20. Szerencsekerék

Itachi éppen a családi vállalat központi irodájában tartózkodott, és az üvegasztalon rendezgette a névtáblákat. A cégnél dolgozó hölgyek a szigorúan megkövetelt munkaruhában pakolták ki a falatozó részt. Ezüst tálcákon ínycsiklandozó garnélarák falatok, töltött paradicsomok, és kaszinótojások kínálkoztak a látogatok számára. A hajópadló tisztaságtól csillogott, és oly csuszamlós volt, hogy akár korcsolyázni is lehetett rajta.

Egyszer csak morogva rontott be hozzájuk Deidara, mivel a lift az orra előtt csukódott be, és emiatt fel kellett másznia a tizedig emeletre. Szaggatott farmerja enyhén lelógott az ülepénél, és vajszínű izompólója fölött csak egy bőrdzsekit viselt. Az idősebbik Uchiha fivér reménytelenül megrázta a fejét, nagy sóhaj kíséretében, hiszen csak a robbantások mestere képes arra, hogy télen ilyen nyáriasan öltözön.

– Rühellem az ilyen rendezvényeket! Arra kényszerítesz Itachi, hogy idiótákkal bájologjak! Pedig pokolba kívánom mindnyájukat! 

– Ők is ugyanígy viszonyulnak hozzád. Ezt a pár órácskát fogcsikorgatva kell elviselned, nyugodj bele – közölte cinikusan Itachi, mikor észlelte, hogy barátja provokatívan átrakosgatta a személyek ülőhelyét.

Türelme menten elpárolgott. Bosszúsan a szőke fickóhoz nyargalt, és durván megragadta annak szorgoskodó kezét. Összeszűkült pupillával nézett farkasszemet Deidarával, aki fitymálón elrántotta a karját. Azután elkapta az idősebb Uchiha fivér halványkék nyakkendőjét, amit egy baba kék pulóverral kombinált.

– Haver, tojok a dühödre! Lehet, hogy mások becsinálnak tőled, de én más tészta vagyok!

A főnöki asztal mögötti irodaiszék lassan megfordult, és Sasuke Uchiha tekintélyt parancsoló alakja körvonalazódott ki előttük. Testbeszédje intőn jelezte feléjük, hogy a fölösleges csetepatét mellőzék.    

– Deidara a vérebek nem acsarkodnak a gazdájukra. 

– Veszett kutya vagyok! Bárkinek átharapom a torkát! – kötekedett a robbantások mestere, aki a levegőbe kapott, mint egy eb.

Abban a minutumban Deidara tarkójához ért valami, aminek zord hidege végig borzongatta gerincvonalát. Sai szenvtelen ábrázattal felügyelte a fickó összes rezdülését, miközben az ujja a revolver ravaszán nyugodott.

– Nolám, az öleb állandóan a gazdája sarkában kullog.

Váratlanul belépett egy rövid frizurát viselő szemüveges hölgy, aki alázatosan bejelentette a hallban várakozó vendégek érkezését. Sai leeresztette a pisztolyát, és a gazdája mögé sétált. A karját hátul összekulcsolta, mihelyst büszkén kidüllesztette mellkasát. Deidara duzzogva kirántotta az ülőhelyét, és lehuppant rá.

Az összecsődített elitek fagyosan köszöntötték egymást, és színlelt kedvességgel tereferéltek, amíg a dolgozóhölgyek itallal kínálták meg őket.

Sasuke idővel felállt, mire mindenki elcsendesedett, és tiszteletteljesen rászegezték tekintetüket. Itachi helyet cserélt az öccsével, majd a laptopján az entert lenyomva felvillant az üres falra vetített háttérkép. Az egérrel az asztalra kitett áruló című mappát megnyitotta, és kinagyította a fotót, amelyen a három lázadó virított.

– A szavazás indul. Ha választás során egyenlőség merül fel, akkor a szerencsekerék programot vetjük be – vezette be az első témakört Itachi.

Hirtelen az egyedüli női tag ördögi mosollyal felpattant, és két tenyerével az asztalra támaszkodott. A mellette ülő szürke hajú férfi, Sakon önelégülten összefonta a kezét a tarkóján, mivel máris kezdetét vette a show-műsor.

Az Uchiha fivérek gyanakodva összesandítottak, ugyanis Tayuyát igazi nőstényördögként ismerték meg. Derékig érő, karmazsin lóbonca jelenítette meg áldozatainak gyötrelmes haláltusáját. Orosz akcentusa még acélosabb kisugárzással ruházta fel, mint bármely másik dámát a csoportjukból. Bal gyűrűsujján óriási gyémántgyűrű ragyogott, mely az urához való hűségét szimbolizálta.

– Nyámnyila pojáca! Szégyent hozol orosz felmenőidre! – mutatott mérgesen Itachira a ruszki úrnő – A szabályok arra valók, hogy megszegjük őket! Sasuke, mióta vallod a bátyád könyörületességről szóló elvét?!

Az idősebbik Uchiha testvér fagyos mosolyra húzta a száját, de lüktető nyakiverőerén látszott, hogy nehezen nyelte le a pocskondiázó szavakat. Ökölbe rándult kezét letette az ölébe, és elkezdet számolni.

Deidara hintázva a székén elismerőn füttyentett, hiszen ilyen szemtelen megnyilvánulást még senki nem engedett meg magának az Uchihákkal szembe. Sasori megbökte tollával az oldalán ülő Sakont, mielőtt halkan oda morogta neki, hogy állítsa le a nejét. A férfi kedélyesen elütötte a piszkálódó végtagot, és tekintetét végig futtatta a jelenlévőkön.

Suigetsu teljes nyugalommal iszogatta a feketekávéját, amíg a kockacukrokból felépített egy piramist.

– Áll a bál. Az összes báb felsorakozott – elmélkedett magában a Hozuki, mikor unottan megpöckölte a cukor gúlát, amely menten összeomlott – Minden a terveid szerint halad, Sasuke. Dróton rángatod az embert, amíg szűkséged származik belőle. Vajon mennyi életet teszel tönkre a célod eléréséjért?

– Tíz! – kiáltott fel Itachi, miközben kifújta tüdőjéből a felgyülemlett levegőt, és újfent felvette a pókerarcát.

– Tayuya nem versz át senkit! Konan örök riválisod, ezért kapva kapsz alkalmon, hogy eltávolíts az utadból. Valld be! Félsz tőle! – bukott ki Hidanból gátlástalanul az igazság.

A ruszki úrnő homloka összeráncolódott mérgében, míg alantas káromkodásba kezdett az őt provokáló alakkal.

Sasuke megelégelte a hangzavart, ezért intett a vérebének, aki engedelmesen oda lépet hozzá. – Rátérhetünk a színdarabra? – érdeklődött Sai, mire vállaszul csak egy bólintást kapott.

A bérgyilkos sebesen kirántotta acélbetétes csizmájából a kését, és Tayuya felé hajította. A tőr csaknem lenyisszantotta a ruszki úrnő középső ujjának legfelső ujjbegyét, ha nem kapja el onnan. A harcias nőszemély barna szeméből a megvetés jégcsapja szurkálta szét Sai harcedzett testét, aki csak ejnye-bejnyét mutatott.

– Tayuya, mi jogon sértegetsz bárkit is. Összevarrom a mocskos ajkad, csak gyalázkodjál még egyszer – jelentette ki ridegen a fiatalabbik Uchiha fivér.   

A ruszki úrnő pökhendin felhúzta az orrát, miután fél fenékkel az asztal szélére ült, majd unottan az elé helyezett tablethoz nyúlt. Rányomot Konan nevére, melyet a kivetítőn is nyomban látni lehetett. Hidan diadalittasan felröhögött, míg Deidara hosszan hümmögve dörzsölte az állát.

Öt perc leforgása alatt az összegyűltek leadtál a voksokat, azonban döntetlennek minősült a választás. Konan, és Gaara ugyanannyi szavazatot kapott, ezért a szerencsekerék ítéletére bízták a továbbiakat.

Sai kivette a nadrágja hátsó zsebéből a pénztárcáját, és elővarázsolt belőle egy érmét. A klánok kiváltságos vezéralakjai értetlenkedve fürkészték az óvodás megoldást.

– Öcsém! A dedóba kerültem! – méltatlankodott a motoros ruhát viselő Hidan, míg a homlokára csapott – Egy profi bérgyilkostól többre számítottam!

– Néhányszor az egyszerű megoldás a legalkalmasabb – szólalt fel a véreb, mielőtt az arisztokrata csoport felmorajlana – Így kizárjuk azt az eshetőséget, hogy valaki belepiszkált volna a számítógép rendszerébe. Most tényleg a szerencsére, azaz a véletlenre támaszkodunk.

Sakon oldalra billentette a fejét, amíg önelégülten behunyta a szemét. Tayuya csaknem szívrohamot kapott a művész által felvázolt megoldásra. Haragosan belecsípett a férje combjába, aki figyelmeztetőn rá sandított.

– Mi van kivágtad a nyelved? Semmi hozzáfűzni valód sincs? – morogta a ruszki úrnő méregtől eltorzult orcával.

– Én csak megfigyelőként veszek részt. Hidegen hagy, kit nyírunk ki. A befejezés úgyis ugyan az lesz.

Tayuya vonásai ellágyultak, mivel az ura emlékeztette a valódi szándékukra. Ez az előadás csupán a formalitások miatt zajlott. Az elavult szabályok fenntartásának érdekében.

– Az áldozat Konan! – harsogta be az eredményhirdetést Sai, miután a feldobott érmét a kézfejére fordította.

– Na, ezzel is meg volnánk! Csá, patkánykáim! – pattant fel ültéből Hidan, aki a hóna alá csapta a bukósisakját, és a béke jelét mutatva távozott.

Szépen lassan mindenki elszállingózott, csak a két fivér maradt bizalmasaival. Deidara gyanakodva fürkészte a kisebbik testvért, aki bátya mögött állva dohányzott. Rideg ábrázattal fújta ki a nikotinos füstfelhőt, még Itachi uralkodói méltósággal ült egyenes háttal.

– Van ötleted kinek a lelkén szárad a baleset? – kérdezte meg hirtelen Sasuke a bátyját.

A bárgyilkos izmai megfeszültek, és siettetőn a sötétszürke hajú férfira emelte a tekintetét.

– Ezen még nem volt időm elmélkedni. Fontossági sorrendben haladok – válaszolta közönyösen Itachi.

Sasuke az ablakpárkányra kihelyezett hamutálcában elnyomta a cigicsikket, mielőtt a fivéréhez lépett, és rámarkolt a vállára.

– A jó szíved fog a sírba vinni – jelentette ki fagyosan a kisebbik Uchiha testvér – Bárkinek képes vagy megbocsátani. Sőt, még oltalmad alá is veszed.

– Yahiko bűnhődni fog. Efelől ne legyenek kétségeid, öcsém.

Sasuke elengedte a fivérét, azt követően az iroda kijáratához sétált. Félúton a bérgyilkos is csatlakozott hozzá, míg végül elnyelte őket a hosszú folyosó.

A tárva hagyott ajtón friss levegő áramlott be, mely újult erővel látta el a két férfit. Deidara az édességek felé vette az irányt, majd egy tányért jól megpakolva, habzsolni kezdte az imagawayakit.

– Ugyanolyan arrogáns kölyök, mint régen. Bár furcsállom, hogy átengedte neked az irányítást. Még az idióta sógorom is kussolt a megbeszélés alatt.

– Ebbe egyetértünk. Gyakran a csend a pusztító vihar elő hírnőke. Valamibe sántikálnak.

A robbantások mestere egy egész töltött gofri kockát kapott be, ezért nem tudott megszólalni. Gyorsan elkapta az ásványvizes üveget, és lehúzta. A szájában lévő étel lecsúszott a torkán, és levegő után kapkodva, megütötte a mellkasát.

– Annyi biztos, miszerint semmi se marad a régiben. Cudar világ fog ránk köszönteni, barátom.  – Kiakaszt a bölcselkedésed! – kiáltott fel ingerülten Deidara, míg rámutatott Itachira – Megyek, mielőtt átharapnád a torkod!

A becsapódott nyílászáró hangjába beleremegett az iroda fala. Az idősebbik Uchiha fivér hanyagul dőlt a háttámlára, miközben ujjait összefonta az ölébe. A földialvilágban szinte mindenki kiutálta a robbantások mesterét, ugyanis ha elgurult a gyógyszere, akkor nem ismerte se ember-se istent.

– Az adósom vagy Deidara. Acsarkodhatsz rám napestig, de halálodig a talpnyalómmá váltál.

*

Egy madárcsicsergős, áprilisi délelőtt a tizenkilenc esztendős, Itachi Uchiha hosszú távollét után ismét hazalátogatott. A vállán lévő sporttáskát ledobta az előtérben, és cipőstől az édesanyja felkutatására indult, mivel elég kellemetlen pletyka jutott a fülébe.

A barack színű szoba jelentette a menedéket az anyja számára. Rendszerint oda vonult félre, ha lelkileg összeomlott. A helyiségben egy kecses asztal, és két fotel ácsorgott. A fehér parkettán egy szibériai macska nyalta a mancsát, még az elegáns ketrecben egy törpe, és egy ara papagáj rikácsolt. Mikoto sötétlila kimonót viselt, melyen világoslila növény motívumok díszelegtek. Ébenfekete haja kócosan lógott le a háta közepéig, míg a nyakát pár kékes-zöldes folt tarkított. A kalitka rácsai között bedugta a mutatóujját, és megcirógatta a szárnyas állatokat. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, miképp az idősebbik gyermeke őt vizslata. Amint a fiú megköszörülte a torkát, az asszony összerezzent, és rémülten megperdült. Sötét tekintetét a szomorúság elhomályosította. 

– Anyám – szólalt meg lágyan Itachi, aki oda sétált a szülőjéhez, és szeretetteljesen átölelte – Nem tanulsz semmiből. Miért tűrsz el ennyit? Hát, ennyire szereted apámat?

Az Uchiha asszony könnyei eleredtek, és szipogva kapaszkodott a fia felsőjében. Zokogott, és keservesen üvöltött, az évek alatt eltemetett megalázások, sértések, bántalmazások felszínre törtek.

– Nagyon fáj?

Mikoto elhúzódott a fiától, majd hátat fordított neki, és kioldotta annyira a kimonóját, hogy a hátát szabaddá tegye. Mikor a kelme leomlott az asszony hátáról felvillant a gerincvonalán végig futó tavirózsatetoválás. Viszont ezúttal leginkább a horzsolások, és zöld foltok vonzották a szemet. Itachi megbotránkozva bámulta az édesanyja hófehér bőrét, majd mérgesen összeráncolta a homlokát.

Az Uchiha nő visszahúzta magára az öltözékét, mielőtt szembefordult az utódjával.

– Az a szemét! Hol van?!  – őrjöngött Itachi, aki menten kifelé vette az irányt, azonban törékeny szülője utána rohant, és megfogta a karját.

– Hagyd! Nincs itt.

– Megint Shizuka néninél van?

– Fiam, ő az apád. Ezt sose feled.

– Mintha eltudnám! – kiabálta az Uchiha fiú, mikor kirántotta a karját – Hidegen hagyja, hogy a gyerekei megvetik! Sasuke már meg se látogat titeket. Tizennégy éves, de annyira megkeserítette apa a gyerekkorát, hogy rögtön lelépet, amint tehette. Komolyabb jobb nekünk kollégistáknak lenni, mint itthon vele!

Mikoto mélabúsan lesütötte a fejét, hiszen porontya kendőzetlen kinyilatkoztatása tört szúrt a szívébe. Váratlanul a semmiből felbukkant a kopasz, inas, aki Fugaku besúgójaként tevékenykedett. Mikor a családfő nem tartózkodott otthon, ez az öreg, leszerelt katona felelt a rendért. Vagyis Mikoto minden mozzanatáról beszámolást adott a főnökének.

Az idősebbik Uchiha fiú elhúzta a száját, ugyanis pontosan tudta mi zajlott a családi fészekben. Szülőanya fattyúként jött a világra, azaz a felső körben megtagadták. Javarészt alig akad olyan összejövetel, ahol szívesen fogadták. Őszintén, még Fugaku Uchiha, a férje is szégyellte, ezért se jelent meg vele a nyilvánosság előtt.

– Anyám menjünk el sétálni. Rég jártál kint – szólalt fel vidáman Itachi, amíg megfogta az anyja csuklóját, és maga után húzta. 

– Fiatalúr! Megbocsátson, de az úrnő fél az utcákon! A járókelők állandóan megbámulják, mintha állatkerti majom lenne. Fugaku úr negyed óra múlva hazatér.

– A munkájával foglalkozzon! Apámmal meg lerendezem a dolgot, ha meg akarná büntetni.

Anya, és fia elhagyták a birtokot, és a közeli parkban mentek, ahol kis iskolásoknak tartottak környezet órát. Egy kamasz pár randevúzott összebújva a padon, miközben egymás fagylaltját nyalták.

Mikoto nem merészkedett a tömeghez, mert úgy érezte folyamatosan kinézik onnan. Levette a papucsát, és a gyepen mezítláb kezdett el sétálni, míg egy régi dalt dúdolt halkan.

– Kicsi koromba számtalanszor énekelted nekem ezt. 

– Emlékszel rá? – kérdezte felderülve az asszony, miután megpördült.

Minden előzmény nélkül a park gócpontjában több petárdát hajított be valaki a bokrok közül. Az alsós osztályban menten feltámadt a riadalom. A tanító nyomban elkezdte párba állítani diákjait, még a turbékoló galambpár mögött ismét pukkant a petárda.

Mikoto a lövöldözéshez hasonlatos hangok miatt leguggolt, és a fülére tapasztotta tenyerét. Lehunyta a szemhéját, és vacogtatta a fogát. Itachi menten a szülőjéhez loholt, és próbálta megnyugtatni. Ekkor eléjük lépet a hahotázó ficsúr, aki tépett izompólót viselt festékkel összemázolt farmerral.

– Rühellem a nyafogó picsákat! – közölte a szőke hajú srác, mikor a háta mögül elkapta stukkerét – Kussolj el némber, különben agyon lőlek!

– Tedd le a fegyvert! Még megsérül valaki! – állt az anyja elé védelmezőn Itachi, aki kimérten nézett bele a revolver csövébe. 

A srác oldalra tartotta a halált hozó eszközt, és menten elsütötte. A park előtt elsétáló baráti brancs egyik tagját oldalba találta a lövedék, mire a többi kölyök széjjel libbent. Egy-ketten sikítva menekültek el, még hárman a földre zuhant pajtásuk mellett maradtak, aki gyötrelmesen jajgatott.

Itachi megelégelte az ámokfutását, gyors mozdulattal ártalmatlanná tette a ficsúrt, és megismertette vele a jobb egyenesét. A szőke hajú fiú a földre zakózott, azután morogva letörölte alkarjával izzadt homlokát.

– Forróvérű idióta – hallatszott a fenyegető hang, miközben eldördült egy lövés – Elloptad a kocsimat, totálkárosra törted, ezek után a családomat terrorizálod. Az ilyen suhancok kerülnek leghamarabb koporsóba.  

A tizenéves farkasként vonyított fel a bárányfelhős égre, mikor a vállába fúródott a golyó. A fűre roskadt, és kínlódva hempergett jobbra-balra. Lármás szitkozódásától zenget a térség, melynek hallatára a verebek felröppentek fészkükből.

– Apám?!

Fugaku fekete pólóban, és méregzöld nadrágban baktatott feléjük. Ujjatlan mellényét lezseren a vállára dobta, mintha krumplis zsákot cipelt volna. Férfikontyba fogott haja kiemelte szögletes arcát, melyről sütött a szigor. Midőn első szülöttjére pillantott, csaknem keresztben lenyelte.

– Veled még számolunk! De előtte ezt a jómadarat tanítom móresre! Onoki esedezett a könyörületemért, ámde a taknyos unokája túl messzire ment.

Eközben a család inasa kitudja, mikor került oda, de már elkezdte eltusolni az ügy nyilvánosságra kerülését. Rutinosan elküldte a szemtanúkat, és felvette a kapcsolatot azzal a kórházzal, amely maffia fennhatóság alá tartozott.

Mikoto remegő lábbal feltápászkodott, és sokkos állapotban elindult céltalanul. Egyszeribben egy éles kő bele állt a talpában, és rögvest kiserkent a vére. Az asszonyság bicegve gyalogolt a park kerítéséhez, amíg a férje elé nem tornyosult. Fugaku gyöngéden átkulcsolta a karját hitvese derekán.

– Hová-hová, apróság? Menekülsz?

– Haza. De vajon hol van? Apunál? Igen, nála.

Itachi aggodalmasan a szüleihez indult, de az apja ellenvetést nem tűrőn legyintett neki, hogy ne közelítsen. Az ifjú gyanakodva felhúzta a szemöldökét, hiszen a teremtője nem éppen az együttérzéséről volt híres. Ugyanakkor belátta azt is, miszerint valakinek figyelnie kéne a tizenéves suhancra. Ezt követőn arra lett figyelmes, hogy az apja a karjába kapta a párját, és a legközelebbi kőpadhoz hurcolta.

A maffiavezér leültette a sokkos állapotba lévő feleségét, azután letérdelt elé, és óvatosan a térdére emelte a sérült lábat. Gyorsan megvizsgálta, majd egy hirtelen mozdulattal kihúzta az éles kavicsot. A nő ijedten elhúzta a lábikóját, majd hátra csúszott a lócán. Remegve nézett az urára, akinek pár másodpercre bűntudatféleség suhant át a fizimiskáján.

– Vigyél haza, kérek. Apa vigyázz rám. Csak ő tud megvédeni.

– Mikoto figyel rám – tette érdes tenyerét Fugaku a neje smink nélküli pofijára – Mellettem van a helyed.

Az Uchiha nő hevesen megrázta a fejét.

– A nőverem illata leng körbe. Állandóan nála keresel örömöt. Őt szeretted, őt választod folyamatosan.

A maffia vezér dühösen kifújta a levegőt, hiszen ismét a szokásos féltékenységi nóta szólt. Sebesen belemarkolt a hitvese kócos hajkoronájába, hogy hátra hajtsa a fejét. A nő felszisszent, és a makulátlan orcáját kényszeredetten emelte az urára. Rúzs nélküli apró ajka lefelé konyult, és elcsukló hangon esedezett, hogy ne üsse meg.

Fugaku feldobta a vállára a feleségét, majd oda kaffantott a fiának, hogy hozza utána a hülye gyereket.

Itachi aggodalmas követte tekintetével a szüleit. Féltette az édesanyját, hiszen testileg, és lelkileg teljesen kiszolgáltatottá vált. Pánikbetegsége évről-évre rosszabbodott, és a depressziója csak további kellemetlenségeket okozott. Jóformán nem is folytatott párbeszédet az emberekkel.

Itachi húsz perc múlva ingerülten battyogott a hálóhelyiség felé. Ökölbe szorult kezével legszívesebben szét zúzta volna a legelső elé kerülő tárgyat. Bűntudat mardosta, hiszen az akaratossága miatt az anyukája részesült büntetésben. A tehetetlenség érzése felkavarta higgadt jellemét, és magából kikelve kereste az apját, akivel félúton összefutott.  

Fugaku kimérten haladt el a fia mellett kétségek közé taszítva.

– Honnan vetted a bátorságot arra, hogy kividd? Tekintettel lehetnél anyádra.

Itachi megtorpan, és hitetlenkedve fordult vissza a teremtőjéhez, aki szintúgy cselekedett, mint jó maga. Ritkán hökkent meg, ugyanis kivételes emberismerő képességet birtokolt, viszont hímnemű szülője rendszerint kizökkentette önbizalmából. Frusztráltságának hatására a szájába harapott. Kénye-kedve szerint befolyásolta a körülötte lévőket, más-más maszkokat viselt, miképp elfedje valódi jellemét. Viszont az apjánál az összes próbálkozása kudarcba fulladt.

– Valóban, hibát vétettem. Vállalom a következményét.

A maffiavezér hosszan hümmögött, amíg provokatívan megdörzsölte az állát. Elsőszülöttje alázatos megnyilvánulása elégedettséggel töltötte el.

– Az alakításodon van még mit csiszolnod – szurkálódott nyersen Fugaku, mikor katonásan kidüllesztette mellkasát, és két kezét összekulcsolta a háta mögött – Ugyanakkor dicséretreméltó az áldozatkészséged, Mikotoért.

– Átvállaltam tőled, ezt a nemes feladatott.

– Merész kijelentés. Tehát képes vagy megóvni őt?

– Igen! Még tőled is, apám!

Fugaku kedélyesen felröhögött, majd ördögien elkomorult. A falon lévő tükörre sandított, amelyben gyermekét, és saját magát látta viszont.

– Mikoto szerinted bármin is változtatna? Megrögzötten fojtogat a szerelmével, nélkülem lélegezni se bír.

Abban a minutumban az említett asszony szétbontott kimonóval a testén feléjük csellengett. Orcáját a kéj pírja ékesítette, még duzzadt ajka a vad harapás nyomokról árulkodott. A mámor rózsaszín felhőjében lebegett, mely vakká tette. Jelenleg csak a férje létezett számára, aki gőgösen felé intett, hogy menjen oda hozzá. Mikoto mosolyogva szaladt az urához, és a nyakába csimpaszkodott.

– Hazudtál. Azt ígérted sietsz vissza – motyogta a nő, míg kacsójával Fugaku pólója alá nyúlt, hogy megsimogassa a kockás hasat.

Itachi zavarában oldalra fordította a fejét.

– Türelem apróság. Hamarosan kárpótolni foglak – mondta manipulatívan Fugaku, miközben csókot nyomot a párja homlokára – Itachi kövess!

A gigantikus garázsban három kocsi, és egy motor pihent, melyeket olyan fényesre suvickoltak a szolgák, hogy a légy is megcsúszott rajtuk. A betonon vércseppek örvénylettek, még egy életéért küzdő vadat az egyik fűtőtest csőéhez bilincseltek. Fugaku előre engedte a fiát, aki kimérten fogadta az előtáruló panorámát. Az inas alaposan elpáholta Deidarát, aki ennek dacára is leköpte a bántalmazóját. Gúnyosan vigyorgott, míg a felszakadt szemöldökéből vörös folyam csorgott. Fugaku unottan a fehér Mercedeséhez ment, aminek lökhárítóján hanyagul elkent vérnyomok csúfolkodtak. Hanyagul rátámaszkodott a kocsi orrára, majd, mint egy díjnyertes versenylovat megpaskolt.

– Kölyök, Onoki nagyapád nem világosított fel, miszerint más tulajdonához nem nyulunk?

– Az a vén szivar csak oktatgatni tud! – őrjöngött a tizenéves suhanc – Azt csinálok, amit akarok! Szabad vagyok!   

– Hm? Van benne valami. Ennek ellenére, ha ügyetlenül tevékenykedsz, porul jársz – mondta a maffiavezér, miközben jelezett a bizalmasának.

Az inas biccentett, majd az ifjú úrhoz battyogott, és felé nyújtotta a pisztolyt.

– Öld meg – parancsolt Fugaku az utódjára – Ne érezz szánalmat iránta, csak mert fiatal.

Itachi automatikusan átvette a fegyvert, hiszen a gyilkolás hozzátartozott az alvilági léthez. Ölj vagy téged ölnek meg, ezt nevelték bele születésétől fogva. Viszont akadtak olyan kivételes szituációk, hogy nem lehetett önkényesen cselekedni. A családnév önmagában hatalmat adott a tulajdonosának.

– Belső feszültséget kívánsz generálni? Onoki-sama valószínűleg bosszút fog forralni. Kifogja harcolni az audienciát Indra Otsutsukihoz.

Fugaku írisze, és orrlyuka kitágult mérgében. Az apósa említése rögvest felkorbácsolta a kedélyét. Igyekezett titkolni a keserű igazságot, miszerint csupán látszólagosan tölti be a vezetői pozíciót, ugyanis balszerencséjére Indra a háttárból irányította máig. A tényleges uralom, amelyre áhítozott, tréfát űzve belőle kerüli el.  

– Ravasz róka, tagadhatatlan, hogy a vérem vagy. Viszont a veszett kutyát ágyon szokás lőni.

Itachi a halántékához emeli a stukkert, mire az apja elsápadt.  A maffiavezér ellöki magát a járműtől, és idegesen felnevetett. 

– Fiad lehetne, mégis halálra ítéled.

– Veszélyes játékot folytatsz. Deidara mentálisan instabil, kizárt, hogy valaha is hasznunkra válna. A rokonai is tartanak tőle, mivel bármikor elborulhat az agya.

– Pontosan. Egy tökéletes fejvadász ismérvei – jelentette ki az ifjú, mikor ledobta a pisztolyt, és a szőke fiúhoz fordult.

Idegőrlő lassúsággal lépdelt felé, mielőtt leguggolt a hepciáskodó Deidara elé. A tizenéves kamasz megdöbbentette, miképp valaki kiállt érte. Majd tengerkék szeme elkerekedett, mikor az ifjú Uchiha kinyújtotta felé a karját. Hosszasan bámult a végtagot, miközben belső harcot vívott magával.  

– Deidara a döntés rajtad áll. Vérebemé válsz, vagy sem?

A szőke fiú vacillálva felordított, mielőtt erősen rámarkolt Itachi kezére. Ezzel a cselekedettel a szerződés megköttetett. Rabbá vált, de mégis önszántából lett azzá. Úgy érezte végre valaki elismerte a létezését.