Sasori a szenes
sziklaüreg bejáratának dőlt, mielőtt elgyengült lába szétcsúszott a poros
feketeföldön. A kietlen vidéken semmi élő nem termett, csak néhol magasodtak
omladozó sziklák, amik már több millióéve itt tengődhetek. A fullasztó
forróságú légkör ellehetetlenítette az itt létet. Vészjósló némaságtól kongott
a környék, ahová szinte a madár se tévedt.
– Oh, még élsz? Francba! –
jelent meg váratlanul Kisame egy pinttyel vállán – Elviselhetetlen, mi?
– Benne hagytál a pácba!
Feláldoztál minket, csakhogy mentsd az irhádat!
A kék bőrű cápa fenevad
fülig érő vigyort villantott.
– Naiv jószágom, ennyire
a szívedre vetted? A démonok már csak
ilyenek.
A madár mérgesen belecsipet a társa
fülcimpájába, majd gyors szárnycsapással leszállt az angyalfi elé. Alig érte
aprócska lába a talajt, máris füstfelhő burkolta be alakját. Ahogy az égéstermék
foszlásnak indult, Kaya hamvas teste is egyre jobban körvonalazódni látszott.
Aggodalmasan két tenyere közé vette a férfi arcot, még hosszú, sötét barna
sörénye lassú lebegéssel terült rá. Haragosan hátra nézett Hoshigakira.
– Apámnak
magyarázkodhatsz haza térve! – kiáltott fel az Uchiha úrhölgy, miközben sötét
íriszére ködfátyol borult. Szomorúsággal telve fordította vissza koponyáját az
elvörösödött bábhasználóra – Végezni akartál a picivel? Ennyire megveted a
létezésünket?
Sasori szólásra nyitotta
a száját, azonban Kaya legördülő könnycseppje visszafojtotta eme cselekedetét.
Lelkét elemésztette a bűntudat, nem a galád terve miatt, hanem mert megríkatta
a hölgyét.
Az Uchiha kisasszonyka elkapta a kacsóját az
angyalfiról, majd felpattanva hátat fordított neki.
– Menjünk. Innentől
Sakurára bízzuk a továbbiakat.
– Ugye tisztába vagy
vele, hogy kárunk fog származni a fickó mesterkedése miatt? – lépet Kisame a
fiatal hajadonhoz – Csoda, miképp nem nyúzta meg elevenen akkor.
– Hozd, Sasorit.
Veszélyes tovább maradnunk.
Kisame unott sóhajtással battyogott a
védőszenthez, akit feldobott a vállára. Sűrű párát idézet elő, mely elnyelte
mind hármójukat.
*
Sakura pirongó orcával biccentette hátra a
fejét, míg az Uchiha a kulcscsontját szívta. Minél több gomb szakadt le a
tunikájáról, annál jobban öntötte el lényét a buja bizsergés. Félelemtől,
izgatottságtól reszketett, hiszen oly idegen, mégis, oly ismerős volt számára
ez az érzés.
–
Mi van velem? Viszolyognom kellene a közelségétől, mégis sóvárgok minden
tapintásáért. Beleörülnék, ha netalán abbahagyná a kényeztetésemet – Uram…
Várjon… – nyögdécselte immár kéjes fennhangon a Haruno, mihelyst hátrébb
csúszott, de a szörnyeteg erőszakosan magához vonta – Kérem…
–
Fogd be! Előlem nem menekülsz! Az enyém vagy!
Az angyal nő felsikkantva hanyatlott a földre,
mialatt Sasuke a szétterpesztett lába közé térdelt, és szét szakította a felsőjét.
A felvillanó fehér bőrén meglátszott a karmok nyoma, ahogy a szövet
eltávolításra került. Azonban a karmolások menten begyógyultak a bordája
tájékán.
Amint a férfi felé emelkedett egymás szemébe
meredtek.
–
Gyönyörű – suttogta Sakura, amint kacsóját a pokolfajzat jobb arcfelére
fektette – A vörös a kedvenc színem.
A Haruno feje tompán fájni kezdett, azonban ez
a kellemetlenség nem sokáig tartott, mivel arra eszmélt, hogy a bestia birtokba
vette az ajkát. A hím harciasan átdugta nyelvét az angyalkája szájába, miközben
érdes kezével mélyen bele nyúlt a fehér cicanadrágba.
–
Ne! – ficánkolt kétségbeesve Sakura, de aztán a csiklója kényeztetésétől
mámoros nyögdécselést hallatott – Uram… Hagyja abba… Elégé be vagyok már
mocskolva.
–
Pont ezért, kedvem szerint használhatlak! – felelte fennhéjázón az Uchiha,
mihelyst ismét a nő lába közé térdelt, és kioldotta a gatyáját. Vad ösztöntől
hajtva felemelte a nőstény csípőjét, aztán lecibálta róla a felesleges
textilanyagot.
Hangos sikoly árasztotta el a barlangot,
mielőtt Sakura a fájó behatolástól könnyezve végig húzta körmét az ördögi úr
hátán. A ricsajra Sarada bőgve riadt felt, kétségbeesetten nyüzsgött a köré
csavart kelmébe, mintha átérezte volna az anyukáját sújtó kellemetlenséget.
–
Itt maradsz! – zárta el a démon a
menekülő utat az asszonya elől, aki rémülten visszanézett rá – Ígérem, óvatos
leszek.
A Haruno felvette a lassabb ritmust, mialatt
karjával átfonta a férfi nyakát, és lágyan megcsókolta. A tompa nyomás a fejébe
újfent visszatért, ismerte ennek a szájnak a zamatát, az érdes ujjbegyek
simogatását, a bőrére hanyatló sötét haj selymeségét, a mély orgánumot. A teste
emlékezett erre a vadító táncra, úgy rezdül, ahogy a partnere elvárta.
–
Ki vagy te? Örülten kívánlak. Soha senki nem váltott ki belőlem még ilyet… Várjunk…
– lihegte kipirult orcával a védőszent, amint árnyas emlékképei közül
elővillant egy ölelkezős. Az őt átkaroló homályos alak körvonalai kitisztultak,
és felfedte a hím személyazonosságát.
Sasuke hirtelen kihúzódott szeretőjéből, bosszúsan
felpattanva arrébb sétált, és öklével beleütött a sziklafalba.
–
Szerelmem – ült fel gyengén Sakura eltakarva fedetlen keblét – Felejteni? Túl
szép lett volna, hogy igaz legyen.
–
Problémás nő vagy te… Eredj, soha többé ne merj ide merészkedni!
A nemes angyal négykézláb a sírdogáló
kislányához kúszott, akit csitítva a vállára fektetett. Meztelenségének nőies
domborulatait hosszú, rózsaszín haja takarta, melyben rakoncátlanul megbújt pár
szalmaszál. A hideg rázta libabőrös testét, amint az esti, hideg szellő végig
suhant a vájatba. Egyszer csak mellé csapódott valami puhaság. Csodálkozva a
kék kimonó felsőre pillantott.
–
Vedd fel!
A
Haruno szédelegve megrázta a fejét, majd heves köhögés tört rá. Sajgott a tüdeje,
a végtajai zsibbadtan nehezültek el. A heves köhécseléstől röpke pillanatra
egyensúlyát vesztette, és előre hanyatlott.
Az Uchiha menten a választottjánál termett,
megtartva őt a karjai között. Azután arra eszmélt, miképp a védőszent vért köpött.
–
Nem bírod tovább. Elviszlek innen.
–
Ki kell szabadítanom. Óvd meg Saradát, ha velem…
–
Elhallgass! Élned kell, a gyermekünkért!
*
A kastély fürdőhelyiségben lévő dézsába
ücsörgött Sakura felhúzott lábbal, miközben állát a térdkalácsára fektette.
Hosszú, rózsaszín frizurája lebernyegként takarta el a hátát. A forró víz
enyhén bepirosította hófehér bőrét, míg a víz felszínén lebegő, kinyílt
rózsafejek lágy vízfodrokat idéztek elő.
–
Amint végzet, magamra hagyott – sóhajtott fel csalódottan a démonok urának
szeretője, ameddig mutatóujját a harapdálástól duzzadt ajkához tette – Csupán
élvhajhász szenvedélyét csitítja rajtam. Olyan bolond vagyok!
A Haruno bánatosan elmosolyodott, majd a fakád
szélén összefonta a karját, amelyre ráhajtotta a koponyáját. A fadeszkás
járólapon a párja vizes lábnyomai alkottak ösvényt a kijárathoz. Nyakszirtjén,
kulcscsontján, érzékeny keblén hemzsegtek a harapás, valamint a kiszívás
nyomok. Az iménti nemi aktus fölöttébb árnyassá sikeredett. Bekötött szemmel,
teljes odaadással, adta át magát a gonosznak, ami által olyan extázisba
részesült, ami egész lényébe beleivódott. Nálánál bűnösebb asszonyt nem hordott
hátán a föld, mégse bánta ezt a vétkes románcot. Sasuke Uchiha volt az ő éltető
ópiumja, az élete szerelme.
–
Sakura úrnő, visszakell kísérnem a lakosztályába. Legyen szíves siessen a
mosakodással.
Az
angyal kimászott a dézsából, majd a kosárra kikészített köntösébe bújt. Az
egész alakos tükör előtt, nedves zuhataggát elől, egy oldalt összefogta fekete
masnival, mielőtt rakoncátlan, rövidebb tincseit a füle mögé igazította.
*
A lidérces hálószobát egyetlen mécses
pöttömnyi lángja világította be. A gyertya mögött fából készült katana tartón
díszelgett a veszedelmes kard, amely ezúttal hüvelyébe pihent. Bronz kopottas
markolatán itt-ott pirosas elszíneződések virultak. A rátapadt áldozatainak a
vérét hordozta az örökkévalóságig.
A Haruno ellenőrizve a kislánya békés álmát a
komódhoz ballagott, melynek felületén mély karom nyomokat vélt felfedezni.
Ujjbegyét végig simította az egyik rováson, mikor elszáradt falevél morzsolásának
zöreje kúszott tompán a fülébe. Gyanakodva felhúzta jobb oldali szemöldökét,
mialatt mandula formájú körmének fehér részével kipiszkálta a növény részét.
Mutató, és hüvelykujja közé csippentve a tenyerébe vette a fodros szélű
virágszirmot.
–
Hanare? Virágot hozott be ide valaki?
–
Parancsol, méltóságos asszony?
–
Bolondot űzől belőlem?! Sasukeval együtt! A cukrozott alma…
A Hatake asszony szomorúan bal felkarjára
fektette a tenyerét. Őszintén szánta szegény párát, balgatag módon
beleszeretett a démonok legveszedelmesebbébe. Hinni akart a hamis románcnak, a
hazug szónak, ami átokként rabul ejtette a szívét, és az egész lényét. Mégis
titkon irigyelte ezt a kárhozott szerelmet. A szentimentális védőszentek
legalább megtapasztalják eme fenséges ragaszkodást.
A
nőstény ördög naspolya barna szemében a részvét ködös fátyla elillant, és hirtelenjében
ádászul felcsillant.
– Elpusztította mindazt, amit valaha
kedveltél. A gyökeréig széné égette a pókliliomokat, miképp soha ne teremjenek
újra a hideg földbe. Oh, a geil gyümölcsöd utolsó darabját eltaposta, mint a
kártékony bogarat. Angyalka, a napjaid meg vannak számlálva, fuss, hátra se
néz, amíg megteheted!
Sakura a kertre nyíló tolóajtóhoz szaladt,
melyet ezúttal nem tartott fogságba a zár. A nyikorgó deszkelapos teraszról
leugrott, és a két soros lépcsősor melletti részén a kipusztított talajt,
fekete égés folt jelölte.
A virradó nap sugara gyenge fényével kezdte
keltegetni a természetet, a zöldellő fűszálakon néhol megkapaszkodott harmat
csepp igazgyöngyként megcsillant.
–
Veszni hagyod őket… Táplálékok vagyunk a számodra – hullajtotta a bánat
könnyeit a bájos teremtés, amiket menten le is törölt kacsójával.
Aztán vissza rohant a helyiségbe, és a
fésülködő asztalához tartozó ovális tükröt betörte az öklével. A leeső
üvegszilánk halmot széjjelebb söpörte, majd a legnagyobbat megmarkolta.
–
Mire készül?! Tegye le! – kiáltott fel Hanare elszörnyedve, mihelyst észrevette,
hogy úrnője hátra biccentett fejjel a magasba emeli az éles töredéket – Az úr
mindjárt megérkezik!
Sakura
kérdőn a komornájára sandított. Azt hitte tréfált, hisz egészen idáig ki se
mozdult a szobából. Viszont, ahogy smaragd tekintetét ismét az üveg hegyére fordította,
a mély orgánum hallatán összerezzent.
–
Tedd le! Most!
–
Nem akarom látni… a gonoszságot… Kihasználtál. Elhagytál. Megértettem, immár
elválnak útjaink – törődött bele a sorsába a védőszent, miközben a szeméhez
lendítette az üvegdarabot.
Enyhén
szét nyílt az ajka, mert a látószervét eltakarta a hím erős bal karja, még a
jobbal szorosan körbe fonta a derekát.
–
Az enyém vagy! Én rendelkezek feletted! Egyelőre nem engedem, hogy kárt tegyél
magadba… Ideje picit aludnod.
*
Az erődítményében lévő fő helyiségben, a
nyitott szájú kígyó szobor pulpituson Sasuke egyik lábát felhúzva ült, amíg a
másikat leengedve érintette a talajhoz. Jobb alkarját a térkalácsán pihentette,
miközben vörösen izzó tekintetét az előtte térdelő csürhére szegezte. Kimimaro
Kaguya keresztbe font karral állt őrt bajtársának az oldalán. Zöld íriszében
visszatükröződött a díszestársaság árnyas körvonala.
–
Személyes jelenléted rosszat sejtett. Milyen bűnt vétettem? – szólalt fölt Orochimaru a csapata éléről.
–
Enged szabadon a nőstényeket.
Erre az összes pokolfajzat felkapta a fejét.
Értetlenkedő moraj támadt a teremben, azonban a kígyó fenevad egy finom kézmozdulattal
elhallgattatta követőit. A csont szörnyeteg döbbenten fordult vezéréhez, mivel
ezidáig az ilyesfajta dolgok hidegen hagyták.
–
Miket beszélsz, Sasuke?! Orochimaru, ugyan önhatalmúan cselekedett, de ez a te
javadat is szolgálja! – kelt ki magából Kimimaro, mielőtt rálelt a
magyarázatra. Vicsorogva belemélyesztette felső fogsorát az alsó ajkában,
ameddig tenyerével a homlokára csapott – Értem már… Sejtem ki késztetett erre…
Őszintén kérdem, megéri?
–
Megfosztanál minket ettől az örömtől? – hallatszott hátulról egy tiszta
orgánum, mielőtt a lebernyeges hím felpattant, és lehúzta koponyájáról a
kapucnit. A rövid, fekete hajú, sápadt bőrű egyén indulatosan az Uchihára
mutatott – A kétségbeesett sikolyok, a sírás áztatta s csípte pofi… – borzongott
bele az előbukkanó emlékébe a férfi – Mocskos vágyaidat hányszor élted ki az
angyalkádon? Rengetegszer, hisz fattyad is fogant! Bizony, egy méltatlan korcs
hordozza a véred!
Hirtelen az egész teremben haragos villámok
cikáztak keresztül. Pókhálóként fonták körbe a színes csempekövekkel kirakott
csarnokot. Az irtózatos kígyó bestia a mögötte sorokozó hűszolgáival együtt
fürgén kitért a mennykők elől. Jó maga, valamint az alacsonyabb termetű nőstény
démon a plafonról lógott lefelé. A köpenybe burkolódzott asszony hosszú, vörös
zuhataga kibomlott, még torz ördög maszkja felvillant.
Torz
üvöltés karistolta végig a falakat, mikor a villámok a hőzöngő hím testét
csapkodták. A sápadt bőrű fenevad térdre rogyott, és tenyerével a szilárd
kőlapra támaszkodott. Verejtékező homlokkal szorította össze állkapcsát, miképp
bent tartsa a kitörni készülő ordítását.
–
Sasuke! – kiáltott fel fajtársai védelméért a Kaguya férfi – Hagyd! Nem ér
ennyit!
–
Hol marad a behódolás?! Mindannyiótok élete az én kezembe van! Nincs bocsánat!
Sainak pusztulnia kell!
Kimimaro egyet pislantott, s hűlt helyét
találta a parancsolójának. Enyhén szétnyílt szájjal kapta oldalra a koponyáját,
de csak a támadás végkimenetelét látta már. Az Uchiha jobb karján rikácsoló
villámok cikáztak fel-s alá, mikor átszúrta az útjába kerülő alakot. Orochimaru
teste menten csúszómászó hüllőkre robbant szét, ameddig valódi lénye a vezére
mögé ugrott.
–
Megmentetted. Felélet benned az apai ösztön? – érdeklődött gúnyosan Sasuke, mialatt
a válla felett visszatekintett rosszakarójára – Régen megkellett volna már
ölnöd. Hisz a gyengék méltatlanok az életre.
A
csont pokolfajzat összevonta a fehér szemöldökét, ezáltal a felette lévő két
piros köralakú folt csaknem összeért egymással.
–
Ez a fiú nem jelent fenyegetést. Haszontalan, puhány jószág, csoda, hogy a
nőstényeket képes döngetni. Arra sem méltó, hogy kezemet szennyezem vele. Viszont
megnyugtatlak, a megmaradt lánykákat úgyis elengedni készültem. Kiábrándító,
hogy sokuk az öngyilkosságba menekült.
–
Hová zártad?
–
Oh, ő kellene? – érintette begörbített mutatóujját állához a kígyó bestia.
Vészjósló sárga írisze veszedelmes megcsillant, és keskeny pupillája még jobban
összeszűkült – Vehemens perszóna. Restelem bevallani, de rajtam is kifogott.
Ezt példás büntetéssel toroltam meg neki.
–
Vezess hozzá!
Orochimaru
nyájasan meghajolva azt felelte, ahogy kívánod méltóságos uram.
Jigoku fenntartósság szigorúan őrzött barlang
börtönének legtávolabbi sarkában űzték a védőszenteket. A hajadonok, mihelyst
meghallották a távolról érkező zörej tompa zaját menten a cella hátsó zugába
kuporodtak össze. Rettegve rázkódott meggyötört alakjuk, ugyanis tudták, hogy
ismételten megaláztatás fogja sújtani őket.
Mebuki, a nyakánál megláncolva volt a falhoz bilincselve.
Hanabi Hyuga kétségbeesetten nézett a nemes hölgyemény irányába, akinek szájába
rongy volt tömve. A szőke hajú nő smaragdzöld szemét fáradtan kinyitotta.
–
Kérlek, ne enged az aljas tettet. Egyedül te tudsz megoltalmazni minket –
motyogta esdekelve a kisasszonyka, akinek nagyhatalommal bíró látószervét
sötétség alá taszították. Különleges méreg fröccsent a szemébe, ami fekete
fátylat borított szeme világára. Mebuki próbálta megszabadítani a Huyaga
hercegkisasszonyt a rontástól, de a gyógyítás elképzelhetetlen fájdalommal
járt. Olyan kínt okozott a lánynak, hogy majd megveszett tőle, egyszerűen nem
bírta elviselni.
A mennyei asszonyságból halvány fény pislákolt
fel. A tömlöcben makulátlan gyöngy formájú fények kezdtek el
szentjánosbogaraként repkedni.
–
Megható az erőfeszítésed, drága.
–
Megint te? – eszmélt föl a szőke nő, mielőtt megpillantotta a rács túloldalán Sasuke
Uchihát – Nocsak, nem egyedül jöttél. Átkozott sátánfajzat! Égj el a pokol
bugyraiba! Szenvedj az örökkévalóságig! A lányom balsorsa csak is tőled
származik!
–
Nem vagy a szíve csücske, Sasuke. A szülöttje is ily vehemens? Várjunk, hogyan
is hívják… Áh, megvan. Sakura. Igen bájos teremtés.
A démon vezér a választottja neve hallatára
ökölbe szorította a kezét. Vékony szája egyenes vonallá húzódott, míg a másik
hímre vérszomjas pillantást vetett.
Hanabi négykézláb a rácsos ajtóhoz indult,
miközben kosz fogta tenyerével a talajt tapogatta.
–
Alkut ajánlok – rebegte keservesen az úrileány, amint feltérdelve a rozsdás
vasrúdra fonta ujjait – Kedvedre használhatod a testemet a szabadságért
cserébe.
–
Esztelen, gyermek! – kiáltott fel felháborodva a Haruno asszony, mikor
zabolátlanul előre lendült, azonban a nyakán lévő béklyó visszarántotta a
falhoz – Megörültél?!
Orochimaru elismerően füttyentett, mielőtt
széles, veszedelmes vigyorra húzta a száját. Hosszú nyelvével buján végig
nyalta ajka felső részét.
–
A társaidat cserbenhagyva menekülnél el? Csak a saját jóléted a fontos, mi? –
puhatolózott nyájasan a kígyó bestia, ameddig megragadta a fiatal hajadon
állát, és erőszakosan feljebb emelte. A Hyuga hercegnő homlokán a harag ráncai
rajzolódtak ki. A fogait csikorgatva bólintott választ adva az ördög kérdésére –
Élsz lehetőséggel? Kivételes nőstény egyed, már-már démoni.
–
Legyen – felelte az Uchiha, mielőtt a mennyei angyal előtt termett, aki megvető
pillantásával felnyársalta – Orochimaru, át engedem neked. Tégy vele, amit
akarsz. A többi nő haza mehet. – Micsoda? –
kerekedett el értetlenül Hanabi szeme – Nem ebbe állapodtunk meg! Velem mi
lesz?! Tartsd be az ígéretedet, Sasuke Uchiha!
A démonok vezére ördögien felröhögött, majd
oldalra fordulva lekicsinylő pillantással sújtotta a hiszékeny csitrit.
–
Sose bízz egy fenevad szavába – mondta az alfahím, amíg lángjai leolvasztották
Mebuki bilincsét.
A nő verejtékezve térdre rogyott, és mély
lélegzetvétel után elájult. Testileg-lelkileg kimerült, csoda, miképp ébren
kihúzta idáig.
*
A lágy kora esti szellő cirógatva keltegette a
nemes védőszentet, akinek szemhéja fel-fel rebbent. Eleinte az elmosódott
erdőség körvonalait mérte fel, azután megdörzsölte a látószervét, miképp tisztuljon
a kép. Egy hatalmas, masszív fa törzsének dőlve pihent. Jártányi ereje sem
akadt. Óvatosan a repedezett kéreghez döntötte a koponyáját, és a sűrű
lombkoronára révedt fel.
–
Haza hoztál? Segítettél rajtunk?
–
Ha rajtam múlik, ott rohadtok életetek végéig – vetette oda nyersen az Uchiha,
aki a fás szárú növény másik oldalán állt összefont karral – Utoljára
részesültél kegyelembe. Valamint ne remélje a fajod, miként Sakura könyörgésére
meglágyulok.
A Haruno asszony bágyadtsága menten elillant.
Felpattant, és szédelegve araszolt a hímhez, akinek már hűlt helyét
találta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése