A szüntelen ordítozástól Sakura hangja először
rekedtté vált, későbbiekben meg elnémult. A hangszálai gyulladtan csikorgatták
a gégefedőjét, akárhányszor beszédhanghoz hasonló kívánkozott ki belőle. A
legkritikus állapotban az ájulás sem ragadta el magával, ugyanis a kín sokkalta
erősebbnek bizonyult. Vizes hálóingje gyűrötten tapadt alakjához, amíg
szétterpesztett lábába belenyilallt a görcs.
Hotaru rendíthetetlenül segítette az angyalt a
vajúdás alatt. Rengeteg fájdalom, és idő után, kora éjszaka megindult végre a
kis jövevény. Azonban az apróság hiába állt készen a nagyvilág üdvözlésére, az
édesanyja nem tudott neki segíteni, hiszen semmi ereje sem maradt. Emiatt a
nőstényördög töretlenül noszogatta a mennyei nőt, hogy szedje össze magát.
–
Gyerünk! Kicsit kell még kibírnod!
A
Haruno lázasan, pihegve felkönyökölt, azután fogcsikorgatva nyomni kezdett.
A
démon úrnő hirtelen a tolóajtó felé sandított, ahol mécsessor éget. A
gyertyalángok fényei megvilágították a vászon borítású bejárót, amin bajjóslatú
árnyék rajzolódott ki.
–
Ügyes vagy! Már kint van a feje! –
lelkendezett Hotaru a szülés utolsó perceiben – Itt is van! Gyönyörűséges
kislány!
Sakura rongybabaként levágódott a fekhelyére,
és fáradtan oldalra fordította a fejét.
A
nőstényördög vigyorogva letérdelt az újdonsült anyukához a kisbabával, akinek
apró testét beborította a magzatvíz, és a vér. Óvatosan a Haruno mellkasára
fektette a csecsemőt, aki sírva üvöltötte hírül az érkezését. A védőszent
halvány mosolyra húzta az ajkát, amint megérezte csemetéje törékeny alakját. Ölelni,
csókolni akartam, viszont erre már képtelen volt. Kimerült, a végtajai ólomként
húzták a földhöz.
Az
úrnő megkönnyebbülten fellélegzett, mivel fent állt annak is az eshetősége,
miképp Sakura örök nyugalomra lel. Emiatt vitte oda hozzá nyomban a picit is.
–
Pihenj csak. Lemosdatom a kis hercegnőt… Ne aggódj, utána rögtön
visszahozom.
Hotaru
a lavórban fodrozódó langyos vízben megfürdette a pityergő babát, majd
bepólyálta. Lágyan a karjára fektette, és dalt dúdolva visszasétált vele. A
csemete elhallgatott, addigra, amire a szülője mellé került.
–
Kicsit elmegyek. Hamarosan jövök.
Az
angyal hálásan a nőre nézett, aki gondosan a gyermeke felé fordította, és betakarta
őket.
*
A gyertya világította szobában, Sakura mélyen
szunnyadt, hálóingének egyik pántjából kibújtatott karral. Meztelenre
felszabadított mellén a kisded nyugodalmasan szendergett, hiszen a tápláló
anyatej álomba ringatta. Összebújt alakjukra hátborzongató árnyék vetült, mely
megdideregtette az újdonsült édesanyát.
Sasuke törökülésbe ülve szemlélte hölgyét, aki
láztól piros orcával szuszogott. Gyengéden megérintette kézfejével a forró
homlokot, azután az izzadságtól csapzott lóboncot a fül mögé simította.
Félelmetes üvöltés, szeszéjesen süvítő, vad
szél borzolta fel az éjféli tájat. A borzongató vadászat elérte csúcspontját.
Messziről hallani lehetett a foglyul ejtett zsákmányok menekülésének zörejét.
A csöppség mocorogva nyöszörgött, mire az
édesapja bátortalanul megsimogatta a hátát.
–
Hagyd aludni az anyukádat, Sarada – csitította leányát a démonok vezére,
miközben rászánta magát az elmenetelre. De előtte a Harunohoz hajolt, és
megcsókolta a szájsarkát.
A szeretgető megnyilvánulásra az mennyei nő
elmosolyodott, mialatt álmában egy kísértetiesen sötét kertben sétált.
Szentjánosbogarak világították meg az általa járt ösvényt. A mezeivirágok
becsukott szirmokkal vártak az első napsugarak ébresztését. A kolosszális
kőépület eldugott részében bizarr nesz szűrődött. Sakura dobogó szível
megindult a zajforrás irányába, mikor elé tárult a kegyetlen igazság, amiről
ezidáig csak mendemondák keringtek az angyalok között. Hatalmas, hártyás
szárnyú bestia tépdeste fogával az áldozata húsát. A rágós cafatokat, valamint
a rengetek vért kiköpdöste a toll halomra. A halálára váró őrangyal
lecsupaszított szárnyán tucatnyi apró seb csúfolkodott.
Az
nemes hölgy felsikított, és ugyan rögvest az ajkára tapasztotta tenyerét a
pokolfajzat észrevette. Durván oldalra lökte a falnak támasztott asszonyt, aki
fent akadt szemmel, és felhasadt fejjel zuhant a porba.
–
A kíváncsiság bűn – mondta közömbösen a szörnyeteg enyhén oldalra fordulva.
Szürkés karját kitartotta, miközben éles karmán a belsőségek leve maszatolódott
– Félsz tőlem?
Sakura
összefonta ujjait, amíg kétségbeesetten lehajtotta koponyáját. Menekülni
akarta, egész lénye remegett a rémülettől.
–
Engem is meg fogsz enni? – dadogta ijedten a mennyi lény – Igaz, miszerint a
démonok éhségét csak mi, védőszentek csillapítjuk…
–
Élj! Ne kutass utánam! – toppant oda a fenevad a kedveséhez, akinek menten a
telt száját követelte.
A
Haruno a meglepettségtől elkerekedett szemét lassan lehunyta, átadva magát, a
gonosz érzéki cselekedetének. Ismerős melegség járta át a testét, még hasában
zabolátlanul röpdöstek a lepkék.
–
Ki vagy te? – nyögdécselte elcsukló hangon az angyal, amint a hím, hosszú
ujjával a csiklóját ingerelte.
A
férfi az előbb feltett kérdésre menten abba hagyta a hölgye kényeztetését.
Eltaszította magától, majd felszállt az égbe.
–
Várjunk, emlékszem! – kiáltott fel
Sakura, míg az égbolton kámforrá váló alakot bámulta – Ne hagyj el! Kérlek!
Gyere vissza! Azt ígérted, mindig mellettem leszel!
*
– Ne menj el! – ébredt fel sírva a Haruno,
amivel felriasztotta picinyét.
Hotaru
berontott a védőszenthez, ugyanis olyan kétségbeesetten kiabált, hogy azt hitte
baj van. Felkapta a pityergő kisbabát, mialatt a zokogó nőt is igyekezett
vigasztalni. Puhatolózott tőle, hogy mitől nála ez a nagy elkeseredés, de csak
érthetetlen, zavaros feleleteket kapott. Akár mi is állt valójában a háttérbe,
mélyen megrázta szegény párát.
–
Nem emlékszem ki az! Még a külsejét sem tudom felidézni! Szeretem! Vágyok rá! Miért
hagyott el! Kitépte belőle az egyik részemet! Fáj! Annyira fáj!
–
Csak rosszat álmodtál. Sarada…
Sakura felkapta a fejét kislányának a nevére.
S azután már semmilyen beszéd nem jutott el a tudatáig. Kizárta a külvilágot,
tudniillik egy halovány emlék tört felszínre benne.
Kipárnázott
ágyba pihent félig ülve, miközben gömbölyű pocakján egy érdes, férfi kéz
nyugodott. Ujjaival a hím kézfejét simogatta, míg vidáman a leendő gyermekük
nevét vitaták. Olyan szerelem, és boldogság áradt szét benne azon az ominózus
kora délután, melyet még soha nem tapasztalt.
A
felélet emlékképtől a Haruno szívét elcsavarta a búbánat.
–
Bűnös vagyok, vétkeztem. De nem bánom! Szerelmem, csak érted sóvárgok! –
óbégatta a mennyei nő láztól kótyagosan, mielőtt sírógörcs kerítette hatalmába.
Hotaru
sajnálkozva szemlélte a szegény párát, ameddig Hideo megérkezett a nyugtatóval.
A szőke, hullámos hajú férfiú felpattintotta az üvegcse kupakját, és a
színtelen folyadékot a díszesen hímzett kendőre öntötte. A szülője mellé
gyalogolt, és engedélyt kérő pillantást vetett rá. Megkapva a jóváhagyást, rányomta
a textilanyagot a vendégük orrára.
Sakura
nehézkesen forgatta ide-oda a fejét, mígnem ellazulva, kisimult orcával
elszenderült.
*
Az Uchiha a közlekedőn haladt keresztül,
aminek elején megjelent a csiga bestia.
–
Chino bosszúszomja csillapíthatatlan. Hű szolgái felfedezték a Tsuchigumo
palotát is. Ha távol vagyok, nincs ki megvédhetné őket.
–
Hidegen hagy. Nagyobb problémám is van ennél – tűnt el búcsú nélkül Sasuke.
Utakata a falnak támaszkodva összefonta a
karját, mielőtt feltűnt a közeledő feleségének az alakja. Ujjatlan, garbós,
viola árnyalatú felsője láthatóvá tette a bal karján lévő zöldes foltokat.
Fekete, combig érő szoknyájából kilógó lábán gennyedző seb húzódott.
–
Sorsára hagyta?
–
Talán? A kérdés inkább az, hogy képes-e rá? – révedt fel a plafonra a buborék
használó – Van egy elfeledett mítosz, miszerint ha egy démon megtalálja a
számára rendeltetett párját, akkor képtelen meglenni nélküle. Őrült,
elszakíthatatlan függősék tüze ejti rabul minkettőjük lényét. S azután más már
nem tudja kielégíteni szexuális igényüket.
Hotaru
csodálkozó ó betűt formált az ajkával. Erről a regéről még nem hallott, és
őszintén semmi valóság alapja sem volt. Tudniillik a pokolfajzatok nem is
ismerik igazán a szerelmet. Élvhajhász életvitelt folytatnak, vad ösztönből
fakadóan szexelnek, ezért ezáltal a nehézkes utódlást is fent bírjak tartani.
Viszont képtelenek megállapodni egy személynél. Ez a nőstényekre, és a hímekre
is egyaránt igaz volt. Ha nagy ritkán házasságot is kötnek, akkor is gyakran
másnál kerestek örömet.
–
Butaság. Utakara-sama, ilyesmi csak a mesékben leledzik. Oda adtam mindenem,
még se kedvelt meg ennyire. Arra se emlékszem, mikor kéretett utoljára a
hálójába.
–
Fiatal vagy. Természetes, miképp kételkedsz ebbe, de ritkán megtörténik… A
szüleim szolgáltak erre bizonyítékul – felelte ködösen a nyálka szörny, majd visszatalálva
a jelenbe megköszörülte a torkát – Hamarosan kiderül.
*
Tavasz végén Sakurát a Kazuko birodalom
határára engedték. Azonban az új király kiterjesztette a katonaság felügyeleti
szakaszát. Még át se lépet a fatáblával jelzet területre, mikor Kiba osztagával
rátalált.
A
Haruno félve megpördült, míg halvány rózsaszín kimonójához szorította a pólyás
kislányát. – Várj, Sakura! – üvöltötte az
Inuzuka, mire a nő vacillálva hátra sandított – Szóval, nem csalt a szemem.
Haza jöttél.
A
rózsaszín hajú védőszent elgondolkodva leszegte az állát. Nem is olyan rég, valóban
otthonának tartotta ezt a térséget, viszont már nem így vélekedett róla.
Valamiféle képzeletbeli tücsök azt ciripelte a fülkagylójában, miszerint nem
ide tartozik.
–
Égen-földön kerestünk. Anyukád rettenetesen aggódott érted. Csoda, hogy
eltudtál menekülni a démon fészkéből.
–
Bemocskolt vagyok. Nincs maradásom… – motyogta az orra alatt a nemes angyal a
babájára lepillantva. Menten szeretetteljes mosolyra húzta ajkát, amint
kislánya nyöszörögve ébredezni kezdett. Kisujját gyöngéden a kis kezecskéhez
tette, és homlokon puszilta csemetéjét.
Kiba
döbbenten a Harunohoz ugrott, és elszörnyet az apróság látványától, aztán mégis
csak hamiskás vigyorra kunkorította szájsarkát.
–
Megbékélt a nép a pokolfajzat által érintettekkel… Mebuki eloszlatta a téves
hiedelmet. S meggyőzte Shikamaru-samát, hogy lépjen szövetségre a szörnyeteg
uralkodóval… Biztonságban vagy.
*
A harmadik napon Sakura már felszabadultan
mozgott a régről ismert tájékon. Azonban a legutóbbi csatározás romos romjai
továbbra is veszélyhelyzetet hirdetettek. Az utcákon őrök hemzsegtek, és minden
visszatérő vagy idelátogató polgárt szigorú ellenőrzésbe részesítettek.
A gyomnövényekkel tarkított mezőn a Haruno gyönyörű
kislányát dajkálta odadón. Napestig csodálta az aranyos tüneményt, akinek piros
pozsgásos pofikája a rózsa virág elbűvölő báját hordozta. A hófehér, puha, baba
illatú bőrt az édesanya számtalanszor puszikkal halmozott el, amit a csöppség
kacagással díjazott. Hirtelen narancssárga, fekete mintákkal cicomázott szárnyú
pillangó ereszkedett a kisded pisze orrácskájára. A kedves lepke apró lábával
csiklandozni kezdte az apróságot, aki ösztönösen a szülőjéhez fordította
fejecskéjét.
–
Jó újra látni! – toppant mögéjük vígan Ino Yamanaka, akinek kiáltása
megijesztette a csecsemőt – Hopsz, bocsi. Felriasztottam – csapta össze
tenyerét sajnálkozón a szőke hajadon, ameddig lehuppant a plédre – Bele se
merek gondolni miken mentél keresztül… Habár, jó is származik belőle.
–
Igen… Sarada a boldogságom… vigaszom.
A
Yamanaka hátra biccentette koponyáját, és a bárányfelhős mennyboltot fürkészte.
Lehunyta a szemhéját, miképp a fénybe napoztassa orcáját. Zavartan beharapta a
száját, ugyanis az ördögfiókát a vének tanácsa sorcsapásnak nyilvánította ki. Azt
kantálták a lakosságnak, miszerint szerencsétlenségbe fogja taszítani a
nemzetet.
–
Örülök. Tényleg.
A
Haruno szomorkásan elmosolyodott. Igyekezett figyelmen kívül hagyni a rosszalló
pillantásokat, pletykákat, és ítélkezéseket, azonban az állandó pocskondiázó
szavak a szívét sanyargatták. Ino mézesmázos kedvessége sem az őszinteségből
eredt.
Váratlanul a zöldellő fűtengerből kibukkant
egy kígyó feje. A világoszöld kígyó sárga íriszű tekintette a nemes angyaléval
fonódott össze. Villásnyelve ki-ki villant, mielőtt közelebb csúszott hozzá.
–
Fúj! Kígyó! – szökkent fel óbégatva a Yamanaka, felkapva az első kavicsot,
amely a keze ügyébe került. A hüllő felé hajította, aki agresszív sziszegéssel
válaszolt a bántalmazó gesztusra.
–
Ne bántsd! Csak eltévedt szegény pára.
–Veszélyes,
kiszámíthatatlan dög ez! Beléd mar, mikor a legkevésbé számítasz rá!
Sakura
megrázta a fejét, óvatosan lefektette csemetéjét a puha pokrócra, és finoman
felemelte az állatott. Biztonságos távolságba vitte csúszómászót, majd miután
ismételten leeresztette a pázsitra megsimogatta a buksiját. Kedvesen elbúcsúzva
tőle visszaindult a gyermekéhez, de ahogy haladt felfigyelt a távolból őt
fürkésző alakokra.
*
Éjfélkor, a bölcsőben édesdeden szunnyadó
Sarada kerek, babaszeme kinyílt. Sötét írisze az árnyas szoba plafonjára
révedt. Vékony szájával vidám, gargalizáló hangot adott, míg apró kezét
izgatottan mozgatta.
Sakura éber szendergéséből felocsúdott,
kislányát a karjába vette, és a besurranó estifénybe játszó helyiségben dúdolva
dédelgetni kezdte. Hirtelen megcsuklott szeretettől fűtött hangja, mivel
iszonyatos gonosz aura borzongatta meg. Libabőrösen a csukott ajtóra pillantott,
amin az édesanyja nyitott be.
–
Riadó! Rejtélyes eltűnések folynak a királyságban! – kopogtatta ököllel Choji
Akimichi a Haruno lakk bejáratát – Hanabi Hyuga hercegnőt is az elrablottak
között van!
–
Az ördögök műve ez is! – sziszegte bosszúsan Mebuki, ameddig sokatmondón a
lányra nézett – Maradj itt!
Váratlanul a Haruno asszony alakja köré erős
kar tekeredett, míg a vállára szögletes áll telepedett. A pokolfajzat hosszú,
fekete hajának első tincsei a mennyei asszony felkarjára simult.
–
Ne moccanj! Máskülönben kitekerem a nyakad.
–
Vedd le rólam a mocskos mancsod, démon! – morogta az orra alatt Mebuki, mihelyst
a besurranóra sandított.
A férfi holtsápadt, csontos ábrázata, és sárga
szeme letagadhatatlanul hirdette a szörnyeteg mivoltát. Pár perc múlva a bestia
homlokát izzadságcseppek tarkították, ugyanis a fogja bevetette ellene a
tisztító képességét. A makulátlanságból eredő hatalom kiirthatatlan
gyomnövényként hálózta keresztül a hányingert keltő, ördögi aurát, mely szép
fokozatosan gyengült meg.
–
Irritáló fúria… – kapta el végtagját a hím az zsákmányáról – Tehát ez lenne a
nemes angyalkák híres adottsága… Értékesebbnek tűnsz a másiknál. Vajon, mit
adnának érted? Kiderül, de mihaszna lányod is hasznosnak bizonyulhat még.
Ekkor Choji óriási ökle betörte a falszélével
együtt a bejáratiajtót. A hangos robaj, és a törmelékek vihara által a fenevad
számára tökéletes menekülési út keletkezett. Két pislantás múlva, már hűlt
helyét találták, de nem csak neki, hanem Mebukinak is.
Sakura
kétségbeesetten felszökkent, és jobbra-balra forgatta fejét, hátha rálel a
szülője nyomára. – Élvezd ki a megmaradt időt. A korcs kölyköd a démonok
eledele, veled együtt. Az angyal vérvonal megrontásra kerül! Készüljetek!
–
Add vissza, anyut! – kiált fel siránkozva a Haruno, amire gunyoros hahota
szolgált válaszul.
*
Másnap délelőtt a tanácsteremben szűkkörű
megbeszélés folyt. Az új király, Shikamaru Nara, a felesége, Temari, Naruto
Uzumaki, és Hinata Hyuga képviselték a Kazuko birodalmat. Míg Yungkat Itachi
Uchiha, Kisame Hoshigaki, és Sasori.
A
napfény árasztotta tér közepén Sakura térden ülve hajtotta homlokát a parketta
kemény deszkájához.
–
Emeld fel a fejed – szólalt meg Itachi barátságosan.
A
nő szófogadóan tette azt, amire utasították, és aggodalmasan hátra nézett a
válla felett. A sarokban lévő fotelben egy tizenöt esztendős leányzó vigyázott
a gyermekére. A démon leány vidáman szórakoztatta a kisbabát, aki fel-fel
gügyögött. Apró kezével bele-bele fogott párszor a lelógó, sötétbarna hajtincsekbe,
amit rögtön a szájába akarta venni cuclizni.
–
Olyan aranyos vagy! Bárcsak az öcsikém is ilyen pici maradt volna!
Sasori
mosolyogva hallgatta a madárkája boldog csiripelését, ameddig észre nem vette a
ráirányuló figyelmet. Shikamaru megköszörülte a torkát, majd előhozakodott a
felmerülő problémára.
–
Kaya! – förmedt első szülöttjére Itachi, mikor mutatóujját a szájához nyomta –
Csöndesebben. – Ő áll a háttérben? –
szegezte az uralkodó az Uchiha férfinak a kérdést felé fordulva – Furcsa, hogy
csak nőket vittek el. Új vadászati szokás lenne nálatok?
Kisame,
a cápa bestia mérgesen az asztalra vágta óriási, befáslizott kardját, amely
nyomba ketté repedt. Temari erre vacillálás nélkül kitárta hatalmas fehér
legyezőjét, hogy megfékezze a fenevad tombolását. Azonban Itachi felemelt
kézzel bocsánatot kért a beosztottja magaviseletéért.
–
Higgadj le, barátom. Kerüljük az e-fajta megmozdulást – figyelmeztette nyugodt
hangnemben a yung uralkodó a bajtársát, azután a Narának intézte a szavait –
Kérdésedre a válasz, a nem. Az Orochimaru név mond számotokra valamit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése