A teremre halálos csend telepedett. Temari a
legyezőjét a talajba mélyesztette, ami által alakját elrejtette a nyilvánoság
elől. A legyezője végére nehezedett kacsójával, amit oly görcsösen szorított,
hogy az ujjbegyei elfehéredtek. Enyhén előre hajolva biccentette lejjebb
koponyáját. Méregzöld íriszének csillogását fátyolköd lepte be, amint távoli
emlékfoszlány merengett fel benne.
Az íróasztalnál búbánatoságtól görnyedt apja, miként
tenyerébe temette az arcát. A tanácstalanságtól elcsuklott hangja. Egy vele
szembeálló alak, akinek rekedt orgánuma rosszindulatú gúnnyal telítődött. A
sivatag hercegnőjét a hideg rázta az idegentől, aki mintha megérezte volna jelenlétét
a résnyire tárt ajtóhoz fordult. Az ismeretlen holtsápadt, csontos ábrázatára
bajjóslatú vigyor ült ki.
–
Orochimaru, valamivel fenyegette az apámat. A halálba üldözte. Kaze no kuni, a
szülőhazám a démonok játszóterévé vált… Amíg Gara, vissza nem tért elfoglalni a
trónt… – elmélkedett magában a királyné – Mire készül az a szörnyeteg?! – tért észhez Temari előlépve búvóhelyéről.
Shikamaru
gyanakodva vizslatta végig nejét. Ilyen feldúltnak talán még soha nem is látta,
s ez igencsak aggasztotta.
–
Szórakozni – közölte nevetgélve Kisame Hoshigaki, mielőtt a térdelő Harunora
mutatott – Ő tudna, mit mesélni… Szegénypára, miket nem élhetet át aktus közbe.
–
Köss csomót a nyelvedre! A tapintatosság nem erényed, Kisame.
–
Várjunk! Vagyis a húgom… – kiáltott fel rémülten Hinata, azután lefelé görbülő
ajakkal lenyelte a torkán akadt keserűséget. Kimondani sem merte ezt a rémséges
tettet, nehogy végül valóra váljon.
Naruto
szorosan lehunyta a szemhéját, majd bátorítón a törékeny Hyuga hercegnő vállára
fogott.
–
Tréfát űztök belőlünk? – morogta vicsorogva a Nara a vendégei felé fordulva
bosszúsan.
–
Mihamarabb ki kell szabadítanotok a nőstényeiteket. Azonban veszélyes a
kígyó fészkét megpiszkálni.
Sakura
idegeségébe a kacsóját tördelte. Csodával határos módon túl élte a fenevadak
vendégszeretetét, holott a legelső alkalommal fel kellett volna valamelyiküknek
falnia. Rengeteg mindenre lenne kíváncsi, de valamiért az emlékei
cserbenhagyták.
–
Orochimarutól még ti is tartotok? –
puhatolózott kíváncsian a Haruno nő, beleavatkozva a beszélgetés folyamába – A
vezéretek lenne?
A
cápa bestia halántékán kidudorodott az ér. Negédes büszkeségébe alaposan
belegázolt az iménti felvetés. Éles fogsorával a szájába harapott, melyből
rögvest kibuggyant a vér. Itachi kedvesen felnevetett, bal bokáját a térdére
emelte, azután két tenyerével a bal lábszárára fogott.
–
Anno az északi fennhatóságot irányította. Ám, már elragadták tőle eme
kiváltságot. Netán, észak urának kegyébe bíznál?
–
Pimasz fruska! Könyörgéssel nem hatod meg, Sasukét!
A
védőszent zavartan leszegte az állát, hiszen, ha jobban bele gondolt, tényleg
ostoba ötlettel fárasztotta a többieket.
–
Macerás, de megoldható. Próbálj szerencsét, Sakura.
*
Kavicsos ösvényen sétált némán Sakura a két
hím után. A felsőtestéhez kötött, babakendőbe bugyolálva vitte a kislányát, aki
nyöszörgéssel jelezte éhségét. A sor elején menetelő magas alak ingerülten
csikorgatta a tűhegyes fogát. A lassú tempó, a csecsemő sírás, valamint a
védőszentek felügyelete a tűréshatárát súrolta. Arról említést se téve, miképp
a gyomra úgy zsörtölődött vele, mintha hetek óta nem evett volna.
–
Héj, Kisame! Pihenjünk picit! – szólalt fel Sasori bevárva a mögötte kullogó
angyal nőt – Etesd meg az apróságot.
A Haruno hálásan bólintott, majd az útszélén
lévő korhadt fatörzs rönkre csücsült a kísérőinek háttal. Kioldotta a kendőt,
kigombolta világoszöld tunikáját a mellkasáig, azután rutinosan kiemelte
melltartójából a keblét. Sarada akaratos hisztijének menten végeszakadt, amint az
óhajtott tejet megkapta.
A cápa szörny kicsit eltávolodva őrködött,
mivel a zsigereibe érezte a feléjük tartó veszélyt. A fokozatosan múló köd
kiszolgáltatottá tette a kis csoportjukat. A jellegzetes illatokat a párás levegő
beszívta magába, ennek okából ezidáig viszonylag biztonságba tudhatták magukat.
Azonban a közelbe portyázó pokolfajzatok szagot fogtak.
–
Indulunk! Szaporábbra kell vennünk a lépteinket. A csőcselék bármikor utolérhet
minket.
*
Vérköd falva erődjének, legfelső szárnyának
hosszú erkélyének vaskos, kő korlátján Sasuke jobb térdét felhúzva, bal lábát
kinyújtva ült a falnak dőlve. Jobb karja a térdkalácsán pihent ökölbe szorított
kézzel. Az átláthatatlan vidéket pásztázta, amit sűrű pára felhő borított.
A természet békés csendjén egyszer csak
keresztül süvített a veszett egyedek morgásának moraja. Az elfajzott lények
megragadtak állatias ösztöneiknél, azaz csak az evés, a szaporodás, és az
életbe maradás hajtotta őket.
–
Izgalmas kavalkád van kibontakozóba – tűnt fel a színen Suigetsu – Egy-két
kölyök is meglógott. Fűti őket a gyilkolási vágy… Utánuk menjek?
–
Eszetlenek. Megérdemlik sorsukat.
–
Velük szándékozol példát statuálni?
Az
Uchiha elengedve a füle mellett a kérdést leugrott a ködfátyol mélységébe.
–
Hát, persze… – sóhajtott fel unottan a Hozuki, amint vízé vált formájában
leloccsant a saras földre.
*
A Jigoku fennhatóság porráégett tájának köves
gyalogútjára érve feltűnt a fogadó bizottság. A feketére szenesedett,
csenevész, kopasz erődőségből mindenféle eltorzult szörnyeteg merészkedett elő.
Bezsongva szimatoltak a perzselő levegőbe, amitől a nyálképződésük nyomban beindult.
Sakura kipirosodott orcával rogyott térdre, hiszen
a merő gonoszsággal mérgezett provincia fokozatosan szipolyozta el tőle az
erejét. Sasori kerek ábrázata láztól tüzelt, míg végtagjai kocsonyaként remegni
kezdtek. Majd mikor filigrán alkata a földre kívánt omlani óriásit dobbantott a
talpával.
–
Veletek nincs dolgunk! Hagyjatok tovább menni!
–
Felejtsd el! Nem értik a beszédet! – kaszabolta le az elé kerülő alfajzottakat
a Hoshigaki, mikor felugrott, és kitárt állkapcsából vízözönt zúdított az
ellenséges hordára. Ekkor az égboltból kör formájú szikladarabok csapódtak
széles hátának.
A
cápa bestia nyögdécselve fogta fel az ütéseket, ameddig kezével elkapott egy
egyszemű kavics démont, aki apró denevér szárnyával rémülten csapdosni kezdett.
–
Nesze, nesze – ismételte mérgesen Kisame, ahogyan a markába zárt kő darabal
széttörte, annak társait.
A hangos dulakodásra Sarada rémült bömböléssel
riadt fel álmából, ami által ő vált a kegyetlen fenevadak elsőszámú
célpontjává.
–
Kicsikém…! – vigasztalta csitítva kisbabáját a Haruno, miközben óvón magához
szorította. Váratlanul vigyázat kiabált a bábhasználó, amire az anya lejjebb
görnyedt, miképp saját testével védje gyermekét. Miután semmilyen fájdalom nem
érte félve oldalra pillantott, de csak az angyalfi szandálba bújtatott lába
tárult a szeme elé. Bátortalanul felemelkedett, és elszörnyedve bámult át a
marionett használó átlyukasztott hasán.
Az
angyal nő szája elé kapta a kacsóját, mivel erős hányinger érzett tört rá a
látványtól.
–
Jól vagy? – érdeklődött akadozó
hangon Sasori, mikor nehézkesen a válla irányába mozdította a koponyáját –
Basszus… eltompított teljesen az ördögi energia… – méltatlankodott a férfi,
mielőtt elterült a csapáson.
A nemes angyal oda kúszott megmentőjéhez, és
jobb kezét a férfi sérülése felé helyezte, míg a ballal a kislányát tartotta
magához. A Hoshigaki tűhegyes fogsorát vicsorogva kivillantotta, ugyanis rásózott
útitársai csak bajt hoztak rá. Édes illatuk idevonzotta a csőcseléket, ha
elfajulnának a dolgok kénytelen lesz megszabadulni tőlük. Balszerencsés balesetnek
fogja feltűntetni, örökre eltemetve a valós igazságot.
Hirtelen öt kölyök zárta körbe a betolakodó
védőszenteket. Kiéheztetett testükön számos horzsolás, zúzódás virult, de ők
rendíthetetlenül törtek előre.
–
Franc…! – köhögött fel vért az angyalfi, ameddig nehézkesen feltornázta magát a
földről – Ördögfiókák.
–
Nem szabad felkelned! – szólt rá a bábhasználóra Sakura, amint az alakjára
véreső hullott. Elsápadtan meredt előre, telt ajka megremegett, amíg orcájáról
piros folyam hömpölygött le. A cápa bestia vacillálás nélkül kaszabolta le a
fiatalokat, a fajtársait. Szegény páráknak esélyük sem volt védekezni,
észrevehetetlen sebeséggel érte utol őket a halál.
–
Hogy tehette… Gyalázat… Csupán gyerekek voltak… Szörnyeteg!
–
Kussolj! Kötnek a szabályok!
Sasori zihálva fenékre huppant, ez a rövidke
ácsorgás is elvette a maradék erejét. Aztán azt vették észre, miképp egy
hömpölygő, fekete felhő siklott el felettük, amelyből tucatnyi dúvad tört elő.
–
Remek – morogta Kisame, mialatt leguggolva a talajra akarta csapni a tenyerét,
de akkor észrevette az elfajzottak szokatlan viselkedést – Ezeket meg mi lelte?
– abban a pillanatban rideg fuvallat
futott végig a gerincén.
Sakura reszketve kapkodott levegő után, míg
orcáját lázas forróság pirította. Az angyalfi görcsösen vonaglón dőlt oldalra,
miközben izmai hevesen rángatóztak.
Tűz lobbant fel a semmiből, amiből személyesen
Sasuke Uchiha lépet ki. Különböző hatalommal bíró szemeivel körbe pásztázta a
tájékot, majd ingerülten összevonta vékony szemöldökét. Ellentmondásos érzelmek
kavarogtak benne, mihelyst megpillantotta a Harunot.
–
Kisame-senpai, nocsak, újra erre felé tévedtél – üdvözölte fenyegetőn Suigetsu
egykori társukat, mielőtt kézoldalát a homlokához emelte, hogy jobban lássa a
távolabb lévő betolakodókat – Hohó! Micsoda meglepetés! Egyetértesz, Sasuke?
Az
Uchiha menten elnyomta démoni auráját, mialatt elhamvasztotta a kiszökött
lurkók holttesteit.
–
Hát, előbújtál, Sasuke! Valaki nagyon beszélni akar veled.
Egyszer csak az angyal nő mögött termett
Kimimaro Kaguya, akinek fedetlen izmos felső testén számtalan csont hasította
ki a bőrét. Zöld írisze veszedelmesen felcsillant az öldöklés adta lehetőségtől.
Drogként hatott rá az asszony, és a korcs pikáns illata, mely megfosztotta őt a
józan eszétől.
A
démonok vezére azonnal a bódulattól szenvedő szövetségeséhez ugrott, és
vasmarkával megszorította a vállból kitüremkedett csontot.
–
Higgadj le!
A
fehér hajú hím acsarkodva rántotta koponyáját a férfi felé, aki fagyos
arckifejezéssel hátrébb taszította.
–
Értem. Szóval, Ő az – józanodott ki mámorából a Kaguya, ameddig kíváncsian a
némberre lesett. Önhitt vigyorral csípőre tette a kezét, míg mellkasát kihívóan
kidüllesztette – Szerfelett izgalmas.
–
Tereld vissza az elfajzottakat.
–
Te lennél… Sasuke? – érdeklődött elcsukló hangon a Haruno, mihelyst nyöszörgő
kisbabáját óvón elbújtatta ölelő karjába – Kérlek… enged szabadon a lányokat.
Az
Uchiha visszasandított a nőre a válla felett, aki messziről elkerülte a vele
lévő szemkontaktus kialakulását. Alázatos meghunyászkodással hajolt előrébb,
miközben nem győzte a kislányát csitítani. Féltette a gyermekét, hiszen a
veszedelmes démonokat, bármikor megvadíthatta a sírás. Hallotta, a mögötte
lévők ingerült morgását, idegesítette őket a hiszti lármája. Suigetsu a fülét
betapasztva vicsorgott. Fejfájdítóként hatott rá a visongó nyivákolás,
legszívesebb kitekerte volna a korcs nyakát, ám ezt nem tehete.
Kimimaro
oda szökkent parancsolójához, és a füléhez hajolva informálta az új
fejleményekről. – Valóban?!
–
Segíts. A megbecstelenítés rosszabb a halálnál…
–
Méltatlanok vagytok a kegyemre! Takarodjatok innen! – szólalt fel ellenvetést
nem tűrőn az alfahím.
A vízi pokolfajzat csalárd ötletet kiötölve
somfordált közelebb a bosszantó némberhez. Leguggolva nyájasan végig simította
kezével az ínycsiklandozó angyalka gerincvonalát. Sakura rémülten
felegyenesedett, majd ellenkező oldalra döntötte a fenekét. Ez a férfi
taszította, belső énje megkongatta elméjének vészcsengőjét. Érezte a felé
irányuló rosszindulatot.
–
Valamit-valamiért. Add a legértékesebb kincsedet.
–
Suigetsu! Hagyd!
A
Haruno értetlenül kapkodta a fejét hol az egyik- hol a másik bestiára. Még nem
egy erőteljes ütést érte a tarkóját.
*
A ropogó tűz melegségének cirógatását érezte
Sakura kihűlt testén. Résnyire felnyílt a szemhéja, azután rögtön vissza
csukódott. Fél álmába a gondolatába férkőzött a kislánya, akinek hiánya hideg
zuhanyként érte. Kómásan négykézlábra emelkedett, miközben ide-oda ingatva
koponyáját kutatta a gyermeke hol létét. Kétségbeesetten felpattant a huzatos
barlang belsejében, és botladozva kifelé vette az irányt. Szempilláján
könnycseppek vertek tanyát, mivel a legrosszabb eshetőség merült fel benne.
Sírva óbégatta kisbabájának a nevét, míg nem a szemét törölgetve beleütközött
valakibe.
–
Hová csatangolsz
–
Sarada...elvették tőlem… – esett térdre az angyal szipogva – Meg kell találnom!
–
Ne idegeskedj. Elviszlek hozzá – közölte a hím, mihelyst a nő hóna alá nyúlt,
és talpra állította.
A
Haruno pirosra mart szemét a démonra szegezte, majd villámcsapásként fájdalom
nyílalt a fejébe. Két tenyere közé véve a koponyáját előre hajolt, homloka a
kemény mellkasnak feszült, mialatt tengernyi emlékképp ostromolta. Ez a
bajjóslatú, vörös tekintet, a mély orgánum, a fehér bőr, és rideg viselkedés
ismerős volt számára.
–
Jól vagy? – kérdezte a bestia, mielőtt a védőszent zavarodottan eltávolodott
tőle.
–
Sasuke, szerelmem.
Az
Uchiha döbbenten pislantott, amint Sakura felismerve őt hozzá rohant, hogy
átölelje. Vonakodva emelte meg a karját, miképp viszonozza az érintést, azonban
idejében megálljt parancsolt magának. Hozott egy döntés, melyet nem óhajtott
megmásítani. Elengedte ezt a múló románcot. Gyöngéden kibontakozott az asszonya
körbefogásából. Hüvelyk, és mutató ujjával megragadta a kecses állát, azután
felizzó sharinganjával ismét elzárta a problémás emlékképeket.
–
Felejts el – suttogta a férfi keserűen ellökve a párját. Hirtelen bőgés
visszhangzott a sziklaüregben, mely felfedte a gyermek tartózkodási helyét –
Menj! Egyedül is megtalálod már!
A
Haruno ijedten kúszott hátrébb, ameddig a fenevad hátat fordított neki.
–
Pirkadatkor biztonságba távozhatok a kölyköddel! Viszont, ha maradsz, megöllek!
*
Sakura szégyenlősen oldalra fordulva kigombolta
tunikáját a kebléig, miként a tejért ácsingózó lányának megadja azt, amit kért.
–
Elenged. Hát, miért tétovázol? – érdeklődött Sasori láztól verejtékezve, még
darabosan feltolta magát ülő helyzetbe.
–
Kénytelen leszek Orochimarut felkeresni. Szabadon fogja engedni a lányokat, és
az anyámat. Valahogy meggyőzöm, csak még ki kell találnom hogyan.
–
Meghalsz, mielőtt Jigoku fenntartóság erődítményéhez érnél. Ne játszd el a
szerencsédet. Mondj le eme célodról.
A
Haruno megetetve csöppségét lefeküdt a szalmavacokra. Lágyan simogatni kezdte a
kisbabáját, miképp álomba szenderítse. Hosszú rózsaszín haja a teste vonalát
követve terült el idomtalanul.
Az angyalfi éberen őrködött, holott a
fáradtságtól elnehezülő szemhéja engedetlenül le-le csukódott. A sátánfajzatok
éjszakai lények, azaz a sötét időszakban a legveszedelmesebbek. Ugyan Sasuke
elrejtette őket a fajtársaitól, viszont azt nem jelentette az, hogy nem akadnak
a nyomukra.
–
Démon ígéretbe nem lehet bízni – motyogta Sasori az orra alatt, mikor minden
erejét összeszedve az alvó nőhöz bandukolt. Mellé ereszkedett, és az övére
felszerelt fegyver tartóból kihúzott egy kunai kést, amit a korcs felé emelt.
Szorosan lehunyta a szemét, mivel képtelen volt nézni a galád tettének
következményét.
Abban a pillanatban az üregből nyíló másik
részből a tűz magasba csapott, és veszett vadállatként tört be a vájatokba. A
lángok öleléséből Sasuke Uchiha sétált ki, aki bármennyire is próbálkozott nem
tudta teljesen elnyomni valódi alakját. Az orra környékén megjelent a csillag
szimbólum, míg szürkéskék szájába mélyen beleharapott, miképp valamennyire
fékezze a vérét.
–
Akarom őt! Kotródj! – morogta ellenvetést nem tűrőn az alfahím, aki vörös
szemét a védőszentre szegezte – Cafatokra szaggatlak, csak nyúlj egy ujjai is,
ahhoz a kölyökhöz!
A
vörös hajú férfi csodálkozva széttátott szájjal, felvont szemöldökkel bámult a
zabolátlan fenevadra. Képtelenségnek tartotta, de gyanúja beigazolódni
látszott. Ez az elesett asszony, hasznosabbnak bizonyult, mint gondolták.
–
A rabjává váltál. Mégis haza küldted. Miért kerülőd ennyire?
–
Takarodj!
Sakura riadtan könyökölt fel a hangzavarra.
–
Sasori?
–
Kinyuvasztalak!
A
Haruno zsibbadt lábát ugrásra kényszerítette, miképp megóvja a fajtársát.
Remegő térdkalácsai összekoccantak, ahogy kitárt karral, lecsukott szemhéjjal
várta az érkező sérülést. Azonban bosszús, fújtatásból eredő lélegzett
melengette meg orcáját. Ódzkodva kinyitotta egyik szemét, ami által észrevette
a jóképű pokolfajzat visszahőkölő mozzanatát.
–
Bolond! Meghaltál voltál, ezért a nyomorultért?!
–
Könyörülj… Sasuke-sama… – rogyott le a nemes angyal, mielőtt előre hajolva a
homlokát a földhöz nyomta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése