19. Mítosz


 A szüntelen ordítozástól Sakura hangja először rekedtté vált, későbbiekben meg elnémult. A hangszálai gyulladtan csikorgatták a gégefedőjét, akárhányszor beszédhanghoz hasonló kívánkozott ki belőle. A legkritikus állapotban az ájulás sem ragadta el magával, ugyanis a kín sokkalta erősebbnek bizonyult. Vizes hálóingje gyűrötten tapadt alakjához, amíg szétterpesztett lábába belenyilallt a görcs.
 Hotaru rendíthetetlenül segítette az angyalt a vajúdás alatt. Rengeteg fájdalom, és idő után, kora éjszaka megindult végre a kis jövevény. Azonban az apróság hiába állt készen a nagyvilág üdvözlésére, az édesanyja nem tudott neki segíteni, hiszen semmi ereje sem maradt. Emiatt a nőstényördög töretlenül noszogatta a mennyei nőt, hogy szedje össze magát.
– Gyerünk! Kicsit kell még kibírnod!
A Haruno lázasan, pihegve felkönyökölt, azután fogcsikorgatva nyomni kezdett.
A démon úrnő hirtelen a tolóajtó felé sandított, ahol mécsessor éget. A gyertyalángok fényei megvilágították a vászon borítású bejárót, amin bajjóslatú árnyék rajzolódott ki.
– Ügyes vagy! Már kint van a feje! – lelkendezett Hotaru a szülés utolsó perceiben – Itt is van! Gyönyörűséges kislány!
 Sakura rongybabaként levágódott a fekhelyére, és fáradtan oldalra fordította a fejét.
A nőstényördög vigyorogva letérdelt az újdonsült anyukához a kisbabával, akinek apró testét beborította a magzatvíz, és a vér. Óvatosan a Haruno mellkasára fektette a csecsemőt, aki sírva üvöltötte hírül az érkezését. A védőszent halvány mosolyra húzta az ajkát, amint megérezte csemetéje törékeny alakját. Ölelni, csókolni akartam, viszont erre már képtelen volt. Kimerült, a végtajai ólomként húzták a földhöz.
Az úrnő megkönnyebbülten fellélegzett, mivel fent állt annak is az eshetősége, miképp Sakura örök nyugalomra lel. Emiatt vitte oda hozzá nyomban a picit is.
– Pihenj csak. Lemosdatom a kis hercegnőt… Ne aggódj, utána rögtön visszahozom. 
Hotaru a lavórban fodrozódó langyos vízben megfürdette a pityergő babát, majd bepólyálta. Lágyan a karjára fektette, és dalt dúdolva visszasétált vele. A csemete elhallgatott, addigra, amire a szülője mellé került.
– Kicsit elmegyek. Hamarosan jövök.
Az angyal hálásan a nőre nézett, aki gondosan a gyermeke felé fordította, és betakarta őket. 

*

 A gyertya világította szobában, Sakura mélyen szunnyadt, hálóingének egyik pántjából kibújtatott karral. Meztelenre felszabadított mellén a kisded nyugodalmasan szendergett, hiszen a tápláló anyatej álomba ringatta. Összebújt alakjukra hátborzongató árnyék vetült, mely megdideregtette az újdonsült édesanyát.
 Sasuke törökülésbe ülve szemlélte hölgyét, aki láztól piros orcával szuszogott. Gyengéden megérintette kézfejével a forró homlokot, azután az izzadságtól csapzott lóboncot a fül mögé simította.
 Félelmetes üvöltés, szeszéjesen süvítő, vad szél borzolta fel az éjféli tájat. A borzongató vadászat elérte csúcspontját. Messziről hallani lehetett a foglyul ejtett zsákmányok menekülésének zörejét.
 A csöppség mocorogva nyöszörgött, mire az édesapja bátortalanul megsimogatta a hátát.
– Hagyd aludni az anyukádat, Sarada – csitította leányát a démonok vezére, miközben rászánta magát az elmenetelre. De előtte a Harunohoz hajolt, és megcsókolta a szájsarkát.
 A szeretgető megnyilvánulásra az mennyei nő elmosolyodott, mialatt álmában egy kísértetiesen sötét kertben sétált. Szentjánosbogarak világították meg az általa járt ösvényt. A mezeivirágok becsukott szirmokkal vártak az első napsugarak ébresztését. A kolosszális kőépület eldugott részében bizarr nesz szűrődött. Sakura dobogó szível megindult a zajforrás irányába, mikor elé tárult a kegyetlen igazság, amiről ezidáig csak mendemondák keringtek az angyalok között. Hatalmas, hártyás szárnyú bestia tépdeste fogával az áldozata húsát. A rágós cafatokat, valamint a rengetek vért kiköpdöste a toll halomra. A halálára váró őrangyal lecsupaszított szárnyán tucatnyi apró seb csúfolkodott.
Az nemes hölgy felsikított, és ugyan rögvest az ajkára tapasztotta tenyerét a pokolfajzat észrevette. Durván oldalra lökte a falnak támasztott asszonyt, aki fent akadt szemmel, és felhasadt fejjel zuhant a porba.
– A kíváncsiság bűn – mondta közömbösen a szörnyeteg enyhén oldalra fordulva. Szürkés karját kitartotta, miközben éles karmán a belsőségek leve maszatolódott – Félsz tőlem?
Sakura összefonta ujjait, amíg kétségbeesetten lehajtotta koponyáját. Menekülni akarta, egész lénye remegett a rémülettől.
– Engem is meg fogsz enni? – dadogta ijedten a mennyi lény – Igaz, miszerint a démonok éhségét csak mi, védőszentek csillapítjuk…
– Élj! Ne kutass utánam! – toppant oda a fenevad a kedveséhez, akinek menten a telt száját követelte.
A Haruno a meglepettségtől elkerekedett szemét lassan lehunyta, átadva magát, a gonosz érzéki cselekedetének. Ismerős melegség járta át a testét, még hasában zabolátlanul röpdöstek a lepkék.
– Ki vagy te? – nyögdécselte elcsukló hangon az angyal, amint a hím, hosszú ujjával a csiklóját ingerelte.
A férfi az előbb feltett kérdésre menten abba hagyta a hölgye kényeztetését. Eltaszította magától, majd felszállt az égbe.
– Várjunk, emlékszem! – kiáltott fel Sakura, míg az égbolton kámforrá váló alakot bámulta – Ne hagyj el! Kérlek! Gyere vissza! Azt ígérted, mindig mellettem leszel!

*

 – Ne menj el! – ébredt fel sírva a Haruno, amivel felriasztotta picinyét.
Hotaru berontott a védőszenthez, ugyanis olyan kétségbeesetten kiabált, hogy azt hitte baj van. Felkapta a pityergő kisbabát, mialatt a zokogó nőt is igyekezett vigasztalni. Puhatolózott tőle, hogy mitől nála ez a nagy elkeseredés, de csak érthetetlen, zavaros feleleteket kapott. Akár mi is állt valójában a háttérbe, mélyen megrázta szegény párát.
– Nem emlékszem ki az! Még a külsejét sem tudom felidézni! Szeretem! Vágyok rá! Miért hagyott el! Kitépte belőle az egyik részemet! Fáj! Annyira fáj!
– Csak rosszat álmodtál. Sarada…
 Sakura felkapta a fejét kislányának a nevére. S azután már semmilyen beszéd nem jutott el a tudatáig. Kizárta a külvilágot, tudniillik egy halovány emlék tört felszínre benne.
 Kipárnázott ágyba pihent félig ülve, miközben gömbölyű pocakján egy érdes, férfi kéz nyugodott. Ujjaival a hím kézfejét simogatta, míg vidáman a leendő gyermekük nevét vitaták. Olyan szerelem, és boldogság áradt szét benne azon az ominózus kora délután, melyet még soha nem tapasztalt.
A felélet emlékképtől a Haruno szívét elcsavarta a búbánat.
– Bűnös vagyok, vétkeztem. De nem bánom! Szerelmem, csak érted sóvárgok! – óbégatta a mennyei nő láztól kótyagosan, mielőtt sírógörcs kerítette hatalmába.  
Hotaru sajnálkozva szemlélte a szegény párát, ameddig Hideo megérkezett a nyugtatóval. A szőke, hullámos hajú férfiú felpattintotta az üvegcse kupakját, és a színtelen folyadékot a díszesen hímzett kendőre öntötte. A szülője mellé gyalogolt, és engedélyt kérő pillantást vetett rá. Megkapva a jóváhagyást, rányomta a textilanyagot a vendégük orrára.
Sakura nehézkesen forgatta ide-oda a fejét, mígnem ellazulva, kisimult orcával elszenderült. 

*

 Az Uchiha a közlekedőn haladt keresztül, aminek elején megjelent a csiga bestia.
– Chino bosszúszomja csillapíthatatlan. Hű szolgái felfedezték a Tsuchigumo palotát is. Ha távol vagyok, nincs ki megvédhetné őket.
– Hidegen hagy. Nagyobb problémám is van ennél – tűnt el búcsú nélkül Sasuke.
 Utakata a falnak támaszkodva összefonta a karját, mielőtt feltűnt a közeledő feleségének az alakja. Ujjatlan, garbós, viola árnyalatú felsője láthatóvá tette a bal karján lévő zöldes foltokat. Fekete, combig érő szoknyájából kilógó lábán gennyedző seb húzódott.
– Sorsára hagyta?
– Talán? A kérdés inkább az, hogy képes-e rá? – révedt fel a plafonra a buborék használó – Van egy elfeledett mítosz, miszerint ha egy démon megtalálja a számára rendeltetett párját, akkor képtelen meglenni nélküle. Őrült, elszakíthatatlan függősék tüze ejti rabul minkettőjük lényét. S azután más már nem tudja kielégíteni szexuális igényüket.         
Hotaru csodálkozó ó betűt formált az ajkával. Erről a regéről még nem hallott, és őszintén semmi valóság alapja sem volt. Tudniillik a pokolfajzatok nem is ismerik igazán a szerelmet. Élvhajhász életvitelt folytatnak, vad ösztönből fakadóan szexelnek, ezért ezáltal a nehézkes utódlást is fent bírjak tartani. Viszont képtelenek megállapodni egy személynél. Ez a nőstényekre, és a hímekre is egyaránt igaz volt. Ha nagy ritkán házasságot is kötnek, akkor is gyakran másnál kerestek örömet.
– Butaság. Utakara-sama, ilyesmi csak a mesékben leledzik. Oda adtam mindenem, még se kedvelt meg ennyire. Arra se emlékszem, mikor kéretett utoljára a hálójába.
– Fiatal vagy. Természetes, miképp kételkedsz ebbe, de ritkán megtörténik… A szüleim szolgáltak erre bizonyítékul – felelte ködösen a nyálka szörny, majd visszatalálva a jelenbe megköszörülte a torkát – Hamarosan kiderül.

*

 Tavasz végén Sakurát a Kazuko birodalom határára engedték. Azonban az új király kiterjesztette a katonaság felügyeleti szakaszát. Még át se lépet a fatáblával jelzet területre, mikor Kiba osztagával rátalált.
A Haruno félve megpördült, míg halvány rózsaszín kimonójához szorította a pólyás kislányát. – Várj, Sakura! – üvöltötte az Inuzuka, mire a nő vacillálva hátra sandított – Szóval, nem csalt a szemem. Haza jöttél.
A rózsaszín hajú védőszent elgondolkodva leszegte az állát. Nem is olyan rég, valóban otthonának tartotta ezt a térséget, viszont már nem így vélekedett róla. Valamiféle képzeletbeli tücsök azt ciripelte a fülkagylójában, miszerint nem ide tartozik.
– Égen-földön kerestünk. Anyukád rettenetesen aggódott érted. Csoda, hogy eltudtál menekülni a démon fészkéből.
– Bemocskolt vagyok. Nincs maradásom… – motyogta az orra alatt a nemes angyal a babájára lepillantva. Menten szeretetteljes mosolyra húzta ajkát, amint kislánya nyöszörögve ébredezni kezdett. Kisujját gyöngéden a kis kezecskéhez tette, és homlokon puszilta csemetéjét.
Kiba döbbenten a Harunohoz ugrott, és elszörnyet az apróság látványától, aztán mégis csak hamiskás vigyorra kunkorította szájsarkát.
– Megbékélt a nép a pokolfajzat által érintettekkel… Mebuki eloszlatta a téves hiedelmet. S meggyőzte Shikamaru-samát, hogy lépjen szövetségre a szörnyeteg uralkodóval… Biztonságban vagy. 

*

 A harmadik napon Sakura már felszabadultan mozgott a régről ismert tájékon. Azonban a legutóbbi csatározás romos romjai továbbra is veszélyhelyzetet hirdetettek. Az utcákon őrök hemzsegtek, és minden visszatérő vagy idelátogató polgárt szigorú ellenőrzésbe részesítettek.
 A gyomnövényekkel tarkított mezőn a Haruno gyönyörű kislányát dajkálta odadón. Napestig csodálta az aranyos tüneményt, akinek piros pozsgásos pofikája a rózsa virág elbűvölő báját hordozta. A hófehér, puha, baba illatú bőrt az édesanya számtalanszor puszikkal halmozott el, amit a csöppség kacagással díjazott. Hirtelen narancssárga, fekete mintákkal cicomázott szárnyú pillangó ereszkedett a kisded pisze orrácskájára. A kedves lepke apró lábával csiklandozni kezdte az apróságot, aki ösztönösen a szülőjéhez fordította fejecskéjét.
– Jó újra látni! – toppant mögéjük vígan Ino Yamanaka, akinek kiáltása megijesztette a csecsemőt – Hopsz, bocsi. Felriasztottam – csapta össze tenyerét sajnálkozón a szőke hajadon, ameddig lehuppant a plédre – Bele se merek gondolni miken mentél keresztül… Habár, jó is származik belőle.  
– Igen… Sarada a boldogságom… vigaszom.
A Yamanaka hátra biccentette koponyáját, és a bárányfelhős mennyboltot fürkészte. Lehunyta a szemhéját, miképp a fénybe napoztassa orcáját. Zavartan beharapta a száját, ugyanis az ördögfiókát a vének tanácsa sorcsapásnak nyilvánította ki. Azt kantálták a lakosságnak, miszerint szerencsétlenségbe fogja taszítani a nemzetet.
– Örülök. Tényleg.
A Haruno szomorkásan elmosolyodott. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a rosszalló pillantásokat, pletykákat, és ítélkezéseket, azonban az állandó pocskondiázó szavak a szívét sanyargatták. Ino mézesmázos kedvessége sem az őszinteségből eredt.
 Váratlanul a zöldellő fűtengerből kibukkant egy kígyó feje. A világoszöld kígyó sárga íriszű tekintette a nemes angyaléval fonódott össze. Villásnyelve ki-ki villant, mielőtt közelebb csúszott hozzá.
– Fúj! Kígyó! – szökkent fel óbégatva a Yamanaka, felkapva az első kavicsot, amely a keze ügyébe került. A hüllő felé hajította, aki agresszív sziszegéssel válaszolt a bántalmazó gesztusra.
– Ne bántsd! Csak eltévedt szegény pára.
–Veszélyes, kiszámíthatatlan dög ez! Beléd mar, mikor a legkevésbé számítasz rá!
Sakura megrázta a fejét, óvatosan lefektette csemetéjét a puha pokrócra, és finoman felemelte az állatott. Biztonságos távolságba vitte csúszómászót, majd miután ismételten leeresztette a pázsitra megsimogatta a buksiját. Kedvesen elbúcsúzva tőle visszaindult a gyermekéhez, de ahogy haladt felfigyelt a távolból őt fürkésző alakokra.

*

 Éjfélkor, a bölcsőben édesdeden szunnyadó Sarada kerek, babaszeme kinyílt. Sötét írisze az árnyas szoba plafonjára révedt. Vékony szájával vidám, gargalizáló hangot adott, míg apró kezét izgatottan mozgatta.
 Sakura éber szendergéséből felocsúdott, kislányát a karjába vette, és a besurranó estifénybe játszó helyiségben dúdolva dédelgetni kezdte. Hirtelen megcsuklott szeretettől fűtött hangja, mivel iszonyatos gonosz aura borzongatta meg. Libabőrösen a csukott ajtóra pillantott, amin az édesanyja nyitott be.
– Riadó! Rejtélyes eltűnések folynak a királyságban! – kopogtatta ököllel Choji Akimichi a Haruno lakk bejáratát – Hanabi Hyuga hercegnőt is az elrablottak között van!
– Az ördögök műve ez is! – sziszegte bosszúsan Mebuki, ameddig sokatmondón a lányra nézett – Maradj itt!
 Váratlanul a Haruno asszony alakja köré erős kar tekeredett, míg a vállára szögletes áll telepedett. A pokolfajzat hosszú, fekete hajának első tincsei a mennyei asszony felkarjára simult.
– Ne moccanj! Máskülönben kitekerem a nyakad.
– Vedd le rólam a mocskos mancsod, démon! – morogta az orra alatt Mebuki, mihelyst a besurranóra sandított.
 A férfi holtsápadt, csontos ábrázata, és sárga szeme letagadhatatlanul hirdette a szörnyeteg mivoltát. Pár perc múlva a bestia homlokát izzadságcseppek tarkították, ugyanis a fogja bevetette ellene a tisztító képességét. A makulátlanságból eredő hatalom kiirthatatlan gyomnövényként hálózta keresztül a hányingert keltő, ördögi aurát, mely szép fokozatosan gyengült meg.
– Irritáló fúria… – kapta el végtagját a hím az zsákmányáról – Tehát ez lenne a nemes angyalkák híres adottsága… Értékesebbnek tűnsz a másiknál. Vajon, mit adnának érted? Kiderül, de mihaszna lányod is hasznosnak bizonyulhat még.
 Ekkor Choji óriási ökle betörte a falszélével együtt a bejáratiajtót. A hangos robaj, és a törmelékek vihara által a fenevad számára tökéletes menekülési út keletkezett. Két pislantás múlva, már hűlt helyét találták, de nem csak neki, hanem Mebukinak is.
Sakura kétségbeesetten felszökkent, és jobbra-balra forgatta fejét, hátha rálel a szülője nyomára. – Élvezd ki a megmaradt időt. A korcs kölyköd a démonok eledele, veled együtt. Az angyal vérvonal megrontásra kerül! Készüljetek!
– Add vissza, anyut! – kiált fel siránkozva a Haruno, amire gunyoros hahota szolgált válaszul.   

*

 Másnap délelőtt a tanácsteremben szűkkörű megbeszélés folyt. Az új király, Shikamaru Nara, a felesége, Temari, Naruto Uzumaki, és Hinata Hyuga képviselték a Kazuko birodalmat. Míg Yungkat Itachi Uchiha, Kisame Hoshigaki, és Sasori.
A napfény árasztotta tér közepén Sakura térden ülve hajtotta homlokát a parketta kemény deszkájához.
– Emeld fel a fejed – szólalt meg Itachi barátságosan.
A nő szófogadóan tette azt, amire utasították, és aggodalmasan hátra nézett a válla felett. A sarokban lévő fotelben egy tizenöt esztendős leányzó vigyázott a gyermekére. A démon leány vidáman szórakoztatta a kisbabát, aki fel-fel gügyögött. Apró kezével bele-bele fogott párszor a lelógó, sötétbarna hajtincsekbe, amit rögtön a szájába akarta venni cuclizni.
– Olyan aranyos vagy! Bárcsak az öcsikém is ilyen pici maradt volna!
Sasori mosolyogva hallgatta a madárkája boldog csiripelését, ameddig észre nem vette a ráirányuló figyelmet. Shikamaru megköszörülte a torkát, majd előhozakodott a felmerülő problémára.
– Kaya! – förmedt első szülöttjére Itachi, mikor mutatóujját a szájához nyomta – Csöndesebben. – Ő áll a háttérben? – szegezte az uralkodó az Uchiha férfinak a kérdést felé fordulva – Furcsa, hogy csak nőket vittek el. Új vadászati szokás lenne nálatok?
Kisame, a cápa bestia mérgesen az asztalra vágta óriási, befáslizott kardját, amely nyomba ketté repedt. Temari erre vacillálás nélkül kitárta hatalmas fehér legyezőjét, hogy megfékezze a fenevad tombolását. Azonban Itachi felemelt kézzel bocsánatot kért a beosztottja magaviseletéért.
– Higgadj le, barátom. Kerüljük az e-fajta megmozdulást – figyelmeztette nyugodt hangnemben a yung uralkodó a bajtársát, azután a Narának intézte a szavait – Kérdésedre a válasz, a nem. Az Orochimaru név mond számotokra valamit? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése