hogy mesél a nagy szünetbe a felmenőiről – töri meg a viszontlátás derűjét Barbara. 
– Mily módón felejthetném el, hiszen akárhányszor összefutunk, felhívja rá a figyelmemet – közölte közönyösen bűnbe csábítóm. – De, ha megbocsát, most elvonulunk a hölggyel megvitatni a felmerülő problémáját.
Indián szerelmem megfogja a csuklómat, és az új irodájába visz. A szoba visszatükrözi népcsoportja jellegzetességeit. Totemállatok díszelegnek a szekrényén. A polcokon sok olyan könyv virít, melyet csakis a legműveltebb emberek olvasnak. Bonyolult szövegük még a legolvasottabb egyént is elgondolkoztatják. A barna, és a narancssárga árnyalatok dominálnak az ő kis rezidenciájában. A falon kézzel szőtt szőnyeg van kiszögezve. Az aranyokker szőnyegen tört fehér szófa ácsorog.
Váratlanul magához ránt, és szorosan átölel. Izmos felsőtestéthez préselődök, hogy beszippantsam egzotikus illatát. Lágyan felemeli az állam, és megcsókol. Nyelvével körkörös mozdulatokat tesz a szájüregemben.
– Ezt nem szabad. Vőlegényem van – zihálom, amíg vastag száját óvatosan harapdálom.
– Ne is reméld, hogy lemondok rólad! – jelenti ki Carl, amint felhúzza piros ceruzaszoknyámat a csípőmig.
Csipke bugyimat kínzó lassúsággal húzza le rólam, majd áhítatosan az orrához nyomja, és fekete nadrágja hátsózsebébe tuszkolja. Az ülőgarnitúra felé terel, mint juhászkutya a bárányt, majd lelök rá.
Mámortól ittasan bontom ki a nadrágját, ahol a tekintélyes férfiasság meredezik.
– Bármikor benyithatnak.
– Mióta lettél ilyen félős, Ruby? Az egyetemen merészebb helyeken is csináltuk.
Tisztában vagyok vele, ilyesmit csak az örömlányok csinálnak, de megőrülök, ezért a paliért. Ő érte vállalom azt, hogy a pokol bugyraiban égjek hamuvá. Iparkodva lehúzom róla az alsógatyáját, közelebb hajolok a nemi végtagjához, és nyelvem hegyével ingerelni kezdem. Oly áhítattal szopogatom, mint az áfonya ízű nyalókát. Incselkedésemre rekedtes nyögéseket ad ki, míg tenyerével a tarkómat nyomja. Mikor ráunok az előjátékra felpattanok, a nyakkendőjét a kezemre csavarom, és arra késztetem, hogy most cseréljük meg pozíciónkat. Lovagló ülésben az ölébe fészkelek, majd legintimebb tájékomat ágaskodó hímvesszőjéhez dörgölöm, és hevesen ostromlom beszélőkéjét csókjaimmal. Ki akarom élvezni minden egyes momentumát a szeretkezésünknek. Kiveszi zilált zuhatagomból a hajcsatomat, melynek következményeképpen szürke koronám kaotikusan hull alakomra. Carl Stevens függő vagyok, amióta csak ismerem. Mindenkinek van valami szenvedélybetegsége, ami miatt ölni is képes lenne, idéző jelbe. Az én éltető drogom az indiánom.
Egyszercsak halkan felnyivákolok, mikor végre betölt. Pihegve nyekergek, miközben ügyelek a hangerőmre. Muszáj visszafognom a kikívánkozó szenvedélyemet.
– Állandóan te jártál az eszemben.  Ruby, szeretlek – vallja be érzelmét Carl, mihelyt fekete tincsei verejtékező homlokára ragadnak.
Ettől a szerelmi vallomástól elpityeredek. Melegség árad szét bensőmben, mely minden szomorúságot, sérelmet elporlaszt.
Éles manikűrömet széles vállába mélyesztem, mikor gyorsabb tempót diktál.
– Miért csak most jöttél vissza hozzám?! Ha előbb felbukkansz, akkor most nem lennék ilyen nagy slamasztikában! Mi módon fogok ebből az eljegyzésből kimászni? Augusztus végén, azaz egy hét múlva lesz az esküvőm – ontom ki magamból keserűségemet.
Hosszú mutatóujját az ajkamra teszi, majd gondtalanul rám villantja hófehér fogsorát. Puszit lehel enyhén gyöngyöző arcomra, majd a fülembe motyogja a választ. Kihúzódik belőlem, és percekig meredünk egymás íriszébe. Átkarolom, és csak annyit súgok vissza neki, rendben.

Viszonylag sikerül korrigálnom a külsőmet, hogy ne jöjjön rá senki az iménti rosszalkodásomra. Carl éppen a nyakkendőjét akarja újra megkötni, mikor hátulról átölelem. – A húgod? 
– Múlt hónapban halt meg – görnyedt meg a gyásztól szerelmem büszke tartása. – Ne haragudj, hogy négy évre elhagytalak emiatt. – fordul felém lelkiismeret-furdalással Carl.
Megrázom a fejem, és mosolyogva markáns arccsontjára fektetem a tenyerem.
– Részvétem. Legalább el tudtatok búcsúzni egymástól. 
Bólint, majd újra hátat fordít nekem. A testvére exitálása introvertált állapotba kergeti. Méteres szakadék választ el kettőnket ebben a minutumba. Felbiccenti koponyáját, és észreveszem, hogy enyhén megrázkódik kisportolt teste. Késztetés hajt afelé, hogy megérintsem, de épphogy hozzáérinteném ujjbegyemet, megtántorodok.
– Ne szánj engem! Idegesít!
Pont olyan, mint régen. Kemény fiúnak mutatja magát, holott nem az. Ha a kemény páncélja megreped, akkor kibírhatatlan jellemével kívánja elriasztani a rá fenyegető veszélyt. Jelen esetben ez a fenyegetés én vagyok. Attól tart, hogy a gyengeségét felhasználom ellene, pedig nem lennék rá képes. Kapitális méreteket öltő büszkesége kitesz egy egész várost.
Szégyelli, hogy síráson kapom, mert attól tart kiábrándulok belőle, pedig pont ez a tiszta szokása imponál nekem.    
– Okot adtam a gyanakvásra? – kérdezem mélabúsan, mikor kigombolom blúzomat.
Értetlenül felvonja sűrű szemöldökét, mikor látja cselekvésemet. Elegánsan hátat fordítok neki, hogy elé táruljon a lapockámon lévő galambtetoválás. Az indián törzseknél ez a madár a béke, és az anyaság szimbóluma. A rézbőrűek úgy tartják ez az állat emlékezteti őket egy új élet lehetőségére.
– Esküszöm, örökké szeretni foglak – idézem fel ifjúkori fogadalmamat. – Ez eljegyzésünk jelképe.
Átkarol, és rám hajtja fejét, aztán vaskos ujjával aranygyűrűmet pergeti.
Lehet, csak a képzeletem tréfálkozik velem, de úgy érzem, mintha a karika izzani kezdene rajtam. Két férfinak mondtam igent, mégis csak az egyikük asszonya lehettek. A szívem, és az eszem is tudja kit válasszak!
– Kérlek, mutasd meg hűséged ábráját.
Teketóriázva kifújja orrlyukán a levegőt, majd lekapja magáról a felsőjét. Masszív hátán veszedelmes puma trónol, melynek óriási mancsa a bordáját éri. A fenséges nagymacska egészen a farpofáig nyúlik le. Ez a ragadozó mandala megerősíti viselője szívét, és arra buzdítja, hogy vegye kezébe a sorsát. Azonban nem tanácsos felcukkolni, mivel gátlástalanul az ellensége legsérülékenyebb pontját célozza meg. Bosszúja elől nem menekül senki, és aki az útjába mer állni az darabokban végzi.

Negyedórával később már tipp-topp formába simulunk egymáshoz, majd heves dörömbölés rázza fel szenvedélyünk odúját. Szétlibbenünk, és a nagy kapkodásban a csipkés bugyim leesik a kárpitra. Kísértetiesen nyikorog a kilincs. Carl fényesre pucolt cipőjével a szófa alá rúgja a fehérneműmet, majd mesterkélt vigyorral fogadja kollégánkat. Kenneth Jones szőke szépfiú, akinek tengerkék szemétől az összes lány olvadozni kezd. Azonban hiába ő a nők bálványa, rá se hederít az ostromló hadra. A megjelenésén, és a mozdulatán is kiütközik ferde hajlama. Pompadour árnyalatú ingje, porcelán tónusú pantallója szépen kidolgozott alakjára feszül. Rikító magenta táskájában hosszú szőrű, fekete Csivava henyél.     
– Gyertek azonnal az étkezőbe! Nyilvánosságra hozott a média egy pszichopata ámokfutót!
Carllal egymásra sandítunk. Komoly sorozatgyilkosról lehet szó, ha még a munkatársaink figyelmét is leköti.
A létesítmény szűk folyosóján igénytelen növények dobják fel a sivár hangulatot. A csupasz citromsárga falon egyetlen kép se lóg, a nedves, barna parkettán mintás talp lenyomatok hömpölyögnek. Magas sarkúm kopogása messzire visszhangzik az üres térben. Kenneth belém karolva sápítozik az esetről, azután Carlra rebegteti szöszi szempilláit.
– Dögös pasi! Összegabalyodnék vele pár kalandra – motyogja hallószervembe vágyát.
Vizuális típus vagyok, ezért lesápadok, mikor kirajzolódik előttem az a jelenet, ahol ez a két Adonisz meztelenül kéjeleg egymással. Gyomromban a kávé kavarog, és gyilkos pillantással sújtom homoszexuális barátomat. Nagyon szeretem, ő a legjobb puszipajtásom. Annyira egy húron pendülünk, hogy nem egyszer megyünk el szórakozni törzshelyünkre, az Aranypáva kocsmába. Azonban Carlt semmi pénzért nem engedem át neki. Rézbőrű kérőm megtartja a három, de inkább a hat lépés távolságot tőlünk. Frusztrálja, hogy ismerősöm ennyire bájologni próbál vele.
– Azért ne nyársalj fel csajszikám. Vettem az adást. Te stipi-stopiztad le – kacsint rám sejtelmesen.
Elmereng arasznyi időre, majd buksija felett megjelenik az a villanykörte, melyet előszeretettel alkalmaznak a mesék szereplőinél.
Vihorászva oldalba könyököl, miközben ölebe vakkant a himbálózó utazózsákjában. Bűntudatosan megpaskolja kedvenckéjének törékeny koponyáját, aki odakap a felé tartó kézhez. Kenneth felsikkant, annyira meglepi háziállata reakciója. Szolidan megrója viselkedésért, majd csak annyit fűz hozzá, hogy ideges a drágasága.

A parányi étkezőhöz érve mindenki árgus szemmel követi nyomon a híradást a falra felszerelt, kicsiny laptelevízióra. Az idős műsorvezető monoton előadása altatóként hat a prókátor regimentre. Mélyeket pislognak, nagyokat ásítanak. Az U alakban rendezet asztaloknál az összes széket elfoglalják, ezért az utoljára érkezők kénytelenek ácsorogni. A sarokba suvasztott szekrényen, mikró melengeti a bögrébe lévő folyadékot. A mellette lévő dobozban más-más tea filterek kínálgatják magukat. Fémtálcán terülnek el a csoki öntettel bevont, baracklekváros islerek.
Kenneth a kutyáját tartalmazó csomagot a kezembe nyomja, majd rögvest átfurakszik a csődületen, hogy megkaparítson három darab süteményt. Szilaj tornádóként taszajtja arrébb a húsvér barikádokat, akik elgátolják az édességhez vezető ösvényt. Ágyúgolyóként vetődik rá a megmaradt csokoládémázzal bebugyolált tésztára. Győzedelmesen emeli a levegőbe az ötvözhető lapos tárgyat. Mellkasa dagad a büszkeségtől, majd mikor a népsokaság kíváncsi tekintete ráréved, visszapipiskedik hozzánk, és visszaveszi csivaváját. 
Az egyik részvevő a felerősödő morajlás hatására feltekeri a tévé hangerejét. Éppen abban a minutumban villan fel nyomtatott betűkkel az eset szlogenje. A nyárutó gyilkos ismét lecsapott.
– A rendőrkapitányság az imént hozta nyilvánosságra, hogy tavaly nyár vége óta összefüggéstelen emberölések történek.  A nyomozás során csupán annyit derült ki, hogy az áldozatok egyazon osztályba jártak az egyetemen.
A képernyőn megjelenik azoknak a személyeknek a képe, akik már koporsóba nyugszanak. A fényképek alatt feltűntetik az illetők neveit. Ringlispílként forogni kezd velem az étkező. Belekapaszkodok Carlba, aki holtsápadtan kémleli a tv kijelzőjét. Ezek az egyének a mi hajdani tagozatunk tagjai. A traumától összefolyik előttem a tér, mint mikor a festővászonról lepereg a művész kreációja. Carl megingathatatlan oszlopként tart támaszt nekem, óriási tenyere a derekamon pihen. Azt az illúziót kelti, mintha nem viselnék meg a történtek, azonban auráját az aggodalom pókhálója szövi át. Ezt onnan tudom biztosra, mert a stressztől egész lénye megrázkódik. 
– Ruby, te is a Yale Law School intézményében koptattad a padot, ugye? – kérdezi Kenneth, mikor felém perdül.
Pánik torzítja el angyal faragta arcát, mikor szembesül az információval kapcsolatos reakciómmal. Abban a momentumban meg vagyok győződve afelől, hogy mentősért fog visítani. Azonban szerelmem megoldja a kitörni készülő riadalmat.
– Igen. Abban a létesítményben szereztük meg a jogi diplománkat.

Stevens patronálásával kicsoszogok a levegőre, és a korlátnak támaszkodok. Legjobb barátom lábujjhegyen suhan utánunk, mintha surranójának a sarka legalább tíz centiméteres lenne. Hóna alatt lifeg tarisznyában csahosa.
Az esőfüggöny leárnyékolja a munkahelyem lugas placcát. A kerti üvegtető oltalmaz minket a bőrigázástól. Reszkető kacsómmal ösztönösen megtapogatom ceruzaszoknyám rejtet zsebét, azonban rádöbbenek, hogy hiába kutatok a füstölni valómért. Keservesen felsóhajtok, majd az orrom hegyét megpöcköli valami. Carl zömök bagóval kínál, melyet örömmel elfogadok. Tüzet ad, mélyen megszívóm a cigarettát, és ellazulva engedem el kapaszkodómat.
– Nyolc osztálytársunk halt meg – nyekergem, mint egy macska, akit kandalló mellől kihajtanak a viharba. – Ez már nem véletlen. Valami zakkant ürge vadászik a mi iskolatársainkra.
– Paranoiás vagy! – óbégatja Kenneth homlokát összeráncolva. – Ugye egyetértesz velem Carl?
Indián szeretőm széles állát dörzsöli. Mindkettőnk kinyilatkoztatásában talál valószínűsíthetőséget. Agytekervényei gőzmozdony gyorsaságával pörögnek. Több variáns alternatívát játszanak le elméje vetítővásznán.
– Véletlenek nincsenek. Habár szerfelett kérdőre vonható Ruby kijelentése – filozofál rézbőrű harcosom, miközben követi példámat, és rágyújt.
Hüvelykujja begyével megdörzsöli halántékát, majd az acsarkodó ölebet fixírozza, aki tűhegyes fogát villantja felé.
– Felhívóm Joe (Holmest), és Patrícia Holmest.
Az előbb említett két név szép emlékeket elevenít fel. Ezekkel a személyekkel a mai napig tartom a kapcsolatot facebookon. Hihetetlen, hogy már az első közös gyermeküket várják! Hát igen, repül az idő, gondolom, míg előveszem okos telefonomat, és ráírok Patríciára Messengeren. Durván két perc múlva érkezik is a válasz. Betűvetése árulkodik feldúltságáról. Rémüldözik a híradóban hallottaktól.
Csevegésünket ferdehajlamú barátom képébe nyomom, hogy lássa, nem vagyok paranoiás. Morogván távolabb taszítja mobiltelefonomat intim szférájából. Felsője zsebéből kihalássza szemüvegét, komótosan felveszi, majd a pink szövegbuborékot elolvassa. Beletúr szőke, jófiús frizurájába, és ezzel a gesztussal adja tudtomra, hogy behódol hajthatatlanságomnak. Értelmetlen velem veszekedni. Makacs vagyok, mint az öszvér, és ezzel Kenneth is tisztában van.
– Bolond párost alkotok, az szent – zárja le ennyivel a kezdődő civakodást pajtásom.  – Inkább menj haza pihenni. Elégé ramaty állapotban vagy.
Sértve felfújom orcámat, majd királykisasszonyként felszegem az állam, mire Carl, és Kenneth hangos röhögésbe kezdenek.

Este nyolckor érek haza. A körömcipőmben már csak vonszolom a lábam. A chaten okét pötyögök Patrícia ötletére, miszerint e-hét csütörtökön menjünk le a tóparti nyaralójukba Carllal. Felkapcsolom a nappaliban a villanyt, és a fotelre hányva találom vőlegényem nadrágját. Tömör talpú bakancsa szétdobálva hever a szőnyegen. Dühösen elszámolok ötig, hogy visszafojtsam feltörni készülő hárpia énemet. Philip Cox a legtrehányabb férfi az egész földkerekségen. A rendőrkapitányságon becsületesen végzi a feladatát, de amint kiteszi onnan a büdös patáját már lusta disznóvá válik, aki arra se hajlandó, hogy betegye a mikróba a vacsoráját. Hiába címkézem fel neki az ételhordó dobozokra azt, melyik eleséget, mikor habzsolja fel, sose jut el a fridzsiderig. Hálát adok az égnek, amiért ritkán van itthon. Gyakran napokra, sőt hetekre eltűnik a munkája miatt.
Felvonom a szemöldökömet, mikor bizarr módon nem toppan elém alacsony, köpcös testével. Általában alighogy átlépem a küszöböt bárgyú vigyorával találom szemben magam. A kis rezidenciám felé közeledek, ahol életem becses kincseit tartom, mikor felfigyelek a résnyire kinyitott ajtóra. Tökéletes a memóriám, ezért pontosan emlékszem rá, hogy becsuktam privát kuckóm bejáratát. Betörőként settenkedek oda, majd óvatosan bekukucskálok a helyiségbe. Szürke íriszem elkerekedik, mikor rajta kapom Philipet, amint a földön gubbasztva vizslat valamit.
– Én gyönyörű, Rubym, hamarosan mindent elpusztítok, ami a vademberhez fűz.
Az ajkamra tapasztom a tenyerem a mániákus monológ hallatán. Rémülten préselem hátam a falhoz. Levegőt se merek venni, nehogy kiszúrjon. A táskámból előkotrom hívásra alkalmas eszközömet, majd SMS-ben elküldöm Carlnak az S.O.S.-t.
Ebben a szent pillanatban világosodtam meg. A hosszú kirándulásai alatt követi el a gaztetteket! Hótziher, hogy nem maradok vele! Muszáj eltűnöm! Úgy tűnik, előbb szökünk el  Stevenssel!
A hálószobánkba vágtatok. Kemény matracú ágyunk alól kihúzom a bőröndömet, majd a gardróbszekrényemet széttárom, és belevetem kezem ügyébe kerülő hacukáimat. Vicces, a saját lakásomból menekülök, de nem vagyok képes egy fedél alatt lenni ezzel a megrögzött gyilkossal. Az ösztöneim soha nem okoznak csalódást. Jelenleg arra utasítanak, hogy iszkoljak el innen.
A lármás pakolásomra Philip robog be hozzám. Kopasz koponyáját vakargatja, mikor arról faggat hová készülök.
– Hivatalos ügy miatt el kell utaznom pár napra – hadarom a tőlem telhető legtermészetesebb módón.
Kisurranok mellette a társalgó szobába, majd biztonságos vackomba lakatolom magam, amíg nem beszélek indiánommal. Carl nevét jelzi ki a telefonom, de lenyomom. Üzenetben megírom, vegyen fel valahol. Alig, hogy elküldöm, máris jön a küldeménye. Ezután körbe vizslatom kincses barlangomat. Philip Cox tényleg méltó a főhadnagyi címre. Alapos takarítás végez, ha érdekei megkívánják. Brokát tónusú fészkemben lévő narancssárga ülőgarnitúrára roskadok. A velem szemközti polcon ékeskednek a tangóversenyeken elért sikereim. Temérdek kép van a falra ragasztva, ahol a szüleimmel vagy az ismerőseimmel vagyok. A szalagavatóm élménye még mindig melengeti lelkemet. Talán azért, mert az első pasimmal lejtetem az angolkeringőt. A tanulmányaim folytatásának szakaszáról rengeteg fotó hivalkodik. Patríciával csücsörítve pózolunk a gólyabálon. Aztán ökörködünk a szexi palikkal, akik mellénk szegődnek. Joe, és Carl ott kezdet el nekünk udvarolni.
Vágyakozva felsóhajtok. Azt kívánom, bárcsak visszarepülhetnék a múltba, hogy ismét átéljem e-idilli korszakot. Cox dörömbölése megrázza a nyílászárót.
– Ruby, engedj be! Furcsán viselkedsz? Mi a franc bajod van? Beszüljük meg.
– Hagyj békén! Úgy sápítozol, mint öreganyám! Az idegeimre mész! – kiabálom ki neki undokul.
Lejjebb sandítók, és a komód alól kikandikál valami papíranyag csücske. Odamegyek, felveszem, és összefutnak homlokomon a ráncok. A legkedvesebb fénykép kerül a kezembe, amin szenvedélyesen csókolózunk Carllal. Térden odakúszok a bőröndömhöz, felnyitom, és lyukacsos anyagú zsebébe csúsztatom a becses drágaságot.
Megpaskolom arcomat, mielőtt kilépek a jegyesemhez. Közönyösséget öltök, és belekezdek az előadásba. Pocsék színészi vénával rendelkezem, ezért soha nem tudom palástolni az ingadozó kedélyállapotomat. Leegyszerűsítve, ha valakitől undorodok, azzal nem vagyok képes elhitetni, hogy szeretem.
Mihelyst elhagyom rezidenciám Philip foglyul ejt a karjával. Szorosan szőrős mellkasához nyomja orcámat, majd debil módjára dajkálni kezd.
– Kicsim, nyugodj meg. Túlhajszolod magad – mondja, mikor enyhén száját az enyémre tapasztja.
Förtelmes a kényeztetése. Tömzsi, rövid ujjai blúzom alatt tevékenykednek, melytől kiráz a hideg. A gerincvonalamon hűvösség szelel végig, amitől szürke huncutkáim az égbe merednek. Megfékezem libidóját azzal, hogy arrébb tolom. Megigazgatom felsőmet, majd elmosolyodok. 
– Ne haragudj, de sietek. Ígérem, ki foglak engesztelni – kacsintok rá kacéran, amitől máris a bűvkörömbe vonom.
Öregem, ez a marha, olyan egyszerű, mint egy fakocka. Elég egy szempilla rebesgetés, és máris zombi üzemmódba vált. Szerencsém van, hogy odáig van értem, különben nem tudnám így lóvá tenni. Mielőtt a szikra ismét felgyúlna diónyi eszében elslisszolok.
Amint a fülledt, nyári éjszaka megcirógatja bőrömet, kézfejemmel letörlöm hányingert keltő érintését. A kocsimhoz iparkodok, és McDonald’s felé veszem az irányt.

Lefékezek az étteremnél, ahol már Stevens vár a BMV-nek támaszkova, miközben a markában tartja a barna kajás zacskót. Kipattanok a kormány mögül, és odarohanok hozzá. Rakoncátlan frizurám kitör a csat béklyójából, és szétterül hátamon. Rávetődök büszke harcosomra, és körmöm hegyét az alkarjába mélyesztem. Riadt kismadárként szegezem rá tekintetem, mire ő hüvelykjével körbe rajzolja ajkam vonalát. Összerántja vaskos, fekete szemöldökét. A külsőmön most valami nem nyeri el a tetszését. Bajjóslatúan vizslatja profilomat, melynek hatására a betonra cövekelek. Moccanni sem merek.
– El van kenődve a rúzsod – töri meg a csendet. – Bántott téged az a mocsok?
– Dehogy! Csak levakarhatatlan.
Gyanakodva csontos vállamra teszi óriásai tenyerét, majd lehajol hozzám.
– Ugye nem versz át?
Bal mellem tájékára teszem a kacsómat, majd az állításom igaságára esküszöm. Nem vagyok egy szent, mert sokszor hazudok, mint a vízfolyás. Sajnos ahhoz, hogy feljebb tornázza magát az ember a ranglétrán kénytelen dicstelen eszközökhöz folyamodni. Én karrierista vagyok, éhezek a hatalomra. Azonban Carlt megkímélem hárpiaságomtól. Belepusztulnék, ha kiábrándulna belőlem emiatt.
– Soha nem hazudnék neked! Viszont rájöttem, hogy Philip a nyárutó gyilkos! – közlöm megemelkedett hangerővel a tényeket, ameddig szürke tincsemet ingerülten a fülem mögé dugom. – Menjünk be a McDonald’s-ban. Ott mindent elmesélek.
Szeretőm pókerarcáról semmi nem olvasható le. Benne van a pakliban, hogy őrültnek könyvel el, de bízom az ítélő képességébe.
– Ruby. Szökjünk el most. Nem szabad tovább várnunk.
– Rendben! Hagyjunk itt mindent, és mindenkit! Kezdjünk új életet messze innen! – ugrok az ölébe felhőtlen boldogságomban. 
Oltalmazó karjában elveszek, mint kisgyermek az apja ölelésében. Ekkor a kihalt pihenőhelyen, az összegubancolt alakunkat reflektorfény ragyogja be. A vakító fényforrástól kedvesem behunyja a szemét, ahogy félre biccenti kobakját. Fürkészőn a gépjárműre lesek, és meghűl bennem a vér. Tátogom a lidérc nevét, azonban Carlhoz nem jut el zajtalan morajom. A türkiz árnyalatú Ford tetején szirénázás nélkül villódzik a piros, és kék lámpa. Feltűnik vőlegényem kopasz koponyája, majd neon zöld V kivágású izom pólójára tapad tekintetem. Térdig érő farmernadrágja ülepe része buggyosan lóg rajta.
Indiánom teste megfeszül, mihelyt észreveszi a rivális bikát. Lecsúsztat magáról, és védelmező bástyaként elém lép. A két férfi mereven bámulja egymást, míg végül Philip töri meg a csöndet.
– Szóval ejtettél – derít fényt a százados a szándékomra. – Tehát ez a magyarázat a különös viselkedésedért. Ruby, intelligens emberek vagyunk, meg tudtuk volna beszélni, hogy külön folytassuk tovább.
Jobban tolerálja az akciómat, mint remélni mertem. De a széptevésével nem ver át! Az igazi énjét otthon mutatja ki. Féltékeny típus, és minél mélyebbre fúródik az irigység magja szívében, annál inkább indulatosabbá válik. Beteges rajongása állandó viszolygásban tart, mert tisztában vagyok vele, sose engedne el magától. Hülyének néz! Siket még nem vagyok, most is a fülembe cseng zakkant monológja. Ökölbe rándul a kezem, és ösztönszerűen Coxra ugrok. Megrángatom undorító felsőjét, miközben a képébe ordítok.
– Aljas féreg, ne kelts illúziókat! Hallottam, minden szavadat! – üvöltöm torkom szakadtából, ameddig kezemmel püfölöm kidülledő mellkasát.
Egyszer sem üt vissza, ami meglep, hiszen Philip hangyányit hím soviniszta hajlamokkal rendelkezik.
Csapkodásomnak Carl vett véget. Sajgó kacsómra meredek, ami kocsonyaként remeg.
– Ruby, szeretlek! Ezt pedig azzal tudom a legjobban kimutatni, ha szabadon engedlek. Azt akarom, hogy boldog légy! – mondja Cox őszintén, mielőtt az indiánra felnéz. – Viseld jól gondját.
Stevens komoran bólint, majd az autójához kísér. Pár lépést hátrálok a vőlegényemtől, mikor megtorpanok, és visszafordulok hozzá. Lekapom ujjamról aranygyűrűmet, és felé hajítom. Mérgesen fújtatok, amíg a karika a betonon Philip cipőjéhez pattog. Felegyenesedek, mikor giccses ékszerem ismét a tulajdonosához kerül. Mázsás kő esik le szívemről, mikor megszabadulok tőle. Már nem köt engem semmi ehhez a gyilkoshoz.
– Az ártatlan bárány szerepe nem áll jól neked, Philip! Emlékezz csak vissza, hogy mikor összevesztetek a társaddal, mit tettél vele! Kómában fekszik a kórházban!
A főhadnagy keskeny szája egyenes vonallá húzódik. Összefonja a karját, mellyel falat akar képezni közénk.
– A gyalázatos tettedet sikerült eltussolnod a feletteseid lefizetésével, de egyszer mindenre fény derül.
– Ég veled Ruby Palmer – zárta le végérvényese kapcsolatunkat Philip.
Mihelyst Cox lármás nyikorgással kikanyarodik a parkolóból térdre rogyok, és sírni kezdek. Nem vagyok pityergős fajta, de az eddig lappangó indulatom sokasága most robban fel. Eddig lelkem sötét bugyraiba űztem párkapcsolatom árnyékos oldalát. Carl leguggol mögém, és átölel. Az iménti eseményt nem kezdi boncolgatni, csak némán körém kulcsolja karját. Mikor megvigasztal, felsegít, és elvisz onnan.
Az út alatt egyik kezével navigálja a kormánykereket, még a másikkal a combomat simogatja. Hálásan rámosolygok odaadó gondoskodásától.
– Abnormálisnak tartasz? – bököm ki hirtelen kérdésemet, miközben a kinti elsuhanó tájra fordítom figyelmemet.
– Honnan veszed, ezt a baromságot?! Azt képzelted, hiszek annak a fickónak?! Ruby, hidd el jó szimatom van. Messziről kiszúrom azt az egyént, akit gonosz szellem szállt meg!
– Csak nem sámán vagy? – viccelődök nevetgélve.
– A nagyapám volt az. Néhányszor én is hajlamos vagyok kapcsolatba lépni a szellemvilággal.
A biztonsági öv béklyójában felé fordulok, és Ó betűt formálok ajkammal a hírre. Rám sandít vigyorogva, és közli velem, hogy csak tréfálkozik velem. Viszont kicsi igazság alapja van az élcelődésének, mivel a papája tényleg kuruzslóként tevékenykedet.
Durcásan birizgálni kezdtem tincsemet, mire ő megbánást imitálva bocsánatot kér. Ahogy rám villantja hófehér fogsorát, minden neheztelésem elillan. Vajon létezik olyan nő, akit ne ejtene rabul Carl?
Stevens ebben a pillanatban lefékez egy újépítésű panel előtt, mely hosszan az égbe nyúl. Kikukucskálok az ablaküvegen keresztül, és gyorsan megszámolom az emeleteket. Összesen tízszintes az erődítmény. Az utcára néző erkélyeken muskátlik ékesítik az építményt. Egy öreg nénike babarózsaszín hálóruhában csoszog ki az első emeleten lévő balkonra, hogy megöntözze a nyári forróságtól elnyűtt virágját. Ritkás ősz hajzatát áttetsző kendő fedi, melyből egy-egy göndör fürtje kikandikál.
– Galambocskám, gyere. Fel kell avatnunk szerelmi fészkünket – puszilja meg halántékomat Carl.
Legintimebb részem a rekedtes, vágytól átitatott orgánumtól bizseregni kezd. A kéjes szenvedély felforrósítja testemet. Szerelmem nem leplezi buja sóvárgását, türelmetlenül kiszökken az ülésből, át rohan a térfelemre, és kinyitja nekem az ajtót. Elalélok az udvariasságától. Tejben-vajban füröszt állandóan. A legszerencsésebb nő vagyok! Világgá akarom kürtölni vígságom, de annyi önuralmam még van, hogy ellenálljak a kísértésnek.
Kiszállva, Carl a bejárathoz vonszol türelmetlenül.

Felérve hozzá, nyomban egymásnak esünk. A szűk előtérbe a falhoz irányítom, míg heves csókcsatát vívunk. A mámortól, és a félhomálytól az üresen ácsorgó kabáttartót fellökjük. Feltolja ceruzaszoknyámat, ameddig én a nadrágja övét csatolom ki. Óriási tenyerével végig simítja kerek popsimat, majd keményen belemarkol, amitől felszisszenek, és húsos alsó ajkába harapok.
– Nincs rajtad bugyi – dörmögi Stevens. 
– Hová tűnhetett a tangám? Van ötleted? – provokálom harcosomat, ameddig lehull bokájára a nadrágja.
– Éppenséggel van – feleli, mikor ujjával a csiklómat hergeli.
Felnyögök, és megmarkolom merevedő hímtagját. Fogait csikorgatja, ahogy becsességét kényeztetem. Mikor már nem bírja, megperdít, és a helyiség másik oldalához nyom. Kezére csavarja szürke zuhatagomat, és ránt egyet rajta, hogy fejem enyhén hátra biccenjen. Orcám mindkét oldalára lágy puszit lehel, és ezután erotikusan a bőrömbe mormogja, hogy imád.
– Mutasd meg mennyire kedvelsz! – pihegem áhítatosan, mikor tomporomat keménységéhez dörgölöm.
Menten teljesíti kívánságomat, mert olyan erővel hatol belém, hogy elkerekedik a szemem. Felvisítok a szilaj ostromtól, melytől az összes porcikám beleremeg. Áhítattal kémleli arcomat, amiről sugárzik az élvezet.
– Ruby, elfelejtetem veled, minden problémádat! Innentől fogva, a bajaidra én leszek a gyógyír! Öröké vigyázni fogok rád!
– Szavadon foglak – zihálom lestrapáltan. 
Istenem! Az orgazmus hullámok megrészegítenek. Remeg a térdem, ahogy már az energiám drasztikusan megcsappan. Rongybabakén zuhannék össze, ha indiánom nem tartan erősen. Már a határaimon járok. Ha Carl még egyszer elrepít a mennyországba, többé nem is térek vissza onnét.
Kimerülten vállamra hajtja koponyáját. Vár, míg légzése ismét visszaáll normális ritmusra, majd lassan kihúzódik belőlem.
– Te aztán tudod, hogyan kell levenni egy nőt a lábáról – dicsérem meg Stevenst, a lehengerlő produkciójáért.
Büszkén kihúzza magát, és feltornázza magára alsógatyáját. Amint ernyedt hímvesszőt elrejti, felkordul a hasa. Elvörösödve sandít rám.
– Éhes vagy? – kérdezem kuncogva.
– Az étvágyam nem csökkent a négy év alatt. 
– Még szerencse, hogy vettél hamburgert, meg sült krumplit. Kalóriadús vacsoránk lesz, de egyszer hajlandó vagyok bűnözni.
– Lent hagytam kocsiban – közli bánatosan Carl, mikor beletúr hosszú, fekete sörényébe.
Csípőre teszem a kezem, és megrázom a fejem.
– Nincs mit tenni, akkor összedobok valamit. Mit ennél? – kérdezem, mikor bekukucskálok az est uralta főzőhelyiségbe. A küszöbre lépek, és kitapogatom a kapcsolót. Kattanó hang jelzi, hogy felkapcsolódik a lámpa. A bézs színű falon fából faragott szörny ábrázatok díszelegnek. Az asztalon citromsárga terítőn napra forgó ékeskedik egy vázában. A tűzhely melletti hűtőszekrényhez megyek, majd kitárom. Felmérem, hogy milyen alapanyagokból tudok dolgozni.
– Chilis babot kívánok – rendeli meg Carl a menüt.
Könnyű, és gyors. Legyen, akkor meg van a mai étkünk.
Énekelve látok neki a főzésnek. Szeretek a konyhába tevékenykedni, mert ott élem ki igazán női szerepemet. Stevens mutatóujjával megdörgöli fülkagylóját, ahogy hamiskás dalomat hallgatja. Sok mindenben tehetséges vagyok, de muzsikálásban nem jeleskedek. Akármilyen nagy harcos is a párom, most behúzott farokkal menekül ki valami átlátszó kifogással. A bajszom alatt mosolygok, hogy mennyire aranyos. Semmi pénzért nem bántana meg, ezért inkább úgy tesz, mintha halaszhatatlan elintéznivalója lenne.
A paszulyt gyertyafényes asztalnál fogyasszuk. Andalító zene szól halkan a háttérbe, míg felelevenítjük románcunkat. Úgy vigyorgok, és pirulgatok, mintha az első randin lennénk. Kapcsolatunk rózsabokra ismét bimbóba borul, mely virradatra tárul ki maximálisan.

Csütörtökön a Kiával indulunk el barátainkhoz, mivel Carl kocsija a szervizben van. Szerencsére nincs nagy fogalom, ezért kicsi kocsimmal repesztek az úton. Rézbőrű kedvesem meg se mer mukkanni mellettem. Annyira kapaszkodik a fogantyúba, hogy csak nem lecsavarja. Akárhányszor elszáguldunk egy benzinkútnál az ablak üvegre tapad, és közli nyűgjét-baját. Tortúra vele kirándulni! Még azt merik állítani, hogy a nők sziszifusziak! Badarság! Stevens a tökéletes példa rá!
Mivel legalább ötször pihenő időre rendel a párom, délután kettőre hajtunk be az erdei ösvényre, mely a tóparti bungalóhoz kísér. A göröngyös föld kíméletlenül dobbálja az autómat. A koros fák leveles koronáin keresztül átszűrődik a napsugár, majd csodálatos mintákat rajzol a motorháztetőre. A hasonló csapásokon bolyongok, miközben Carl fekete szemüvegben okoskodik. Utálom, ha beletudálékoskodnak a vezetésembe!
Tíz percbe se telik, és teljesen eltévedek. Kész labirintus ez a rengeteg. A rozoga táblákon le van kopva az írás, ezért lehetetlen kivenni, mit véstek rá. Ráadásul a járgányom is cserbe hagy. A semmi közepén rabban le. Hisztériázva kirontok a természetbe, majd mérgesen belerúgok a gumiba.
– Ruby, fejezd be! Ha nem csökönyösködsz, akkor már rég oda értünk volna!
– Ne merd rám kenni! Észt osztani én is tudok! – kiabálom, mikor mérgesen megperdülök, és meglódulok abba az irányba, ahonnét jöttünk.
– El fogsz tévedni!
– Nagy kislány vagyok! Elboldogulok az életben, Carl! – világosítom fel bosszúsan.
Nagymellénnyel törtetek előre a pagonyba, hálát adva az égnek, hogy ma reggel edzőcipőt vettem fel. Füllesztő forráság gyötri túrázásomat. Rövid sortom, és fehér topom ráragad csinos alakomra. Bozontos bokron furakszok keresztül, mikor elsápadok. Vaddisznó dagonyázik a piszkos pocsolyában. Röfögve forgatja nehéz testét a sárban. Tenyeremet a számhoz kapom. Gyökeret verek, mert ha ez a párosujjúpatás felfedezi a jelenlétemet, akkor meg is támadhat. A pimasz legyek körbe lengenek, de akármennyire is zavarnak nem hessegethettem el őket. Ha futásnak eredek, akkor csak felbőszítem a vadkant. Nincs mit tenni, mozdulatlanná kell dermednem, ameddig meg nem unja az iszappakolást.   
Mihelyst eluralkodik rajtam a pánik Stevens rám bukkan. Szokatlan magaviseletem figyelmezteti a bajra. Nesztelenül oda lopakodik mögém. A tűhegyes szemfogat birtokló emlős nem kelt benne riadalmat. Együtt távoladunk el lassan a sertés Kánaánjától.
Fogalmam sincs miként csinálta, de zajtalanul keveredünk ki a rizikós szituációból. A földre csuklok, majd megkönnyebbülten felsóhajtok.
– A makacskodásodnak az eredménye – jegyzi meg korholón Carl. – Az erdő az állatok birodalma. Itt nem mászkálhatsz kedvedre.
Nehezemre esik elismerni, de igaza van. Belvárosi nő vagyok. Sejtelmem sincs, milyen törvények uralkodnak a vadonban.
– Bocsáss meg. 
– Kiszelőzteted a fejed? – kérdezi indiánom megenyhülve.
Bólintok, mire hirtelen a természet csendjét egy terepjáró dübörgéssé rázza föl. Pár perc múlva feltűnik a színen a baba kék színű Skoda, mely a közelünkbe parkol le. Joe ugrik ki belőle felduzzadt orral. Vadászpuskáját a hona alá vágja, majd rekedtesen üdvözül minket. Barna haja kontyba van felkötve. Terepmintás gatyát, és acélbetétest csizmát visel. A két férfi összeöklözik, és megveregetik egymást. A baráti összeborulás után Joe hozzám jön, és két puszit ad.
– Szörnyen festesz. Megfáztál?
– Semmit nem változtál Ruby. Bántóan őszinte vagy – mondja mosolyogva Joe. – Elkaptam valami nyavalyát, ezért az ágyat nyomom már két napja.
Köhögés tört fel Mr. Holmest torkából. Ez a betegség alaposan sanyargatja a szervezetét. Helyben állni se képes, jobbra-balra dőlöngél. Carl rosszallóan megrázza fejét, majd se szó, se beszéd a Skoda felé veszi az irányt. A sofőr pulpitusára huppan be, majd megnyomja a dudát. – Kérvényt nyújtsak be, vagy méltóztatok ide fáradni! – kurjantja Stevens ránk villantva ragyogó fogsorát. 
– Remek, a rossz közérzetemhez vakság is párosulni fog. Simán elmehetne egy fogkrém reklám arcának – morgolódik Joe, miközben a tragacsához cammog.
Kuncogva ballagok a medvemozgású barátom után.

A hétvégi ház a mesék varázslatos kozmoszába repít. A gyepen fehér kulipintyó uralkodik, melynek kiugró teraszára három lépcsőfok kísér. A balkonon alacsony asztalon poharak ácsorognak. A kancsóban citromkarikát lebegnek a mentás limonádé felszínén. A konyha szúnyoghálóval felszerelt ajtaja kinyílik, és egy magas, vékony asszony jön ki rajta. Gesztenyebarna haja a vállát veri, miközben gömbölyödő pocakját cirógatja. Vidáman ölel magához engem, majd a páromat. Patrícia csendes, önzetlen teremtés. Vacillálás nélkül képes lenne oda adni az utolsó kenyér csücskét bárkinek, aki éhezik.
 – Carl, legközelebb ne riogass. Menten az ájulás környékezett meg, mikor felhívtál azzal, hogy eltévedtetek.
– Sajnálom Patrícia – süti le bűnbánóan tekintetét Stevens. – Hogy van a baba? Szépen fejlődik?
– Persze! Az orvos, azt mondta, makkegészséges! Fogalmam sincs, hogy fogok kibírni még öt hónapot! Izgatótan várom az apróság érkezését! – lelkesül fel Mrs. Holmest.
Joe átöleli a feleségét, majd puszit lehel a halántékára.
– Ne haragudjatok, de kicsit elvonulok – mondja Mr. Holmest, amíg elcsoszog a küszöbig. – Muszáj aludnom.
Megértően nézzek beteg barátom után, ahogy a hálószoba felé bandukol. Patrícia összecsapja tenyerét, utána mindnyájunknak tölt innivalót. Alig telik el negyed óra vígan kacarászunk a hintaágyban.
A fenséges tavat kémleljük, amelynek habjából apró halak ugrálnak ki. A stéghez kötözött csónak a háborítatlan vízen úszik. A fűzfa lehajló ágai a tó sekély peremére omlik. A levelekkel tarka függöny tökéletes búvóhelyet szolgáltat a réce családoknak.

Este hétkor Patríciával szaggatjuk a tésztát a sajtos pogácsához, miközben a fiúk a focimecset nézik. Óbégatásuk mosolyt csal az orcánkra. Noha másik helyiségben vagyunk, mégis pontosan tudjuk mi zajlik a bajnokságon. Szidalmazásukból kiderül számunkra, hogy a mieink állnak vesztésre. A tálcára rakosgatjuk a kivágott metélt korongokat, és tojás sárgával kenjük be őket. Éppen a reszelt sajtból csippentenék fel, mikor óriási üdvrivalgás sérti meg a fülem.
– Joe náthájára a gyógyír, a labdarúgás! – jegyzem meg bosszúsan, mikor átgaloppozok a nappaliba, ahol káosz tombol.
A kanapéra ki van ömölve a pattogatott kukorica. A földön hever a két sörös flaska. A bereteszelt ablak miatt a bagó füst sűrű ködbe vonja a társalgó szobát. Elhúzom a számat, oda csörtetek a nyílászáróhoz, és kitárom. Beállók a képernyő elé összefont karral, de Mr. Holmest kommentára kicsapja nálam a biztosítékot. Ez az ostoba sport teljesen elveszi az eszüket! Carl oldalba könyökli cimboráját. A párom jobban ismer bárki másnál. Pontosan tudja, hogy nem nyelem le ezt a beszólást.
– Ez nem egy lepukkant kocsma! Mi ez a disznó ól? – mutatok rá a szemétdombra, amely a díványon honolt. – Azonnal takarítsátok össze, különben a szabad ég alatt fogtok éjszakázni!
Joe katonásan a homlokához emeli kezét.
– Igen is asszonyom!
Elégedetten kivonulok, de vendéglátónk pechére még meghallom a történtekhez kapcsolatos nyilatkozatát.
– Zsarnok hárpia. Carl dobbants mellőle, amíg megtehetted. Ruby ki fog csinálni.
– Túlzásokba esel. A galambomat csak tudni kell kezelni.
Hagyom, hogy a szerelmem simítsa el a kedélyeket. Ő a nyugalom tengere, és a bölcsesség forrása. Kiegészítjük egymást, mivel ami az egyikünkbe nincs meg, az a másikunkban meg van. Visszaindulok barátnőmhöz, de a kanyarba összefutunk. Felvonom szemöldökömet, mihelyst felfigyelek a vállán lévő táskára.
– Elugrok a vegyesboltba zsömléért, és vajért – adja meg a választ Patrícia, mielőtt bármit is kérdeznék.
– Elkísérlek – ajánlom fel, mire ő kedvesen visszautasítja.
Lehet, hogy paranoiás vagyok, de rosszat szimatolok. Patrícia nem sejti, hogy az ex vőlegényem, Philip Cox mészárolja osztálytársainkat. Való igaz, rettentő messze van tőlünk, de az ördög soha nem alszik. Ha most elárulnám neki ezt az információt, akkor csak felesleges pánikot élesztenék benne. A babának nem tesz jót a stressz!
– Hamarosan visszajövök – búcsúzik el tőlem Mrs. Holmest integetve.
Mihelyst felbőg a motor összekulcsolom ujjaimat, és imádkozni kezdek. Carl hátulról átölel, és állát a fejem búbjára támasztja. Bűntudat kínoz, hiszem sok iskolatársam halála szárad a lelkemen.

Fél tíz, és Patríciának se híre, se hamva. Joe idegesen járkál fel-alá a telefonjával a fülén. Milliószor próbáljuk tárcsázni terhes ismerősömet, de folyamatosan kicseng a készüléke. A várakozás kikészíti az ideginket. A helybeli rendőrséggel is hiába vesszük fel a kapcsolat, várakozásra utasítanak minket. Mr. Holmest a falhoz dobja a mobilját reménytelenségében. A szerkentyű sebesen földet ér, és tulajdonosa lerogy a szőnyegre. Átkozza magát, amiért hagyta pocakos hitvesét egyedül elmenni. Joe kitépi laza kontyba összefogott sörényéből a gumit, majd ujjbegyeivel hátra gereblyézi. Aztán hirtelen felindulásból a szekrényhez mászik, és a legalsó fiókból kidobálja a hasztalan kelméket.
– Bingó!  – kiált fel barátunk, mikor előhalász két dobozt, meg három zseblámpát.
Az egyik vastartóból pisztolyt ragad ki, még a másikat Carl lába elé taszajtja. Indián származású szerelmem összerántja sűrű szemöldökét. Homlokán az idegeskedés mimikai ráncai jelennek meg.
– Este az erdő vérszomjas vadjai ellen oltalmat nyújt – magyarázza Joe, míg megtölti a fegyvert tölténnyel. – Carl, könyörgök, segíts megtalálni Patríciát.
– Rendben, de inkább kést adj. Azzal jobban elboldogulok, mint a modern fémbottal.
Ijedten felpattanok, és a két elszánt hímen cikázik a tekintettem. Stevens a kezembe nyomja a ládikát, melyre görcsösen ráfogok. Lehajol hozzám, és gyors csókot pecsétel az ajkamra.
– Zárkózz be a biztonság kedvéért.
Kikísérem őket a teraszra, és addig kémlelem távolodó alakjukat, míg bekebelezi őket a sötétség. A csillagtalan égbolton a hold ezüstös fénye rávetül a tó vízére, melyet enyhén táncoltat a feltámadó szél. Kardigánomat összefogom magamon, majd a bejárati ajtóhoz indulok. A kilincsért nyúlok, mikor reccsenés töri meg a kísérteties est nesztelenségét.
– Ki van ott?! – kérdezem feldúltan, míg előrántom a revolvert.
Hosszan fürkészem a térséget idegen jelenlét után, ám hiába. Merev tartásomat ellazítom, és kifújom a levegőt. Fellélegzek komplikált fantáziámon.
Besiettek a házba, és leülök a padláshoz felvezető létra egyik fokára. Tárcsázom Patrícia számát, mikor fentről nyikorgás szűrődik le. A félelem eluralkodik rajtam, de nem engedek a gyávaságnak. Avval a reménnyel tornázok fel a lajtorján, hogy csupán néhány rágcsálóval találkozok. A padlás parkettáját vastag por kárpit takarja. A szúrágta gerenda összes sarkában pókhálók díszelegnek. A tengelyem körül megfordulok, de félúton felfigyelek a helyiség legtávolabbik csücskében egy árnyékra. Az adrenalin szétáramlik ereimben, szívem vadul kalapál, a fülem zúg, ahogy közeledek a gyanús alakhoz. Talpam alatt recseg-ropog a fadeszka. Pulóverem zsebéből elővarázsolom a lámpát, melynek fénye pislákolni kezd. Megütögettek kicsit a kelléket, miképp a fogyatkozó elemből kicsikarjam az utolsó csepp energiát. Először a hosszú pálcikaláb tűnik fel. Riadtan hátra hőkölök. A térdem összekoccan a rémülettől. Nyelek egyet, és elborzadva kiáltom barátnőm nevét. Igaz a fejét zsákba kötözték, de az öltözete elárulja személyazonosságát. Pici, gömbölyű hasa enyhén kidudorodik ponchójából.
Gyorsan kicsomózom béklyóját, ami azt eredményezi, hogy mozdulatlan teste rám zuhan. Oldalra lököm, lehúzom a puttonyt a fizimiskájáról, és paskolgatni kezdem. A csuklóján ki akarom tapintani a pulzusát, de nyílt sebe tapintok ujjbegyemmel. A langyos vére beleivódik a bőrömbe, melyet lehetetlenség lesz lemosni. 
– Uram Isten! Elvágták az erét! – rikkantok fel rémülten.
Azonnal kikeresem mobilomból a mentősök elérhetőségét, de akkor valaki, valami tömör tárggyal üt el. Elterülök a földön, és ráhunyorgok merénylőm fátyolos sziluettére. Olcsó parfümjének a szaga árulja el a gazfickót. Acélbetétes bakancsával elrúgja telefonomat, majd a kézfejemre tapos.
– Szemét! – préselem ki fogaim közül.
– Belehülyültem a hiányodba, Ruby! – feleli Philip, mikor leguggol hozzám. – Térj már észhez! Az a vadember nem illik hozzád!
– A beteges féltékenységed miatt képes voltál az egykori társaimat lemészárolni! – vicsorgom bosszúszomjasan, mikor a kardigánom alá rejtett pisztolyt igyekszem kitapintani. – Patrícián se könyörültél, pedig terhes volt!
– Te kényszerítettél erre! – üvölti, mikor oldalamba rúg. – Bármit csináltam, soha nem tudtam versenyre kelni az indiánnal! Folyamatosan Dr. Carl Stevens árnyékában kullogtam!
A hurrikánként tomboló dühe miatt képtelen tisztán gondolkodni. Szilárd védelme elgyengül, és hibát-hibára halmoz. Kihasználom az adódó lehetőséget, mikor leemeli lábát a kezemről. Villámgyorsan feltérdelek, és a fegyver csövét egyenesen rá szegezem. Mérhetetlen haragot táplálok iránta, amely arra ösztökél, hogy húzzam meg a ravaszt. Cinikus vigyora tovább szítja elvakultságomat. Feltápászkodok, és a nyílászáróhoz poroszkálok. Cipőm orrával belebotlok az összekötött lepedő zsinegbe. Honom alá csapom a rögzítet anyag láncot, és kivetem az szabad éjszakába. Felülök a párkányra, aztán megfontoltan felmérem a mélységet. Ez a tetem kockázatot von maga után, ugyanis ex vőlegényem a saját stukkerét kapja ki övéből. Homlokom rögvest gyöngyözni kezd.
– Ruby! – kúszik bele fülembe Carl féltő orgánuma. – Gyere le onnan!
– Életveszélyes a padláson tartozódni! A parketta el van korhadva! – üvölti fel Joe, aki menten beviharzik nyaralójába.
– Ha nem kaphatlak meg, ő se fog! 
– Philip – csak ennyit tudok kinyögni, mert váratlanul a hasamba fúródó golyó ereje letaszít a párkányról.
Csupán annyi fogalmazódik meg bennem, hogy zuhanok. A gravitáció vonzza a testemet a kemény talajhoz. Sikítani sincs időm, mert minden olyan gyorsan történik. Látom, ahogy a szerelem holt sápadt arccal ered értem, ám ezúttal lassú, és a földanya keblére pottyanok. Bal bordám minden bizonnyal eltört a karommal együtt. Carl lerogy hozzám, és dadogva ejti ki a nevem. Lekapja magáról a pólóját, és szorosan a hasamhoz nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Szenvedve összeszorítom fogamat, mikor lövések dördülnek fel. Cox Tarzanként ereszkedik lejjebb, s lejjebb a rongyokból kreált indán, míg ezalatt Joe melankolikus jajgatása felvilágosít arról, hogy ráakadt felesége kihűlő félbe lévő alakjára. Carl álkapcsa megfeszül, mikor a főhadnagy a bungaló falától Fossza macskaként elrugaszkodik. Guggoló pózba huppan a gyepre, ezután megveszekedetten ront rá harcosomra. Carl védekezőn felemeli bicskáját, miközben folyamatosan kitér a heves roham kereszttűzéből. Fekete sörénye lebernyegként lebeg utána.
– Philip, hagyd abba! Beszéljük meg normális emberek módjára! – kísérli meg menteni a menthetőt Stevens.
Azonban Cox hajthatatlan. Vérszemet kapva elsüti stukkerét, melynek lőszere az indiánom bicepszét súrolja. Gerinctelen féreg! Nem űz tisztességes játékot! Nem engedem, hogy meg ölje Carlt! Jobb kezembe fogom a pisztolyt, és gyöngén exem tarkóját veszem célba. A szerelem örült cselekedetekre sarkal mindnyájunkat. Behunyom a szemem, és meghúzom a ravaszt. Philip krumpliszsákként hull a porba. Koponyája körül sötétvörös folyam mázolja el a pázsitot.
– Galambom!
Carl tátva maradt szájjal kémlel engem. Azonban a csodálkozás nem ejti hosszú időre fogságba. Mihelyst észhez tér, el kezd felém rohanni. Annyira sokkos stádiumba jutunk, hogy észre se vesszük a padlásról kiszűrődő zörejeket. A vőlegényem felsandít a ház legmagasabb pontjára, és mentem megkövül. Kíváncsian követem a tekintetét, majd elszörnyedve felrikoltok. Joe a tetőn egyensúlyozik Patríciával a karjában. Révülten andalog a cserepes ösvény végére, ahonnét fenekedtek mélység tátong. Megtorpan a fedél szélén, hangosan elszámol háromig, mire leveti magát sötétségben. Joe a levegőben oltalmazón körbe fonja feleségét, mielőtt a kaszás lehúzná őt a pokolba.
Carl magához ölel, hogy megkíméljen engem a borzasztó következménytől. Nyekkenés sérti fülkagylómat. Sós könny folyam csordul le az orcámról.
– Maradj nyugton! Ne így őrizd meg őket az emlékeidben! – parancsol rám szerelmem elcsukló hangon.
Engedelmeskedek, és hagyom, hogy görcsös ujjaim közül kihúzza a revolvert. Visítozó szirénázás zavarja meg a horrorisztikus éjszaka némaságát. Stevens csontos vállamra fekteti két tenyerét, és határozottan a szemembe néz.
– Elmondom, hogyan tálaljuk az esetet a zsaruknak, de eszedbe ne jusson megcáfolni! – közli Carl, akinek vastag szája egyenes vonallá nyúlik. – Én öltem meg Philip Coxot!
– Ezt nem teheted – suttogom halkan, mikor a vérveszteségtől elhomályosodik a látásom.
A rendőrautók, és a mentős abban a pillanatban gázolnak át a kerítésen. A gumikerekek felrotálják a gondozott kertet. Perceken belül egyenruhás alakok árasztják el a nyaralót. A mentős azonnal hordágyra fektet, és már tolni akar a járművéhez, de rámarkolok száraz mancsára. Egy alacsony, szőke hajú rendfenntartó kisasszony jön oda hozzánk.
– Gyilkosságról kaptam bejelentést – kezd bele mondókájába hölgy, de a társa, Jerry beléfolytja a szót.
– Susan, Philip Cox századost is megölték.
Jerry átadja kolléganőjének a fakabát iratait, melyből pontosan kiderül az áldozat személyazonossága. Susan gyanakodva összevonja szemöldökét, majd a rézbőrű férfit kezdi fixírozni.
– Uram a történtekhez képes elég jó színben van. Három halott, egy súlyos sebesült. Magán meg csak egy karcolás. Felettébb érdekes.
Jerry meg se várja az utasítást, Carl mögött terem, és ráteszi a bilincset. Elhadarja a szokásos szöveget, ezután durván a járőr furgonhoz taszigálja.
Tiltakozni akarok, de már beszélni sincs erőm. Forog velem a világ, és kezdek elpilledni. Csupán annyit hallok még, hogy harcosom magára vállalja gaztettet.

A napsugár cirógatása ébreszt intenzív álmomból. Lassan felrebben szemhéjam, és pislogva fürkészem a fehér plafont. Fel akarok ülni, de a hasamba nyilalló szúró érzés meggátolja cselekvésem. Elfintorodva dőlök vissza a puha matracra. Elzsibbadt kacsómat kicsit meg akarom tornáztatni, de akkor észreveszem benne az infúziós tűt. Orromat kellemes aroma csapja meg. Több virág illata keveredik az egyhangú szobában. Szokatlan módón szaglószervem elkülöníti a növények sajátos bukéját. Az átható liliom bokrétát ezer közül is felismerem. Fogamat csikorgatva oldalra könyöklök, és szürke szemem elé tárul a tisztaságot jelképező csokor. Rögtön Carlra gondolok.
Abban a minutumba nyílik a kopottas ajtó. Hevesen dobogó szívemre teszem tenyerem, mert titkon abba reménykedek, hogy szerelmem lép be rajta. Hideg zuhanyként ér Kenneth Jones jófiús ábrázata. Brillantine árnyalatú, hosszú ujjút visel, púder tónust birtokló csőgatyával. A nyaka köré selyemsál van kötve. Hona alatt ott csüng vakkantós Csivavája.
– Az igaz szerelmem csókja tényleg felébresztette Csipkerózsikát – hebegi hitetlenkedve Kenneth, amikor szőke frizuráját vakargatja.
– Miket hadoválsz?
Széles vigyorral oda jön hozzám, és a háta mögé rejtet szatyrot az ágy melletti szekrényre teszi. Kíváncsian fürkészem a zörgő csomagot.
– Carlt nem rég vitték vissza a börtönbe – tájékoztat ferdehajlamú barátom a történésekről.Nyögve nyelősen sikerült kirimánkodnom a bírótól, hogy beengedjék hozzád.
Kenneth dölyfösen kidülleszti mellét, amíg kiemeli poggyászából a cserepes hortenziát. Sírni kezdek, mire a legjobb barátom leül mellém, és megsimogatja kócos buksimat.
– Szívszorító búcsú volt az övé – pislogja vissza könnyeit Jones. Philip Cox, és Patrícia Holmest meggyilkolásáért tizenkét évet kapott.
Kérdően nézzek puszipajtásomra, aki hozzám csúsztat egy félbe hajtott lapot. A kék tinta el van kenődve a papíron, melyen apró, dőlt betűk alkotják a szöveget. Olvasni kezdem a tartalmát.

Imádott Rubym!
A rémséges est titka halálunkig összeköt minket!
Carl

Összegyűröm a cetlit, és a mellkasomhoz préselem. Robotos mozgással a párnára dőlök, és alkarommal eltakarom könnyező szemem.
– Üzent még valamit? – kérdezem szipogva.
Bal kézfejemen megérzem Kenneth izzad tenyerét. Az agresszív Csivava óvatosan megbökdösi orrával a combom tájékát. Ettől a kis szőrpamacstól kapok vigaszt búskomorságomra. Felugrik az ölembe, majd körbe tipeg négy apró mancsával, még végül kényelembe helyezkedik. Buksiját alaposan beletúrja a takaróba, és türelmesen vár, míg megnyugszom. Hálásan megsimogatom testét, amitől csóválni kezdi farkincáját.
– Feloldoz téged a fogadalmad alól – csuklik el legjobb barátom orgánuma.
– A történelem ismétli önmagát.
Jones felhúzza tökéletesen ívelt szemöldökét. Felkuncogok, ezután elcsendesedek, és a hasamhoz kapom. A golyót ugyan kioperálták belőlem, de a sajgás még mindig kínt okoz. Jól van pár hétig tilos a nevetés.
– Carl úgy fejezi ki szeretetét, hogy szabadon enged. Rútul bánik vele a sors. Kiskorában elvesztette a szüleit, később meg végig kellett néznie a testvére haláltusáját. Anno elhagyott, mert meg akart kímélni attól a gyötrelemtől, melyen neki kellett keresztül mennie. És most ugyanezt akarja tenni.
Miután beavatom Kennethet a mesémbe, lágyan azt kérdezi, hogy most hogyan fogok dönteni.
– Örökké várni fogok rá! – jelentem ki határozottan.
Többé nem követek el hibát! Carlnak már csak én maradtam! Tényleg olyan vagyok, mint a galamb. A sors bármennyi viszontagsággal sújthat, akkor is az igaz társamhoz térek vissza újra, és újra.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése