22. Felkavaró SMS

A hálószobában Sakura rózsaszín fehérneműben feküdt hanyatt a pléden, míg az Uchiha elhajította az ingjét, és a párja lába közé térdelt. A hím gyakorlottan kioldotta a derékövét, azután meg nadrágját, és a kislány fölé tornyosult, és harapdálni kezdte az igéző ajkat.
Sasuke a fáslis kezével rámarkolt a terhességtől duzzadó kebelre, mely olyan érzékenyé vált, hogy a feleségének fájdalom járta át a lényét.
A kislány a kellemetlenségre rá se hederítve, szenvedélyesen megcsókolta a szerelmét, és játékosan helyet cseréltek. A domináns fél felkönyökölve támasztotta meg magát, miközben a kedvese az alsógatyája szélét húzta lejjebb.
– Hová ez a kapkodás? Szokatlanul csintalan vagy.
Az Uchiha nő elvörösödve leszegte az állát, mialatt hajzuhataga enyhén előre omlott a vállán. A várandósága miatt a szexuálisvágya felfokozódott, de a viselkedésének nem ez volt a legfőbb oka. Ily módon akarta kifejezni Sasukénak a vágyakozását, hiszen az elmúlt hetekben az ura alig tartózkodott otthon.
Váratlanul arra riadt, hogy a férfi felült, és átkarolta egész lényét.
A maffiavezér másodpercek tört része alatt kikapcsolta cicifixet, majd oldalra húzta a két pántot. Puszilgatni, szívogatni kezdte a kislány kulcscsontját, aki hátra döntötte a fejét, amíg összefonta karját a párja nyakánál.
– Csak boldog vagyok. Itthon vagy – duruzsolta Sakura buján, míg a hangja el-el csuklott.
– Nincs bocsánat a hanyagságomra – élcelődött Sasuke, mikor a kecses nyakszírtett szívogatta – Kárpótlásul lesem kívánságodat.
Az Uchiha nő férje sötét íriszébe nézett, és közben igyekezett hanyatt dönteni. A maffiavezér szájaszéle enyhén felkunkorodott, hiszen mulatatta a kedvese ügyetlen próbálkozása. Viszont tapasztalva az eltökéltségét, megszánta, és ez-egyszer engedett neki. Sakura diadalista öröme szokatlan meghittséggel árasztotta el.
A kislány belenyúlt a szerelme alsójába, és ráfogott a merev hímvesszőre. Kacsóját le-föl húzogatta a szerszámon, mígnem Sasuke megunta az előjátékot, és egy rántással letépte róla a tangabugyit. Azután újra felemelkedett a felsőtestével, és szorosan magához rántotta hitvesét. Férfiassága rögtön utat talált a célba, melyet hevesen ki-be kezdett járatni.
– Drágám! – kiáltotta az Uchiha nő, mikor a körmeit belevájta a hím vállába.
– Ezért epekedtél. Sikeresen felingereltél. Viselned kell a következményét.
Az Uchiha férfi kimért habitusát felváltotta a vehemens szexualitás, amelyet eddig elnyomot. Nagy erőfeszítés árán az együttléteik alatt elfojtotta a túlzásba eső bujaságát, mivel nem akarta elriasztani a kislányt. Vele teljesen másképpen bánt, mint a többi némberrel. Azonban a szex hiánya felborzolta az idegét, és már csak elvenni akart. Kiakarta adni a feszültségét, mely az utóbbi időszakban nehezítette meg az életét.
– Drágám! Óvatosan. A baba – nyögdécselte Sakura, mikor gyöngyöző alakja le-fel pattogott a férje örömrúdján.
– Elhallgass! Csak velem törődj! – dörrent fel ellenvetés nem tűrőn a hím, mikor rátapasztotta vékony száját a feleségéjére.
Csókolózásuk alatt kapkodva kapkodták a levegőt, ugyanis csak egy-egy röpke percre vált szét az ajkuk egymástól.
Sakura teste teljesen felhevült, ilyen közösülésbe még nem volt része. A vadállatias ösztön uralta az egész aktust, ami kicsit rémisztően hatott rá. A férje ezúttal nem babusgatta, és suttogott a fülébe, hanem csak az élvezetet hajszolta. Viszont ennek ellenére, még sose érezte magát ennyire szeretve.
A férfias nyögések, éles sikongatások, és az ágy nyöszörgő hangja harsány koncertet adott. A teret meg a fülledt melegség bugyolálta be. A pléd gombóccá gyúrva lecsúszott a pamlagról, ahogy a házaspár tüzesen szeretkezett.
Sakura hanyatt döntve zongorázott végig ujjával az Uchiha gerincén, majd mikor mindketten a csúcsra jutottak buja sikítás remegtette meg a falat.
Sasuke beharapta a száját, hogy visszanyelje a káromkodást, amit a karmolás váltott ki nála.
– Testestül, lelkestül az enyém vagy, Sakura!– nyilvánította ki a férfi zihálva, mikor homlokát a párjáéhoz nyomta.
A kislány megszólalni is képtelen volt, mivel annyira kimerült.
Mikor a maffiavezér legördült felőle, és újra magához húzta, az ujjaik összefonottak. A rózsaszín hajú lánynak az összes porcikája zsibbadt, és a legapróbb érintésbe is beleremegett a teste.
– Túlzásba estem.
Ekkor haragos dorombölés kongatta meg a bejárati ajtót. Szilaj csengetés fújt ébresztőt a szerelmespárnak, akik jó formán magukhoz sem tértek a révületből.
Sasuke ingerülten pattant ki vackából, mikor sebtében az alsógatyáját kutatta fel a ruhakupacból. Fürgén bele ugrott, és bőszen meglódult a zavaróhoz.
Suigetsu, és Sai párhuzamosan üvöltöztek befelé, majd csaknem elhasaltak, mikor kitárult előttük a nyílászáró.
– Mire ez a tombolás?! Rühellem, ha háborgatni merik a nyugalmamat!
A Hozuki bocsánatkérőn összecsapta a tenyerét, és lehajtotta a fejét, miközben azt kurjantotta, hogy tragédia történt. Az Uchiha gondterhelten megmasszírozta hüvelyk,-és mutatóujjával az orrnyergét.
– Avassatok be.
Suigetsu felszegte az állát, majd zavartan megköszörülte a torkát. Hiszen most vette észre bajtársa megjelenését. 
– Bocs, belerondítottunk az élvezettedbe – szabadkozott bazsalyogva a szürkésfehéres hajú személy.
– Drágám – csoszogott ki a hímekhez Sakura, aki szorosan maga köré tekerte a pokrócot.
A kislány elvörösödve pislogott a két bámészkodó alakra, mígnem szégyenlősen megpördült. Az Uchiha vérbe forgott szemmel kémlelte a nejét, amiért kimerészelt jönni.
– Nem pazarolhatjuk az időt. Yahiko harakirit követet el cellájában – tért a tárgyra a véreb, ezután hosszas hatásszünetet tartott.
Sasuke gyanakodva összevonta vékony szemöldökét, majd a rémült párjára sandított. Az alfahím pontosan tudta, hogy a jelentősebb problémát még elhallgatták előle a társai.
– Értem. Azonnal megyek. Várjatok meg lent – mondta a maffiavezér, mikor a nappali felé vette az irányt.
A szekrényből kivett egy fekete pólót, meg egy terepmintás kardigánt. A legfelső farmernadrágot emelte le, mely gondosan össze volt hajtva. Villámgyorsan felöltözött, és a konyhapulton lévő kocsikulcsáért eredt.
Sakura aggodalmasan tett pár lépést az ura felé, aki nyomban leintette.
– Elmentem! – hagyta faképnél a kedvesét a sötét hajú férfi.

*

Az alagsorban, ahol sejtelmes fény világította meg az utat a tömlöcök rácsaihoz rabok tapadtak kíváncsian. A jól lakot patkányok villogó szemeket meresztettek a mellettük elhaladó kétlábúakra.
Yahiko magánzárkát kapott. Teljesen elkülönítették őt, hogy nehogy a beépített embere segítségével megszökjön.
Sasuke Uchiha, és követői még az illetékes személy cellájához sem értek, mikor már összefutottak a bátyjával.
Itachi kifelé lökdöste a kivezető ösvényen Gaarát. A nyeszlett vörös hajú fickó megbotlott a töredezett betonon. Azonban önelégült vigyora nem kopott le a megaláztató bánásmódtól. A sarkára ült, és provokatívan a maffiavezért szuggerálta.
– Halhatatlanságot szereztem! – röhögött fennhéjázón Gaara, miközben az alfa hímre mutatott – Rokonságodban vannak olyanok, akik vádőszárnyuk alá vettek! A hatalmad rohamosan gyengül, Sasuke! Bukásod elrendeltetett!
Sai az övtartójából kikapta a pisztolyát, és a vörös hajú homlokához tartotta.
– Agyonlőlek!
Itachi menteni akarta menthetőt, ezért Gaara elé szaladt, és kinyújtotta a karját. Tenyere eltakarta a bérgyilkos zord ábrázatát, aki gondolkodás nélkül kész lett volna meghúzni a ravaszt.
– Az öregek pártfogását nyerte el.
Sai a döbbenettől kőszoborrá dermett. Tehetetlenül várt a felettese parancsára, aki szótlanul figyelte az eseményt.
Suigetsu a barátja mellé állt vicsorogva. A dolgok alakulása előnytelené váltak számukra.
– Annyira felelőtlenek vagytok ti fiatalok. Sokat kell még tanulnotok – jegyezte meg Minato, aki Fugaku kíséretébe sétált.
A két idősödő ember viszályát legendák övezték, mégis ezúttal békésen megtűrték egymás jelenlétét.
– Szóval, az apád mentett meg – szűrte le a magyarázatot Sasuke.
– A vénségnek még helyén van az esze. Jó kapcsolatot ápol, mind két családfővel, ezáltal szükség esetén mindkettőt riadoztathatja – folytatta a Hozuki az okfejtést.
Minato helyeslőn bólintott. Citromsárga pulcsija rikított az árnyas zugba, még bizalmasa, Kakashi Hatake merő nyugalommal olvasta a könyvét. Egyszer csak felnevetett, mire Fugaku idegesen koppintott egyet botjával, és a maszkos véreb felé bökött vele.
Kakashi ösztönösen a fenyegető eszközhöz vágta az olvasmányt, majd elnézően heherészve megvakart a nyakát.
– Kérlek, bocsáss meg az illetlenségéért.
– Kotródjatok innen! – dörrent föl az idős Uchiha, aki tüdőjéhez kapott, és köhögési roham tört rá.
Minato sajnálattal tapasztalta, hogy riválisa egészségi állapota egyre jobban romlásnak indult. Barátságosan a krákogó családfő hátára tette a kezét, aki alattomosan hadonászni kezdett a botjával. A szőke férfi könnyedén kivédte a csapást, és elhátrált.
– Álszent alak – szólalt fel Sasuke, akit felháborított a színészi előadás – Az apád, Asura halála a mi lelkünkön szárad. A bosszúdat meddig halogatod?
– Tévedsz. Indra Otsutsuki vette el őt tőlem – válaszolta Minato szomorúan, mikor a csukóján lévő antik óra üvegfelülete megcsillant.
A szőke maffiafőnök jelzete indulási szándékát a vérebének, aki rögvest felkapta az irományt, és előre ment.  
Az ifjú maffiavezérnek ökölbe rándult a keze a magatehetetlenség nyomasztó hatása miatt. Némán, megalázva tűrte el, miként Gaara gőgösen vigyorogva sántikált el mellette.
Az ellenséges szervezet feje utolsóként távolodott el a riválisaitól, majd fél lépésnyire megállt az ifjú Uchiha háta mögött. A feszült közelség csak tovább nyomasztotta a légtérbe lévő levegőt.
A Hozuki éberen figyelte Minatot, aki csak felsóhajtott, és folytatta tovább útját.

A krákogás fokozatosan erősödött, még nem Fugaku Uchiha a földre rogyott, és vért köpött. A gazdájához hűséges véreb a parancsolójánál termet, majd rutinosan felsegítette. Azonban a családfő mogorván arrább hessegette szolgálóját, aki meghunyászkodva, leszegett fejjel hátrált három lépést.
Itachi megszánva az apját oda ment hozzá, és segítő kezet nyújtott felé. Azonban az idős Uchiha férfi mogorván rácsapott a fia kézfejére.
– A saját véreim hoznak rám megaláztatást! Mi lesz a következő?! Az életemre tör valamelyikőtök?!
– Torz képzeleted kerget az őrültébe – felette higgadtan Itachi, aki reménytelenül ide-oda ingatta a fejét. 
– Megemészthetetlen számodra vereség. Mi több, kétségbeesésedben a szeretőd szoknyája mögé bújsz.
Sasuke rideg orgánuma megdermesztette a légkört. Mindenkinek a hangja elakadt, míg Fugaku zord ábrázata megkeményedett.
Idősebbik fivér a válla felett visszanézet az öcsére, akinek diadalista kiállása elárulta, hogy tudja az igazságot a balesettel kapcsolatban.
– Pofátlan kölyök! Te nem vethetsz a szememre semmit! Bemocskoltad az Uchiha nevet, azáltal, miképp elvetted a vemhes szukádat! Elvárom, hogy helyesen cselekedj, és nem utolsó sorba tedd rendbe a dolgaidat!
Suigetsu a vehemens atyai fölcsattanástól hátra hőkölt, és ezúttal csípős nyelvére is láthatatlan csomót kötött. Magában hálát adott a sorsnak, amiért nem ilyen diktatórikus apát adott számára.
– Vigyázz, mert agyvérzést fogsz kapni – vetette oda nyersen Sasuke, mikor a családfő elvörösödött ábrázatált vizslatta – Hamarosan az összes malőrt elsimítom.

 

A cellában világoskék lepellel takarták le a holttestet, melyből továbbra is kidudorodott a tőr. A vér nagy foltot festett az anyagra, még Yahiko sápadt arccal bámulta a mennyezetet. Barna szeméből kihunyt az élet fénye, de mégis mosolygott.
Suigetsu a test fölé hajolt, majd jobb kezét ide-oda legyezte az ismerőse felett. Unottan felegyenesedett, mielőtt közölte volna, hogy tényleg eltávozott.
Sai Yahiko mellett térdelt, miközben a nyak, és csukló részen ellenőrizte a férfi pulzusát. Középső, és mutatóujjával lehunyta a halott szemhéját, mielőtt kihúzta volna a gyomorba fúródott kést.
Sasuke a repedezett kőfalon olvasta a piros kanji szöveget, melynek tartalma a teljes bűn átvállalására irányult.
A maffiavezér oldalra sandított, ahol két döglött patkány feküdt a méregporba.
– Yahiko hasztalan áldozatot hozott – állapította meg közönyösen a véreb, miközben leterítette a fekete zsákot a földre.
– A bolond, erre vetemedett csak azért, hogy megmentse a feleségét. Nincs olyan asszony a világon, aki ne lenne pótolható. Ugye, Sasuke? – kérdezte a Hozuki sejtelmesen, mikor éles fogait kivillantotta.
Sai kíváncsian felsandított a munkálat közepette. Felegyenesedett, és acélbetétes csizmájával a zsákra lökdöste a holttestet.
– Számból vetted ki a szót – felette közönyösen az ifjú maffiavezér.

*

Sakura nyűgösen tapogatózott az éjjeliszekrényen lévő mobiltelefonja után, melynek harácsolása ébresztette fel. Ujjait ráfonta a készülékre, és nyöszörögve megdörzsölte a smaragdját, mielőtt elolvasta volna az SMS-t.  

 „Terhes vagyok! Tartsd titokba! Gyere be a kórházba! Sejtelmes titkok őrzője a férjed! Veszélybe vagy!”

Az Uchiha nőt annyira felkavarta ez a levél, hogy kipattant az ágyból, majd nyomban vissza huppant rá. Gyengének érezte magát, és a feje is hasogatóan fájt. Eldugult orrától alig kapott levegőt, de így is erőt vett magán, és a szekrényhez sétált. Széttárta a gardrób ajtaját. Felhúzta a kényelmes farmerját, meg a rózsaszín árnyalatú felsőjét. Ezt követően a vezetékes telefonhoz ballagott, miképp tárcsázza a recepció elérhetőségének a számát. Megkérte az ott lévő hölgyet, hogy hívjon neki egy taxit, mert sürgős elintézni valója akadt.
A kért jármű megérkezésekor Sakura már kint toporgott az elegáns lakóépület előtt. A sálja az orráig eltakarta az arcát. A pufajkájának kapucniját egy mozdulattal lehúzta a fejéről, mikor beszállt a kocsiba.   
Az Uchiha nő gondterhelten szemlélte az utcákon elsuhanó gyalogosok elmosódó alakját. A piros lámpánál arra ocsúdott Sakura, hogy meg állt mellette egy méregzöld motor, amin két alak trónolt. A kisebbik, aki bizonyára még csak a tinédzser éveit taposta hátul kuporgott, még bőrkesztyűs kezével a fogódzkodóba kapaszkodott. A felnőtt férfi fekete bakancsba, és egybe részes, bőrruhába veszített. Egyszer csak lassan a taxi felé fordította bukósisakos fejét, majd örült módjára áthajtott a piroson. A kislány hüledezve a szívéhez kapott, ugyanis a legrosszabb eshetőség játszódott le előtte. Miszerint a motoros fenegyerekeket baleset fogja érni, ám szerencsére félve nem vált valóra, csak dühödt dudálás zavarta fel a környéket.

*

Sakura megérkezve az egészségközpontban rögtön a Yamanaka kórtermébe iparkodott. Levette a pufajkáját, de sálját gondosan magán hagyta. A beteg ágyához battyogott, és rá ült a kényelmetlen sámli szerűségre. Aggodalmasan magához szorította kabátját, mert furdalta a lelkiismeret. Alapjába véve Ő miatta történt a katasztrófa.
Ino a hátánál kipárnázott fekhelyről üres tekintettel révet előre, míg görcsösen nyomorgatta lapos hasát. 
– Meg fogok halni. Az a szörnyeteg végezni akar velem – motyogta zavarodott állapotban a szőke hajú lány.
Sakura kíváncsian kihúzza magát, mivel barátnője olyan halkan sutyorgott, hogy semmit nem hallott a mondandójából.
– Ino. Megrémítesz. Mi folyik itt?
– Meg fog ölni! El kell szöknünk, mind kettőnknek! – csattan fel hisztérikusan a Yamanaka, miközben mérgesen kinyújtotta ismerőse felé a karját, hogy megmutassa a csuklóján végig futó sebet – Sasuke Uchiha műve ez! Alattomos alakhoz mentél hozzá, aki nem riad vissza az erőszaktól!
Az Uchiha nő hátra hőkölt, és remegő kezét összekulcsolta pufajkája alatt. Babaarca elfehéredett, majd műmosolyt erőltettet magára. 
– Ez képtelenség.
– Láss át a rózsaszín ködfelhőn, Sakura! Csak a bolondját járatja veled! A gyereket nem akarja, és ide-oda utazgat, csak azért, hogy távol legyen tőled! Szerinted, ha megunja ezt a játékot, nem fog eltüntetni az életéből?! Egy maffiavezér férjed!
Sakura igyekezett csitítani a háborgó lányt, aki ügyet sem vetve a próbálkozására világgá kiáltotta a hátborzongató igazságot.
Ino pufogva előkapta a párnahuzata alá rejtett mobilját, és azonnal tárcsázni kezdte a rendfenntartók számát. A bosszúszomj teljes egészében megváltoztatta a személyiségét. Futó románca Saival az egészségét tépázta meg. S ha ez nem lett volna elég, még teherbe is eset tőle. Az orvos kész csodaként könyvelte el, miszerint a pici magzat túlélte a balesetet.
Az Uchiha nő mikor meghallotta, hogy gyerekkori barátja a rendőrséget hívta fel ijedten felszökkent, és a telefon után nyújtózkodott. Valahogy sikerült kicsapnia a Yamanaka markából a készüléket, mely hangos csattanással ért földet. Imbolyogva mobilhoz szaladt, és felkapta, mielőtt bontotta a vonalat. Szédelegve hátrált a fehér falhoz, miközben mellkasához szorította tenyerét. Úgy érezte, mintha apró tű szurkálná megállás nélkül tüdejét.
A Yamanaka égkék szeme villámokat szórt, és feldúltan harapdálni kezdte a száját.
– Mi ütött beléd? Bűnözőket védsz?
– A határokat feszegeted, Ino. Ne tedd Sasukét az ellenségedé.
A szőke lány összeráncolta a homlokát.
– Tudtad, és vele maradtál ennek ellenére – hadarta a Yamanaka, mikor könnyei záporesőként hullottak a takaróra – Tűnj el! Álszent kurva vagy!
Sakura telt ajka legörbült a bántó szavakra. Békülésképp oda ballagott Inohoz, aki gyűlölködve arcon köpte a maffiavezér asszonyát.
Az Uchiha nő remegő kacsóval törölte le orcájáról a nyálas folyadékot, mielőtt kirohant a kórteremből. Oly annyira menekülőre fogta, hogy a hideg kőre esett kabátjáról, és táskájáról is megfelejtkezett.
A folyosó végén a tenyerével a térdére nehezedett. Köhögésroham tört rá, mely erősen megrázta a testét.
Váratlanul egy fagyos árnyék kebelezte be, míg egy kéz nyúlt felé.
Sakura felemelte a fejét, és egy fehér hajú férfival találta szembe magát. Bizalmatlanul arrébb húzódott, holott valahonnan ismerősnek tűnt neki az alak. Emlékei között kutatott, mikor eszébe ötlött a szórakozóhely.
– Oh, ne haragudj. Nem állt szándékomba megrémíteni – szabadkozott zavartan Kimimaro Kaguya – Csak viszonozni akarom a múltkori segítségedet. Mit kóricálsz itt betegen? Veszély leselkedik rád mindenütt.
– Egy-egy ismerősömet látogattam meg – dadogta tartózkodón Sakura, mikor észrevette az őt figyelő citromsárga kimonós dámát.
Az idős asszonyság csontost alakján lógott a selyem anyag. Csak azért nem csúszott le róla, mert egy agyon díszített obival fogta össze. Élőhalotthoz tudta leginkább hasonlítani, aki nem rég kászálódott ki koporsójából.
Kimimaro a kislány homlokára tette a kezét, mely forrón megperzselte.
– Oké, akkor most szépen leülsz – jelentette ki Kaguya, mikor a padhoz kísérte a rózsaszín hajú leányt – Valaki érted jön?
Az Uchiha nő megrázta a fejét, majd szomorúan a pocakjára fektette tenyerét. Hirtelen ide-oda fordult, ugyanis rádöbbent, hogy a betegszobán hagyta a cuccát.
Kimimaro gyanakodva nézett vissza a válla fölött, de már hűlt helyét találta Shizukának.
– Elkerülhetetlen. Muszáj lesz beszélnem Sasukéval – világosodott meg Kaguya, mihelyst bedugta fülkagylójába fülesét.
A pulóverre zsebébe lévő telefont kihúzta, és pörgetni kezdte lefelé a névjegyzéket.
Mivel szóvivőként tevékenykedett már jó pár éve, ezért szükségét érezte az ellenségeinek elérhetőségét is elmentenie. Kikereste az Uchihát, majd gyorsan lenyomta a zöld gombot.
Hosszan csengette, de így is csak a sokadig próbálkozásra sikerült felvennie vele a kapcsolatot.
A nyers, lekezelő hangnem az alacsony vérnyomását rögtön az égekig röpítette.
Sakura kíváncsian pislogott a fehér hajú alakra, aki arrább állt. A hímek beszélgetése nem tartozott a nőkre. Különösen, ha munkával volt kapcsolatos.
– Figyelj, egyelőre ötletem sincs mit tervezel, de kizárt, hogy pont te, hagynád a dolgokat idáig fajulni. Átverhetsz mindenkit, de Jigen megtéveszthetetlen.
– Ennyit akartál? Feleslegesen ne rabold tovább a drága időmet, Kimimaro. 
– Mond, hangyányit sem aggódsz, Sakura-chanért? Elégé rossz bőrbe van. Jobb lenne, ha haza vinnéd.
– Érte megyek!
Kaguya hümmögve sétált ki a kórház forgóajtaján, még a szembe lévő elhanyagolt lakóépületet vizslatta. A szapora hószállingózás akadályozta a terep felmérésébe, de a zsigereibe érezte a zsoldos fenyegetését. A járókelők, orvosok, ápolók között is elbújhatott a bérgyilkos. Mihamarabb ki akarta ugrasztani a nyulat, a bokorból ezért több stratégiát is kidolgozott. 
Lezseren visszaballagott a kislányhoz, akihez egy tizenéves verődött. Az ifjú alacsony termete, és vékony alkata gyengeséget sugárzott. Egy másfél literes ásványvizet nyújtott Sakura felé, aki kedvesen elmosolyodott.
– Hé, fiú! Hagy békén a hölgyet.
Taiko morcosan oldalra fordult, és fenyegetőn az ellenségre vicsorgott.
– Ezt én is mondhatnám – felelte a fiatal zsoldos, akinek bátor megnyilvánulása közben remegett a térde.
Kimimaro gúnyolódva felnevetett. Sértettség vert tanyát benne, ugyanis a kegyetlen Sasuke Uchiha annyira lebecsülte őt, hogy egy zöldfülűre bízta a megfigyelését.
Ekkor Taiko a főnöke asszonyához guggolt, és alássan megkérte, hogy kövesse.
Sakura nemet intett a fejével, és védekezve átölte magát a karjával. Bizalmatlanságot táplált az idegenek felé, ezért elzárkózott a külvilágtól. Emiatt nem is mutatott hajlandóságot a kommunikációra velük.
Az ifjú zsoldos tanácstalanul megvakarta halántékát. Ez alatt az Uchiha nő felállt, és belebújt a kabátjába. Oda szédelgett Kimimaro Kaguyához, és illedelmesen fejet hajtott, azután kifelé vette az irányt.
A fehér hajú hím utána szegődött, és megragadta a beteg leányt.
– Várd már meg Sasukét!
– Ide jön? – hitetlenkedett Sakura, mikor kihúzódott a férfi fogságából – Kétségtelen, haragszik. Ismét meg fog dorgálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése